Fél évszázad után jutott fel az olasz másodosztályba a Lecco

A Calcio Lecco izgalmas menetelés végén harcolta ki a Serie B-ben való indulás jogát, ahol fél évszázad elteltével állhat újra rajthoz. Az észak-olaszországi klub legsikeresebb időszakában, az 1960-as években három idényt az élvonalban is eltöltött, 1977-ben pedig két kisebb kupát nyert.

Három szezon a Serie A-ban, hősies névadó

Lecco városa Milánótól északra, a Comói-tó keleti ágának déli csücskénél, magas hegyekkel körülvett völgykatlanban, 214 méter magasan fekszik. Az 1895-ben alapított helyi evezősklub elnöke, Vico Signorelli ötlete alapján 1912 decemberében létrehozták a klub labdarúgó-szakosztályát.

A Lecco az 1920–1921-es idényben vett részt először az olasz labdarúgó-szövetség szervezésében zajló versengésben, elsőként a lombardiai regionális ligába nyert besorolást. 1922-ben vette át a klubot Eugenio Ceppi, akinek regnálása alatt a csapat beköltözhetett a városi stadionba, amely máig az együttes otthona. Sikerült feljutni az országos másodosztályba, de a Lecco két szezon után visszaesett és ismét alacsonyabb osztályokban szerepelt. Ceppi halála után a város vezetőiben még a szakosztály megszűntetése is felmerült, de végül az elhunyt elnök fia, Mario Ceppi törekvéseinek köszönhetően egy új egyesület létrehozásával sikerült megmenteni a csapatot 1931-ben.

A Blucelesti 1935-től az országos harmadosztályban szerepelt, éveken át hiába ostromolta a feljutást, majd újabb súlyos anyagi gondok merültek fel. Az 1940-es évek elején a tartományi bizottság az ifjabb Ceppit nevezte ki a klub élére, aki az adósságok nagy részét magára vállalta. A csapat a második világháború alatti 1945–1946-os Serie B-C Alta Italia bajnokságban a Pro Patria mögött a második helyen harcolta ki a feljutást a másodosztályba, de azonnal kiesett, majd a harmadosztályban is könnyűnek találtatott. Tíz évvel később sikerült megerősödve visszatérni a Serie B-be, 1960-ban pedig története során először a Serie A-ba is feljutott. A Lecco újoncként foggal-körömmel harcolt a bennmaradásért és elsőre elérte célját, bennmaradt az első osztályban. A következő idényben már kipottyant, de négy másodosztályú szezon után ismét visszatért az élvonalba. Harmadszor, máig utoljára az 1966–1967-es szezonban szerepelt a Serie A-ban, ahonnan sereghajtóként búcsúzott.

Forrás: lecconotizie.com

A klubért tett erőfeszítései révén Mario Ceppi emléke előtt tisztelegve, részben róla nevezték el a festői környezetben fekvő stadionjukat. A másik névadó Mario Rigamonti, a Grande Torino 1949-es tragédiájában elhunyt játékos, aki korábban kölcsönben a Leccóban is futballozott. A helyi stadion a köznyelvben a Stadio Rigamonti-Mario Ceppi nevet viseli. A szomszédos Brescia arénája ugyancsak Rigamontiról van elnevezve, mivel a város szülöttje és csapat saját nevelésű játékosa volt.

Fél évszázad távollét

1977-ben a csapat megnyerte a félprofi Olasz Kupát a Sangiovannese legyőzésével, valamint a megboldogult Coppa Anglo-Italiana aktuális kiírását is elhódította ugyanabban az esztendőben, a döntőben az angol Bath City ellen diadalmaskodva.

Az azóta eltelt évtizedekben a Lecco többnyire a harmad- és a negyedosztály között ingázott, de átmenetileg mélyebben is járt. Egy kilencéves távollétet lezárva 2019-ben került vissza a Serie C-be, ahol először csak épphogy bennmaradt, a legutóbbit megelőző két szezonban viszont már bejutott a rájátszásba (mindkétszer csoportja hatodik helyén végezve), de a playoff első körében búcsúzott.

Luciano Foschi (Forrás: www.castellinotizie.it)

Bravúros menetelés a rájátszásban

A 2022–2023-as szezon előtt az 55 éves Luciano Foschi ülhetett le a csapat kispadjára, akitől előzetesen aligha volt elvárás a feljutás kiharcolása. A Blucelesti az idény nagy részében csoportja élmezőnyében tanyázott és a végelszámolásnál az előkelő harmadik helyen végzett az automatikus feljutó FeralpiSalo és a második helyezett Pordenone mögött. A Lecco kerete nem dúskált a harmadosztályú szinten meghatározó játékosokban, inkább a csapat egységének és a vezetőedző remek munkájának köszönhette sikeres szereplését. Még csak igazán kimagasló egyéni teljesítményt sem jegyezhettünk fel, hiszen az alapszakaszban Lorenzo Pinzauti hét, Nicolo Buso hat góllal voltak a csapat legeredményesebb játékosai.

A Lecco a rájátszásba bekapcsolódva az első körben két döntetlennel jutott tovább az Ancona ellen, majd két körben is a sírból hozta vissza a párharcot, és az elvesztett hazai mérkőzés után idegenben harcolta ki a továbbjutást. Nemzetközi visszhangot is kiváltott, amikor az országos negyeddöntőben a Pordenone elleni hazai találkozón az ellenfél tizenegyesgólja után a klub elnöke, Cristian Di Nunno először a botjával hadonászva bement a pályára, hogy nemtetszését fejezze ki a játékvezetőnél, majd miután lekísérték, az elektromos tolószékével behajtott a játéktérre és nem hagyta, hogy folytatódjon a mérkőzés. A presidente többször körbement a pályán, kedvesen üdvözölte a szurkolókat, még az ellenfél kapusával is szóba elegyedett, mire percek után hajlandó volt lejönni a pályáról.

A visszavágón a Lecco idegenben harcolta ki a továbbjutást, így utóbb akár az elnök lélektani hadviselésével is magyarázhatták a sikert. Di Nunno legalábbis mindenképpen megmutatta, hogy a Leccónál a maga módján tényleg mindenki megteszi a magáét a csapat boldogulása érdekében.

Az elődöntőben a hazai vereség és az idegenbeli győzelem után tizenegyesekkel ejtették ki a Cesenát. A fináléban sem a Lecco számított esélyesnek, de az idegenbeli első mérkőzésen 1-0-ra, majd a hazai visszavágón 3-1-re legyőzte a Foggiát, így fél évszázad után újra feljutott a másodosztályba. A döntő két mérkőzésén három góljával főszerepet vállalt a feljutásból a veterán Franco Lepore, aki korábban a Leccével és a Monzával is részese volt egy-egy szintlépésnek. A 37 éves bekk az alapszakaszan egyetlen alkalommal volt eredményes.

A 31 esztendős csapatkapitány, Luca Giudici ugyancsak vezére volt a Leccónak, az alapszakaszban 35, a playoffban hét mérkőzésen lépett pályára. Egyetlen rájátszásbeli gólja a Cesena elleni szépítő találat volt az elődöntőben, mellyel életben tartották reményeiket a visszavágóra.

Miután a Lecco és a FeralpiSalo is feljutott, a Cremonese pedig a Serie A-ból esett ki a másodosztályba, a Brescia B-s kiesése ellenére – a Comóval együtt – négy lombardiai klub lesz tagja a Serie B 2023–2024-es mezőnyének.

Annyi biztosnak látszik, hogy a Leccónak a másodosztályhoz jelentősen meg kell majd erősítenie a játékoskeretét, ha szeretne gyökeret ereszteni magának egy osztállyal feljebb, ha már ilyen hosszú idő után teszi tiszteletét ebben a ligában.

A szerző a Serie C magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

www.facebook.com/seriecmagyar/

Kiemelt kép: www.avvenire.it