Ismét újoncot köszöntenek az olasz másodosztályban
Azok után, hogy az előző szezonban az FC Südtirol története során először jutott fel az olasz másodosztályba, a 2022–2023-as szezonban a FeralpiSalo végzett a harmadosztály A csoportjának élén. A Garda-tó partján található Salo városának csapata korábban még sosem járt a Serie B-ben, rövid története alatt máris meglepő magasságba emelkedhet ősztől.
Az olasz harmadosztály (Serie C) elmúlt hétvégi fordulójában a FeralpiSalo az újabb győzelmével biztosította a feljutását, hiszen az alapszakaszból hátralévő két kör eredményeitől függetlenül már biztosan megnyerte az A csoport küzdelmeit.
„Még mindig léteznek mesék, az álmok időnként valóra válnak. A FeralpiSalo, a bajnokság egyik legkisebb városának csapata, a mezőny legfiatalabb tagja megnyerte a harmadosztályú csoportját és feljutott a második vonalba. A FeralpiSalo lehet a következő szezonban a Serie B mezőnyének királynője” – állt a La Gazzetta dello Sport napilap másnapi számának hasábjain.
Festői környezet. Salo városa a Garda-tó partján fekszik, Bresciától nagyjából 40 kilométerre északkeleti irányban. Olaszország legnagyobb tavának vize kifejezetten tiszta, ugyanakkor rendkívül mély, átlagban 130 méter, így első sorban nem a fürdőzni vágyók, hanem a kirándulók, természetjárók keresik fel. A festői környéken Salo a csendesebb, északabbra fekvő részen valóságos ékszerdoboz, a nyugodt kikapcsolódásra, pihenésre ideális. Az öböl teljes kanyarulatát elfoglaló, mintegy 10 000 lakosú városka egyik nevezetessége a teljes partvonal mentén végig futó parti sétány, amely a maga nemében az egyik leghosszabb egész Olaszországban.
Fiatal csapat. A FeralpiSalo csupán 2009-ben jött létre a Feralpi Lonato és az AC Salo fúziójával. Az első idényben még a negyedik vonalnak megfelelő Lega Pro Seconda Divisionéban szerepelt, 2010 óta viszont folyamatosan a harmadosztály tagja. Az elmúlt években a csapat rendre csoportja élmezőnyében végzett, állandó szereplője volt a Serie C rájátszásának, 2019-ben és 2022-ben egyaránt a playoff elődöntőjéig jutott, az automatikus feljutás közelébe azonban mostanáig nem került.
A Garda-tó oroszlánjai. A klub színei különleges módon a kék és a zöld, ugyanis az egyesülő klubok alapszíneit megtartották. A Verdazzurri név mellett a FeralpiSalót a környékben a Leoni del Garda becenévvel is illetik.
Forrás: footballnews24.itRutinos vezérek. A keret többnyire fiatal játékosokból áll, csak néhány játékosa van 30 felett, akik viszont kiváló vezéregyéniségek. A védelem karmesterének bizonyuló Elia Legati mellett a csapatot immár a kilencedik szezonban erősítő helyi gólfelelős Simone Guerra, a fénykorában a Parmában és a Livornóban is megfordult Luca Siligardi, illetve a Cagliari egykori meghatározó játékosa, Marco Sau felel a rutinért, akikre maradásuk esetén a másodosztályban is fontos szerep hárulhat.
Stadion. Az 1963-ban épült Stadio Lina Turina egy helyi ápolónőről kapta a nevét, aki annak idején sokat tett a város labdarúgásáért. A létesítmény mindössze 2364 néző befogadására alkalmas, így a harmadosztályban eleinte nem is használhatták, albérletbe kellett költözni. Néhány hónappal később azonban egy külön engedéllyel a saját stadionjukban játszhatták a hazai meccseiket. Azóta 2020-ban a Südtirolt, 2021-ben a Trentót is vendégül látták albérlőként saját otthonuk felújítása idején. Egyelőre nem tisztázódott, hogy a Serie B-ben játszhatnak-e majd a saját pályájukon, vagy át kell költözniük például a közeli Bresciába.
A sikerkovács edző. Stefano Vecchi 2014 és 2018 között az Inter primaverával nyert különböző utánpótlás címeket, miközben több ízben beugróként a Nerazzurri első csapatát is irányította egy-egy edzőváltás idején. A most 51 éves szakember 2019-től 2021-ig a másik északi bravúrcsapatot, az egy évvel ezelőtt történelmi feljutást végrehajtó Südtirolt irányította. Ugyan a B-s feljutáskor nem ő volt már a bolzanóiak edzője, vitathatatlanul Vecchi tette le a szintet lépő csapat alapjait. 2021 nyarán vette át a FeralpiSalo vezetését, melyet az első szezonjában a rájátszás elődöntőjéig vezetett, ahol a végül feljutó Palermóval szemben maradtak alul, második nekifutásra pedig automatikus feljutásig jutott.
Forrás: footballnews24.itA Catanzaro már ugyancsak feljutott a Serie B-be, így a háromból két automatikus feljutó kiléte már ismert az alapszakasz hajrájában. Az egy évvel ezelőtt története során először a másodosztályba jutó Südtirol nagyszerűen teljesít a Serie B-ben, és a szezon hajrájához közeledve minden esélye megvan rá, hogy részt vegyen a feljutásért zajló rájátszás küzdelmeiben.
Noha eredetileg a bolzanóiak számára sem jósoltak volna sok sikerélményt, egy osztállyal feljebb is képesek voltak bizonyítani rátermettségüket. Hasonló példa lebeghet majd ősztől a FeralpiSalo előtt is.
A szerző a Serie C magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
www.facebook.com/seriecmagyar/
Kiemelt kép: pianetaserieb.it