A másodosztályú újonc halad a Serie A felé
Korábban még az olasz másodosztályban sem szerepelt soha a Serie B legkülönlegesebb klubja, remek teljesítménye révén azonban a Südtirol tavasszal az élvonalbeli feljutást ostromolhatja. A bolzanói csapat a gyengébb rajt óta megtalálta az új edzőjét és vele együtt a helyes irányt, az utolsó négy mérkőzés megnyerésével már a közvetlen élmezőnyben helyezkedik el.
A harmadosztályú feljutás után ismertettük a Südtirol különlegességeit, hiszen a régió már önmagában sem szokványos azáltal, hogy jelentős német nyelvű közösség él Olaszország ezen területén. Az együttes először jutott fel a másodosztályba, és lett a jelenlegi mezőnynek legészakibb tagja, azonban – bár sokan lehet, hogy azt gondolták – nem pofozógépnek érkezett a Serie B-be.
Különleges mérföldkő, nehézkes szezonrajt
A Südtirol először 1999-ben jutott fel egyáltalán az országos negyedosztálynak számító Serie D-be, és a 2010-es évektől kezdődően lett állandó tagja a harmadik vonal mezőnyének. Miután az elmúlt években stabilan teljesített a Serie C-ben, a 2021–2022-es szezon végeztével magabiztosan abszolválta a feljutást. A csapat ráadásul nagyon kiegyensúlyozott volt, hiszen a 38 forduló alatt csupán két vereséget szenvedett el, és a teljes szezonban mindössze kilenc gólt kapott! Utóbbival beállította az egy szezon alatti legkevesebb kapott gól ligarekordját, az 1970–1971-es Serie C-szezonban a Reggiana szintén kilenc gólt kapott 38 kör alatt.
A sikeredző, Ivan Javorcic a bajnoki cím után távozott a másodosztályú Veneziához, ahonnan azóta már menesztették. A horvát szakember utódja a korábban a Juventus harmadosztályú tartalékcsapatát irányító Lamberto Zauli lett, ám a vezetőséggel történt nézeteltérése miatt egy héttel a szezon kezdete előtt szerződést bontottak vele anélkül, hogy egyetlen tétmérkőzésen is leült volna a kispadra. A nem éppen ideális helyzetben a klubnál segédedzőként dolgozó Leandro Grecót kérték fel a csapat irányítására. Az egykor az AS Romát és az Olympiakoszt is erősítő középpályás aktív pályafutása utolsó szezonjában, a 2020–2021-es idényben maga is a Südtirol játékosa volt, majd sérülései miatt a befejezés mellett döntött, de maradt az egyesület kötelékében. A mindössze 36 éves megbízott edző nem tudott érdemben segíteni a váltás miatt megzavarodott csapaton, amely az első három fordulóban háromszor veszített.
Veretlen sorozat az új edzővel
A Südtirol a másodosztály szintjén nagyon komoly erősítéseket hajtott végre a nyáron, így mindenképpen többre volt hivatott annál, mint amit kezdetekben elért. Az első három vereség után lépett színre az új tréner, Pierpaolo Bisoli. A rutinos kormányos annak idején feljuttatta a Cesenát a Serie A-ba, az első osztályban a Cagliari edzője is volt, az elmúlt években pedig jobbára másodosztályú csapatoknál dolgozott. Az új edző rögtön a Pisa és a Como elleni győztes meccsekkel debütált, majd szép lassan megindította felfelé az utolsó helyről a bolzanói csapatot.
A nagyszerű sorozat alatt legyőzte például a Parmát és pontot szerzett olyan többre tartott csapatok ellen is, mint a Cagliari, a Bari vagy az azóta is kimagasló listavezető Frosinone. Bisolival mostanáig mindössze két vereséget szenvedett a csapat: a 12 meccses veretlen széria 2022. december 8-án a Genoa elleni 2-0-s fiaskóval szakadt meg, majd a karácsonyi fordulóban némileg váratlanul a Modenától is kikapott ugyanilyen arányban hazai környezetben.
Ezutóbbi vereség óta a Südtirol mind a négy mérkőzését újfent megnyerte, mindet egygólos különbséggel úgy, hogy közben csak egyetlen találatot kapott. A Venezia és a Reggina elleni sikerek alkalmával az utolsó negyedórában szerezte meg a győztes gólt, a Bresciát és a Pisát pedig egy-egy első félidei találattal múlta felül.
A feljutás lehet a cél tavasszal
23 forduló után a Frosinone meggyőző fölénnyel vezeti az olasz másodosztályt a két üldöző legutóbbi botlásai miatt, már 12 pont az előnye az automatikus feljutásért folyó küzdelemben. Az utolsó négy mérkőzését megnyerő Südtirol a negyedik helyen mindössze két ponttal van elmaradva a második Genoa és eggyel a harmadik Reggina mögött. Bisoli csapatának minden esélye megvan arra, hogy a jó szériát folytatva versenyre keljen akár az automatikus feljutásért – arról nem is beszélve, hogy a harmadiktól a nyolcadik helyig végzett csapatok majd a rájátszásban küzdhetnek meg az élvonalért.
A Südtirol a közvetlen folytatásban a mezőny második felében tanyázó csapatokkal is fog találkozni, mint a Como, a Cosenza, a Benevento vagy a Perugia, akik ellen jó eséllyel tovább gyarapíthatják pontjaik számát. Az élcsapatok közül ugyanakkor még a Cagliari vagy a Frosinone ellen idegenbeli, a Bari vagy a Genoa ellen pedig hazai erőpróba vár rá.
A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az olasz alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/seriebmagyar/