Fernando Alonso újratöltve

Az Aston Martin csapatában a nyugdíjba vonuló Sebastian Vettelt váltó spanyol sztár 22 évvel F1-es karrierje kezdete után, 41 évesen, idén talán minden eddiginél felszabadultabban rója a köröket a gyönyörű (hivatalosan: brit versenyzöld) színű autóban. Nagyon ígéretes szezon előtt áll, de mielőtt elmélyednénk Fernando mosolygós, szép új világában, azt is fontos végigvenni, milyen állomásokon keresztül vezetett ez az út idáig.

A dicsőséges kezdetek (2001-2006)

Alonso még nem töltötte be a húszat, amikor 2001-ben lehetőséget kapott a királykategóriában, az akkoriban messze leggyengébb konstruktőr, a Minardi színeiben. Pontot ugyan nem szerzett, csapattársait ellenben rendre elverte. Menedzsere, a Renault istálló (2001-ig Benetton) főnöke, Flavio Briatore úgy döntött, a következő évre tesztpilótai állást ajánl neki. 2003-ban már Jarno Trulli csapattársaként versenyezhett. Az akkor negyedik erőnek számító, kifejezetten megbízhatatlan Renault-val Malajziában megszerezte az első rajtkockát, amivel minden idők addigi legifjabb időmérő-nyertese lett, aztán a Hungaroringen az első győzelmét is begyűjtötte – 22 évesen és 27 naposan ez szintúgy rekord volt. 2004-ben csak egy pole jött össze, de a világbajnoki 4. helyezése azért így is önmagáért beszélt.

Egy évvel később aztán, Michael Schumacher ötéves hegemóniáját megtörve Alonso lezárta a német és a Ferrari közös aranykorát és 24 esztendősen minden idők legfiatalabb világbajnoka lett.

A szabályváltozatások után jelentősen visszaeső Ferrarival Schumi nem tudta vele felvenni a versenyt, Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) pedig a megbízhatatlan Mercedes-motor miatt maradt végül simán (21 pont különbséggel) alul a spanyollal szemben.

Az új világbajnok 2005 végén váratlanul bejelentette, hogy 2007-től a McLarennél folytatja.

2006-ban azonban még maradt a Renault-ban és milyen jól tette! Ő és Schumacher az új erőre kapó Ferrarival vállvetve küzdöttek a világbajnoki címért. Mindketten hét-hét futamgyőzelmet arattak, a spanyol hétszer, a német négyszer volt második. A modern éra egyik legkülönlegesebb párharcát vívták ők ketten, végül Alonso 13 ponttal végzett a hétszeres világbajnok előtt, és megvédte címét, csapatával együtt. Huszonöt évesen a csúcson volt, a legendás McLaren istálló tárt karokkal várta, de a spanyol története itt kilépett saját, előre kitaposottnak tűnő ösvényéről és – eddig legalábbis – nem is talált rá vissza.

Két világbajnoki címet nyert a Renault-val (Forrás: motorsport.com)

Mindig rosszkor, rossz helyen – A félrement McLaren sztori I.

A 2007-es évben a kétszeres címvédő Alonso mellé a zseniális képességű újoncot, Lewis Hamiltont szerződtette Ron Dennis. Az ikonikus csapatfőnök híres volt arról, hogy engedi a csapaton belüli versenyt és az Ayrton Senna, Alain Prost rivalizálás után megint sikerült a végletekig kiéleznie a házon belüli viszonyokat. Hamilton ütőképessége ugyanis minden várakozást felülmúlt, a legelső pillanattól kezdve. Párosuk és az éppen a McLarentől a Ferrariba átigazolt Räikkönen az utolsó futamig ádáz küzdelmet folytatott a végső győzelemért, amely a két ezüst nyíl egymás elleni belharca miatt, a szezonzáró futam után – a nyilvánosság előtt bizonyára életében először őszintén nevető – finn ölébe hullott. Egyetlen pont különbséggel. A két McLaren holtversenyben, azonos pontszámmal zárt a 2-3. helyen összetettben (Hamilton lett hivatalosan a 2., több második helyezése miatt) – valószínűleg ez volt az F1 történetének legnagyobb baklövése, és az érte járó monumentális fair play díjat sem osztották ki Dennisnek.

Ha van egy kétszeres világbajnoka, akit azért igazolt le, hogy megnyerje zsinórban a harmadikat és hoz mellé egy újoncot, legyen akármilyen tehetséges is, azt kellett volna mondani neki, most álljon be mögé, eljön még az ő ideje is! Különösen akkor, ha a kihívó kvalitásait pontosan ismeri, hiszen az ő csapatától szerződött el, hogy végre világbajnok lehessen!

A McLaren istálló még a konstruktőr világbajnoki címmel sem vigasztalódhatott, ugyanis a kémbotrány miatt az FIA már szeptemberben kizárta őket a vébéről, valamint brutális, 100 millió eurós pénzbírsággal is büntette a wokingiakat.

Máig ez volt az utolsó esztendő, amikor nem a leggyorsabb autó nyerte az egyéni címet. Alonso és Hamilton kapcsolata legalább olyan rossz volt, mint a Senna, Prost (v)iszony, a spanyol visszamenekült a Renault-hoz, az angol maradt, és 2008-ban egészen kaotikus körülmények között megnyerte a vb-t, egyetlen ponttal Felipe Massa előtt…

Komor tekintetek: Lewis Hamilton (balra) és Fernando Alonso (Forrás: Sky Sport)

Újra a Renault-ban (2008-2009)

A második etap a franciáknál már közel sem sikerült olyan jól, persze senki sem bízhatott igazán hasonló eredményességben. Hősünk alighanem be is árazta, hogy ezek az évek nem a trófeahalmozásról szólnak majd. 2008-ban két győzelem és a vb ötödik helye jött össze, 2009-ben egyetlen árva dobogó – és kilencedik pozíció a végelszámolásnál. Abban a Renault-ban ülve az is bravúros teljesítmény volt, a másik autóban ketten is próbálkoztak, de sem Nelsinho Piquet, sem Romain Grosjean nem volt képes még a pontszerzésre sem. A méltatlan helyzetet Kimi Räikkönen és a Ferrari váratlan szerződésbontása oldotta fel: Alonso örökölte meg az olasz csapattal szakító finn ülését.

A Ferrariban – Vettel árnyékában (2010-2014)

Óriási várakozás kísérte a spanyol szerződtetését, de a harmadik vb-cím a vörösökkel sem született meg. Alonso Maranellóban töltött évei egybeestek az első nagy Red Bull-korszakkal, amikor is 2010 és 2013 között Sebastian Vettel négy éven át letaszíthatatlan volt az F1 trónjáról. A német ráadásul a spanyol mindhárom korrekordját a nevére vette.

Fernando Alonso maximum fordulatszámon hajszolta az ágaskodó paripát, amit csak lehetett, kipréselt a Ferrariból, de ez sem volt elég. 2010-ben és 2012-ben is az utolsó futamon bukta el a világbajnoki címet – 2007-hez hasonlóan, tehát összesen háromszor is!

2011-ben negyedik lett az év végi tabellán, 2013-ban újfent második, de ezekben az években tetemes volt a Red Bull technikai fölénye. Az utolsó olaszoknál töltött szezonjában az autó teljesítménye jelentősen visszaesett. Alonso szorgosan gyűjtögette a pontokat, kétszer a pódiumra is felálhatott, és egy soványka világbajnoki hatodik hellyel búcsúzott az F1 leghíresebb és legeredményesebb csapatától. Sokszor arrogáns viselkedése, pökhendi stílusa miatt mindig is megosztó személyiség volt, a tartósra nyúlt sikertelenség pedig nyilván további extra frusztrációkat halmozott fel benne. De bármilyen sokan is voltak azok, akik ki nem állhatták (elsősorban a radikálisabb Schumacher-, Vettel- és Hamilton-rajongók), azt senki sem vitatta, hogy amit Alonso művelt a váltakozó teljesítőképességű tűzpiros autóval ebben az öt évben, azt csak nagyon kevesen tudták volna utána csinálni.

A Ferrarinál sem sikerült az áttörés (Forrás: eurosport.com)

A (nagyon) félrement McLaren sztori II. (2015-2018)

Az oviedói egy elég meglepő csavarral újra a szebb napokat látott angol istállóhoz szerződött, nem kis rizikót vállalva. A McLaren egyértelműen leszállóágban volt, ráadásul 20 év után szakítottak a Mercedesszel, a csapat új motorszállítója a visszatérő Honda lett. Az már az év eleji teszteken egyértelmű volt, hogy drámai a japán erőforrás lemaradása az összes többi gyártóhoz képest, és fikarcnyi fejlődés sem mutatkozott az idény során. A McLarenek a mezőny végén kullogtak, rendre többszörös körhátrányt elszendve.

Ebben a szezonban született Fernando Alonso leghírhedtebb aranyköpése: „GP2-es motor” – utalva az eggyel alacsonyabb pályaverseny-kategória jóval gyengébb erőviszonyaira – tette mindezt a Honda hazai pályáján, a Japán Nagydíjon!

Összesen két pontszerzés volt felírható a 2015-ös évre – a csapattal együtt a spanyol is történelmi mélységbe zuhant.

A következő évben volt némi fejlődés, kilencszer is pontot szerzett Alonso, ő tizedik, a McLaren hatodik lett a végelszámolásnál. Aztán a harmadik évben megint hátrafelé haladtak: öt pontszerzés sikeredett a spanyolnak, szezonvégi kilencedik (utolsó előtti) helyezés a csapatnak. A McLaren már év közben szerződést bontott a Hondával, 2018-tól története során először Renault-motorokkal versenyzett. Kvázi lemásolták a 2016-os esztendőt: Alonso kilenc pontszerzése a konstruktőri vb hatodik helyét eredményezte csapatának.

A kétszeres világbajnok a szezon után nemcsak a wokingiakat, de az egész száguldó cirkuszt faképnél hagyta. A ferraris korszaka is sokakban váltott ki együttérzést, de ez a négy év már bizonyára az ellenségei nagyobb részében is szánakozást ébresztett. Tényleg szörnyű volt nézni egy ekkora zseni végeláthatatlan szenvedését.

Az F1-en kívül is van élet (2019-2020)

A spanyol már 2017-ben kipróbálta magát az IndyCarban a McLarennel, majd csapata engedélyével elindult a 2018-19-es hosszú távú világbajnokság szuperszezonjában (FIA World Endurance Championship) a Toyota Gazoo Racing színeiben. A nyolc futamból álló sorozatban öt győzelemmel és további két dobogós helyezéssel bajnok is lett. Ahogy a legendás Le Mans-i 24 órás versenyt is sikerült megnyernie ebben a két évben, Sébastien Buemi és Nakadzsima Kazuki csapattársaként! 2020-ban a Dakar-raliban is kipróbálta magát a Toyotával. Bár két komoly balesete is volt a 7900 km-es sivatagi hajsza során, ennek ellenére a 8. szakaszon összehozott egy második helyet és célba is ért: a 13. helyen zárt.

A visszatérés – Alpine (2021-2022)

Fernando Alonso kétéves szerződést kötött a 2021-től Renault-ról Alpine-ra átkeresztelt régi-új csapatával. Mindkét szezonban 81 pontot szerezve 2021-ben a tizedik, tavaly a kilencedik helyen zárt összetettben. Az Alpine pedig ötödik, majd negyedik lett a konstruktőrök között. A középmezőny tetején száguldó spanyol számos alkalommal villantotta meg az oroszlánkörmeit, immár sokadszorra kiérdemelve az autósport szerelmeseinek elismerését. Különösen a versenytempója volt kiemelkedő, az autó megbízhatatlansága miatt azonban sokszor idő előtt fel kellett adja a versenyt. 2022-ben hatszor esett ki technikai gondok miatt, de például az Ausztrál Nagydíjon már az időmérőn felmondta a szolgálatot az Alpine, az ausztriai sprintfutamon pedig rajthoz sem tudott állni. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, nagyon megérdemelte az Astontól kapott lehetőséget, az pedig már az angol istálló bölcsességét tükrözi, hogy (ők is) kétéves szerződést írtak alá tavaly nyáron az éppen a 41-et betöltő Alonso-val – a mezőny legidősebb versenyzőjével.

Az F1 szélvészgyors és felszabadult korelnöke – Aston Martin 2023-

A kor nem minden, és az élsportolói karrierek egyre jobban ki is tolódnak a 21. században, de azért 40 felett, különösen a Formula–1-ben, ahol hatalmas a fizikai igénybevétel – finoman szólva sem mindennapos, amit Alonso művel. A hőskorszakban persze bőséggel versenyeztek még 50 körül is, az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangio például 46 évesen nyerte meg az utolsó címét. A modern éra azonban már merőben más. 1992-ben Nigel Mansell 39 évesen lett bajnok az akkoriban verhetetlen Williamsszel, hasonlóra azóta sem volt példa. Az elmúlt három évtized legnagyobbjait tekintve: Schumacher annyi idős volt, mint idén Alonso, amikor végleg visszavonult – nyolc évvel utolsó világbajnoki címe után. Räikkönen szintén 42 volt (14 évvel azután, hogy 2007-ben világbajnok lett). Sebastian Vettel 35 évesen lépett le a színről tavaly. Mika Häkkinen 33 évesen akasztotta szögre a sisakját, míg Nico Rosberg csupán 31 esztendős volt, amikor 2016-ban a vb cím elhódítása után váratlanul visszavonult.

Fernando Alonso pályafutása ezen szakaszában alighanem a „legidősebb” jelzővel ellátott rekordokat fogja átírni, ha már az ellentétes előjelű sikereit Vettel és Verstappen elorozta tőle.

Az esélyei mindenesetre kifejezetten jók. Abban joggal reménykedhetett, hogy az Aston legalább olyan potens lesz, mint az Alpine volt tavaly, azzal viszont senki sem számolt, hogy ennyire. Bár két futam után vagyunk még csak, szóval nagyon az idény elején járunk, egyelőre úgy fest, a Ferrari és a Mercedes helyett sokkal inkább az Aston Martin közeledett a Red Bullokhoz. Az erőviszonyok persze helyszínről-helyszínre képesek változni: kinek melyik pálya fekszik jobban, mennyire hatékonyak a fejlesztési csomagok, ki mennyire találja meg az optimális beállításokat – a sikeres szereplés sok tényező függvénye. A jóval nagyobb költségvetés miatt vélhetően a Ferrari és a Mercedes is képes lesz javulni, de olybá tűnik, először Alonso 14-es rajtszámú autóját kell utolérni, a két Red Bull meg (Verstappené legalábbis bizonyosan) külön versenyt futhat az élen. Egy biztos, Alonsón semmi sem múlik majd. Csúcsformában van, és kizökkenthetetlennek tűnik.

Jókedvűen nyilatkozik, dicséri az autót, a csapatot, mosolyog – ilyennek 2006 óta nem láthattuk őt.

Idén újra érdemes odafigyelni Alonsóra (Forrás: motorsport.com)

Jól szemlélteti hősünk újdonsült higgadtságát, meglelt belső harmóniáját, ahogyan a Szaúdi Nagydíj utáni faramuci helyzetet kezelte.

Alonso harmadik lett a futamon. Volt egy 5 másodperces büntetése, mivel szabálytalanul foglalta el a helyét a rajtrácson (amiből egyébként semmilyen előnye nem származott). A büntetése letöltése az első boxkiállása közben azonban szabálytalannak minősült, mert a hátsó emelőt tartó szerelő pár tizedmásodperccel korábban érintette hozzá az AMR23-as hátuljához az eszközét, mint azt tehette volna. A csapat készült is egy esetleges újabb 5 másodperces büntetésre (ami érthetetlen, mert ugyanezért Esteban Ocon két héttel korábban Bahreinben egy 10-est kapott), kérték is tőle, autózza ki ezt a különbséget a negyedik helyen mögötte haladó George Russell előtt. Ennek eleget is tett, 5.1-el a brit előtt ért célba. Fel is állt a dobogóra, átvette a kupát, majd utána derült ki, hogy ő is megkapta a 10 másodperces büntetést. Később az Aston fellebezett, az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) visszavonta az ítéletet, így Alonso visszakapta a harmadik helyet.

„Micsoda évkezdés! Egy hónappal ezelőtt ez még elképzelhetetlennek tűnt. A csapat fantasztikus kocsit épített, és remek stratégiánk volt. A Red Bull talán kissé elérhetetlen a számunkra, de a többiek mögöttünk vannak” – mondta a kétszeres vb-első még közvetlenül a leintést követően, majd kitért a verseny közben kapott büntetésére is. – „Felül kell még vizsgálnom, de az én hibám volt. Amikor szóltak, hogy öt másodpercet kaptam, azt mondtam, »oké, kicsit gyorsabban kell vezetnem, hogy jóvátegyem ezt.«”

Nem sokkal később nagyon elegánsan, finom iróniával kezelte azt is, hogy elveszik tőle a dobogós helyezést:

„Jó volt, és őszintén mondom, nem igazán fáj. Ott álltam a pódiumon, képeket készítettem, elvittem a trófeát, és ünnepeltem, most pedig úgy tűnik, hárommal kevesebb pontom van, hiszen 15 helyett 12-t kaptam. Ez csak a FIA show-ja. Nem oszthatsz ki büntetést 35 körrel a bokszkiállás után. Lett volna elég idejük, hogy informáljanak, hiszen ha tudtam volna korábban, mi a helyzet, akkor talán 11 másodpercre növelhettem volna az előnyömet a mögöttem haladóval szemben.”

„A csapat most a sportfelügyelőkkel vitatja meg a történeteket, hiszen nem igazán értjük, miért kaptuk a második büntetést. Foglalkozom vele, de nem túlzottan. Ünneplek. Három ponttal kevesebbem van, de majd Ausztráliában visszahozzuk. Az erős bahreini hétvége után voltak kétségeink afelől, hogy milyenek leszünk Dzsiddában, de a versenytempót tekintve itt gyorsabbak voltunk. A Ferrarikat és a Mercedeseket is magunk mögött tudtuk tartani, és bár nem akarok túl optimista lenni, de elég jó helyzetben vagyunk a folytatást illetően”

– fogalmazott Alonso.

Technikai sportról lévén szó, nagyon sok az előre nem kalkulálható tényező. Lehet, hogy az Aston versenyképessége szezon közben majd visszaesik, vagy megbízhatósági problémákkal is szembesülniük kell hosszabb távon. De az is előfordulhat, hogy képesek lesznek még tovább fejlődni. Az azonban minden kétséget kizáróan biztos, hogy ebben az évben olyan sikereket érhet el Alonso, amilyenekről az elmúlt tíz évben tutira nem is álmodozott. Az ő kvalitásaival sokkal többször kellett volna a világbajnoki címért harcolnia, mint a mezőny végén sínylődni vagy jobb esetben a középmezőnyben küzdeni. De a végtelennek tűnő ínséges idők után most minden körülmény adott, és innentől fogva minden diadal ajándék. Neki csak azt kell tennie, amihez a legjobban ért: hibátlanul és szélvészgyorsan repeszteni.

Kiemelt fotó: Planet Sport