Fernando Gago reményteljesen induló edzői karrierje
Sorozatos térdsérülései miatt idő előtt kellett befejeznie aktív karrierjét a Real Madrid és az AS Roma egykori középpályásának, Fernando Gagónak. Aztán fiatalon edzőnek állt a korábbi középpályás, a hazájában vállalt szerepet, és a tréneri pályája igencsak reményteljesen indul, ugyanis egyedül az ő csapata veretlen az argentin bajnokságban.
null
Fernando Gago nem sokáig tétlenkedett azután, hogy 2020 novemberében, mindössze 34 esztendősen be kellett fejeznie aktív labdarúgó-pályafutását. Az egykori védekező középpályás sorozatos térdproblémái miatti visszavonulása után elvégezte az edzői tanfolyamot, 2021 januárjában pedig már debütált az argentin bajnokságban a kispadon.
EURÓPAI TAPASZTALATOK
Az 1986-os születésű játékos ötéves korától a Boca Juniors kötelékébe tartozott, majd 2004 decemberében mutatkozott be a profik közt az első csapat színeiben. Menet közben 2005-ben többek közt Lionel Messivel és Sergio Agüeróval együtt tagja volt az ifjúsági világbajnokságot megnyerő korosztályos argentin válogatottnak. Fiatal kora ellenére hamar meghatározó szereplője lett az „arany-kékek” középpályájának, intelligens és technikás játéka révén villámgyorsan jelentős érdeklődés mutatkozott iránta az európai sztárcsapatok részéről. A hírek szerint az AC Milan, a Barcelona és a Real Madrid egyaránt vitte volna, végül mindössze két évvel a felnőtt debütálása után, 2006 decemberében a „királyi gárda” igazolta át őt a rivális River Plate-től érkező Gonzalo Higuaínnal egyetemben.
Nem titkoltan a „blancók” akkoriban az új Fernando Redondót látták be, akinek a nagyságát képtelen volt megközelíteni a Bernabéuban.
Ennek ellenére Gago minden tőle telhetőt megtett a madridi évek során, és egészen 2012-ig a klub alkalmazásában állt. Pechjére azokban ott tartózkodása alkalmával a Real éppen egy átmeneti időszakban volt két csúcskorszak közt, és gyakorlatilag csak két szezont tudott teljes egészében végigjátszani, később sorozatos sérülések hátráltatták, míg a 2011-2012-es idényt kölcsönben már az AS Roma alkalmazásában töltötte.
Az argentin védekező középpályás 121 mérkőzésen húzhatta magára a habfehérek szerelését, az utolsó idényében mindössze hét találkozó jutott neki, így – talán önhibáján kívül is – sokan csalódásként élik meg a madridi szerepvállalását.
Az olasz fővárosi csapatnál töltött idényben 30 bajnokin szerepelt, egyetlen gólját egy novemberi, Lecce elleni Serie A-s mérkőzésen szerezte. Gago bár állandó szereplője volt csapatnak, az AS Roma vezetősége nem kívánta a kölcsön után végleg megvásárolni őt. Játékjoga visszakerült a Realhoz, akik még a nyáron eladták a Valenciának. A „denevéreknél” csupán 18 mérkőzésen szerepelt, s télen inkább visszatért hazájába.
HAZATÉRÉS, FELKÉSZÜLÉS AZ EDZŐI KARRIERRE
Hét év távollét után Gago Argentínában nem a nevelőcsapatához, a Boca Juniorshoz, hanem a fővárosi vetélytárs Vélez Sarsfieldhez került, előbb kölcsönben, majd végleg. A „genovai” szurkolók körében nem fogadták szívesen a választását, de fél év után aztán a Boca megszerezte a játékjogát.
Gago második szerepvállalása a La Bombonerában az első időszakban szerzett kettő után újabb három argentin bajnoki címet hozott, 2019-ig erősítette gyermekkori csapatát.
Az idő előrehaladtával a rutinos középpályás a játéktéren és a pályán kívül egyaránt egyfajta mentor szerepet vállalt, a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. A fiatalabb játékosok támogatásából is kivette a részét, miközben hozzáállásával és edzésmunkájával példaként járt előttük.
Az állandó kisebb-nagyobb sérülései is hozzájárultak ahhoz, hogy Gago idővel egyre inkább háttérbe szorult, viszont edzői kvalitásai szempontjából kétségkívül előnyére vált, hogy a legendás Carlos Bianchi, illetve a feltörekvő edzőnek számító Rodolfo Arruabarrena és Guillermo Barros Schelotto mellett már játékosként is tanulhatott, és ezen tapasztalatok később hozzájárultak tréneri pályája gyors beindításához és akár az esetleges jövőbeli sikereit is megalapozhatják.
Noha a Boca időről időre halmozta a nemzetközi sikereket, Gagónak „csak” két Recopa és a 2005-ös Sudamericana jutott, miután a 2018-as Libertadores-kupa-döntőt elvesztették a River Plate-tel szemben. A finálé két meccse közül a rutinos középpályás a visszavágón lépett pályára csereként, de az emberhátrányban is hősiesen küzdő csapata vereségét ő sem tudta megakadályozni. Egyre kevesebb játéklehetősége és sorozatos sérülései révén távozni kényszerült. A játékra még egy utolsó próbát tett a Véleznél, ám a 61-szeres felnőtt válogatott játékos egy év után belátta, hogy nincs értelme tovább küzdenie a testével, így az újabb sérülése után 2020 novemberében végleg szögre akasztotta a stoplist.
AZ OLDALVONAL MELLETT
Visszavonulását követően azonnal elvégezte az edzői tanfolyamot, 2021 januárjában pedig az argentin első osztályban kis csapatnak számító Aldosivi kispadjára nevezték ki. Első edzői megbízatása mindössze nyolc hónapig tartott, Gago minden sorozatot figyelembe véve 26 meccsen irányította a csapatát, melyből hetet nyertek meg 16 vereség és három döntetlen mellett. A tavalyi első, Copa de la Liga Profesional elnevezésű sorozatban sereghajtóként végeztek csoportjukban, majd a második (Liga Profesional) bajnokságban 13 forduló alatt 13 pontot gyűjtött vele az együttes, ám a sorozatban elszenvedett hat fiaskó után menesztették, és Martín Palermo vette át a helyét, akivel azóta valósággal szárnyra kapott a zöld-sárga mezes csapat.
Gago sem sokáig maradt feladat nélkül, múlt októberben ugyanis a patinás Racing Clubnál vállalhatott szerepet. Az akkor már folyamatban lévő idényt a 26 csapatos mezőny 15. helyén zárták, viszont a tavasszal elrajtolt, 2022-es első kiírásban nagyszerű menetelés van a hátuk mögött, és kilenc forduló után a teljes bajnokság egyedüli veretlen csapatának számítanak hat győzelem és három döntetlen jóvoltából. Emellett a Copa Sudamericana idei kiírásában is megnyerték az első két meccsüket.
„Nem nagyon van időm más mérkőzéseket nézni, kizárólag a csapatomra fókuszálok, és mindig az adott következő mérkőzésre készülünk fel. Igyekszem mindig felfedezni az adott ellenfél erősségeit és gyengeségeit. Abban hiszek, hogy amennyire csak lehet, minden mérkőzést próbáljunk meg az uralmunk alatt tartani. Természetesen előfordul, hogy védekezésre kényszerülünk, például egygólos vezetésnél a hajrában, de ez is a labdarúgás egyik szépsége. Nem félek a vereségtől, egyszer minden sorozat megszakad. Ha kikapunk, akkor is a jó oldalát kell nézni, hiszen a vereség mindig egy jel, egyfajta megerősítés, hogy miben kell még fejlődni, és újabb kihívást állít elénk a felkapaszkodásra. Hosszú távon elkerülhetetlen, hogy időnként becsússzon egy-egy fiaskó, de mindig menni kell tovább” – értékelte szerényen a tréner a remek szériájukat.
A védekező középpályásokból gyakorta lesznek sikeres edzők, elég csak napjaink meghatározó trénerei közül Pep Guardiolára vagy Antonio Contére gondolni. Gago azonban Luis Enriquét és Gabriel Heinzét nevezte meg személyes példaképeként, akiktől igyekszik bizonyos dolgokat elsajátítani saját edzői hitvallásában.
A napokban még mindig csupán a 36. születésnapját ünneplő szakember a játékosként megszokott viszonylag csendes, határozott stílusában irányítja csapatát, amely eddig kifejezetten hatékonyan és tetszetős játékkal abszolválja az előtte álló akadályokat.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Melyik csapat lesz a 2022-es Libertadores-kupa győztese?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Libertadores kupa/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.