Fiatalon hunyt el a tehetség, aki nem igazolhatott a Ferencvárosba, aztán Olaszországot választotta

Az 1903. január 16-án született Rokken Imre 16 éves korától rendszeresen szerepelt a másodosztályú Óbudai TE első csapatában, ahol fantasztikus góllövő formájával hívta fel magára a figyelmet. Sokan hatalmas jövőt jósoltak a kiváló csatárnak, a korszak egyik legnagyobb tehetségének tartották. A korabeli sajtóbeszámolók szerint a Ferencváros már 1923 nyarán át akarta igazolni, a klubja azonban nem járult hozzá a távozásához, így egy évet várnia kellett erre. Őt azonban menet közben megkereste az olasz Legnano és 1924 nyarának végén, illetve kora őszén egyfajta versenyfutás kezdődött az FTC és az olasz klub között a futballista kegyeiért. Fokozta ezt, hogy amikor 1924 szeptemberében már a Ferencvárossal edzett – annak ellenére, hogy tétmérkőzésen nem is lépett pályára zöld-fehér színekben(!) –, szerepet kapott két meccsen a magyar válogatottban, az Ausztria és a Németország elleni barátságos mérkőzésen egyaránt a kezdőcsapat tagja volt.

Végül nem is lépett pályára ferencvárosi mezben, hanem – ahogy a korabeli sajtóból és az ezt összefoglaló, a közelmúltban publikált Nemzeti Sport-cikkből kiderül, egyfelől krimibe, másfelől bohózatba illő huzavona után – Olaszországba szerződött, a Schöffer Imre által vezetett Legnano labdarúgója lett. Ekkoriban, a hazai (ál)amatőrizmus idején már egyre több magyar labdarúgó próbálta ki magát Nyugat-Európában.

Andreides Gábor az 1938, a párizsi ezüst, avagy a döntő, amelyben a tanítvány legyőzte a mesterét című könyvében elevenítette fel, hogy sokan Schöffert hibáztatták Rokken és két másik magyar labdarúgó (Fehér Ferenc és Zsin Géza) külföldre távozása miatt. Az edző ezt tagadta, hangsúlyozva, hogy játékosok százai ajánlkoztak a külföldi munka reményében. A nevezett labdarúgók is megszólaltak és kijelentették, hogy távozásuk „az éveken tartó elkeseredés eredménye volt, amelyet az a sok üldözés, mellőzés, megaláztatás, rosszakaratú kritika, intrika, rágalmazás keltettek.” Ezt szerintük csak betetőzte, hogy méltatlanul mellőzték őket az 1924-es magyar olimpiai csapatból, „csak azért, mert BTC, a MAC és az ÓTE játékosai voltak.” Az Olaszországban szerencsét próbáló három játékos kijelentette:

„Hisszük, hogy nem dob követ ránk senki azért, hogy az otthon meg nem talált érvényesülésünket idekint akarjuk megtalálni, s hisszük, hogy szorgalmas, becsületes munkánkkal, s magyaros lelkesedésünkkel, amelyet otthon semmibe sem vettek, itt is csak a magyar névnek fogunk dicsőséget, tiszteletet és megbecsülést szerezni.”

Rokken külföldre távozása, „szökése” (nagy valószínűséggel a szintén Legnanóba tartó futballista, Petrakovics Gyula segített a friss válogatott társnak a titokban zajló kiutazás előkészítésében) folyamatos témát szolgáltatott a hazai sajtóban. A legtöbb lap elmarasztalóan nyilatkozott róla, hiszen akkoriban egy magyar csapat helyett külföldre szerződni árulással ért fel, ezért évtizedeken keresztül a magyar játékosok titokban emigráltak külföldre. Valamivel prózaibb vélekedés szerint Rokken az idősödő szülei megsegítése érdekében szeretett volna külföldön játszani, ahol több pénzt kereshet. Mindezt alátámaszthatja, hogy néhány hónap légióskodás után az édesanyja betegsége miatt hazatért. Kisvártatva azonban újból visszatért a Legnanóhoz.

Rokken elegáns, közönségszórakoztató játékával hamar a csapat legjobbjai közé emelkedett és kivívta a legnanói publikum szeretetét. Bár egyes magyar nyelvű források mindössze négy mérkőzést említenek, a mértékadó Transfermarkt portál történeti adatbázisa szerint 11 bajnoki mérkőzésen játszott a Milánótól északra található kisváros csapatában az olasz első osztályban, ezeken öt gólt ért el.

Ebben az idényben még nem volt egységes az olasz élvonal, hanem a Prima Divizione keretein belül két, területi alapon beosztott csoportban játszottak a csapatok, köztük a Legnano is. Hiába maradt Schöffer a kispadon, az előző, 1923-1924-es szezonhoz képest gyengébben szerepeltek a lilák, ám a Torino elleni hazai és az Inter elleni idegenbeli győzelem a mai napig emlékezetes a kisváros futballkedvelőinek. Rokken mindkét meccsen duplázott, utóbbin ráadásul a Milánóba elutazó 500 legnanói szurkoló előtt brillírozott.

Hasonlóan emlékeznek rá a magyar labdarúgás krónikásai. „Kitűnő technikája nagy körültekintéssel, ötletességgel és határozottsággal párosult. Pompásan helyezkedett és szerelt, nagyszerű érzékkel adogatott, fejjátéka pedig egészen kiváló volt. Mozgását ritka könnyedség jellemezte” – jellemzi őt Antal Zoltán és Hoffer József az Alberttől Zsákig című könyvben.

Rokken Imre képeslapja (Forrás: sportlegnano.it)

Ám hiába fogadtatta el magát a magyar futballista gyorsan a remek játékával, nem teljesedhetett ki a pályafutása. 1925 február elsején még bajnokit játszott a Hellas Verona ellen, majd nem sokkal később torokgyulladással szállították be a legnanói kórházba, és diftériás fertőzést (torokgyík) diagnosztizáltak nála. Ugyan a betegség akkor már gyógyítható volt, a játékos vérmérgezést is kapott, a túlságosan legyengült szervezete pedig nem tudta felvenni a harcot a betegséggel.

Az olasz sajtó is napi rendszereséggel számolt be a kórházban fekvő labdarúgó állapotáról, de hiába reménykedtek a javulásban, Rokken Imre 1925. február 28-án elhunyt.

Testét az olasz klub költségén hazaszállították, és az óbudai temetőben helyezték végső nyughelyére március 16-án.

„Zokogó könnyek közt kíséri útjára minden olasz sportember, aki ismerte és csodálta játékát. Elkíséri őt a mi mérhetetlen fájdalmunk, mi, akik legközelebb álltunk hozzá, kik barátai voltunk rövid olaszországi tartózkodása alatt. A legnanói sírkamra nem az utolsó lakhelye, mert nemsokára megkezdi utazását a magyar hazába” – tudósított a történtekről az olasz klub egyik vezetője.

„Szeles, havas tél-tavaszi délutánon a főváros legszélsőbb perifériáján fekvő külső óbudai temetőben kísérték el utolsó útjára Rokken Imrét a hozzátartozói. Ott voltak szülein, rokonain, hivataltársain kívül a barátai, az ismerősei és a sporttársai. Az utóbbiak között nagy játékosküldöttséggel jelent meg Rokken Imre két régi egyesülete: az FTC és az ÓTE. Az FTC vezetősége részéről Szigeti Imre és Klement Sándor, az ÓTE-ből Blöch Lőrinc, az MLSZ részéről Földessy János dr. Több bírót is kint láttunk, köztük a jószívű Orova Henrik. Könny csillant meg sok szemben, amikor a lelkész imája és a kórus áhítatos zsolozsmája szállott az ég felé” – írta a Sporthírlap 1925. március 17-i száma a temetéséről.

„Az óbudai csöndből a sport zajos fóruma elé került fiatal futballistát hiába hívta vissza a szíve az óbudai hegyek aljára, az ambíció, a dicsősség utáni vágy ragadta magával” – olvasható a Sporthírlap nekrológjában.

Rokken Imre rendkívül ígéretes jövő előtt állt, csupán 22 éves volt a halálakor. Akár külföldön folytatta volna pályafutását, akár visszatért volna hazánkba, minden bizonnyal az 1920-as, 1930-as évek meghatározó játékosa lehetett volna klub- és válogatott szinten egyaránt.

A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/azzurri.hu