Megfosztották az olasz bajnoki címtől a hazánkban szinte ismeretlen magyar edző csapatát

Schöffer Imre 1884-ben született Budapesten. A beszámolók szerint labdarúgóként nem futott be jelentősebb karriert, a MAC-ban és a MAFC-ban játszott és atletizált is, futó volt. Emellett vasúti mérnökként dolgozott a MÁV-nál. A visszavonulása után hazánkban kisebb budapesti csapatoknál edzősködött (MAC, BEAC, Törekvés, NSC), és számottevő tréneri tapasztalat nélkül került külföldre (az egyik első fecske volt az Olaszországban szerencsét próbáló magyar edzők közül), hiszen az olasz Wikipedia oldala szerint 1921-ben már a Bresciát irányította. Az Il Calcio nevű lap 1924. január 26-i számában megjelent cikk kitér arra, hogy az olasz csapat az MLSZ-hez fordult, hogy ajánljon magyar edzőt számára. A szövetségben ekkoriban a nemzetközi kapcsolatok ápolásán és szélesítésén dolgozó Fischer Mór pedig – könnyen lehet, hogy azért, mert ő is a MÁV-nál dolgozott, ezáltal jól ismerte – Schöfferre gondolt. Egy másik forrás szerint a korszak egyik meghatározó személyisége, az arisztokrata származású Camillo Martinoni ragaszkodott külföldi tréner szerződtetéséhez. Ő futtatta fel a XX. század elején a Bergamo, Montichiari és Brescia közötti területek gazdasági életét és ezzel párhuzamosan óriási lökést adott e vidéken a sport elterjedésének, fejlődésének is. Schöffer a szezon közben vette át az első olasz csapatát, és bravúros módon, osztályozón tartotta bent az akkor még több csoportból álló első osztályban, majd a második szezonban már egyenes ágon harcolta ki velük az élvonalbeli tagságot.

„A nagy siker titka igen egyszerü. Minden befolyástól menten, programmom szerint dolgoztam. A vezetőségben itt is okos emberek vannak, de ezek nem akartak nálam okosabbak lenni a tréningre vonatkozólag. Jól tudják, hogy ahány fej, annyi vélemény, annyi felfogás, ahány tréner, annyi szisztéma. A trénert tehát engedték dolgozni a saját szisztémája szerint és megvárták, hogy beválik-e, vagy sem. Feltünt az is, hogy nem futtatom a csapatot és célzást is tettek más trénerek ezirányú munkájára. Könnyü volt azonban megmagyaráznom, hogy a kontinens trénerei mind az angol ligacsapatok trénereit majmolják”

– írta a Nemzeti Sportban a Brescia bennmaradásáról az 1923. július 28-i számban. (Az idézetet szöveghűen közöltük.)

Schöffer amellett, hogy 1935-ig számtalan olasz klubcsapatot vezetett, az olasz labdarúgó-szövetségnél is munkát vállalt, és bár a részletekről keveset tudunk, a hírek szerint nagy szerepe volt a helyi edzőképzés kialakításában.

Edzői feladatai mellett az 1920-as évektől folyamatosan publikált a magyar sportsajtóban, alighanem ő volt az első magyar futballteoretikus, akinek a taktika és a stílus témakörében jelentek meg írásai a hazai lapokban.

A Brescia után két évig a Legnano edzője volt az első osztályban (6. és 11. hely), majd az 1925-1926-os szezonban a Hellas Veronát a csoportja negyedik helyéig vezette, megelőzve például két előző csapatát és az Internazionalét. A statistichelilla.it múltidéző írásából kiderül, hogy „a széles látókörű, mérnöki végzettségű Schöffer Imre edzi a lilákat egy kevert, angol-magyar szisztémát követve, amelynek az alapja a megerősített középpálya és részei a gyors beindulások. Mai szemmel amolyan 3–4–3-nak mondhatnánk.” A Legnanónál a játékosa volt a Ferencváros korábbi válogatott labdarúgója, a 22 évesen diftériában elhunyt Rokken Imre is.

A Legnano 1924-1925-ös csapatképe, Schöffer Imre feltehetően jobbról a második (Forrás: storiadellareggiana.it)

Ezt követően érte (volna) el a legnagyobb olaszországi sikerét, ugyanis az 1926-1927-es bajnokságot a Schöffer által vezényelt és a remek formában futballozó védőt, Balasits Mihályt is a soraiban tudó Torino nyerte meg, azonban a csapattól utólag elvették az aranyérmet, mert az egyik mérkőzés előtt a csapat egyik vezetője megvesztegette az ellenfél egyik védőjét.

Rövid ideig érezhette magát bajnoknak a Torino. A július elején véget ért bajnoki szezon után nem sokkal, az ősz elején pattant ki a botrány, amely az alapja az volt, hogy Guido Nani, a Torino egyik vezetőségi tagja 25 ezer lírát (más források szerint 50 ezret...) ajánlott fel Luigi Allemandinak, a Juventus védőjének, hogy a bajnoki rájátszás hetedik fordulójában esedékes találkozójukon ne futballozzon teljes erőbedobással. (Abban az évadban az élvonal két tízcsapatos csoportjának legjobb három-három együttese oda-visszavágós alapon lejátszott egy tíz fordulós bajnokságot az elsőségért és a további helyezésekért.) A vizsgálóbizottság novemberben döntött, megalapozottnak találta a vádat, így elvette a bajnoki címet a Torinótól, de végül nem is adta azt oda a második helyen zárt Bolognának, azaz az a szezon azóta bajnokcsapat nélkül szerepel az almanachokban.

A Sporthírlap 1927. július 9-i száma így írt Schöfferről, amikor még úgy tudták, hogy megnyerték a bajnokságot:

„Végül Schöffer Imréről, a csapat tréneréről kell szólni, akinek igazán nagy érdeme, hogy a Torino FC ma bajnokcsapat. Nem kell bővebben magyarázni, hogy Schöffer bácsi is magyar. Nagyon régen dolgozik már Olaszországban, s ahol megfordult, mindenütt szeretettel beszélnek róla. Schöffer tavaly került Balasicscsal együtt a Torino FC-hoz a Veronai »Hellas«-ból. Rendkívüli akaraterővel rendelkező tréner, akinek fáradhatatlan és hozzáértő munkáját koronázta meg a csapat azzal, hogy bajnok lett. Schöffer munkálkodása tökéletesen kiérdemelte ezt a sikert.”

Korabeli újságcímlap a Schöffer által irányított Legnano mérkőzéséről (Forrás: statistichelilla.it)

A bajnoki cím törlése után újból a Legnanót vezette, majd visszatért a Bresciához, melyet 1928 és 1932 között két kilencedik helyhez segített az immár Serie A-ra keresztelt, egyesített országos első osztályban, mielőtt kiestek volna a legjobbak közül. Schöffer az utolsó olaszországi szerepvállalásai alkalmával két idényt töltött a harmadosztályú Siena kispadján, majd ugyancsak a C-ben a Salernitana szakmai munkájáért felelt.

„Magam is abban voltam, hogy az olasz futball elhagyta a magyart. Tíz év óta nem kísérhettem eléggé figyelemmel a magyar futballt, viszont láttam, hogy az olasz futball milyen mérföldes léptekkel tör felfelé. Bevallom, azt hittem, hogy ma már kimondott az olasz futball fölénye. Hát nagyot csalódtam! Az olaszoknak ma még csak Orsi és Meazza személyében van igazi klasszis játékosuk, olyan, mint a magyaroknak volt Schlosser, Rumbold, később Schaffer, Konrád, a harmadik nemzedékben Orth, Braun és amilyennek most láttam három fiút is: Sárosit, Kalmárt és Lázárt. Amíg a magyarföld ilyen tehetségeket termel ki, addig, most már tisztán látom innen is, nem kell félteni a magyar futball jövőjét, s nem kell félnie a magyar futballnak a legerősebb vetélytársaktól sem”

– vallotta Schöffer a magyar labdarúgás helyzetéről az olasz focival összehasonlítva. (Nemzeti Sport, 1931. december 16.)

A Legnano lelátója az 1920-as években (Forrás: statistichelilla.it)

Azok után hagyta el Olaszországot, hogy a külföldi trénerek munkáját egyre inkább korlátozták. 1935-ben már biztosan visszatért hazánkba, ő volt a főiskolai világbajnokságot nyert magyar csapat edzője. Ezt követően visszavonult a labdarúgástól, majd 1938-ban 54 éves korában hunyt el.

„A magyar futball egyik legképzettebb és leglelkesebb katonáját vesztette el benne. A Sporthírlap és munkatársai pedig meghatottan és kegyelettel őrzik meg emlékét »Söfi bácsinak«, a kitűnő munkatársnak és szeretetreméltó kollégának”

– búcsúzott tőle halála után a Sporthírlap 1938. június 1-jei száma.

Kétségtelen, Schöffer Imre régóta nincs közöttünk, és mára már szinte teljesen feledésbe is merült a személye, a futballszakmai munkássága. E cikk illusztrálásához nem is találtunk jó minőségű fényképet az edzőről sem magyar, sem olasz oldalakon. A Dániában élő olasz futballtörténészhez, Davide Eskelund Rotához fordultunk, ő küldte a borítóképen látható fotót Schöfferről, amely az Il Calcio már idézett, 1924. január 26-i számában jelent meg.

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/