Magyar labdarúgók és edzők sikerei Olaszországban
Ugyan ez napjainkban elképzelhetetlen lenne, ám a két világháború között több tucatnyi magyar labdarúgó-edző tevékenykedett olasz klubcsapatok élén. Volt olyan szezonja a Serie A-nak, amikor a 18 együttesből tizenkettőt honfitársunk vezetett, és a másodosztályban is hemzsegtek a magyar szakemberek. Az is bizonyos, hogy az 1938-as világbajnokságon aranyérmet nyert olasz válogatott keretének valamennyi tagja dolgozott pályafutása során legalább egy magyar trénerrel. Az olasz labdarúgás virágkorában az 1920-as évektől az 1940-es évek elejéig megannyi magyar játékos és edző öregbítette hazánk hírnevét Itáliában.
A magyar labdarúgó-edzők az 1920-as évek elejétől kezdtek el egyre nagyobb számban munkát vállalni Olaszországban, amikor hazánkban hivatalosan még amatőrizmus volt, a taljánoknál viszont rendre civil munkát – és nagyobb fizetést – kaptak az edzősködés mellett.
Az mlsz.hu 2022 szeptemberében publikált összefoglaló anyaga szerint Ging József, a Törekvés egykori válogatott játékosa lehetett az első ismert magyar légiós Olaszországban, aki 1920-ban az Udineséhez szerződött játékosként, visszavonulása után pedig évtizedekig edzőként dolgozott az országban. Ugyan az időszak legjobb magyar csapatai, a Ferencváros és az MTK játékosai nem vágyódtak külföldre, a kisebb csapatok labdarúgói közül sokan Olaszországban kötöttek ki, Ging mellett Hajós Árpád, Hirzer Ferenc, Viola József és Weisz Árpád is az első „fecskék” közé tartozott. Az olaszok elismerték a magyarok szakértelmét, felnéztek rájuk, és az első érkezők sikerei láttán tárt karokkal fogadták a hazánkból érkező segítséget.
Az olasz bajnokság 1925-1926-os kiírásában az északi liga 30 légiósa közül 25 magyar labdarúgó volt.
A fasiszta Olaszországot vezető Benito Mussolini ugyan a beszámolók alapján sosem kedvelte igazán a labdarúgást, felismerte annak közösségformáló hatását, ezért bőszen támogatta a sportág fejlődését és minél szélesebb térnyerését. A Duce fontosnak tartotta, hogy ha már megkapták a rendezést, akkor az olaszok megnyerjék az 1934-es világbajnokságot, és mindezt meg is tették, miközben az azt megelőző szezonban az olasz első osztály 18 csapatából tizenkettőnek magyar edzője volt, a második vonalban pedig 13 együttes közül hatot magyar tréner irányított. Négy évvel később az olasz válogatott másodszor is világbajnok lett, miután Silvio Piola vezetésével legyőzték a – felforgatott összeállításban szereplő – magyar válogatottat az 1938-as franciaországi vb-döntőben.
Bár az olasz labdarúgásban ténykedő magyar edzők és játékosok aranykoraként a két világháború közti időszakot szokás említeni, az 1950-es és az 1960-as évek elején is megfordultak még honfitársaink a „csizma” területén.
A nagyjából négy évtizedes intervallum alatt nyolc magyar edző (Czeizler Lajos, Egri-Erbstein Ernő, Guttmann Béla, Károly Jenő, Kutik András, dr. Sárosi György, Schaffer Alfréd és Weisz Árpád) tíz élvonalbeli bajnoki címet nyert.
Az 1925-1926-os szezonban bajnoki címet szerző Juventust Károly Jenő irányította, ám a nagy sikert nem érhette meg, a bajnoki döntő utolsó meccse előtt szívrohamban elhunyt. A tragikus sorsú Weisz Árpád az Interrel egy (az első, Serie A-nak nevezett bajnok idényt), a Bolognával két bajnoki címet nyert a kényszerű távozását megelőzően. Az AS Roma első bajnokcsapatának az 1941-1942-es szezonban Schaffer Alfréd volt az edzője. A rákövetkező idényben az Egri-Erbstein Ernő által felépített kultikus (Grande) Torino Kutik András vezetésével ünnepelhetett bajnoki címet. 1951 tavaszán Czeizler Lajos az AC Milant, egy évvel ezt követően dr. Sárosi György a Juventust vezette bajnoki címhez, míg az 1954-1955-ös idényben Guttmann Béla volt a Rossoneri edzője, amikor az első helyen álló csapat éléről menesztették.
Játékosként négy magyar labdarúgó lett bajnok Olaszországban. A Juventus említett, 1926-os bajnoki címe alkalmával a gólkirály Hirzer Ferenc és a Károly Jenő halála után játékos-edzővé avanzsáló Viola József képviselte magát, később a Superga-tragédiában elhunyt – halála után bajnoknak avatott – Schubert Gyula (1949, Torino), valamint Nyers István (1953, Internazionale) lett aranyérmes a csapatával.
Andreides Gábor és Dénes Tamás Weisz és a többiek című könyvének összegzéseiből kiderül, hogy az 1937-1938-as szezonban a Bánás József sportigazgató által irányított Milan a harmadik, Weisz Árpád Bolognája az ötödik, Konrád Jenő Triestinája a hatodik, Viola József Laziója a nyolcadik, Feldmann Gyula Torinója a kilencedik, Payer Jenő Napolija a tizedik, Lelovich Gyula Livornója a tizenkettedik, Egri-Erbstein Ernő Luccheséje tizennegyedik, Molnár Ferenc Fiorentinája pedig az utolsó, 18. lett. Ugyanebben a kiírásban a Serie B 18 csapatából tíz alkalmazott magyar trénert – ami jól szemlélteti a magyarok olaszországi invázióját.
A Serie A 1949-1950-es idényében húsz csapatból ötnek magyar házi gólkirálya lett: Nyers István (Inter) 30 találatával második lett a mesterlövészek rangsorában, Kincses Mihály (Lucchese) ugyancsak befért a legjobb tízbe, míg Mike-Mayer István (Bologna), a besszarábiai származású Höfling Norbert (Lazio) és a szegedi Vörös Mihály (Bari) ugyancsak csapata legjobb góllövőjének bizonyult.
A hazánkból kiszökött és idehaza eltiltott, disszidáló honfitársaink egy része egy római menekülttáborban megalapította a Hungária FC névre keresztelt alkalmi csapatot, amely bár hivatalos mérkőzéseket nem játszhatott, országos ismertségre tett szert az olasz első osztályú csapatokkal vívott bemutatómeccsek révén. A Zsengellér Gyulával és Kubala Lászlóval kiegészült csapat később Spanyolországban és Kolumbiában turnézott, és valamennyien találtak csapatot maguknak külföldön.
Sorozatunk további epizódjaiban felgöngyölítjük, hogy az egyes olasz csapatoknál milyen sikereket értek el a magyarok, illetve miként követték egymást honfitársaink az egyes olasz élvonalbeli klubok kispadján.
A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
Szerző
