Két olasz csapatot is bajnoki címhez segített a tragikus sorsú magyar edző

Sérülés miatt fejezte be a játékos-pályafutását

A későbbi kiváló labdarúgó-edző 1896. április 16-án látta meg a napvilágot Solton. A család egykori lakcímén azóta is egy családi ház áll, a Nemzeti Sport munkatársa, Csillag Péter 2015-ben felkereste a helyszínt, ám az akkori lakó semmit nem tudott mondani a Weisz családról. A község állatorvosaként dolgozó édesapa, Weisz Lázár döntése nyomán a négytagú família Budapestre költözött, amikor Árpád kilencéves volt. A labdarúgással megismerkedve tizennégy évesen a kőbányai Törekvés Sportegyesülethez szerződött, azonban az első világháborúban besorozták.

Az Andreides Gábor és Dénes Tamás Weisz és a többiek című könyvében fellelhető információk alapján 1915-ben a mai Szlovénia területén található Mrzli vrh hegyen olasz fogságba esett és a szicíliai Trapaniba száműzték. Itt tökéletesen megtanult olaszul, majd néhány év elteltével ismeretlen körülmények közt hazatért, ugyanis 1920-ban már ismét a Törekvésben rúgta a labdát. A Csili becenévre hallgató balszélső később a több magyar zsidó származású labdarúgót foglalkoztató csehszlovák Makkabi Brünn játékosa lett, mellyel számtalan európai országba eljutott, így Olaszországban is megismerték a nevét. Weisz 1922-ben és 1923-ban hat mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban. Ezt követően játszott az Internazionale csapatában, ám súlyos térdsérülése miatt 30 évesen felhagyott az aktív játékkal.

Az Interrel és a Bolognával is bajnok lett

A visszavonulása után először a piemonti Alessandriánál vállalt munkát, Augusto Rangone segítője lehetett, majd 1926-tól két éven át az Inter vezetőedzőjeként tevékenykedett. (A milánói együttes neve ekkoriban sűrűn változott, több olyan megnevezése is volt, amelybe belefoglalták – a város védőszentje, Szent Ambrus nyomán – az Ambrosiana szót, az egyszerűsítés kedvéért a cikkben simán Intert használunk.) Weisz kezei alatt mutatkozott be az első csapatban fiatalon a klub későbbi legendás alakja, Giuseppe Meazza. A tréner rövidesen visszatért Magyarországra és a szombathelyi Sabariát irányította. Ebben az időszakban ismerkedhetett meg a feleségével, Rechnitzer Ilonával, de a csapat hiába volt sikeres, a klub anyagi gondokkal küzdött, így visszatért a milánóiakhoz. (1926 és 1936 között kizárólag magyar edző irányította a nagy múltú Intert, a több időszakban itt dolgozó Weisz mellett Viola József, Tóth Potya István és Feldmann Gyula ült a kispadon.)

Forrás: Wikimedia Commons

A következő években azonban nem sikerült felérniük a trónra, rendszerint másodikak lettek az egyeduralkodó Juventus mögött, és a kor legjelentősebb nemzetközi versengésének számító Közép-európai kupában is az ezüstérem volt a legjobb eredménye 1933-ból.

Weisz ugyan a Barinál (1931-1932) és a Novaránál (1934-1935) tett egy-egy kitérőt, közel egy évtizeden át a milánói klubnál szolgált. 1935-ben lett a Bologna edzője, mellyel az első szezonjában megtörték a Juventus hegemóniáját, s a piros-kékek egymás után két bajnoki címet szereztek. Emellett az 1937-es párizsi világkiállításon rendezett labdarúgó-torna döntőjében 4–1-re legyőzte a Chelsea-t, mellyel nemzetközi figyelmet vívott ki.

1938 októberében a zsidó származású Weisznek és családjának a faji törvények bevezetésével el kellett hagynia Olaszországot, és távozott a Bologna kispadjáról. Utódja az osztrák Hermann Felsner lett, akivel újból bajnokok lettek.

Rajta kívül külföldi edzőként csak az argentin Helenio Herrera nyert három bajnoki címet az Inter későbbi sikerkorszakában, de összességében is csupán Giovanni Trapattoni (hét), Massimiliano Allegri (hat), Fabio Capello és Marcello Lippi (öt-öt), valamint Carlo Carcano és Antonio Conte (négy-négy) lett nála többször olasz bajnok. Honfitársunknak ráadásul 42 évesen be kellett fejeznie olaszországi munkavállalását, jóval kevesebb ideje volt, mint a többi többszörös bajnok edzőnek.

Bolognai távozása után Párizsban igyekezett munkát találni, majd a holland Dordrecht edzőjeként dolgozott, azonban miután a németek lerohanták Hollandiát, jelentősen korlátozottak voltak a lehetőségei, 1942-ben pedig letartóztatták a családját. Feleségét és két gyermekét Birkenauban megölték, Weisz Árpád 1944. január 31-én, Auschwitzban veszítette életét.

Emlékezete

Olaszországban nagy becsben tartották a harmincas években az Inter sportigazgatójával, Aldo Molinarival közösen készített Il guoco del calcio című könyvét, amelyről azt tartják, hogy megalapozta az olasz futballelméletet. Ennek ellenére halála után évtizedeken át keveset említették meg a nevét, hazánkban és Olaszországban sem őrizték az emlékét.

A 2000-es évektől kezdődően Bolognában és Milánóban egyre többször emlékeztek meg róla szervezett formában. 2007-ben Matteo Marani sportújságíró A scudettótól Auschwitzig címmel írt önéletrajzi könyvet róla, mellyel újra felhívta a figyelmet a sikeredző nélkülözhetetlen munkájára.

Azóta mindkét csapat stadionjában emléktáblát avattak a tiszteletére. A 2013-as Bologna–Inter Olasz Kupa-mérkőzés előtt a két csapat játékosai Weisz nevével ellátott mezt viseltek, ezzel felhívva a figyelmet a rasszista megnyilvánulások beszüntetésére.

„Weisz az Inter történetének része, örökre őrizzük emlékét. Amikor gyerekként az ötvenes években elkezdtem a foci iránt érdeklődni, Weisz Árpád neve már szorosan kötődött a klubhoz. A szakértelem és az elkötelezettség jelképeként vált ismertté. Újító volt, akire borzalmas vég várt. Elképzeléseivel megújította az olasz focit és ma ismét ugyanezt teheti”

– nyilatkozta róla az Inter korábbi elnöke, Massimo Moratti.

Solt város önkormányzata 2013-ban posztumusz díszpolgári címet adományozott Weisznek, két évvel később emléktáblát avattak róla a városi sportpályán.

2018-ban a Bologna stadionjában szektort neveztek el az edzőről, míg 2023-ban szobrot állítottak róla a budapesti Eiffel Műhelyház előtt.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/azzurri.hu

Kiemelt fotó: bolognafc.it