Magyar edzőnél debütált az olasz labdarúgás első sztárjátékosa
Az AC Milantól alacsony termete miatt elküldték, a városi rivális Internazionalénál vitathatatlan legenda lett. Giuseppe Meazza három gólkirályi címet nyert, miközben az 1930-as években világviszonylatban is a legjobbak közé tartozott. Az olasz labdarúgás egyik legnagyobb alakjának tartott néhai támadó emlékét a milánói stadion neve is őrzi.
A Serie A történetének valaha volt negyedik legeredményesebb játékosa, Giuseppe Meazza pályafutása jelentős részében az Internazionale sikereiért küzdött: három bajnoki címet nyert a milánói csapattal, emellett pedig tagja volt az 1934-es és az 1938-as világbajnok olasz válogatottnak.
Háromszoros bajnok, háromszoros gólkirály
Az Internazionale és az olasz labdarúgás egyik legnagyobb legendája 1910-ben Milánóban született. „Peppe” az első világháborúban elvesztette az édesapját, így hétéves korától az anyja egyedül nevelte. Akkoriban kezdett el focizgatni, barátaival mezítláb rugdosott rongylabdát az utcákon. 12 évesen csatlakozott a helyi Gloria FC-hez, és egy rajongótól kapta az első igazi futballcipőjét, ami a gyermekkori álmának beteljesülését jelentette.
A feltörekvő fiatal 14 évesen először az AC Milanhoz jelentkezett, azonban a klubnál elutasították őt alacsony termete miatt, a városi rivális Internazionale viszont felfigyelt tehetségére és szerződést ajánlott számára. Az Inter utánpótlásában tovább fejlődött, mígnem 17 évesen a korszak egyik legsikeresebb és legnagyobb elismerésnek örvendő magyar edzője, Weisz Árpád beállította őt az első csapatba. A legenda szerint a csapat fiatal játékosa, a későbbi sikeres szakvezető, Fulvio Bernardini az ifjúsági együttes edzésén szúrta ki a kimagasló képességeit, majd meggyőzte edzőjét, hogy nézze meg Meazzát.
Az edző döntését az idősebb csapattársak nagy része gúnyosan fogadta, állítólag Leopoldo Conti Meazza kezdőbe jelölésekor felkiáltott az öltözőben:
„Mostantól kezdve menjünk és hozzunk játékosokat egyenesen a bölcsödéből!”.
A tinédzser minden kétkedőnek csattanós választ adott a felnőtt debütálása alkalmával szerzett két góljával. Másnap a La Gazzetta dello Sport napilap ódákat zengett az újonnan született csillag nagyszerű teljesítményéről.
Meazza első szezonjában 12, a másodikban 33 gólt szerzett az akkoriban még több csoportban zajló olasz bajnokság, a Divisione Nazionale küzdelmei során. Az egyesített liga, vagyis a Serie A legelső kiírását az akkor az Ambrosiana-Inter nevet viselő csapat a Genova 1893 előtt nyerte meg, miközben Meazza 31 találatával toronymagasan lett a bajnokság történetének első gólkirálya.
Ezt követően még további két alkalommal volt a bajnokság legeredményesebb játékosa: az 1935–1936-os szezonban 25, az 1937–1938-as kiírásban 20 találattal hódította el a gólkirálynak járó díjat. Ugyanakkor újabb bajnoki címet sokáig nem sikerült szereznie, mivel a Juventus egymást követő öt elsősége után a – Weisz által irányított – Bologna végzett kétszer az élen. A Nerazzurri végül 1938-ban és 1940-ben ünnepelhetett ismét bajnoki aranyérmet, a két siker között pedig Coppa Italiát nyert.
Más csapatokban is kipróbálta magát
Meazza több mint tíz éven át ipari mennyiségben ontotta a gólokat, azonban az utolsó Internél töltött szezonját, az 1939–1940-es kiírást szinte teljes egészében ki kellett hagyni sérülés miatt. A hosszú kihagyást követően már nem volt a régi, nem tudta megközelíteni korábbi kimagasló formáját.
Miután a sérülése miatt nem számoltak vele, a következő két szezont a városi rivális AC Milannál töltötte, de felejthetően teljesített. Az 1942–1943-as idényben a Juventus színeiben újra eljutott tíz gólig a bajnokságban, majd az 1944-es háborús bajnokságot a Varese alkalmazásában töltötte, később megfordult az Atalantánál, egy utolsó szezonra pedig visszatért az Interhez.
A listavezető Silvio Piola 274 találattal, a második helyen Francesco Totti található 250 góllal, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára legjobb légiósként a svéd Gunnar Nordahl állhat fel (225 találat).
Egyike a kétszeres világbajnokoknak
Meazza tagja volt a Vittorio Pozzo által irányított 1934-es és 1938-as világbajnok olasz válogatottnak, így Giovanni Ferrari és Eraldo Monzeglio mellett kétszeres vb-győztesnek mondhatta magát.
Akárcsak az Interben, az olasz válogatottban szintén két gólt szerzett az első meccsén: 1930. február 9-én Svájcot győzték le 4–2-re. Néhány hónappal később mesterhármast lőtt Budapesten a magyar válogatott 5–0-s legyőzése alkalmával. Kezdetben a nemzeti csapatban középcsatárként számítottak rá, idővel azonban sokoldalúságát bizonyítva a jobb szélen vetették be, így gólszerzés mellett egyre inkább az előkészítésekből is kivette a részét.
Meazza két gólt szerzett az olasz válogatott első, 1934-es vb-címével véget ért hazai rendezésű tornán, beleértve a spanyolok elleni újrajátszott negyeddöntő győztes találatát. Négy évvel később a címvédés során egyetlen alkalommal volt eredményes Franciaországban, méghozzá rendkívül fontos találatot szerzett a brazilok elleni elődöntőben. A fináléban az olaszok a magyar válogatottat győzték le 4–2-re Piola, valamint Gino Colaussi két-két góljával.
Nála többször csak a közelmúltban elhunyt rekorder Luigi „Gigi” Riva volt eredményes az olasz válogatottban.
Visszavonulása után edzőként több ízben irányította az Intert, de volt az Atalanta és a Pro Patria mestere is, valamint a török Besiktasnál is dolgozott.
Különleges futballistára emlékeztek
Meazzát tartják – Piola mellett – az olasz labdarúgás első igazi sztárjátékosának, akiért rajongtak a nézők. Az Inter egykori klasszisa utánpótláskorában még hátvédet játszott, később főként középcsatárként alkalmazták, de gyorsasága révén a szélen, játékintelligenciájából kifolyólag pedig irányítóként is megállta a helyét. Igazán sokoldalú játékos volt, akinek leginkább a lövései és a cselei szórakoztatták a publikumot.
Meazza mindkét lábával kiválóan bánt a labdával, és remekül látott a pályán, nem egyszer lehetetlen helyzetből játszotta meg hajszálpontos passzokkal a nála kedvezőbb helyzetben lévő csapattársait. Bár csupán 169 centiméter magas volt, a levegőben fejjel és felugorva lábbal egyaránt rendkívül veszélyesnek tartották. Az idő előrehaladtával pedig megkérdőjelezhetetlen vezéregyénisége lett csapatának.
„Ha ő a pályán volt, az gyakorlatilag 1–0-s előnyt jelentett a csapat számára. Született zseni, vérbeli befejező volt, mindig támadásra serkentette a társait”
– vallotta róla a kétszeres világbajnok szövetségi kapitány, a legendás Vittorio Pozzo.
„Az egyetlen olasz játékos volt, aki abban az időszakban fel tudott nőni az argentinok és a brazilok szintjéhez. Számomra ő volt a legnagyobb. A világ tele volt nagyszerű futballistákkal, akik talán keményebbek és következetesebbek voltak nála, de számunkra úgy tűnt, Meazza mindent elsöprő lendülete, kifürkészhetetlen cselezőképessége mindenen túltett”
– vélekedett Meazza halála után a kor elismert újságírója, Gianni Brera.
Giuseppe Meazza 1979. augusztus 21-én hasnyálmirigy-elégtelenségben hunyt el két nappal a 69. születésnapja előtt Milánóban. Az Internazionale és az AC Milan közös otthona, a San Siro 1980-ban vette fel Meazza nevét.
Kiemelt fotó: Getty Images
Szerző
