A Bari az élvonalba való első feljutását és a legjobb helyezését is magyar edzővel érte el

Sorozatunk első írásában összegeztük, hogy a magyar edzők közül kik érték el a legnagyobb sikereket és pontosan mely trénerek ünnepelhettek bajnoki címet csapataikkal Olaszországban. Ezt követően elkezdtük részleteiben végignézni, hogy az egyes olasz kluboknál mely honfitársaink tevékenykedtek az évek alatt és milyen eredményességgel végezték a munkájukat. Aktuális epizódunkban a csizma aljára érünk, és felgöngyölítjük, hogy Olaszország déli részén mely honfitársaink milyen eredményességgel vállaltak szerepet a jelentősebb csapatoknál. Munkánk során jelentősen támaszkodtunk Andreides Gábor és Dénes Tamás Weisz és a többiek című könyvére, illetve különböző olasz forrásokra.

Vb-ezüstérmes klasszisunk is dolgozott Nápoly környékén

Az 1926-ban alapított Napoli történetének harmadik edzője rögtön egy honfitársunk volt, a számtalan olasz csapatnál szerepet vállaló Molnár Ferenc azonban nem vihette végig az 1927–1928-as idényt a klubnál. A Napoli az 1935–1936-os bajnoki kiírásban Csapkay Károly vezetésével végzett a Serie A nyolcadik helyén, majd az MTK egykori hátvédje, Payer Jenő olaszországi szerepvállalása egyik utolsó állomásaként tevékenykedett Nápolyban. Beugróként a csapatot a tizedik helyhez segítette, majd az 1938–1939-es idényben az ötödik helyig vitte a gárdát az élvonalban.

A Nápolytól délre fekvő Salerno csapatának kispadján is több magyar edző fordult meg. A Salernitana első magyar trénere a Tóth „Potya” Istvánnal együtt kivégzett Kertész Géza volt, aki először az országban eltöltött másfél évtizedes munkássága elején 1929 és 1931 között gardírozta a csapatot, de nem tudta feljuttatni a harmadosztályból. Az 1934–1935-ös idényben a Torinóval korábban egy elvett bajnoki címet jegyző Schöffer Imre dirigálta az együttest az első 11 fordulóban, majd a következő idényben Halmos Armanddal csoportja hatodik helyén zárt a harmadosztályban. Tőle egy újabb magyar edző vette át a stafétát, a Juventus egykori legendás játékosa, Hirzer Ferenc juttatta fel a Salernitanát a másodosztályba 1938-ban. Miután egy olasz edzővel kiestek, a harmadosztályban a Juventusszal bajnoki címet nyerő Károly Jenő öccse, Károly Béla vezette őket. Az 1940–1941-es szezonban két, korábban már szerepet vállaló magyar edző, Hirzer és Kertész ismét gardírozta az együttest, később előbbi még az 1945-ös egyesített bajnokságban újra leülhetett a kispadra, de számottevő eredményt nem ért el a gárdával. Az 1950-es évtized végén Mayer István a harmadosztályban 21 fordulón át irányította a salernóiakat, míg az 1961–1962-es szezont a vb-ezüstérmes Zsengellér Gyula irányítása alatt fejezték be a harmadosztályú csoportjuk harmadik helyén. A legendás „Ábel” az emlékezetes újpesti éveit követően az AS Roma és az Ancona futballistája volt Itáliában, edzői pályafutása során jobbára Görögországban és Cipruson alkotott maradandót, de néhány olasz csapat kispadján is feltűnt.



Magyar edzőkeringő Pugliában

Az Adriai-tenger partján fekvő Bari városának festői szépsége és a helyi futballklub ugyancsak szép számmal vonzotta honfitársainkat az 1920-as és 1950-es évek közti időszakban. A pugliai szurkolók körében mindig rendkívül népszerű Barinál az 1927–1928-as idényben Plemich Ferenc játékos-edzőként vállalt szerepet első magyarként. A következő szezonban a később a Torinónál nagy sikereket elérő Egri-Erbstein Ernő irányította az együttest, amely azonban kiesett a déli első osztályból, miután a későbbi sikeredző képtelen volt megvalósítani az elképzeléseit. Az 1930–1931-es idényben Hajdu János vezetésével jutott fel először a Bari az újonnan létrehozott Serie A-ba, ahol a később az Interrel és a Bolognával bajnoki címeket nyerő Weisz Árpád vezetésével a 16. helyen bennmaradt a következő szezonban. Az 1932–1933-as kiírásban Egri ugyan visszatért, de másodszor sem húzta sokáig a csapatnál, végül a piros-fehérek Baár László irányításával estek ki az első osztályból. Legközelebb 1935-ben ismét egy magyar tréner, az ugyancsak hosszú évekig Olaszországban edzősködő Kutik András vezette csapat tért vissza a Serie A-ba, aki aztán bent is tartotta a gárdát a 14. helyet megkaparintva. Az évtized végén Ging Józseffel, majd a visszatérő Kutikkal a Bari egyaránt egy-egy 11. helyezést regisztrált a legjobbak közt. Miután egy olasz trénerrel kiestek, az 1941–1942-es idényben Kutik és Klein László közbenjárásával nyerték meg a másodosztályt, a következő szezonban többek közt Vanicsek János is megfordult a kispadon, amikor újból kiestek a legmagasabb osztályból. Az 1945–1946-os bajnokság közben Nehadoma János ült le a kispadra, és megnyerték csoportjukat a második világháború utáni bajnokság közép-déli régiójában.

Az 1946–1947-es szezonban a visszatérő Kutik az előkelő hetedik helyig vezényelte a társaságot a Serie A-ban, amely azóta is a Bari történetének legjobb bajnoki helyezése.

A következő két idényben Kutik és Plemich többször váltották egymást, a csapat pedig mindkétszer bennmaradt, azonban az 1949–1950-es idényben dr. Sárosi György sem tudta megakadályozni a súlyos anyagi gondokkal is küzdő együttes kiesését, amely két év alatt két osztályt zuhant lejjebb akkoriban.

A Salentói-félszigeten található nagy rivális Lecce legtöbbet foglalkoztatott magyar edzője a Barinál már említett Plemich Ferenc volt. A fiatalon emigrált egykori fedezet 1928 és 1930 között játékos-edzői szerepkört töltött be, miközben a csapat a regionális bajnokságból feljutott az olasz másodosztályba. Két évvel később a Lecce László Viktor vezetésével kiesett a Serie B-ből. Plemich 1936-ban immár vezetőedzőként tért vissza, de csak a harmadosztályú csoportja 11. helyére kormányozta be a Giallorossit. Egy szezon után elköszönt ugyan, de az 1941–1942-es szezonban ismét a harmadosztályban irányította a csapatot, kevés sikerrel. Miután a Lecce néhány évvel később menesztette Hirzert, az újból visszatérő Plemich segítségével harcolta ki a másodosztályú feljutást 1947-ben. Három szezonnal később ismét menet közben vállalta el a posztot, ám ő sem tudta megmenteni a csapatot a kieséstől 1949 tavaszán. Plemich edzői pályafutása alatt rendre a déli országrészben lévő csapatoknál vállalt szerepet, később mégis északon telepedett le, 89 éves korában Triesztben hunyt el.

A régió harmadik nagyvárosának csapata, a Foggia történelmében is szép számmal találkozhatunk honfitársainkkal. A sort a fentebb már említett Károly Béla nyitotta, aki azonban 1929 és 1932 között végzett munkája idején képtelen volt feljuttatni a harmadosztályól az együttest. Később ugyan feljutottak mással, de 1936-ban Wilhelm Vilmossal a kispadon estek ki, akinek a Foggia volt az egyetlen déli klubja számos északi szerepvállalása mellett. Tőle Károly vette vissza a gyeplőt, de újból bennragadtak a harmadosztályban. Az 1939–1940-es idényben a több évet az Udinese kispadján töltő Fogl Istvánnal sem tudtak feljutni a C-ből, mint ahogyan Plemich is ebben az osztályban irányította őket. A második világháború előtti és alatti szünetet követően az 1947–1948-as idényben Politzer Lajos volt a csapat edzője, majd két szezonnal később Kutik is leült a foggiai padra. Magyar trénerként utoljára Nemes Kovács Lajos tűnt fel az egyesületnél, de az 1954–1955-ös idényben már csak a negyedosztályban gardírozta az együttest.

A szintén környékbeli Taranto valaha volt első edzője a magyar Kőszegi György volt, aki az 1927–1928-as szezon előtt már hat éven át Olaszországban dolgozott toszkánai egyesületeknél, így igazi szaktekintélynek örvendett a sportággal jobbára csak ismerkedő játékosok körében. A rutinos magyar szakemberrel is kiestek azonban egy alacsonyabb osztályba, majd az 1933–1934-es idény végén csak osztályozón maradtak le a harmadosztályú feljutásról Hajós Árpád regnálása alatt. A Taranto feljutását követően az 1935–1936-os szezon közben Károly Béla vette át a csapatot, de képtelenek voltak elkerülni a kiesést. Ezt követően Kertész Géza két idényt vitt végig a csapattal a harmadik vonalban. 1938-ban Kőszegi egy évtized után visszatért, de másodszor is csak egy szezont töltött a kispadon, a harmadosztályú csoport ötödik helyéig kormányozta a legénységet. Utána a fentebb már bemutatott Plemich is dolgozott a klubnál a zűrzavaros 1945–1946-os bajnokság közben.

Calabriai kitérők

Olaszország szárazföldi részének legdélebbi régiójában, Calabriában is feltűntek magyar edzők a vizsgált időszakban. A Catanzarót két rutinos magyar szakvezető is irányította az 1930-as évtizedben több megszakítás alkalmával. Az együttes 1933-ban Kertész Géza vezetésével ünnepelte története első másodosztályú feljutását, majd a csapatot beugróként bennmaradáshoz segítő Kőszegi György az első teljes, összességében második szezonjában már képtelen volt megmenteni az együttest a Serie B-ben.

A Cosenzát első magyarként Balasits Mihály vezette az 1932–1933-as harmadosztályú bajnokságban, néhány évvel később Peics Sándor volt a csapat edzője – egyikük sem vitt végig egy teljes szezont a kispadon. A harmadosztály 1937–1938-as idényében Krappan Ottó egy szezont ugyan végig tolt, de a következő évadban Vanicsek váltotta. Egy évtized kihagyást követően az 1948–1949-es kiírás során Kutik menet közben vette át a csapatot, az 1952–1953-as bajnokságban pedig éppúgy vele estek ki a negyedosztályból a regionális ligába. Az utolsó klubnál szerepet vállaló honfitársunk, a legendás Zsengellér több alkalommal is vállalta a csapat vezetését. Az egykori gólzsák az 1954–1955-es idényben még csak a negyedosztályban dolgozott a „farkasoknál”, az 1960-as évek elején viszont éppen az ő vezetésével tértek vissza az országos második vonalba.

Forrás: MLSZ

A Reggio Calabriában működő nagy múltú calabriai klub, a Reggina vezetését ugyancsak ellátták honfitársaink. A hosszú olaszországi pályafutása második szerepvállalásaként Veréb József irányította az együttest az 1928–1929-es szezonban. Őt követően Plemich is lehúzott két idényt a klubnál (1932–1934), majd a szintén számos délolasz csapat útját egyengető Kutik is vezette az együttest egy éven keresztül a harmadik vonalban, de számottevő eredményt egyikük sem tudott elérni.

A sorozatunk következő, befejező részében Szardínia és Szicília csapatainak magyar edzői nyomába eredünk, és megtudhatjuk, hogy melyik nagy múltú magyar tréner érte el első jelentősebb sikereit a Cagliarinál.

A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/azzurri.hu

Kiemelt kép: Gli Eroidel Calcio