A Juventusnál és a Torinónál is nagy sikereket értek el magyar edzők

A sorozat korábbi részei:

Magyar labdarúgók és edzők sikerei Olaszországban

Az Udinesét és a Padovát is évekig magyar edzők irányították

Egykor az Internazionale és az AC Milan is magyar edzővel lett olasz bajnok

Sorozatunk első írásában összegeztük, hogy a magyar edzők közül kik érték el a legnagyobb sikereket, és pontosan mely trénerek ünnepelhettek bajnoki címet csapataikkal Olaszországban. Utána elkezdtük csapatonként végignézni, hogy az egyes olasz kluboknál mely honfitársaink tevékenykedtek az évek alatt és milyen eredményességgel végezték a munkájukat. Aktuális epizódunkban Olaszország északnyugati részén kalandozunk, a Milánó és Genova környékén működő egyesületek történelemkönyveibe lapozunk bele. Munkánkban jelentősen támaszkodtunk Andreides Gábor és Dénes Tamás „Weisz és a többiek” című könyvére, illetve különböző olasz forrásokra.

Miután az 1920-as évek elején az „első fecskék” kilátogattak Itáliába, a magyar játékosoknak és edzőknek egyre jobb híre lett Olaszországban, tárt karokkal fogadták a kalandvágyó magyarokat, akikre felnéztek, tanulhattak tőlük. Gyakran egy-egy kisebb magyar csapattól egyszerre többen is szerencsét próbáltak Olaszországban, hiszen több pénzt kereshettek külföldön, mint az (ál)amatőrizmus idején Magyarországon, így előfordult, hogy egyes csapatoknál magyarok adták át a helyet egymásnak a kispadon.

Magyar szakember sikercsapatot épített Torinóban

A Torino FC kispadján összesen hét magyar edző tevékenykedett az évek során, egyik honfitársunk pedig az egyesület történetének valaha volt legsikeresebb időszakában is kulcsszerepet vállalt. A „bikák” első magyar edzője a számottevő aktív pályafutást nem jegyző Schöffer Imre volt, aki az 1926–1927-es idényben a pályán bajnoki címhez segítette a csapatot, azonban a Juventus elleni rangadó bundagyanúja miatt végül nem hirdettek bajnokot. Legközelebb az 1933–1934-es idény közben tűnt fel magyar edző a Toro kispadján, a menet közben beugró egykori MTK-hátvéd, Payer Jenő a bajnokság 12. helyén tartotta bent az élvonalban a csapatot. Három idénnyel később a korábban az Internél tevékenykedő Feldmann Gyula a harmadik helyig segítette az együttest az 1936–1937-es bajnokságban, azonban a szegedi származású trénernek a következő szezonban távoznia kellett posztjáról. Az 1938-1939-es évadban került Egri-Erbstein Ernő a Torinóhoz, miután az újonc Lucchesénél sikeresen dolgozott. A zsidó származású edzőnek azonban a faji törvények bevezetésével el kellett hagynia Olaszországot, és a szezon hátralévő részében Molnár Ignác vette át a helyét. A debreceni Bocskai egykori játékosának ez volt az egyetlen munkavállalása Olaszországban, annak ellenére, hogy a Vicenza színeiben azelőtt futballozott az országban. Molnár edzőként Hollandiában, Belgiumban, Törökországban, Izraelben és Ausztriában is megfordult. Az Erbstein-féle Torino az új edzővel második lett a bajnokságban a Bologna mögött, melyet a szezon közben hasonló okokból kellett elhagynia egy másik magyar sikeredzőnek, Weisz Árpádnak – ő azonban sajnos honfitársával ellentétben nem tért vissza. Erbstein a kényszerű távolléte alatt is folyamatosan kapcsolatban állt Ferruccio Novo klubelnökkel, így még a klubtól fizikailag külön töltött években is követte a mindennapi eseményeket, és titokban látogatásokat is tett az egyesületnél. Menet közben Kutik András személyében magyar trénere is volt a csapatnak, a számtalan olasz klubnál dolgozó edzővel a Torino az 1942–1943-as idényben bajnokságot és kupát nyert. Erbstein nyolc év után 1946-ban tért vissza Torinóba. Addigra felvette a magyarosított Egri nevet, azonban az addig ismert vezetéknevét sem hagyta el, mert Olaszországban úgy ismerték. Visszatérése után kezdetben csak a háttérben vállalt munkát, de valójában a klubon belül neki volt a legnagyobb szava, mivel az elnök vakon megbízott benne. Tulajdonképpen egyfajta menedzseri szerepkört töltött be.

Egri-Erbstein Ernő a Torinónál kapta meg a szükséges teret ahhoz, hogy megvalósítsa régóta benne élő elképzeléseit, és egy korszakos, meghatározó együttest hozzon létre.

A magyar edző megálmodott és összerakott Grande Torinója – annak ellenére, hogy Erbstein akkor Budapesten élt – megnyerte az 1942–43-as bajnokságot, majd 1945 ősze és 1949 tavasza között sorozatban négy aranyérmet szerzett, immár az ő jelenlétében. Mivel a kettő között nem zajlott hivatalos bajnokság a második világháború miatt, tulajdonképpen öt bajnoki címet szerzett egyhuzamban a gárda. Az ötödik címet azonban már nem élhették meg, miután a Torino teljes kerete életét vesztette 1949. május 4-én, amikor a csapatot szállító repülőgép a Superga bazilikának csapódott. A fedélzeten utazott Egri-Erbstein technikai igazgató, valamint az olasz válogatott meghatározó játékosai mellett Schubert Gyula is.

„Mosolyogj már az öltözőben, meg akkor is, amikor kimész a pályára. Ha beléd száll az ellenfél, vagy a bíró butaságokat fúj: mosolyogj! Ha megint téved: mosolyogj! Ha az ellenfél gólt lő: mosolyogj! Ha mi szerzünk gólt: mosolyogj, mosolyogj és mosolyogj! Ha az ellenfél megpróbál provokálni, sértegetni: csak mosolyogj!” – mondogatta az edző a játékosainak.

Ezt követően még Senkey Imre tűnt fel a Torino kispadján, az 1959–1960-as idény közben irányította azt a csapatot, amely végül a másodosztály bajnokaként visszajutott az élvonalba.

Több magyar siker a Juventusnál

A Juventus mindig nagy hangsúlyt fektetett az olasz edzők foglalkoztatására, így a legtöbb olasz csapatnál jóval kevesebb, mindössze három magyar edzőt alkalmazott az évek során. Ez a három edző azonban kiemelkedően eredményes munkát végzett, és mindannyian emlékezetes alakjai voltak az olasz rekordbajnok történetének.

Károly Jenő 1923-tól az 1926-ban bekövetkezett haláláig volt a csapat edzője. A hazánkban csak Tanár úrnak hívott egykori magyar válogatott fedezet két-két bajnoki címet és gólkirályi címet hódított el az MTK játékosaként. Edzőként az első olaszországi állomása a Savona volt, majd a torinóiaknál két ígéretes, ám sikertelen próbálkozás után harmadszorra hódította el a scudettót. A tréner azonban ezt már nem élhette meg, ugyanis a Bologna elleni bajnoki döntő mindent eldöntő, harmadik meccse előtti napokban szívinfarktus következtében elhunyt. A 40 évesen eltávozó edző után a csapat magyar kiválósága, Viola József játékosedzőként irányította az együttest a döntőben, melyet Károly emlékére 2–1-re megnyertek.

Károly Jenőt tartják a torinói klub első sikeredzőjének, akivel a csapat az első „igazi” olasz bajnoki címét nyerte az akkor még két csoportban zajló bajnokságban. A Juventus valójában először 1905-ben lett bajnok, de akkor még csak hat csapat vett részt a küzdelmekben.

Viola az említett döntő után a következő két idényben is ellátta a csapat irányítását, majd további éveken át Olaszországban edzősködött. Az 1925–1926-os bajnokság gólkirálya Hirzer Ferenc lett, később azonban nem sikerült megismételni a nagy sikert, szoros küzdelemben kétszer is a harmadik helyen végeztek.

Viola József

Két évtizeddel később a Ferencváros ötszörös magyar bajnok legendája, dr. Sárosi György harmadik olaszországi állomáshelyeként irányította a Juventust 1951 és 1953 között. Az 1938-as vb-n ezüstérmes Gyurka vezetésével a zebramezesek az 1951–1952-es idényben hódították el történetük kilencedik bajnoki címét, ami egyben a csapat második elsősége volt a városi rivális Torino hegemóniája óta. A következő idényben Sárosi csapata nagy csatában a második helyen végzett az Inter mögött, majd az edző továbbállt a Genoához.

További edzők a térségben

A környékbeli Alessandriát az MTK-val játékosként két, edzőként egy bajnoki címet nyerő Révész Béla három különböző szakaszban irányította az 1920-as és az 1930-as években. A magyar szakember részben a Juventus későbbi sikeredzőjével, Carlo Carcanóval dolgozott együtt a kispadon, miközben kezdetben még a legmagasabb bajnokságokban szerepeltek. Ezt követően az 1932–1933-as idényt Molnár Ferenc irányításával kezdték a Serie A-ban, majd Chrappan Ottó egy fél idényben működött közre. Később visszatért, 1940-ben és 1941-ben egyaránt a másodosztály hetedik helyére kormányozta az együttest. A második világháború után a csapat újból az első osztályban szerepelt, Nemes Kovács Lajossal tizenegyedikek lettek a Serie A-ban, azonban az 1947–1948-as idény végén a magyar edzővel pottyantak ki a legjobbak közül. Húsz évvel később utolsó magyar edzőként a Brazíliában és Törökországban is dolgozó Székely László kétszer is idény közben ugrott be az Alessandria padjára, azonban 1967-ben képtelen volt megmenteni a csapatot attól, hogy kiessen a harmadosztályba.

Az olasz labdarúgás hőskorának sikercsapata, a hétszeres bajnok Pro Vercelli kötelékében is megfordultak honfitársaink. A legendás Silvio Piola éppen egy magyar edző, Nagy József kezei alatt debütált a piemonti együttes első csapatában, mindössze 17 évesen. Az 1924-es párizsi olimpián a svéd válogatottal bronzérmet nyerő szakember először itt dolgozott Olaszországban. Három év alatt a legjobb eredménye egy kilencedik helyezés volt a Serie A-ban, a csapat a korábbi nagy sikereket már nem tudta megismételni, a jobb játékosokat rendszerint elvitték a nagyobb, főként torinói és milánói csapatok. Később, 1954 és 1956 között az MTK-hoz kötődő Neu János a negyedosztályban vezényelte még a csapatot.

Az egyszeres olasz bajnok Casalét az 1928–1929-es idény közben az említett Molnár Ferenc hat mérkőzésen irányította, a csapat végül kiesett az első osztályból. A visszatérést követően az AC Milannal később bajnoki címet nyerő Czeizler Lajossal estek ki újból 1934-ben, aki még a másodosztályba is követte az együttest, de fél idény után megköszönték a munkáját.

Nem sokkal később Molnár Ferenc az 1931–1932-es másodosztályú szezonban a Novarát is irányította, ahol ugyancsak több magyar edző vállalt szerepet. Az Interrel elért sikerek után, de még a bolognai diadala előtt Weisz Árpád az 1934–1935-ös kiírásban a Serie B-ben volt a csapat edzője, de képtelen volt feljuttatni a gárdát a legjobbak közé, egy évvel később viszont Békey János Imrével kiharcolták a feljutást. Kisvártatva a Novara újból kipottyant a legjobbak közül, és az 1942–1943-as idényben Hajós Árpád a Serie B-ben gardírozta a társaságot. Senkey Imre többször is feltűnt a csapatnál, 1952 és 1954 közt még a Serie A-ban, az 1961-1962-es idényben viszont már a harmadik ligában irányította az együttest. A kettő közt a csapat korábbi kapusa, Fehér Ferenc az 1958-1959-es idényben egy tizedik helyet ért el a Novara edzőjeként a másodosztályban.

A következő epizódban egyebek mellett a Bolognával sikereket elérő honfitársaink nyomába eredünk és megtudhatjuk, hogy hány magyar edzője volt például a Fiorentinának vagy a Parmának.

A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/azzurri.hu

Kiemelt fotó: thesefootballtimes.co