Négy bajnoki címet nyert a Juventusszal, majd egy évtizedre el kellett tűnnie
Hiába nyert zsinórban négy olasz bajnokságot a Juventusszal, miután felröppentek a homoszexualitásával kapcsolatos pletykák, egyre kevésbé tolerálták az edzői szerepvállalását a fasiszta Olaszországban. Carlo Carcano az 1930-as évek olasz labdarúgásának nagy alakjaként a torinóiaknál elért sikerek mellett felzárkóztatta az Alessandriát, vezette az olasz válogatottat, később pedig csapatot hozott létre San Remóban.
Carcano 1891. február 26-án a lombardiai Varesében született. Kapusként kezdett el futballozni, majd a középpályán találta meg a helyét. A korabeli olasz újságírók jellemzése alapján nagy munkabírású játékszervező középpályás volt. Első csapata a tiszavirágéletű Nazionale Lombardia nevű szerveződés volt, amely csak 1910-es években működött. Carcano egy év után a piemonti Alessandriához került, ahová először csak barátságos meccsekre hívták, de játékával meggyőzte a klub vezetőit a szerződtetéséről. Noha a klubváltása után hamar kiszabták rá egy háromhónapos eltiltást az amatőrökre vonatkozó szabályok megszegése miatt, mégis egy évtizedet eltöltött a klub alkalmazásában, megkapta a csapatkapitányi karszalagot is. A feljegyzések szerint 1913 és 1923 között 108 mérkőzésen 18 gólt szerzett a Grigiorossi színeiben, majd 33 évesen egy súlyos sérülés miatt be kellett fejeznie az aktív sportolói pályafutását.
Az alessandriai évek alatt 1915-ben, majd az első világháborút követően 1920-ban és 1921-ben együttesen öt barátságos mérkőzésen lépett pályára az olasz válogatottban. Carcano lett az Alessandria történetének első játékosa, aki szerepelt a nemzeti csapatban. Egyetlen gólját egy franciák elleni, 9–4-es győzelem alkalmával szerezte.
Az első edzői sikerek, elismerések
Edzői karrierjét a szintén piemonti Valenzana kispadján kezdte, mellyel az 1924–1925-ös idényben a másodosztály második helyén végzett, és csak egyetlen ponttal maradt le arról, hogy az első osztályba való feljutásért küzdhessen csapatával. Mindez még a Serie A 1929-as létrehozása előtt történt, amikor területi felosztás szerint, több csoportban zajlottak a küzdelmek az olasz bajnokságban. Carcano legközelebb a nápolyi Internaplest gardírozta, és a következő idényben a déli döntőig menetelt, hiszen játékos-edzőként ő maga is játszott nyolc mérkőzésen. Ekkoriban fedezte fel Giovanni Ferrarit, akit későbbi csapataihoz is magával vitt. Ferrari tagja volt az 1934-es és az 1938-as világbajnok olasz válogatottnak.
Carcano – immár Ferrarival együtt – visszatért az Alessandriához, és első nekifutásra rögtön megnyerték a CONI-kupát, az 1927–1928-as szezonban pedig az első osztály harmadik helyén végeztek, mindössze három ponttal lemaradva a bajnok Torino FC mögött. Menet közben 1928 októbere és 1929 áprilisa között hat mérkőzésen az olasz válogatottat is irányította. Az újonnan létrehozott Serie A első idényében az Alessandria Carcano irányításával a középmezőnyben végzett, a nyolcadik helyen zárta az 1929–1930-as szezont. A keret jobbára fiatal, saját nevelésű játékosokra épült, Carcano munkája és a csapat eredményei pedig kivívták a szakma jeles képviselőinek elismerését.
„Hogy a játék fegyelmezése, tanítása és szervezése tekintetében teljes mértékben meg lehet bízni a helyi edzőkben, azt mindenki számára tökéletesen bizonyítja Carlo Carcano az Alessandriánál” – írta róla egy akkoriban közölt cikkében az olasz válogatott sikerkapitánya, Vittorio Pozzo, akivel az Azzurri az 1930-as években két világbajnokságot és egy olimpiai aranyérmet nyert.

A Juventus sikereihez is hozzájárult, majd váratlanul távozott
Az Alessandria eredményes vezetését követően 1930-tól a Juventus FC vezetőedzője volt. Carcano az olasz rekordbajnokot négy és fél év alatt zsinórban négy bajnoki címhez vezette, távozása után pedig a klub sorozatban az ötödik elsőséget is elhódította. Az előző állomáshelyén lefektetett alapokat vitte magával a torinóiakhoz, ahol a minőségi kerettel könnyebben érvényesülhettek elképzelései, és a Juve gazdasági erejéből kifolyólag a feltörekvő vetélytársak legjobbjaira is lecsaphattak, így rendszerint megelőzték a Weisz Árpád vezette Internazionalét.
1934 decemberében személyes okokból döntöttek a távozása mellett, miután felerősödtek a homoszexualitásával kapcsolatos pletykák, melyeket egyre kevésbé toleráltak a fasiszta Olaszországban. Távozásával kapcsolatban az olasz lapok szűkszavúan, tárgyilagosan fogalmaztak. Helyette Carlo Bigatto ült le a kispadra, akivel a Juve zsinórban az ötödik bajnoki címet is elhódította.
Carcano hivatalosan 161 mérkőzésen irányította a Juventust, amely ebből 111 mérkőzést nyert meg és csak 23-at veszített el 27 döntetlen mellett.
Több mint 80 éven át Carcano volt az egyetlen edző, aki a torinói gárdával egymást követő négy szezonban bajnok lett, mígnem Massimiliano Allegri 2014 és 2019 között sorozatban ötször vezette bajnoki elsőségre a Juvét.
Carcano ezt követően csaknem egy évtizedre háttérbe vonult, Liguriába települve az 1941–1942-es idényben a harmadosztályú Sanremesét irányította. A második világháborút követően kapott ismét munkát a legmagasabb szinten, több alkalommal is beugrott az Internazionale kispadjára, utolsó alkalommal pedig az Atalanta trénere volt 1949-ben. Később még korábbi csapatainál, az Alessandriánál és a Sanremesénél tűnt fel technikai igazgatóként.
1947-ben egykori játékosával, Amilcare Gilardonival és Luigi Napolitano politikussal megalapították a ma is működő Carlin’s Boys nevű csapatot San Remóban, amely neve a tréner becenevéből ered.
Carcano továbbra is Liguriában élt, 1950-ben egy súlyos autóbalesetben szegycsonttörést szenvedett, majd 1965-ben 74 éves korában hunyt el San Remóban, miután egy betegség szövődményeként kórházba került.

Az olasz bajnokság történetében csupán Giovanni Trapattoni (hét), a már említett Allegri (hat), valamint Fabio Capello és Marcello Lippi (öt-öt) nyert nála több bajnoki címet edzőként, míg Antonio Conte hozzá hasonlóan négy scudettóval rendelkezik.
A Juventustól való távozása után gyakorlatilag teljesen a feledés homályába merült a neve, végül 2014-ben beiktatták őt az olasz labdarúgás Hírességek Csarnokába. Ugyanakkor az ultimouomo.com cikke megjegyzi, hogy a ceremónia olyan volt, mintha muszájból gyorsan le akarták volna tudni, mielőtt megtelik a terem és sokan hallanák a történetét, renoméja tehát azóta sem állt makulátlanul helyre hazájában.
A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/azzurri.hu
Kiemelt fotó: storiedicalcio
Kapcsolódó cikkek

Két olasz csapatot is bajnoki címhez segített a tragikus sorsú magyar edző
A két világháború közötti időszakban számos magyar edző dolgozott olasz csapatoknál, közülük többen nagy sikereket értek el és munkájukkal jelentős hatást gyakoroltak a helyi labdarúgás fejlődésére. A számos kiváló szakember közül a Torino sikercsapatát megálmodó Egri-Erbstein Ernő és Weisz Árpád emelkedett ki. Utóbbiról, az Internazionalét és a Bolognát egyaránt bajnoki címhez segítő trénerről jó ideig méltatlanul kevés szó esett hazánkban és Olaszországban.

Az elfeledett magyar futballhős tragikus története (könyvajánló)
A minden idők egyik legjobb klubcsapatának tartott 1940-es évekbeli Grande Torino megteremtője és legfőbb mozgatórugója egy magyar szakember volt. Egri-Erbstein Ernő már a játékos-pályafutása során tudatosan készült az edzői karrierjére, mely során több olasz csapatnál is megfordult, ám különböző okokból kifolyólag nem hagyták őt hosszabb távon érvényesülni. A kivételt a Torino jelentette, amely a vezetésével egyeduralkodó lett Olaszországban, amíg 1949. május 4-én egy repülőgép-szerencsétlenségben életét nem vesztette a teljes csapat, Egri-Erbsteinnel együtt.