Egykor az Internazionale és az AC Milan is magyar edzővel lett olasz bajnok

A sorozat korábbi részei:

Magyar labdarúgók és edzők sikerei Olaszországban

Az Udinesét és a Padovát is évekig magyar edzők irányították

Sorozatunk első részében összegeztük, hogy a magyar edzők közül kik érték el a legnagyobb sikereket, kik ünnepelhettek bajnoki címet Olaszországban. Ezt követően elkezdtük klubokra lebontva áttekinteni, hogy az egyes olasz csapatoknál honfitársaink közül kik dolgoztak, milyen eredményességgel végezték a munkájukat. Aktuális epizódunkban Olaszország északnyugati részén kalandozunk, a Milánó és Genova környékén működő egyesületek történelemkönyveibe lapozunk bele. Munkánk során jelentősen támaszkodtunk Andreides Gábor és Dénes Tamás Weisz és a többiek című könyvére, illetve különböző olasz forrásokra.

Miután az 1920-as évek elején az „első fecskéket” megismerték Itáliában, a magyar játékosoknak és edzőknek egyre jobb hírük lett Olaszországban, tárt karokkal fogadták kalandvágyó honfitársainkat, akikre felnéztek, tanulhattak tőlük. Több esetben egy-egy kisebb magyar csapattól egyszerre többen is szerencsét próbáltak Olaszországban, hiszen több pénzt kereshettek külföldön, mint az (ál)amatőrizmus idején Magyarországon, így előfordult, hogy egyes kluboknál magyarok váltották egymást a kispadon.

Magyaros évtized az Internél

A legendás Weisz Árpád első alkalommal két szezonban vezette az Intert, akkor debütált a milánói klub történetének egyik legnagyobb alakja, Giuseppe Meazza, aki 17 évesen mutatkozott be az első csapatban. A legenda szerint Weisz egyik játékosa, a későbbi sikeres szakvezető, Fulvio Bernardini az ifjúsági együttes edzésén szúrta ki Meazza kimagasló képességeit, majd megkérte a magyar edzőt, hogy nézze meg a tehetséges csatárt. Weisz döntését az idősebb csapattársak nagy része gúnyosan fogadta, nem nézték jó szemmel a fiatal megjelenését. Meazza azonban minden kétkedőnek csattanós választ adott a debütálása alkalmával szerzett két góljával. Másnap a La Gazzetta dello Sport napilap ódákat zengett az újonnan született csillag nagyszerű teljesítményéről.

A jelenleg már 20-szoros olasz bajnok Internazionalét 1926 és 1936 között egy évtizeden át kizárólag magyar edzők irányították, négy honfitársunk dolgozott a klubnál.

Bár 1929-ben Viola József vezette a csapatot, Weisz visszatért a kispadra és az 1929–1930-as idényben első alkalommal kiírt Serie A-t már az ő irányításával nyerte meg az Inter. A magyar tréner mindössze 34 évesen lett bajnok, ezzel máig ő a legfiatalabb edző az olasz liga történetében, aki első helyhez segítette a csapatát. A következő idényben a címvédőt a több olasz csapatnál is megforduló Tóth „Potya” István az ötödik helyre kormányozta be. Ezt követően Weisz további két szezont töltött a klubnál, mielőtt a Bolognához távozott volna, mellyel újabb két bajnoki címet nyert – és csapata jó úton haladt a harmadik elsőség felé, amikor a zsidó származású trénernek a faji törvények életbe lépésével el kellett hagynia Olaszországot.

Visszatérve az Interhez, 1934 és 1936 között az MTK korábbi négyszeres magyar bajnok hátvédje, Feldmann Gyula volt az edző, akivel egy második és egy negyedik helyet szerzett a csapat. A magyarok által uralt évtized után az Inter történetében még egy magyar tréner dirigált, amikor az 1941–1942-es idény közben Molnár Ferencet alkalmazták.

Czeizler Lajossal nyerte első Serie A-bajnoki címét a Milan

Az AC Milan történetében ugyancsak négy magyar edző nevével találkozunk az 1930-as és az 1950-es évek között. A Ferencváros és a Vasas korábbi fedezete, Bánás József 1924 és 1926 között először aktív játékosként fordult meg a Rossonerinél, majd miután először a szintén környékbeli Cremonesét edzette, több ízben volt a Milan trénere – első alkalommal 1931 és 1933 között, majd 1938 és 1940 között felelt a szakmai munkáért, de a csapat nem ért el vele különösebben nagy eredményeket. A köztes időszakban egy szezon erejéig Viola József irányított, aki később technikai igazgatóként támogatta Bánás munkáját. Az 1940-es években a külföldiekre vonatkozó korlátozások miatt olasz edzők dolgoztak a klubnál.

Az 1950–1951-es szezonban Czeizler Lajos segítette 44 év után újra bajnoki címhez az AC Milant, amely a klub történetének az első Serie A-elsősége volt.

Abban az idényben a piros-feketék egyetlen ponttal előzték meg a városi rivális Intert, egy-egy szezonnal előtte és utána Czeizler vezetésével kétszer is másodikok voltak. A hevesi származású szakember a milánói szerepvállalása előtt hat év alatt ötször ünnepelt svéd bajnoki címet az IFK Norrköpinggel, és a Milanhoz csábította a csapat későbbi két legendás játékosát, Gunnar Nordahlt és Nils Liedholmot (valamint Gunnar Grent az IFK Göteborgtól), akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a régóta várt bajnoki címből. Nordahl ráadásul 221 góljával máig az AC Milan történetének legeredményesebb játékosa. Czeizler később további olasz klubcsapatok irányítása mellett az olasz válogatott szövetségi kapitánya is volt.

Őt követően még Guttmann Béla dolgozott a klubnál magyar edzőként. A Benfica későbbi BEK-győztes mesterével azonban hiába vezették a bajnokságot, 1955 elején – feltehetően – csapaton belül szervezkedések miatt menesztették. Az egykori négyszeres válogatott fedezet ars poeticája volt, hogy legkésőbb két szezon után távoznia kell a klubjától, mert másképp nem tudott megújulni és egyetlen helyen sem akart kötelezettséget vállalni. A legtöbbször ezt betartotta, az AC Milannál azonban a korai menesztése miatt erre nem volt lehetősége – ettől kezdve íratta bele a szerződéseibe, hogy nem rúghatják ki, ha csapata vezeti a bajnokságot.

„Én egy klubfanatizmustól mentes nemzetközi szakember vagyok. Ha fanatikus függőséggel rajonganék egy klubért, soha nem tudnék teljes odaadással egy másik egyesületnél dolgozni. Ez pedig az én magas gázsim mellett csalás lenne”

– vallotta Guttmann.

Honfitársaink a többi lombardiai csapatnál

Az Atalanta első magyar edzője a Ferencváros korábbi négyszeres bajnok fedezete, Payer Imre volt, aki az 1927–1928-as szezonban feljuttatta a csapatot a legmagasabb osztályba, azonban a következő kiírásban menet közben menesztették. 1930-tól négy évadon át a fentebb már említett Viola felelt a szakmai munkáért a másodosztályban, de a feljutáshoz nem tudtak közel kerülni, majd Payer további két rövid szerepvállalása alkalmával is csak a tizedik hely bizonyult a legjobb eredménynek. A bergamóiak 1936-ban egy olasz edzővel végre feljutottak, de az azt követő szezonban rögtön kiestek, majd az 1938–1939-es szezonban Kertész Géza vezetésével harmadikok lettek a második vonalban. A két évtizeden át Olaszországban dolgozó magyar edzőt hazatérése után Tóth „Potya” Istvánnal együtt végezték ki a nyilasok 1945. február 6-án, miután több száz zsidó életét mentették meg. A csapattól való távozását követően Nehadoma János 1941 és 1945 között irányította az együttest a legmagasabb osztályban, ezalatt két kilencedik helyezés fűződött a nevéhez, míg az 1944-es háború alatti bajnokságban a lombardiai csoport utolsó helyén végeztek.

A magyar edzők olaszországi térnyerésének idején a szebb napokat is látott Brescia kötelékében szintén több honfitársunk fordult meg. A jelentősebb játékos-pályafutással nem rendelkező Schöffer Imre 1921-ben nehéz helyzetben tartotta bent a Bresciát az akkor még területi alapon, több csoportban zajló első osztályban, majd a következő két szezonban is ő irányította az együttest. 1923 és 1925 között a fentebb már említett Payer dolgozott a csapattal, majd Schöffer tért vissza a kispadra azt követően, hogy a Torinóval a pályán megnyerte az 1926–1927-es bajnoki címet, de bundázás miatt végül nem hirdettek bajnokot abban az idényben.

Második bresciai szerepvállalása idején Schöffer vezette az első Serie A-idényben az „oroszlánokat”, kilencedikek lettek az 1929–1930-as kiírásban. Egy évvel később megismételték ezt az eredményt, majd 1932 tavaszán az együttes osztályozón kiesett az első osztályból. A búcsú után az MTK örökös bajnoka, Hlavay György juttatta vissza a csapatot az élvonalba, ahol további két szezonban vezette az együttest, tehát összesen három évig volt a Brescia trénere.

A külföldi edzők munkavállalásának szüneteltetése után a második világháború előtt és után részben Bánás József irányította a csapatot, az ő nevéhez fűződött az 1943-as feljutás, majd leváltották posztjáról az 1946–1947-es idény közben, melynek végén a csapat kiesett a Serie B-be. Az évtized végén az MTK korábbi ötszörös bajnok balhátvédje, Senkey Imre két másodosztályú szezonban egy ötödik és egy hatodik helyhez segítette a csapatot. Később még az 1960–1961-es évadban Sárosi György is vezette a csapatot, azonban a Juventusszal korábban bajnok, vb-ezüstérmes ferencvárosi ikon nem volt sikeres a Bresciával.

A Cremonese történetében ugyancsak számtalan honfitársunk nevével találkozhatunk. A sort Payer nyitotta, aki az 1920-as években három egymást követő szezonban vezette az első osztályban szereplő csapatot. Az évtized végén a korábban éveken át Olaszországban játszó Gulyás József az első edzői megbízatását töltötte a Grigiorossinál, majd az első Serie A-bajnokságban a III. Kerület egykori egyszeres válogatott csatára, Ludwig Béla vette át a csapatot, de féltávnál megköszönték a munkáját, és egy olasz edzővel végeztek sereghajtóként. Az AC Milannál és a Bresciánál is megforduló Bánás 1930-ban itt vállalt először munkát Olaszországban, amikor a csapat a másodosztályban szerepelt, később további három megszakítás alkalmával tért vissza Cremonába. 1935-ben Bánással a kispadon esett ki a csapat a másodosztályból, a tréner később újból a másodosztályban kormányozta az együttest, de 1951-ben ismét kiestek vele. A köztes időszakokban több olasz szakember mellett Halmos Armand (1931–1932), Károly Béla (1932–1933), Chrappan Ottó (1938–1940) és Stürmer Károly (1940–1941) is elfoglalta a kispadot, míg utolsó magyarként Boldizsár Géza az 1955–1956-os szezon közben távozott a harmadosztályú együttes éléről.

Genovai szerepvállalások

Az 1893-as alapításával a legrégebb ideje működő ma is aktív olasz klubot, a Genoa CFC-t annak idején angolok alapították és a kezdeti időszakban a szigetországból származó edzőket foglalkoztatott, majd több svájci tréner megfordult a csapatnál. A magyar edzők olaszországi térhódítása idején a Rossoblú kispadján is feltűntek hazánkból kivándorolt trénerek, ám nem olyan nagy számban és folytonosságban, mint számtalan másik olasz egyesületnél.

Az 1930–1931-es élvonalbeli szezonban a 33 FC egykori játékosa, Székány Géza vezette negyedik helyig a csapatot, majd az 1933–1934-as évad végén éppen Nagy József szakmai irányítása alatt estek ki a legmagasabb osztályból. Három szezonnal később Orth György már az élvonalban segítette nyolcadik helyig a Genoát. Az 1920-as évek egyik legjobb magyar játékosának tartott MTK-legenda 1932-ben a szicíliai Messinához ment ki játékos-edzőként Itáliába, néhány állomással később került a liguriai kikötővárosba, majd több olasz csapat mellett még számtalan latin-amerikai klubnál vállalt munkát, végül Portugáliában tevékenykedett egészen az 1962-ben bekövetkezett haláláig. A Juventusszal két évtizeddel ezelőtt játékos-edzőként bajnoki címet nyerő Viola József az 1945–1946-os szezonban a 12. helyig vezette a Grifonit, majd 1951–1952-ben Senkey Imre kormányzásával ötödikek lettek a másodosztályban. A Serie A-ba való feljutást követően dr. Sárosi György szerepvállalásával kétszer az élvonal középmezőnyében végeztek 1953 és 1955 között.

A ma is ismert Sampdoria 1946-ban jött létre az Andrea Doria és a Sampierdarenese fúziójából. A jelenleg is működő egyesületnél egyetlen magyar edző dolgozott, Czeizler Lajos az 1954–1955-ös szezon közben vette át a csapatot, majd nagyjából két teljes szezonon keresztül látta el az edzői feladatokat, miközben a legjobb eredmény a Serie A-ban elért hatodik helyezés volt. A két már nem létező egyesület közül az Andrea Doriánál az 1920-as években Payer és Molnár Ferenc, az 1940-es években Vanicsek János fordult meg, míg a Sampierdarenese kispadján az 1930-as évek elején a kőbányai Törekvés egykori játékosa, Hajós Árpád dolgozott többedmagával, az 1936–1937-es idényben pedig Mészáros István vezette a csapatot rövid olaszországi munkássága második állomásaként.

A következő epizódban Torinó felé vesszük az irányt. Felderítjük, hogy az egyik leghíresebb magyar edző miként építette fel minden idők egyik legjobb csapatának tartott (Grande) Torinóját, illetve összegezzük, hogy milyen nagy sikereket értek el honfitársaink a Juventus kispadján.

A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője. Amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/azzurri.hu