Fiatalszabály, hiányzó értékesítés, sok idegenlégiós

Miért nem kell a magyar áru?

Amikor 2009-ben az U20-as válogatott bronzérmet szerzett a világbajnokságon, vagy amikor a 2016-os sikeres Eb-szereplést és a 2020-as meglepetéseredményeket követően abban reménykedett bárki, hogy a fordulópontjához érkezett a magyar labdarúgás nemzetközi megítélése, csalódnia kellett. A számunkra oly fontos és örömteli pillanatok nem mozgatták meg a játékosmegfigyelők és a klubok fantáziáját, a külföldön játszók száma folyamatosan csökkenni kezdett.

Miért van az, hogy az ereje teljében lévő, Fazekas László 1980-as gólkirályi címe után ismét 30 gól fölé jutó, a 31 bajnokiján 31 gólt szerző, a Molineux-ben csereként két gólpasszt is kiosztó 27 éves Ádám Martin csak a Koreai Köztársaságba kell, csak oda tud szerződni? Ezidáig ő az egyetlen klubot váltó válogatott labdarúgó a nyári átigazolási időszakban.

Nem elég egy-két jó mérkőzés

Ahhoz, hogy egy magára, a márkájára, a hírnevére valamit is adó komolyabb klub leigazoljon egy játékost, nem elég egy kimagasló eredmény, egy jó mérkőzés, pár gól. A hosszabb időintervallumot átölelő monitorozás, a személyiségjegyek, a teljesítmény, az edzésmunka, a pályán belüli és kívüli viselkedés, a kommunikáció huzamosabb megfigyelése pedig a jelek szerint csak nagyritkán kedveznek magyar labdarúgóknak ott, ahol egy adott posztra hét-nyolc játékos és önéletrajz közül kell választani.

Valószínűleg a magyarországi kimagasló anyagi kondíciók és a kedvező adózás sem könnyítik a váltást, azonban az alacsony átigazolási összegért értékesített labdarúgók silány mennyisége így is szembeötlő. A mostani átigazolási időszakban két játékost sikerült értékesíteniük a magyar kluboknak, Ádám Martin mellett Nikola Szerafimov országhatáron belül cserélt csapatot. A Zalaegerszeg korábbi sportigazgatója, Sallói István csábította a 22 éves északmacedón játékost Fehérvárra, a Transfermarkt adatai szerint 400 000 euróért, de az átigazolási csomag összértéke ennél magasabb is lehet.

Ádám Martin külföldre szerződött, meg sem állt a Koreai Köztársaságig (Forrás: Rangadó)

A nagycsapatok más polcról válogatnak

Ezen a helyzeten pedig az sem segít, ha minden alap nélkül, meggondolatlanul boronálunk össze kedvenceket olyan csapatokkal, amelyek teljesen más szinten vannak, más szupermarketben vásárolnak.

A téli átigazolási szezonban az azóta tulajdonosváltáson átesett Chelsea-vel több fórumon is szóba hozták a Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben eredményes Szalai Attilát, de azóta is repkedtek a csapatnevek a védővel kapcsolatosan (legtöbbször török lapértesülésekre hivatkozva): a Nottingham Forest, a Paris Saint-Germain, a Napoli, a német FSV Mainz és a VfL Wolfsburg érdeklődéséről is lehetett hallani. Szalai azonban még Isztambulban készül a Fenerbahcéval és a klub újonnan kinevezett edzőjével, Jorge Jesusszal.

Mindeközben a topcsapatok kosarába máshonnan kerültek áruk: a Chelsea például leigazolta 56 millió euróért Raheem Sterlinget a Manchester Citytől, a belső védő posztjára az Afrika-kupa-győztes Kalidou Koulibalyt a Napolitól 38 millióért és a walesi Ethan Ampadu is visszatért az olasz kölcsönadásból. A védősor további megerősítése érdekében bejelentkeztek Wesley Fofanáért, a Leicester City 21 éves francia hátvédjéért, korábban pedig az FC Barcelonában kikötő Jules Koundéért mozgattak meg szálakat, valamint folyamatos tárgyalásokat folytattak a Manchester Cityvel, a holland Nathan Aké átigazolása ügyében.

Újra több a kiadás, mint a bevétel és a gyenge forint sem segít

A magyar bajnoki rajtot megelőzően öt klub tudott átigazolási díjért igazolni, összesen 4,45 millió eurót költöttek ezek a csapatok, az egyetlen külföldre történő transzfer Ádám Martin távozásához köthető, a Transfermarkt adatai szerint 1,2 millió euróval lett gazdagabb a Paks. Az esetleges további erősítéseket nagyban meghatározza a forint gyenge árfolyama, hiszen a játékosokkal és szakvezetőkkel kötött megállapodások nagy része euróban van meghatározva és a nemzetközi átigazolási díjakat is abban kellene fizetni.

A fiatalszabály ellenére is közel 50% a légiósigazolások aránya

A 42 magyar igazolást a Paks, a Kecskemét, a Zalaegerszeg, a Mezőkövesd és a keretét a végtelenségig duzzasztó Vasas hozta össze, valamint a most érvénybe lépő fiatalszabály segített ezt a számot kozmetikázni, mely fel is borította a piaci egyensúlyt: a 2002-es korosztályra vadászott minden sportigazgató és játékosmegfigyelő. Az átigazolásokból egyértelműen látszik, hogy mely csapatok fektették a legnagyobb energiát arra, hogy a fiatalok játékpercei után kapható támogatások mértékét magasabb szintekre tolják.

A Ferencváros előnye és lehetőségei hatalmasok

Az idei toptranszferek listájának első helyén a ferencvárosi Adama Traoré áll, kétmillió eurót fizetett érte a Fradi a Sheriff Tiraspolnak. A gambiai Lamin Colley-ért 600 000 eurót adott a Puskás Akadémia a szlovén Kopernek, a dobogó harmadik fokán pedig a francia Xavier Mercier átigazolása áll, 500 000 euróért került a IX. kerületbe a támadó középpályás Belgiumból.

Sok külföldi munkavállaló a pályákon és már a kispadokon is

Az összköltés legnagyobb részét külföldi játékosok megszerzésére fizetik ki csapataink, így továbbra is a legmagasabb az alkalmazott légiósok aránya a régióban. További probléma, hogy a magyar élvonal átlagéletkora is a legmagasabbak közé tartozik, tehát nem elég, hogy sok határon túli munkavállalót igazolunk, még idősebbeket is, csökkentve így a továbbértékesítés lehetőségét. Ennek köszönhetően az átigazolásokra költött összegek nagysága évek óta jóval meghaladja a játékosértékesítésből befolyt bevételeket, ráadásul a statisztikákban szereplő átlagéletkor erős tükröt is tart támogatott utánpótlásunk elé.

Az arányok pedig a kispadokon is átfordultak, először alkalmaznak csapataink több külföldi szakvezetőt, mint Magyarországon született szakembert.

Kiemelt fotó: Infostart