Filippo Inzaghi vezetheti vissza a Serie A-ba a Palermót

Filippo Inzaghi vezetheti vissza a Serie A-ba a Palermót

2026. jan. 21.

A 2000-es években a Serie A-ban is meghatározó csapatnak számító Palermo az utóbbi időben csak alacsonyabb osztályokban szerepelt, de most akár az élvonalbeli visszatérésért is harcba szállhat. A patinás szicíliai klub boldogulását Filippo Inzaghi személyében egy igazi feljutásspecialista edző segíti, a csapat pedig jelenleg a negyedik helyen áll, néhány pontra a feljutó pozícióktól.

A Palermo 2004-től 2017-ig – egy év kitérőt leszámítva – tagja volt a Serie A mezőnyének. Mindez leginkább a néhány évvel ezelőtt elhunyt Maurizio Zamparini klubelnök áldozatos munkájának volt köszönhető, aki nagyszerű csapatokat épített, és megannyi későbbi kiváló futballistát karolt fel. Sokak mellett Fabio Grosso, Luca Toni, Andrea Barzagli vagy Fabrizio Miccoli fordult meg a csapatnál, de például Edinson Cavani, Javier Pastore, Paulo Dybala vagy Andrea Belotti is a Palermóban lett igazán ismert játékos.


Az anyagi gondokkal küzdő klubot 2019-ben zárták ki a másodosztályból, ezt követően csak a negyedik vonalban indulhatott. A felzárkózás útján az első évben feljutott a Serie D-ből, majd második nekifutásra a harmadosztályból is szintet tudott lépni. A 2021–2022-es másodosztályú idényt megelőzően a csapat magyarországi szurkolói oldalának, a Palermania blognak a szerkesztőivel készítettünk interjút. A Manchester Cityt is tulajdonló City Football Group köreihez 2021-ben csatlakozott az Palermo FC, azóta pedig már a negyedik szezont tölti a másodosztályban. Az előző három alkalommal a csapat képtelen volt a feljutás közvetlen közelébe kerülni, de 2026 tavaszán már nem lehet más a célja.

 

Minőségi erősítések történtek

 

A Palermo kispadjára tavaly nyáron Filippo „Pippo” Inzaghi ült le. Az AC Milan egykori világbajnok gólfelelőse edzőként ugyan nem ért el akkora sikereket, mint öccse, Simone Inzaghi, hiszen a Serie A-ban vállalt feladatai során rendre könnyűnek találtatott, de az alacsonyabb osztályokban több csapattal is eredményesen teljesített Pippo 2017-ben a Veneziát a harmadosztályból a másodosztályba juttatta fel, majd 2020-ban a Beneventót pontrekorddal segítette a Serie A-ba, tavaly pedig a Pisával ünnepelhetett élvonalbeli feljutást. Így aztán a szicíliai klub szimpatizánsai joggal bízhatnak benne, hogy Inzaghi velük is kiharcolja a hőn áhított feljutást.


Ehhez kétségkívül a minőségi keret is adott, mivel a Rosanero a múlt nyáron tovább mélyítette a felhozatalt, hogy az előző idénybeli nyolcadik helyezésnél még feljebb jusson. 


A klub először megszerezte a Veneziától távozó finn válogatott kapust, Jesse Joronent. Az előző idényben 38 forduló alatt 43 gólt kapott hátsó alakzat stabilizálására olyan további tapasztalt labdarúgókat szerződtettek, mint a Genoától igazolt Mattia Bani, a Cagliarit elhagyó Tommaso Augello vagy a korábban a Sampdoria színeiben a Serie A-ban is több idényt lehúzó lengyel Bartosz Bereszynski.


Emellett még lecsaptak a Serie B legjobb irányítójának tartott Antonio Palumbo játékjogára, aki 2,3 millió eurós átigazolási díj fejében csatlakozott a déliekhez a Modenától. Továbbá kölcsönvették még az Empolitól a városban született ghánai válogatott szélső Emmanuel Gyasit, mint ahogyan Samuel Giovane (Atalanta) és Davide Veroli (Cagliari) személyében két feltörekvő fiatal számára is átmeneti fejlődési lehetőséget biztosítanak a kölcsönzésükkel.


TP3_2847-scaled.jpg 16:9
A Palermo idén jó eséllyel célozhatja meg a Serie A-t (Forrás: Palermo FC)


A támadósorba a legnagyobb erősítés már tavaly januárban megérkezett, amikor a Venezia korábbi másodosztályú gólkirálya, Joel Pohjanpalo a klubhoz szerződött. A finn gólvadász már a 2024–2025-ös szezon második felében letette a névjegyét, és az aktuális idényben sem tudják őt feltartóztatni. Ennek egyedül a korábbi kedvenc Matteo Brunori látta kárát, aki olyannyira kiszorult a csapatból, hogy a közelmúltban kölcsönadták őt a Serie B-ben is csak az alsóházban szerénykedő Sampdoriának.

 

Gyorsan leküzdötték az első hullámvölgyet

 

A Palermo rögtön a 2025–2026-os szezon kezdetén jelezte, hogy számolni kell vele ebben az idényben. A szicíliaiak még közvetlenül a bajnoki rajt előtt, a Coppa Italia első fordulójában tizenegyesekkel búcsúztatták az élvonalbeli Cremonesét, majd a Serie B-ben is nagyszerűen indítottak. Inzaghi legénysége az első négy meccséből hármat megnyert és egy döntetlent játszott a Frosinone ellen, így rögtön a mezőny élére állt.


Szeptember végén a csapat ugyan kiestek a kupából az Udinese elleni vereséggel, majd négy fordulón belül három döntetlent játszott, de csak olyan élcsapatok ellen hullajtott pontokat, mint a Venezia, a Cesena és a Modena, amelyek azóta is playoff-helyen állnak, és jelen állás szerint a Palermo ellenfelei lehetnek a feljutásért folyó küzdelemben.

 


 Október végén, november elején jött az első és eddigi egyetlen hullámvölgy, amikor a szicíliaiak négy bajnokiból hármat elveszítettek. A Catanzaro, a Monza és a Juve Stabia elleni, rúgott gól nélküli fiaskók közt ugyan a sereghajtó Pescarát kiütötték 5–0-ra, de a közvetlen éllovasokkal szemben lépéshátrányba kerültek. A Palermo azonban gyorsan letudta a nehezebb időszakot, és az azóta lejátszott nyolc meccs mindegyikét veretlenül vívta meg (ezalatt ötször nyert), miközben olyan szebb napokat is megélt csapatokat fektetett két vállra, mint a már említett Sampdoria, a tavalyi kieső Empoli vagy a Spezia.


A Palermo lett a Serie B harmadik csapata, amely elérte a 30 szerzett gólt ebben az idényben, köszönhetően nagyrészt a góllövőlistát 12 találatával vezető Pohjanpalo kiváló játékának.


Emellett a csapat védekezése is jelentősen feljavult az előző idényhez képest, az eddig kapott 14 gól a legkevesebb a mezőnyben. A Rosanero három vereségénél csak az éllovas Frosinone kapott ki kevesebbszer (kétszer). 

 

Szoros csata lehet a feljutásért

 

A Palermo 20 forduló után a Serie B negyedik helyét foglalja el, öt pont a lemaradása a listavezetőhöz képest, és néggyel gyűjtött kevesebbet, mint a második automatikus feljutó helyen álló Venezia. Az alapszakasz végén az első két helyezett jut fel biztosan, a harmadiktól a nyolcadik helyig végző csapatok pedig a rájátszásban vehetnek részt, melynek végső győztese ugyancsak feljut az élvonalba. A Palermo playoff-helye pillanatnyilag elég szilárdnak tűnik, mivel tíz ponttal előzi meg a kilencedik Empolit, inkább felfelé kell figyelnie.


GettyImages-2230813808.webp 16:9
Filippo Inzaghit feljutásspecialistának tartják az olasz futballban (Fotó: Getty Images)


Inzaghiék a bajnokság januári folytatását is jól indították, két meccsen négy pontot szereztek, legközelebb pedig éppen két idegenbeli mérkőzés vár rájuk a fentről visszacsúszó Modena és a kieső zónában szerénykedő Bari ellen. Egy forduló híján még az alapszakasz fele hátra van az idényből, így jóslatokba egyelőre felesleges lenne bocsátkozni. Ha a Palermo formája kitart és a hullámvölgyekre továbbra is gyorsan tudnak reagálni, akkor legalább a rájátszás elérhető, de akár az automatikus feljutás sem lenne elképzelhetetlen.


Az is előfordulhat, hogy a feljutásról majd a mostani élcsapatok közti, hajrában sorra kerülő egymás elleni meccsek fognak dönteni. A Palermo a 34. fordulóban találkozik a jelenlegi éllovas Frosinonéval, míg az utolsó körben – Joronen és Pohjanpalo korábbi együttese – a Venezia lesz az ellenfél, ami akár egy igazi sorsdöntő összecsapás is lehet.


Borítókép: Palermo FC


A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.