Foda elhallgattatta a kritikusokat
Eléggé zaklatott hangulatban készültek az Eb-re az osztrákok, miután márciusban katasztrofálisan kezdték a vb-selejtező sorozatot Feröer, Skócia és Dánia ellen. Különösen az utóbbiak elleni 4-0-s hazai vereség volt kétségbeejtő. A szövetségi kapitány, Franco Foda a kritikák kereszttüzébe került az osztrák sajtó részéről és sokan már a kirúgását követelték a dánok elleni bukás után. Az Eb az első két mérkőzésén sem javult a helyzet sokat, viszont az ukránok elleni mindent eldöntő mérkőzésen nagyon meggyőző képet festett a csapat, ezzel újra maga mellé állítva a drukkereket az olaszok elleni nyolcaddöntőre.
ELŐZMÉNYEK
Franco Foda 2018 januárjában vette át az osztrák válogatott irányítását, aki azelőtt játékosként és edzőként is a Sturm Graz emblematikus figurájává vált. Eddigi legnagyobb sikere trénerként, hogy 2011-ben a Szabics Imrével felálló fekete-fehéreket bajnoki címig vezette, majd a 2016-17-es szezonban is remekül vitézkedtek, sokáig vezettek is a Red Bull Salzburg előtt a bajnokságban, végül bronzérmesek lettek. Az osztrák szövetség akkoriban kinevezett sportigazgatója, Peter Schöttel és Leo Windtner elnök így a grazi ikonban látta meg az ideális kapitányt.

Jól is haladtak a dolgok, a csapat viszonylag simán – Lengyelország mögött – jutott ki a mostani Eb-re és 2020 végéig szépen jöttek az eredmények. Foda a legjobb mérleggel rendelkezett az osztrák kapitányok közül, viszont mégis a kritikák kereszttüzébe került. Egyre többeknek szúrta a szemét az osztrák csapat defenzív felfogású, unalmas játéka. A kapitány felfogása szöges ellentétben állt az Ausztriában uralkodó Red Bull-iskolával. A játékosok a klubjaikban a magas letámadást és a direkt támadójátékot szokták meg, miközben a válogatottban sokszor teljesen testidegen szerepkörökben játszottak. Ha ránézünk az osztrák válogatott keretére, olyan játékosokat találunk, akik a német Bundesliga élcsapataiban játszanak meghatározó szerepet. Különösen a középpályán tud felvonultatni a csapat minőségi játékosokat az RB Leipzig karmesterével, Marcel Sabitzerrel az élen. Ő viszont a csatár mögötti alappozíciójából nem tudta olyan hatékonyan szervezni a játékot, mint Lipcsében. David Alaba pozíciója is vitatott volt, hiszen sokan a védelembe követelték, ahol a Flick-féle Bayern Münchenben brillírozott, miközben a nemzeti csapatban sokszor bal oldali szélső támadót játszott. Kreativitása kétségkívül hiányzott a támadásépítések kezdeti szakaszában.
A problémák 2021-re már az eredményeken is meglátszódtak, a csapatot pedig elkezdte temetni az osztrák közvélemény az Eb-re. Nyilvánvaló volt, hogy amíg a kisebb csapatok ellen még célra vezető Foda terve, addig a vele nagyjából egy szinten lévő válogatottakkal szemben már hatástalan. A dánok könyörtelenül játszották ki az osztrákok kósza letámadási kísérleteit. Sok osztrák aggódott, hogy így az aranygenerációt pazarolják el egy, a kerethez nem passzoló szövetségi kapitánnyal. Ilyen, nem túl biztató előjelekkel várhatták nyugati szomszédaink az Eb küzdelmeit. Foda kapitány azonban a kritikák ellenére magabiztos maradt.
„Eddig elértük a céljainkat, kijutottunk az Eb-re, a Nemzetek Ligája-csoportunkat megnyertük, még ha az utóbbi időben hullámzó is volt a teljesítményünk. A legutóbbi időszak természetesen nem adott okot elégedettségre, azonban az embernek mindig az egészet kell értékelnie. Sok kiesőnk, sérültünk volt, sokat kellett improvizálnunk. A színfalak mögött dolgozunk, lényegre törően és nyugodtan elemzünk” – mondta tavasszal.
BIZTATÓ KEZDÉS, MAJD ÚJRA A RÉGI NÓTA
Az észak-macedónok elleni nyitómérkőzés összességében hozott pozitív jeleket, de azért túlzás lenne azt állítani, hogy sziporkázó lett volna a csapat játéka. Az osztrák közvélemény pozitívan fogadta, hogy Alaba végre középső védőként kapott szerepet a háromvédős rendszerben Martin Hinteregger és Aleksandar Dragovic között. A csapatkapitány ezt egy olyan teljesítménnyel hálálta meg, ami után a meccs emberévé választották. A védelmet magabiztosan irányította, amely csak a macedónok találatánál ingott meg komolyabban. Bíztatóak voltak még a csapat labdavesztéseket követő visszatámadásai, amikkel könnyen alá tudták ásni az észak-macedón támadásokat. Ez volt az a terület, amiben a legégetőbbnek mutatkoztak a problémák az Eb előtt, és úgy nézett ki, hogy Foda javulást tudott elérni.
Javítandó terület is volt viszont bőven. A támadásépítéseket sokszor a kilátástalan hátsó labdajáratások jellemezték, csupán a belső védők labdával való előretörései jelentettek némi változatosságot. Azonban ezek is hatástalanok voltak, köszönhetően annak, hogy a középpálya teljesen súlytalannak mutatkozott, pont abban a harmadban, ahol a legerősebbnek nézett ki az osztrák keret. Xaver Schlager nem az a tipikus játékszervező középpályás alkat, sokkal inkább egy box-to-box középpályás, aki nem is tudta hatékonyan támogatni a labdakihozatalokat.

Összességében a meccset a jobb egyéni képességek kidomborításával tudta a végén a maga javára fordítani az osztrák csapat. A közvélemény nem is volt elragadtatva a játéktól és sokan azt emlegették, hogy a hollandok és az ukránok ellen kevés lesz ez a produkció. Marko Arnautovic botrányos gólörmöme pedig csak olaj volt a tűzre. A csatárt egy meccsre eltiltották, miután durván szidalmazta Ezgjan Alioszkit.
A hollandok ellen meccsen meg is látszódott Arnautovic hiánya. Az első meccsen gólt szerző Michael Gregoritsch és Christoph Baumgartner teljesen hatástalanok voltak elöl, visszalépéseiket a holland védők könnyen hatástalanították, mivel eközben semmilyen mélységi befutás nem volt a csapatban. Az osztrákok látszólag kidolgozott terv nélkül támadtak, Sabitzerék túlságosan mélyen segítettek be a labdajáratásokba, így nem tudtak felérni a kapu elé.

Az osztrák közvélemény megint letargiába esett a hollandok elleni kilátástalan produkció után. Számon kérték Fodát amiért nem játszatta Florian Grillitschet, a Hoffenheim kreatív, játékszervező középpályását. Grillitsch maga is csalódottan nyilatkozott a mellőzéséről, viszont meg is indokolta, miért lenne ő az ideális megoldás és ezzel rá is világított a csapat fő hiányosságára.
„Úgy gondolom, hogy a ritmust jól tudom diktálni, hogy mikor gyorsítsam és mikor lassítsam a játékot. Mikor van szükségünk egy kis nyugalomra, mikor kell gyorsabban átváltanunk. Úgy gondolom, hogy van már pár év tapasztalatom topszinten is, amit a csapatnak is át tudok adni” – fogalmazott a középpályás.
A FODA-ÉRA EDDIGI LEGJOBB MÉRKŐZÉSE
Grillitsch szavai meghallgatásra találtak és az ukránok ellen már a kezdőben találta magát, amely több helyen is módosult. A védelem ezúttal négyfős volt, ahol Alaba vette át a balhátvéd posztot Ulmertől. Az osztrákok nagyon pozitív benyomást keltettek és teljesen megérdemelten vezettek az első félidőben a tanácstalan ellenféllel szemben. Grillitsch jelenléte többszörösen kifizetődött és vele kiegészülve végre megmutatkozott, mi is rejlik valójában az osztrák középpályás felhozatalban. Megérdemelten lett a mérkőzés embere. Remek átforgatásai sokkal stabilabb labdajáratást tettek lehetővé, ráadásul Schlager valódi erényei is kibontakozhattak a hoffenheimi játékos mellett.

Labdavesztés utáni visszatámadásban is szinteket tudott lépni a csapat. A támadásbeli hatékony struktúra ezt már alapból lehetővé tette, a játékosok egymáshoz közel helyezkedtek és azonnal ellentámadásba tudtak lendülni. Grillitsch itt is főszereplő volt és nagyszerűen szűrt a középpályán. Többször is a hátuk mögül lepte meg az éppen labdára váró ukránokat.

A mérkőzést az osztrák szurkolók a Foda-éra legjobb mérkőzéseként titulálták és dicsérték a szövetségi kapitány bátrabb hozzáállását. Ennek köszönhetően a hangulat erősen bizakodóba csapott át az olaszok elleni nyolcaddöntő előtt. Úgy tűnik, még ha egy kicsit megkésve is, de a sógorokat is elkapta az Eb-láz és talán szép lassan megbékélnek a kapitánnyal is. Fodát is dicséret illeti, hiszen a saját komfortzónájából kilépve tudta maga mellé állítani a szurkolókat és a közvéleményt, ami a folytatásban még sokat érhet. Bár az is igaz, az eddig parédásan teljesítő olaszok elleni nyolcaddöntőn igen nehéz dolguk lesz Alabáéknak.