Franciaország úgy nyerte meg a világbajnokságot, hogy közben a generációváltást is elkezdte

Férfi kézilabdában évek óta beszélünk arról, hogy egyre inkább szűkül a valódi élmezőny, évről évre ugyanazok a válogatottak jutnak el a tornák végjátékáig. A nőknél nagyon hasonló folyamatokat láthatunk: Dánia, Norvégia és Franciaország az elmúlt négy világverseny mindegyikén bekerült az elődöntőbe, melléjük Horvátország, Spanyolország, Montenegró és most Svédország tudott csatlakozni. Nem nagyon férhet kétség ahhoz, hogy ez a három válogatott jelenleg a legjobb a világon, ez pedig az elődöntők eredményei alapján pontosan be is igazolódott, hiszen míg az egyik párosításban az utolsó másodpercekig izgulhattunk, a másikban valójában az első tíz percben eldőltek a lényegi kérdések.

Egy újkori klasszikus és egy sima mérkőzés

Szervezési okokból (a rendezők úgy kalkuláltak, hogy a délutáni csúcsrangadó után többen maradnak majd az esti mérkőzésre, mint fordított sorrendnél) korábban került sor a Dánia–Norvégia elődöntőre, amely a torna talán legjobb összecsapását hozta. Ismét bebizonyosodott, hogy ahhoz, hogy Jesper Jensen csapata megnyerjen egy nagy tornát, téthelyzetben, egyenes kiesés találkozón kell legyőznie Norvégiát, és ahogy a tavalyi Eb-döntőben, úgy most a világbajnoki elődöntőben sem sikerült ez, pedig mindkét találkozón nagy előnyt tudott kiharcolni.

Dánia az első percekben egészen fantasztikusan bontotta meg a norvég védekezést. Ritkán látni olyat, hogy hét perc után időt kell kérnie Thorir Hergeirsson szövetségi kapitánynak, most viszont 5–1-es dán vezetésnél ez volt a helyzet. A norvégok a mérkőzés ezen szakaszában rengeteget hibáztak (ez később a döntőben is megismétlődött), Kristina Jörgensenék nagyon jól használták ki az átmeneti szituációkat.

A 70 perces játékidő alatt 15 gólt szerzett, azaz ő felelt a 29 találatig jutó Norvégia góljainak több mint feléért. Nagyon ritkán látni ilyen szintű találkozón ennyire domináns egyéni teljesítményt, és bizony ilyen szempontból fel lehet tenni kérdéseket a dán szövetségi kapitány meccselésével kapcsolatban, ugyanis idővel szinte csak Reistad volt veszélyes mezőnyből, így minden bizonnyal érdemes lett volna megpróbálni nála valamilyen eltolt, személyközpontú védekezést. A mérkőzés nagy részében egyértelműen Dánia játszott jobban, ám ez az egy hiba a vesztét okozta. Norvégia ismét bizonyította, hogy akkor is képes meccset nyerni, ha azon az adott találkozón nem az övé a jobb teljesítmény. Azonban később az is kiderült, hogy 29–28-as győzelem sokat kivett a játékosaiból.

A másik elődöntő simább találkozót hozott, mint amire számítani lehetett. Franciaország úgy nyert 37–28-ra Svédország ellen, hogy tulajdonképpen az első tíz percben eldőltek a lényegi kérdések. Hiába nyújtott jó teljesítményt a torna előző szakaszában Tomas Axnér együttese, a legjobb hárommal továbbra sem tudja érdemben felvenni a versenyt. A kezdeti sokk után szépen összeszedte magát a svéd válogatott, majd a második félidő elején még egy pillanatra a visszazárkózás reménye is felcsillant, de ezt hamar elfojtotta a francia együttes. Mindenképpen ki kellett emelni ezen a találkozón Tamara Horacek játékát, akit a magyar szurkolók is jól ismerhetnek, hiszen játszott egy rövid ideig Siófokon, hazánkban azonban közel sem tudott olyan teljesítményt nyújtani, mint Metzben, Nantes-ban vagy a válogatottban.

Újabb dán érem, parádés francia főpróba a párizsi olimpiára

A harmadik helyért játszott Svédország–Dánia mérkőzés egy igazi klasszikus bronzmeccset hozott: egyik csapatnak sem volt már sok kedve a találkozóhoz, mindkét szövetségi kapitány a szokásosnál többet rotált, a játékosok már láthatóan fáradtak voltak, így egy szórakoztató, szoros csatát láthattunk, ahol végig érződött, hogy melyik a jobb csapat, sőt, a 28–27-as dán győzelem talán nem is mutatja a két csapat közötti valós különbséget. Ezen a találkozón is volt egy kiemelkedő egyéni teljesítmény: az átlövő Tyra Axnér megmutatta, hogy nem véletlen emlegetik őt a legnagyobb tehetségek között. Klasszis lövőteljesítményt láthattunk tőle, amikor pedig a védők kiléptek rá, remekül játszotta meg a beállót.

A döntőben végül szintén egyéni teljesítmények jelentették a különbséget. És az is kiderült, hogy a látszat ezúttal nem csalt: a torna egészét tekintve egyértelműen a francia válogatott nyújtotta a legjobb teljesítményt, Norvégiától óriási bravúr lett volna, ha ismét vert helyzetből fordítja meg a döntőt, úgy, hogy gyengébb teljesítményt nyújt ellenfelénél.

A francia válogatott jobban kezdte a finálét, és ami talán még fontosabb, Olivier Krumbholz tanítványai minimálisra csökkentették a ki nem kényszerített hibák számát. Ráadásul védekezésben végig egészen magas színvonalon teljesítettek, tökéletesen léptek ki a kettesvédőik, a kilépések után meg tudták zavarni a norvég labdajáratást.

A norvégok igazából csak abban bízhattak a döntő második felében, hogy a szoros végjátékot megint ők bírják majd jobban, ám ezúttal a meglepetésfaktorral nem számoltak: Léna Grandveau nem volt ismeretlen nemzetközileg, hiszen évek óta lehetett róla hallani, mint az egyik legnagyobb francia tehetségről, ám arra valószínűleg kevesen számítottak, hogy élete első világbajnoki döntőjében ő lesz majd a mérleg nyelve. A mérkőzés vége felé a francia támadójáték is vesztett a lendületéből, de Grandveau egyéni megoldásai rendre megoldást jelentettek.

A francia válogatottnak óriási esélye lesz jövőre hazai pályán tartani az olimpiai aranyat, de azt is láthatjuk, hogy időközben már a jövőt is elkezdte építeni a válogatott szakmai stábja. Nagyon folyamatosnak tűnik az átmenet a két generáció között, ez pedig akár a következő évek francia dominanciáját is eredményezheti.

Kiemelt fotó: Getty Images