Frankfurtba igazolt Hugo Larsson, a svéd metronóm

Frankfurtba igazolt Hugo Larsson, a svéd metronóm

2023. jún. 8.

Mindössze 18 esztendős, és alapemberként hagyja háta mögött nevelőegyesületét a svéd labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége, Hugo Larsson. Az ifjú középpályás az Eintracht Frankfurtnál próbál szerencsét, hogy megtudja magáról, képes-e meglépni a következő lépcsőfokot?

Hugo Emanuel Larsson a dél-svédországi Svartéban született 2004. június 27-én. Már ötévesen megkezdődött az útja a profi labdarúgás felé, amikor 2009-ben csatlakozott a helyi SoGK Charlo csapatához. A következő hat évben itt játszott, látványosan fejlődött, gyorsan haladt felfelé az ifjúsági ranglétrán. Innen egy évre a környék legmagasabb szinten jegyzett egyesületéhez, az Ystads IF-hez került.


Itt több nagy országos tornán is részt vett, és a ragyogó teljesítményével felkeltette a svéd élvonalbeli klubok érdeklődését szerte az országban, de Európában is akadtak kérői. 2016 tavaszán Larsson körülbelül egy hetet edzett a Chelsea-nél és a Boltonnál, ám végül úgy döntött, hogy a legsikeresebb svéd klubhoz, a Malmö FF-hez szerződik. Ez sportszakmai szempontból is kiváló döntésnek tűnt ekkor – az előző évtized második felében megannyi tinédzser kapott esélyt a felnőttek közt is a klubnál –, másrészt csak 60 kilométerre került Svartétól, és az akkor 12 éves fiúnak ez még komfortos volt, hogy otthon maradhatott a családdal.


„Az első években ingáztam, vonattal vagy autóval mentünk az edzésekre édesapámmal. A család meghozta a szükséges áldozatot, hogy az iskolát otthon fejezhessem be. Aztán 2018-ban elköltöztünk Malmőbe és az Eleda Stadion mellett lévő gimnáziumban folytattam a tanulást” – emlékezett vissza a néhány évvel ez előtt történtekre Larsson.


Édesapja nagyon szigorú a tanulmányait illetően, de közben mindent meg is tesz annak érdekében, hogy a labdarúgás világában a lehető legmagasabbra jusson a fia. Ahogy a fokozatosan növekvő edzésszámot, illetve a malmői öltöző sokszínűségét meg kellett szoknia a kis Hugónak, úgy apja a klubon keresztül kiharcolta, hogy az iskola mellett biztosítsanak számára egy külön tanárt is, hogy ne csak átlagos, hanem kiváló tanuló tudjon válni a fiából. Larsson először U17-esként kapott meghívót a válogatottba, köszönhetően annak, hogy Malmőben már szem előtt volt, majd ahogy a nemzeti együttesben, úgy a helyi akadémián is lépkedett felfelé a ranglétrán.


auto_altForrás: Hugo Larsson instagram


A 2021-22-es szezon során a felnőtt csapat kivívta a Bajnokok Ligájában való szereplés jogát, így az U19-es együttes bekerült az ifjúsági Bajnokok Ligája (UEFA Youth League) főtáblájára. A csoportkörben minden mérkőzésen játszott, és annak ellenére, hogy a Malmö a hat meccsből ötöt elveszített, Larsson teljesítménye kiemelkedő volt. Ezek után több helyen is megemlítették, hogy nagy jövő előtt áll.


Több sem kellett a frissen kinevezett Milos Milojevics vezetőedzőnek, és Larsson az új idényre már a felnőttekkel kezdte meg a felkészülést. 2022. február 20-án profiként debütált az első csapatban a Svéd Kupában, és igen hamar megmutatta, hogy vele bizony számolni kell. Olyannyira, hogy az akkor 17 éves játékos döntő szerepet játszott a fináléban a Hammarby IF ellen, melynek végén a klub a 15. trófeáját szerezte meg a sorozatban.


A 2022-es bajnoki szezon során egyre nagyobb szerepet vívott ki magának, összesen 27 bajnokin lépett pályára, tízszer volt kezdő, de ahogy a csapat, úgy ő sem volt még az igazi.


Ennek ellenére sokat elmond róla, hogy összesen 12 alkalommal játszott a nemzeti csapatban az U17-es korosztálytól az U21-esig, de 2023 januárjában már bemutatkozott a felnőtt válogatottban is.


Az idei szezonra aztán Henrik Rydström ült le a padra, aki az első perctől kezdve tudta, hogy a kora ellenére rendkívül érett játékot mutató Larssonnal a kezdőben számol, sőt kulcsszerepet szán neki. A dominanciára és kontrollra törekvő vezetőedző a passzjátékra, a labdabirtoklásra és a kontra-presszingre is nagy hangsúlyt fektet. Ez utóbbival kell talán kezdeni, mert ez mutatja meg a legjobban azt, hogy a 18 esztendős ifjú mennyire magas szinten van taktikailag. Az ellenfél térfelén történő védekező párharcai kiemelkedőek ligaszinten, ráadásul a fedezőárnyék használata és a letámadási hatékonysága is elit kategóriás.


auto_alt


A 3–4–3-as hadrendben a középpályások közül ő marad a védelem előtti területekben, és így amolyan „mélységi irányítóként” funkcionálhat. Az alábbi kép felső részén látható, hogy a pálya egészét bejátssza labda nélkül, a védekezése pedig igencsak sokoldalú és magas szintű. A kép alsó részében pedig megmutatkozik, hogy a fent említett szerepéből fakadóan igen aktív az előre játékban, ráadásul ezt kifejezetten sokoldalúan teszi, mert a progresszív passzai kiemelkedő hatékonyságúak, és e közben a megiramodásaival is kell számolniuk az ellenfeleknek.


auto_alt


Miután sorban jöttek a pletykák a szezonbeli teljesítményét látva, hogy mely együttesek érdeklődnek iránta, nem volt meglepő, hogy már most csapatot váltott. A befutó az Eintracht Frankfurt lett, ahol a sportügyekért felelős igazgatósági tag, Markus Krösche és a frissen megbízott sportigazgató, a korábban kvázi csapatmenedzserként dolgozó Timmo Hardung párosa nagyon komolyan gondolta erre a nyárra a fiatal tehetségekből való bevásárlást, mert Larsson mellett a belga bajnok William Pacho és a wolfsburgi Omar Marmoush is a csapat tagja lesz.


„Hugo már most nagyon érett játékos benyomását kelti, és tökéletesen illeszkedik a csapatunkhoz mind a pályán, mind a személyiségét tekintve. Örülünk, hogy úgy döntött, csatlakozik az Eintracht Frankfurthoz, és megadjuk majd neki a szükséges időt ahhoz, hogy alkalmazkodjon a Bundesligához” – mondta az átigazolás bejelentése után Timmo Hardung, aki hivatalosan július elsejétől tölti majd be a sportigazgatói pozíciót.


Miután 2024-ben lejár Djibril Sow és Sebastian Rode szerződése, akik a középpálya centrumában jelenleg az első számú választások, ha Larsson hosszú távon gondolkodik, jó esély nyílhat előtte, hogy Frankfurtban tegye meg a következő lépést a legmagasabb szint felé.


A német futball illik a játékstílusához, és bár még kérdéses, hogy ki lesz a vezetőedző – Oliver Glasner távozása után jelenleg Dino Toppmöller a favorit a posztra –, az szinte biztos, hogy ha a svéd tehetség a legjobbját nyújtja, akkor gyorsan a kezdőben találja majd magát itt is.




Kiemelt kép: Eintracht Frankfurt


Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.