Furcsa döntés vagy logikus lépés? Terzic második lehetősége Dortmundban

Furcsa döntés vagy logikus lépés? Terzic második lehetősége Dortmundban

2022. szept. 19.

Edin Terzic mozgalmas időszakot tudhat a háta mögött. Asszisztensből vezetőedzővé, lecserélt trénerré, kupagyőztes edzővé, technikai igazgatóvá, majd ismételten vezetőedzővé vált. Mindezt nagyjából két év leforgása alatt. De miért döntött úgy a Borussia Dortmund, hogy visszatér a még mindig nem sok tapasztalattal rendelkező szakemberhez? Meglepő vagy teljesen logikus lépés másodszor is lehetőséget adni Terzicnek?



A Borussia Dortmund vezetősége az előző idény végén, májusban jelezte, hogy megválik az azóta az RB Leipzig élére kinevezett Marco Rosétól, és azzal az Edin Terziccsel vág neki a 2022–23-as szezonnak, aki korábban fél évadon át irányította a BVB-t, és Német Kupát nyert az együttessel. A horvát és bosnyák gyökerekkel rendelkező német szakember, aki már a Klopp-időszak alatt is a klub alkalmazásában állt, rövid kitérő után 2018-ban Lucien Favre mellett másodedzőként tért vissza Dortmundba. A svájci szakembert 2020 decemberében menesztették a gyengébb eredmények miatt, Terzic pedig vezetőedzővé lépett elő. A szimpatikusan nyilatkozó, a játékosokkal jó viszonyt ápoló fiatal edző a szurkolók körében is népszerűvé vált, a fanatikus rajongók is könnyedén azonosultak a gyermekkora óta a Borussiának szurkoló, pozitív kisugárzású Terziccsel.


2020. decemberi kinevezése után Terzic lendületet vitt Dortmundba, kifejezetten jól indított, a Favre alatt némileg betokosodó együttes harciasabb, lendületesebb játékkal rukkolt elő. Az igazi áttörést azonban nem sikerült elérnie, a Borussia teljesítménye az edzőváltás után is hullámzó maradt. A dortmundi vezetőség meg sem várta a szezon végét, februárban – két hónappal azután, hogy Favre helyére Terzic került – bejelentették, hogy szerződést kötöttek az akkor a Mönchengladbach kispadján ülő Marco Roséval, és vele vágnak neki a következő idénynek. Talán a dortmundiak némileg elkapkodták a döntést, mindenesetre volt benne egy kis irónia, hogy mikorra véglegesítették Rose leigazolását, a Borussia ismételten összekapta magát, biztosította a BL-indulást, és négy év után nyert újabb trófeát, a döntőben a Julian Nagelsmann vezette Lipcsét legyőzve hódította el a Német Kupát. Terzic a csapatot idény közben átvéve kupagyőzelemmel zárt, ennek ellenére már megvolt az utódja. A BVB Thomas Tuchel után ezúttal is megvált kupagyőztes edzőjétől.



auto_altTerzic 2021-ben Német Kupát nyert a Dortmunddal (Fotó: Martin Rose/dpa)



Sajtóhírek szerint több Bundesliga-klub is megkereste a vezetőedzői állás nélkül maradt Terzicet, aki azonban visszautasította ezeket az ajánlatokat. Valószínűleg hosszú távon gondolkozott, és már ekkor sejtette, hogy ha a Borussia Dortmund kötelékében marad, előbb-utóbb újra lehetőséghez jut, hiszen már bizonyította, lehet rá számítani. Sokat sejtetett, hogy Terzic végül nem ült be Rose mellé másodedzőnek, hanem technikai igazgatóként saját pozíciót kapott, és az egész 2021/22-es idényben ott keringett Rose körül, mint fenyegető árnyék.


A korábban Salzburgban és Mönchengladbachban sikeresnek nevezhető munkát végzett Rose a dortmundi vezetők számára elsődleges jelöltnek számított, szerződtetése után nagy reményekkel vágtak neki a 2021–22-es idénynek. Ehhez képest csalódás volt Rose első szezonja a BVB kispadján: hisz a bajnokságban ugyan összejött a második hely, de a Német Kupában már a harmadik körben a másodosztályú FC St. Pauli ellen búcsúzott a csapat, az európai kupaporondon pedig kifejezetten gyenge idényt zárt.


Különösen bosszantó volt a sárga-feketék számára, hogy a BL-ben a nehéznek aligha nevezhető BVB, Ajax, Sporting CP, Besiktas kvartettből nem sikerült a továbbjutás, az Európa-ligában pedig a Rangers búcsúztatta őket. Terzic jelenlétével Rose talán meg sem kapta azt a bizalmat, hogy nyugodtan dolgozhasson az együttessel, mindvégig érezni lehetett, hogy a korábbi másodedző beugrásra készen áll, és a dortmundi vezetők nem haboznak lecserélni Rosét, ha nem jönnek az eredmények. Úgy tűnt, hogy Rose végül megússza, a BVB hullámzó teljesítménye ellenére befejezte az idényt a dortmundi kispadon, és a Bayern München mögött másodikként zárt a bajnokságban. Ennek ellenére májusban érkezett a bejelentés, hogy Rose munkáját egy szezon után megköszönik, és a következő idénytől immáron teljes bizalmat szavaznak Terzicnek.



Átmeneti időszak vagy hosszú távú építkezés?


A fiatal edző újbóli kinevezése több szempontból is érdekes volt. Első időszakában kifejezetten jó benyomást keltett, ennek ellenére nem alkotott annyira maradandót, hogy feltétlenül bizonyította volna, nincs nála jobb jelölt. Azonban nem mutat túl jó képet a korábban az edzőválasztás terén meglehetősen határozott dortmundi vezetőségről, hogy 2021-ben az idényt meg sem várva hozott ítéletet, majd a következő szezon végén korábbi döntését részben felülbírálva visszahozta az egyszer már kispadra ültetett trénert.


Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha a Borussia előző idénye némileg elvesztegetett lett volna, ami különösen azért fájdalmas, mert ez volt Erling Haaland utolsó éve sárga-fekete mezben. A furcsa helyzet ellenére bőven akadnak érvek, melyek Terzic mellett szóltak. Tuchel óta, sőt, ha a vezetőséggel lévő viszonyt is nézzük, Jürgen Klopp óta, a dortmundiak nem igazán találják a megfelelő embert a kispadra.



auto_altHaaland nagyon hiányzik a Dortmundnak (Forrás: bundesliga.com)



Peter Bosz, Peter Stöger, Favre és Rose is zsákutcának bizonyultak, ehhez képest Terzic 2021-ben egy kissé megzuhant Borussiát idény közben átvéve képes volt hozni egy hasonló, sőt még magasabb szintet is, mint az előtte és utána próbálkozó edzők.


Azzal, hogy Német Kupát nyert, eredményessé tett egy kevésbé ígéretesen kezdődő idényt. Annak ellenére, hogy jelentősebb áttörést még nem ért el, van benne karizma, a játékosok kedvelik, és miután szívügye a Dortmund, a szurkolók szemében is szimpatikus tevékenysége és hozzáállása. Képes motiválni csapatát, és harciasan kiküldeni játékosait a pályára, minden szempontból beleillik a Borussia klubfilozófiájába.



A mostani BVB játékoskerete gyengébb, mint az előző években


Terzicnek fő feladata lenne, hogy felpörgesse a Borussiát, és stabilizálja a játékát. Jelenleg azonban nem feltétlenül az edző személye a legfontosabb faktor e tekintetben, sokkal inkább a játékoskeret minősége. A BVB Klopp óta állandóan kiemelkedett a nagy jövő előtt álló fiatal tehetségek felfuttatásában. Az elmúlt idényekben folyamatosan látványos támadójátékkal kápráztatták el a nézőket, és ugyan az utóbbi években nem tudták megtörni a Bayern München egyeduralmát, olykor szorossá tudták tenni a bajnokságot, és az európai kupasorozatokban is voltak emlékezetes mérkőzéseik. Ousmane Dembélétől kezdve Jadon Sanchón és Haalandon át a Dortmund klasszisai az átigazolási időszakok leginkább körbeudvarolt főszereplőivé váltak, a BVB évről évre kinevelt újabb tehetségeket, majd búcsúzott el tőlük egy pénzesebb klub olykor horriblilis árajánlata után. Ehhez képest a mostani dortmundi keret jóval visszafogottabb, a korábbi évekkel ellentétben nem hemzsegnek benne a szupertehetségek.


A támadójátékban az elsődleges problémát Haaland távozása jelenti. Az elmúlt éveket is jellemezte, hogy a BVB támadásai túlságosan függtek a norvégtól, ha Haaland sérülés miatt hiányzott, a Borussia nem egyszer ötlettelenné vált elöl. A csatár a nyáron a Manchester Citybe igazolt, egy ekkora kaliberű támadó elvesztése egy, a Borussiánál nagyobb pénzügyi lehetőségekkel rendelkező klubot is nehezen érintene, a BVB ráadásul előre ki nem számítható nehézséggel szembesült a helyettesítés során.


Nehéz a sárga-feketék mostani eredményeit reálisan vizsgálni, hiszen még el sem kezdődött a szezon, már meghiúsultak az előzetes tervek. A labdarúgás sokszor a háttérbe szorul, a BVB számára is így volt, mikor júliusban hererákot diagnosztizáltak a Haaland pótlására igazolt Sébastien Haller-nál. Az elefántcsontparti légiós betegsége lelkileg sem tett jót a dortmundiaknak, a játékot illetően pedig teljesen felforgatta az előzetes terveket. A BVB számára az idő, a pénz és talán etikai szempontok sem tették lehetővé, hogy az utolsó pillanatban jelentős erősítést végezzenek ezen a ponton, Anthony Modeste leigazolását egyértelműen a kényszer szülte. A korábbi kölni csatár egyelőre nem tudja megütni a Dortmund szintjét, ami a körülményeket figyelembe véve nem meglepő, és nem is lehet őt hibáztatni ezért. Egyelőre Youssoufa Moukoku sem tudott előre lépni biztos befejezővé – noha a nagy rivális, Schalke elleni mérkőzést eldöntő gólja önbizalmat adhat neki –, így egy nagyon fontos poszton küszködik súlyos hiánnyal a BVB.





Terzic próbálkozik különböző formációkkal, de a Haaland távozása okozta űrt egyik támadó sem tudta befoltozni eddig. Marco Reus az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az együttes vezére, a Ruhr-vidéki rangadón elszenvedett bokasérülése miatt azonban heteket kell kihagynia, Julian Brandtnak vannak pillanatai, de sokszor egyáltalán nem tényező a pályán, Giovanni Reyna fejlődése sérülései következtében némileg megtört, a többiek pedig egyelőre nem tudnak felnőni ahhoz a szinthez, hogy stabilan biztosítsák a domináns támadójátékot. Jude Bellingham hiába nagyon tehetséges, és viselkedik vezérként, egyedül nem képes vállán vinni a csapatot, így is az eddigieknél jóval nagyobb teher hárul rá a támadások felépítésében.


Az elmúlt évekhez hasonlóan most is sérülések nehezítik a BVB dolgát, pedig még úgy igazán el sem kezdődött a szezon. Georg Kobel személyében a Borussia végre talált egy megbízható kapust, de egyelőre bizonytalan ideig nélkülözni kell. Mellette a támadósorból Thorgan Hazard, Donyell Malen, a nyári igazolás Karim Adeyemi is mérkőzéseket hagyott ki, ezért Terzic többször kényszerűségből szervezte át csapatát. Az első mérkőzésén góllal debütáló, 18 éves Jamie Bynoe-Gittens hiába kaphatna lehetőséget, hogy biztosítsa helyét a kezdőben, vállsérülés miatt hónapokat kényszerül kihagyni, csakúgy, mint Mahmoud Dahoud. A legújabb csapást a dortmundiak számára Reus kidőlése jelenti. A dortmundi keret mélysége pedig nincs meg ahhoz, hogy sérüléseket a játékszínvonal csökkenése nélkül elviselnék.



Látványos támadójáték helyett a stabilitás a cél?


A 2022–23-as szezon első mérkőzésein feltűnő volt, hogy a BVB az elmúlt évekhez képest visszafogottabb a támadásokat illetően, helyette a stabilitásra próbál építeni, és erősebben támaszkodik a jó védekezésre. Ezt jól jelzi, hogy a most hétvégi forduló előtt a Bundesliga-tabella első felében a Dortmundnál volt a legkisebb az olló a rúgott és kapott gólok között (8-7). Úgy, hogy a csapat ebből három találatot múlt hétvégén a Lipcse ellen kapott, további hármat pedig a Werder Bremen elleni találkozón a 89. és 94. perc között. Terzic egyelőre keresi a megfelelő felállást, a védelemben is több formációt kipróbált az elmúlt fordulókban. A Dortmund első öt mérkőzésén nem mutatott élvezetes támadójátékot, ugyanakkor a Werder elleni találkozón kívül – mikor a 89. percben még kétgóllal vezetett, de végül 3-2-re kikapott – kifejezetten hatékony helyzetkihasználással, és az előző évekhez képest megbízhatóbb védekezéssel győztesen hozta le a mérkőzéseit.


Ehhez képest a múlt hétvégi Lipcse elleni 3-0-ra elveszített rangadón Terzic maga is elismerte, hogy mindössze néhány jó perce volt a Dortmundnak. A találkozót különösen érdekessé tette, hogy a Domenico Tedescót menesztő RB Leipzig azt a Rosét nevezte ki vezetőedzőjének, akit a dortmundiak az előző szezon végén visszacseréltek Terzicre. A Borussiát jelentősen megzavarta a lipcseiek gyors letámadása, a keletnémet klub többek között Willi Orbán, valamint Szoboszlai Dominik szépségdíjas góljának köszönhetően simán múlta felül a riválist. A dortmundiaknál meglehetősen sok volt az egyéni hiba, az első gól előtt az a Nico Schlotterbeck volt határozatlan, aki eddig talán a BVB legjobb nyári igazolásának tűnt, az előtte lévő mérkőzéseken ugyanis egyértelműen stabilabbá tette a védelmet, a Lipcse ellen azonban eddigi legrosszabb dortmundi mérkőzését produkálta. Szoboszlai szenzációs találata Bellingham labdavesztésével indult, a Lipcse harmadik gólja előtt szintén saját térfelén vesztett labdát a Dortmund.



auto_altA BVB megnyerte a Ruhr-vidéki rangadót (Forrás: bvb.de)



A BVB a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményéből bőven meríthet erőt. Az FC Köbenhavn ellen a támadójáték is jól működött, a Manchester City ellen pedig ugyan végül idegenben vereséget szenvedett az együttes, de az ott mutatott szervezett játék bizakodásra adhat okot. Terzic a szokatlanul defenzív taktikával meglepte a Cityt, a Premier League címvédője 80 percen át látványosan szenvedett a jól szervezett és nagyot küzdő dortmundiakkal, végül két egyéni akciónak: egy távoli lövésnek, ahol a Kobel sérülése miatt lehetőséget kapó cserekapus, Alexander Meyer talán némileg lassabban reagált a kelleténél, valamint Haaland zsenialitásának köszönhetően tudták csak begyűjteni a három pontot hazai pályán.


Terzic kifejezetten nagyot lépett azzal, hogy a hátfájdalmakra panaszkodó Schlotterbeck helyett a Haalanddal éveken át együtt edző Mats Hummelst tette be a védelem közepébe, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mennyire volt jó ötlet a Niklas Sülével hatékonyan működő védőduót a mérkőzés hajrájára felforgatni azzal, hogy Schlotterbecket harmadik védőként behozta a 78. percben. Érthető, hogy 1-0-s vezetésnél miért döntött úgy az edző, hogy egy további védővel erősít, ugyanakkor semmiképp sem alakult szerencsésen, hogy nem sokkal a volt freiburgi beállása után szerzett két gólt a City. Bár azt azért hozzá kell tenni, hogy igazán egyikért sem hibáztatható a védelem, az angolok hátrányban felgyorsították az odáig inkább csak tötyörgő támadásaikat, ennek ellenére nem tudtak helyzeteket kidolgozni. Az pedig csak Haaland klasszisát mutatja, hogy miután a dortmundiak védelme egész mérkőzésen át semlegesíteni tudta, a végén egy egekig felnyúló kung-fu-mozdulattal mégiscsak ő döntötte el a találkozót.


A Schalke 04 elleni rangadón a Borussia megszerezte az extra jelentőséggel bíró győzelmet, ami lendületet adhat a következő hetekre, Reus elvesztése azonban súlyos következményekkel járhat.


A Dortmund az elmúlt évekhez képest szolidabb célokkal vágott neki a 2022–23-as szezonnak, ezúttal nem beszéltek bajnoki címről. A játékoskeretet megnézve nem is ők a fő esélyesek a salátástál elhódítására, a bajnoki dobogó lehet a dortmundiak legfőbb célja. Emellett reális célkitűzés lehet felülmúlni az előző szezon eredményeit mind a BL-ben, mind a Német Kupában. A BVB ezt az idényt kihasználhatja a jövőre történő építkezésre, Terzic pedig esélyt kap, hogy megmutassa, a körülményeket, a játékosokat és a lehetőségeket kihasználva mire lesz képes, mennyit tud kihozni abból, ami van. A nevesebb Bundesliga-csapatok egyelőre meglehetősen bizonytalanok a mostani szezon kezdetén, bármennyire is szívesen néznének meg a futballromantikusok egy Union Berlin–SC Freiburg csatát a bajnoki címért, aligha ez lesz a későbbiekben a helyzet. A Dortmund jelenleg az Union Berlin mögött második helyen áll a tabellán, kisebb-nagyobb problémái ellenére egyelőre mindegyik versenysorozatban jó pozíciót foglal el, az eredményeket és pontokat tekintve tehát nem lehet elégedetlen a szezonkezdettel.



auto_altMarco Reus sérülése súlyos csapás a Borussiának (Forrás: Christian Schroedter vis sport.de)



Ha a BVB úgy játszik, mint a Lipcse ellen, akkor nehéz hónapokra számíthat, ha viszont olyan szervezett tud maradni, és akkora harciszellemmel lép pályára, mint a Manchester City ellen a BL-ben, akkor az elmúlt évekhez képest talán gyengébb keret ellenére is lesz lehetősége fejlődni. Terzic egyelőre nem hasonlítható Klopphoz vagy éppen Tuchelhez, ugyanakkor az elmúlt évek dortmundi edzői közül leginkább ő érzi át a klub helyzetét, benne van meg, hogy a körülményekhez képest biztató teljesítményre ösztönözze csapatát. Érzi és érti a Borussiát, és a labdarúgást illetően is vannak elképzelései. Ráadásul, ahogy gyűjti a tapasztalatokat, rengeteget fejlődhet még.



Kiemelt fotó: Bundesliga

Szerző

Wojciechowski Patrícia

Wojciechowski Patrícia

Wojciechowski Patrícia

Kislányként párhuzamosan néztem hercegnős meséket és labdarúgó mérkőzéseket, majd rájöttem, hogy a tenisz és a téli sportok még közelebb állnak hozzám. A labdarúgás iránti rajongásom sem veszett el, különösen a Bundesliga eseményeiről írok szívesen.