Gidsel: „Soha nem lőttem büntetőt” – csak éppen kiejtette vele a Veszprémet
„Soha nem lőttem büntetőt a pályafutásom alatt. Ez volt az első, egy kulcsfontosságú” – mondta a meccs hevében Mathias Gidsel, a világ hivatalosan (és nem hivatalosan is) legjobb kézilabdázója, miután a hetespárbaj utolsó lövőjeként továbbjuttatta a Füchse Berlint a Veszprém elleni BL-negyeddöntőben. Hozzátette: „persze, hogy büszke vagyok a sikerre, de arra is nagyon büszke vagyok, hogy részese lehettem ennek a két meccsnek.
Az olimpiai, vb- és Eb-címvédő dánok szuperhőse, a BL-gólkirály már csak tudja. Vagy mégsem? Persze, aki ilyen mennyiségben termeli a gólokat, nem emlékezhet mindegyikre. A tavalyi vb-n például odaállt a csehek ellen a hetesvonalra, egy olyan meccsen, amelyen három másik társa elrontotta a büntetőt. (Bőven belefért természetesen). Egyedül ő lőtte be.
A Berlin utolsó dobása
Ilyen előzmények után külön érdekes, hogy a mostani szétlövés utolsó dobása az övé lett. Hasonló esetekben bevett szokás nemcsak kézilabdában, hogy a legjobb büntetőlövőket vagy az első párban, vagy az utolsóban sütik el a csapatok – már ha az utolsó emberig nem dől el a párharc. A végére hagyni őket így némi kockázatot is jelent, ám annál nagyobb haszonnal járhat az utolsó pillanatokban – mint Cristiano Ronaldo esetében a tíz évvel ezelőtti labdarúgó BL-döntőben. Ezzel együtt, ha a legutóbbi futball-vb döntőjére gondolunk, biztos, ami biztos, Kylian Mbappé és Lionel Messi nyitották a tizenegyespárbajt. Nem is hibáztak.
Gidsel sem.
A Veszprém utolsó dobása?
A dán jobbátlövő elhajolt és bevágta ballal a bal sarokba, így sorozatban a negyedszer zúgott ki a Veszprém a legjobb nyolc között (31-30 a rendes játékidőben, 4-3 a hetesekkel). Kollégáink egy része szerint a megváltozó hazai politikai környezetben az utolsó esélyét szalasztotta el a dunántúli klubcsapat a négyes döntőre és a BL-trófeára; e jóslatnak azért van is realitása. Ugyanakkor nem vagyunk benne biztosak, hogy ha egyszer valamikor, józanabb költségvetés mellett az együttes visszatalál az identitásához, nem lesz-e több sansza Kölnre.
Kétségtelen azért, hogy Xavi Pascual alatt sokkal közelebb állt a gárda tavaly és idén is Kölnhöz, mint Momir Ilics utolsó két évben. Ugyanakkor kicsit vicces egy világklasszisok sorát foglalkoztató légióskülönítménytől olyanokat olvasni, hogy Európa legjobbjaival is felveszik a versenyt. Egy hazai fiatalokat játszató gárdától ez némileg hitelesebb lenne.
Gidsel és az üres kapu
Gidsel fent idézett szavaiból árad az alázat, ami nélkül biztosan nem tartana ott, ahol. Lenyűgöző gólszámánál is beszédesebb a hatásfoka, mivel zseniálisan érzi és tudja, mit vállaljon el és mit ne. Az első félidőben a saját térfelén az oldalvonaltól vállalt be üres kapus lövést úgy, hogy még meg is rángatták előtte, és nem volt tiszta a levegő közte és a kapu között. A másodperc törtrésze sem állt rendelkezésre a döntéshez, meg sem nézhette rendesen a Veszprém térfelét – bement.
Andersson és az üres kapu
17-11-nél valami egészen más történt a Berlin térfelén a másik oldalvonal közelében, amikor Lasse Anderssonhoz került a labda és újfent üresen tátongott a veszprémi kapu. Sehol senki Andersson előtt, az egyetlen kivétel az így is lényegesen jobb helyzetben lévő Gidsel, aki még kérte is a labdát. Anderssonnak nem volt szíve leadni, mellélőtte.
A továbbjutás széléről érezhetően bajba sodorta a saját csapatát. Az első félidőt az utolsó percekig uraló Berlin hét gól körüli, megnyugtató előnnyel fordulhatott volna rá a második félidőre, ám Andersson döntése demoralizálta a hazaiakat, és felhozta a vendégeket, akik még Luka Cindric súlyos sérülését is elviselték ekkor. A Füchse Berlin nem is lőtt több gólt az első félidőben, a Veszprém ellenben négyet is, 17-15 után pedig egészen más forgatókönyvet hozó, végig szoros második félidőt láttunk.
Andersson betalált még, pöffeszkedett is vele rendesen, de igazából a honfitársának, Gidselnek csókolhat kezet.
Borítókép: Imago
