Gonzalo Higuaín keserédes búcsúja
A héten vált biztossá, hogy a szebb napokat is látott gólerős támadó, Gonzalo Higuaín mindössze 34 évesen befejezi aktív pályafutását. A Real Madrid, a Napoli és a Juventus egykori gólgyárosa az MLS-ben szereplő Inter Miami rájátszásból való kiesését követően búcsút intett a profi labdarúgásnak. Döntése hosszabb ideje érlelődött benne, már a nagy bejelentés előtt elgondolkodtató nyilatkozatokat adott.
null
Néhány hónappal ezelőtt Gonzalo „Pipita” Higuaín az argentin TyC Sportsnak arról beszélt, elviselhetetlen mértékben zaklatták őt egyes mérkőzések után, ami miatt még az utcára sem mehetett ki. Higuaín hazájában a 2014-es világbajnoki döntőben kihagyott helyzetei miatt állandó szitkozódások tárgya lett.
„Sokan azt hiszik, hogy labdarúgóként könnyű életünk van, de ez nem igaz. Sokszor természetellenesen éltem. Nem ugyanazok a jogaink, mint egy hétköznapi embernek. Ha kimész az utcára, és inzultálnak, nem reagálhatsz, mert ha megteszed, sokkal súlyosabb lesz a következménye. Ha pedig elveszítesz egy meccset, vagy kihagysz egy helyzetet, ki sem mehetsz az emberek közé, mert folyamatosan megtalálnak. A labdarúgók életét mindig az eredmény befolyásolja. Most jutottam el arra a pontra, hogy nem tudom tolerálni a tiszteletlenséget és az agressziót, még úgy sem, hogy személyesen sose szembesültem vele, hanem kizárólag a közösségi médiában kaptam névtelen üzeneteket” – mesélte szomorúan.
Amikor néhány héttel azelőtt az Inter Miami játékosaként az MLS 2022-es alapszakaszának hajrájában bejelentette az idény végi visszavonulását, akkor az ilyenkor megszokott, sablonos mondatok helyett markáns véleményt formált. Higuaín elárulta, hogy esze ágában sincsen a labdarúgás világában maradni. „Nem áll szándékomban a futballban dolgozni, legalábbis rövid távon biztosan nem. Egyre inkább egy elviselhetetlen, mérgező környezet lett belőle. Amennyire csak lehet, távol akarok maradni a sport világától. Ki akarom nyitni az elmémet, élvezni akarom az életet és minél több időt szeretnék a családommal tölteni” – jelentette ki határozottan.
Higuaín első klubja a River Plate volt, sokan azt várták volna tőle, hogy karrierje végén, levezetésként visszatér majd, erre azonban már biztosan nem kerülhet sor. Európai légiósévei alatt a Real Madrid, a Napoli, a Juventus, az AC Milan és a Chelsea FC színeiben szerepelt. Utolsó nápolyi idényében beállította a Serie A történetének egy szezon alatti gólrekordját, amikor a 2015–2016-os kiírásban 35 bajnokin 36 gólt szerzett. A Juventushoz való távozása miatt számos kritika érte az egykor őt bálványként tisztelő Napoli fanatikusaitól, melyről szintén részletesen beszélt a közelmúltban:
„36 gólt lőttem az utolsó évemben, és mégsem nyertünk semmit. Azon gondolkodtam, hogy mit tudnék még tenni? Behatároltak voltak a klub lehetőségei, én pedig szerettem volna címekért versenyezni, ezért döntöttem a távozás mellett. Amikor jött a Juventustól a megkeresés, kizárólag az motivált, hogy náluk lesz lehetőségem trófeákért küzdeni. A Napoli szurkolói dühösek voltak rám, minden alkalommal, amikor visszatértem, gyűlölködtek. Történt, ami történt, nem foglalkoztam vele, és az ellenem irányuló folyamatos sértések és gyűlölet ellenére a továbbiakban nyolc mérkőzésen hat gólt szereztem ellenük."
Pályafutása legutolsó állomáshelyén David Beckham MLS-ben versenyző csapatát, az Inter Miamit szolgálta. Pipita a lehetőségekhez mérten maximálisan komolyan vette a feladatát, első teljes idényében 12, a másodikban pedig 16 gólt szerzett, mellyel oroszlánrészt vállalt abból, hogy a Fort Lauderdale-i egylet története során először bejutott az MLS rájátszásába. A veterán támadó bombaerős szabadrúgásgólokkal nem egyszer a hátán vitte csapatát: július 31-én a Cincinnati elleni 4-4 során egy félidő alatt szerzett mesterhármast, míg az idény hajrájában egymást követő öt meccsen volt eredményes, miközben kétszer duplázott.
Annak ellenére, hogy az utóbbi időben a fenti megnyilvánulásokat tette, imádta a hivatását és elérzékenyült az utolsó mérkőzése után. Higuaín már a pályán sírva fakadt, miután csapata a rájátszás első körében 3-0-s vereséget szenvedve kiesett a címvédő New York City FC ellen, mellyel véget ért az aktív karrierje.
„Az álom véget ért, egy új szakasz kezdődik. A fél életemet futballozással töltöttem, imádtam, és most vége. Az egész pályafutásom lepereg most a szemem előtt, a céljaim, a munka, a sok élmény. Elégedetten hagyom el a csatamezőt, mert úgy érzem, amit adhattam ennek a játéknak, azt odaadtam. Ez a legfontosabb” – tette hozzá zárszóként az mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
Bár Higuaín minden egyes csapatában elképesztő statisztikákat hozott, a köztudatban mégsem emlegették a nevét a világ legjobb támadói között, a 2014-es vb-döntő baljós emléke valamilyen szinten beárnyékolta az egész karrierjét.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: MLS Soccer