Gross, Mac Allister, Trossard: a brightoni aranyháromszög

Büntető.com

2021. szept. 8.

Szakmai berkeken belül rendkívüli elismerést váltott ki a Graham Potter megalkotta brightoni futball, amelyhez az elsősorban a támadásokért felelős alkotó hármas, Pascal Gross, Leandro Trossard, Alexis Mac Allister trió minőségi játéka is kellett. Róluk szólunk a továbbiakban.

null


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

„Miként fér meg két-három dudás egy csárdában?” – tehette fel magának a kérdést Potter edző még az előző szezon kezdete előtt, de hát az egykori östersundi csodatévő (a svéd negyedik ligából vezette csapatát az Európa-liga csoportkörébe, majd a kieséses szakaszba) ennél nagyobb csávából is kimászott már. Ettől még megoldásra várt az ügy, azaz hogy ki futballozzon tízes poszton, amelynek betöltésére Pascal Gross, Leandro Trossard és Alexis Mac Allister egyaránt alkalmasnak tűnt.

„Nagyon sok játékosunk van erre a posztra, nagy a verseny – ismerte el Graham Potter. – Ami persze kellemes gond, meg kell ugyanakkor találni az egyensúlyt. Alexis inkább középpályás, aki szeret tízes poszton játszani. Leo inkább csatár, így játszik tízest. Ez a pici különbség van kettejük közt. Alexis a középpálya bármely posztján szerepelhet, talán csak hatosként nem. A futballistát abban kell segítenünk, hogy a legjobbját legyen képes nyújtani, Alexis még mindig nem érte el teljesítőképessége határát, ami épp elég izgalmas a jövőre nézve.”

Pottertől nem áll amúgy távol egy-egy játékosát több különböző poszton is bevetni, kreatív edző, aki annak a híve, ki lehet, és ki kell mozdulni a komfortzónából.

Mint azt egy róla szóló korábbi cikkünkben már kifejtettük, ezt a fajta kalandozást, vállalkozó szellemet azért is tartja fontosnak, hogy a játékos a legkülönbözőbb, alkalmasint a legváratlanabb helyzetekben is feltalálja magát. Csapatépítő tréningjei állandó részét képezik azok a feladatok, amelyekben valóban ki kell lépni a megszokott keretekből – előfordult, hogy eltáncoltatta labdarúgóival a Hattyúk tavát, máskor széles plénum előtt vette rá őket az éneklésre –, hogy ha történetesen a futballpályán is váratlan helyzet adódik, egyetlen játékosa se érezze elveszve magát. 

Ha írásunk három alanyát vesszük, brightoni karrierjükben mindhárman megfordultak már a pálya jó néhány posztján. Pascal Gross tízesként érkezett, játszott árnyékéket és belső középpályást is, újabban jobb oldali középpályás, illetve szárnyvédő. Leandro Trossard-t balszélsőnek igazolták, de játszott már centert, második csatárt és támadó középpályást is. És ott van akkor ugyebár Alexis Mac Allister, aki nem csak mint támadó középpályás szerepelt eddig a Brightonban, hanem csatárként, jobb- és baloldali középpályásként, valamint szélsőként is. Mac Allister egyik fontos erénye, hogy mélységből képes a kapu elé megérkezni és gólveszélyt teremteni, ami annál is inkább lényeges, mert a középpályás-gólok igencsak hiányoztak a Brighton játékából.

Eleve a gólok, minthogy az egész elmúlt szezon arról szólt, bár a sirályok remekül, és nagy számban alakítják ki a lehetőségeket, képtelenek azokat gólra váltani.

51,6-os xG-vel szereztek 40 gólt, azaz jócskán alulmúlták a helyzeteik minősége alapján várható termést. No de ami a középpályásokat illeti, a tavaly a Burnleybe igazoló Dale Stephens 99 brightoni bajnokiján egyszer talált be, az azóta ugyancsak továbbálló Davy Pröpper 107 PL-meccsen kétszer, Yves Bissouma ugyancsak két gólnál jár, Adam Lallana és Steven Alzate egyet-egy vállalt egyénenkénti 30 feletti meccsszámmal. A Salzburgból érkező Enock Mwepu azután, hogy akklimatizálódott a Premier League-hez, javíthat a számokon, bár nem az inkább a kiszolgálásban jeleskedő középpályásnak, hanem az ugyancsak művészi hajlamokkal megáldott Gross, Trossard, Mac Allister triónak volna egyértelmű dolga a kapu előtt is jeleskedni. 

Épp ez, a Potterben rejlő támadószellem terelte a brightoni mestert afelé, hogy a jobb oldali szárnyvédő posztján papíron sokkal kényelmesebben mozgó, a védekezésben jártasabb Joël Veltman helyett a német középpályást szerepeltesse, de hát azokat az erényeket, amelyek Pascal Grosst az átlag fölé emelik, vétek lenne nem kihasználni.

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 Ft értékben!


 

A 30 éves kreátor, aki az ötödik idényét tapossa az Amex Stadionban, az előző szezonbeli, meccsenkénti 2,1-es kulcspassz-számával az első tízben volt az egész ligában, a beadások számát tekintve pedig konkrétan első, összesen 70 helyzetet teremtett (82 a brightoni rekordja az első idényéből), idén pedig már két gólpasszt jegyez. Éppen ez, ahogyan a mezőnyből, valamint rögzített játékhelyzetek után megteremti a lehetőséget a társainak, nyűgözte le 2017-ben a Brighton megfigyelőit, akik – semmit sem bízva a véletlenre – 50 oldalas scouting reportot tettek le az akkori mester Chris Hughton, valamint a brightoni elöljárók elé, amelyben gyengéi és erősségei mellett feltárták a civil Gross jellemvonásait is. A jelentést Grossnak is megmutatták a tárgyalásokon, s igencsak jó benyomást tett a németre, hogy ennyire profi klubba igazolhat. Noha első blikkre tán ők is azt javasolták volna, messzire kerülje el a Premier League-et:

Nem túl magas, nem túl erős fizikumú, kifejezetten lassú futballista, ám a Bundesliga-rekordot jelentő 95 helyzet, amit utolsó németországi idényében teremtett ingolstadti pajtásainak, meggyőzte a klubvezetőket.

Szögletei, (oldal)szabadrúgásai ugyancsak sokat nyomtak a latban, azokból azóta is rendre profitál a Brighton, jóllehet amíg a 2019-2020-as szezonban 12 gólt szerzett rögzített játékhelyzet után, az előző évadban csak hetet (a West Ham bizonyult a legjobbnak 16 találatával). Egyszer talált be ily módon az idén, de hát ahol Adam Webster (191 cm), Shane Duffy (193), Lewis Dunk (192) és Dan Burn (201) húzódik előre egy-egy szögletnél – amit Pascal Gross teker be –, az ellenfélnek van miért aggódni.

 

Fotó: Getty Images

Amikor Leandro Trossard-nál a labda, szintén, bár az előző szezonbeli öt gólja nem az a termés, amit remélt magának. Potter azonban igyekezett türelemre inteni:

„Egyre jobban alkalmazkodik a ligához, egyre többet tesz hozzá a csapat játékához, egyre jobbá válik. A játék minden elemében javult, akkor is, ha pont olyan idénye volt, mint a csapatnak: ha egy kicsit több a szerencséje, ha az apróságok a javára dőlnek el, ugyancsak több góllal fejezhette volna be az szezont, és akkor mindjárt sokkal pozitívabban beszélhetnénk a produkciójáról.”

Forrás: brightonandhovealbion.com

Türelemre Trossardnak is szüksége lesz, bár a magánéletben nincs annak híján:

A tavalyi karantén alatt 6000 darabos Legóból rakta ki a Taj Mahalt.

A kapu előtt nincs persze ennyi ideje, igyekszik is immár nem elpepecselni a helyzeteit. A helyzetkihasználásban azért javulhatna, és az intelem illik Mac Allisterre is.

Az argentin különlegesen technikás futballista, Trossard-hoz hasonlóan az ő játékából sem hiányzik a dinamika, játékintelligenciája pedig megegyezik Grosséval. Potter Trossard-ra vonatkozó szavai így aztán mintha csak az argentinnak szóltak volna: „Ha belegondolunk, hogy mi minden történt, el kellett költöznie Angliába, egy egészen más ligába, amelyikben nagyon hangsúlyos a fizikum, aztán jött a karantén, ami miatt nem találkozhatott a családjával, a válogatottbeli elfoglaltságok miatt meg nem pihenhetett eleget, meglehet, túl sokat várunk tőle. Így is nagyon sokat tett hozzá a játékunkhoz, és egyre csak jobb lesz.”

 

Fotó: Richard Parkes

Minthogy Trossard még mindig csak 26 éves, valóban fejlődhet, a 22 éves Mac Allister pláne. Külön szerencséjük, hogy trénerük edzői hitvallásának is nagyjából ez a leghangsúlyosabb része: jobbá tenni az egyént. „Edzőként az első számú feladatomnak gondolom fejleszteni a futballisták játéktudását, mindig is ez lesz számomra a prioritás. Aztán persze csapatként is igyekszünk jobbá válni, hogy ehhez mire van szükség, azon ugyancsak sokat kell agyalnunk.”

Azért egy tippünk lenne: Alexis Mac Allistert a csereszerepből végleg kimozdítani, Pascal Grossnak minél több „pontrúgást” kiharcolni, Leandro Trossard-t a befejezések konstans gyakorlására buzdítani. 

Végül is, a kibicnek semmi sem drága.

 

Ki lesz az Év Játékosa a Premier League 2021/2022-es idényében?

7,00 – Kevin De Bruyne

7,00 – Bruno Fernandes

9,00 – Harry Kane

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Anglia/Premier Liga/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a Premier League piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom