Guillermo Ochoa tartotta életben Mexikó esélyeit
Kicsit kilógott a sorból a keddi játéknapon Mexikó és Lengyelország mérkőzése, hiszen ameddig a nap korábbi találkozói izgalmas és élvezetes mérkőzéseket hoztak, addig a két válogatott játékától nem emelkedett a semleges szurkolók pulzusa az egekbe.
Meccsritmus – Mexikó volt a dinamikusabb
Megtévesztették szurkolóikat a csapatok az első tíz percben, Mexikó rögtön a mérkőzés elején nekiugrott ellenfelének, majd néhány perccel később a lengyelek szögletek segítségével a kapuja elé szegezte a közép-amerikaiakat, de komolyabb helyzet nem alakult ki. A kezdeti ismerkedés után a lengyelek átengedték a kezdeményezést a mexikóiaknak, akik előbb a széleken próbáltak meg fogást találni a védelmen, mindhiába.
Az első komolyabb helyzet Alexis Vega nevéhez fűződik, aki a 25. percben fejelt Wojciech Szczesny kapuja mellé, és innentől kezdve nem is volt többet veszélyben a Juventusban szereplő légiós kapuja. Az első játékrész második felében taktikát váltott Mexikó, miután sehogy sem tudott eljutni az ellenfél kapujáig, mivel a lengyelek nem ritkán 6-3-1-ben is védekeztek. Gerardo Martino csapata nem a széleken, hanem középre beívelt indításokkal próbálta megkerülni a kicsit lassúnak tűnő Kamil Glik–Bartosz Bereszynski duót, ám ezek a labdák sosem találtak játékostársat.
De nemcsak a lengyel védelem, az egész csapat sokkal fáradtabbnak és lassúbbnak látszott, mint a labdával és anélkül is sokkal gyorsabb Mexikó, ebből pedig az lett, hogy mindössze egy kaput eltaláló lövéssel mentek szünetre a csapatok.
A második félidőre látványosan más felfogásban kezdődött, de továbbra is komolyabb helyzet nélkül múltak a percek. Egészen az 55. percig, amikor is a videóbíró segítségével ítélt véleményes büntetőt az ausztrál Chris Beath játékvezető. Robert Lewandowski azonban kihagyta a tizenegyest, így továbbra is várni kell a lengyel csatár első világbajnoki góljára.
Ezt követően kicsit felpörögtek az események, és csakúgy, mint az első félidőben, ismét Mexikó vette át a kezdeményező szerepet. A 63. percben Edson Álvarez lőtt a lengyel kapura, amibe a Club América csatára, Henry Martin tette bele a fejét, ám Szczesny remek reflexekkel hárított.
A kihagyott büntető megtörte a lengyelek nehezen felvett lendületét, de csak pont annyira, hogy Mexikó továbbra se tudjon igazán veszélyes helyzeteket kialakítani, és ezen a cserék sem tudtak segíteni. A ráadás utolsó perceiben Grzegorz Krychowiak próbálkozott egy átlövéssel, az jobban veszélyeztette a lelátón ülő szurkolókat, mint Ochoa kapuját – és ez volt talán a Lengyelország egyetlen komolyabb próbálkozása.
Magasles – Guillermo Ochoa rutinja
Az ötödik világbajnokságán részt vevő 37 éves kapusnak kevés védeni valója volt egész mérkőzésen, ám az 58. percben életben tartotta Mexikó győzelmi reményeit: egy rövid VAR-vizsgálat után Beath játékvezető büntetőt ítélt, de Lewandowski lövését hárította Ochoa. Bár a tizenegyes tipikus példája volt annak, hogyan és hova nem szabad lőni egy büntetőt, de dicséret illeti a Club América kapusát is, aki remekül érezte, hova lőheti Lewandowski a labdát.
Ami jó volt – A mexikói szurkolók
Szinte az egész stadion zöldben úszott, és bár a lengyel drukkereket sem kell félteni, ha a csapatuk biztatásáról van szó, ezen a napon nyomába sem érhettek a mexikói fanatikusoknak, akik remek hangulatot teremtettek az egész mérkőzés alatt. Végre olyan érzése volt a futball szerelmeseinek a televíziók előtt is, hogy világbajnoki meccset néz.
Ami nem volt jó – A lengyelek támadó játéka
Ahogy Czeslaw Michniewicz elődeinek, úgy az 52 éves szövetségi kapitánynak sem sikerült kialakítania azt a taktikát, amiben jól alkalmazható Lewandowski. Az FC Barcelona csatára kevés labdát kapott, a lengyelek védekezése és kockázatkerülő játéka, rányomta a bélyegét a támadásokra. Nem volt ritka az a kép, amikor Lewandowski a saját térfelén vagy annak közelében védekezett és zavarta az ellenfél támadóit.
Kit kövessünk tovább?
Mindkét csapatnak élet-halál harc lesz a hátralévő két mérkőzés, mivel óriási meglepetésre Szaúd-Arábia megverte Argentínát és alaposan megkavarta a továbbjutási esélyeket. Mexikó hozta azt a fajta nyílt és őszinte futballt, amit minden világbajnokságon láthatunk tőlük.
Nem szabad elfelejteni, hogy egy fiatal és ilyen szinten tapasztalatlan lengyel válogatottat láthattunk, amelynek támadásban kell elsősorban fejlődnie, hiszen láthattuk, védőmunkájával minden rendben – a szintén védekező focit játszó szaúdiak ellen ismét próbálkozhatnak Lewandowskiék.
Kiemelt fotó: GOAL.com