Harcművészetek és küzdősportok: mi a különbség?

A hagyományos harcművészetek

A hagyományos harcművészetek fő célja, hogy az adott harcművészeti rendszer segítségével segítsen gyakorlóinak testük és szellemük fejlesztésében. Bár több harcművészet is azzal a céllal született, hogy felkészítsen különféle harci helyzetekre, napjainkban inkább a mozdulatok, technikák helyes kivitelezése és a rendszeren belüli fejlődés a cél.

A harcművészetek jelentős része mögött komoly gondolatiság, filozófia áll, amely a gyakorló spirituális- és személyiségfejlődését segíti. Ez általában azt az országot, kultúrát tükrözi, amelyben az adott harcművészet létrejött. A kulturális hatás tetten érhető a használt öltözékekben és a technikák neveiben is, a kungfuedzéseken például az egyik első feladat megtanulni tízig számolni kínai nyelven. A harcművészetek a test edzése mellett a test és lélek közötti harmóniára, önfegyelemre és tiszteletre nevelnek. Persze ez nem azt jelenti, hogy a gyakorlatban nem működhetnének, hanem azt, hogy a legtöbb esetben nem az a fő fókusz, hogy megtanítsanak verekedni.

Emellett a művészet kifejezés sem véletlen. A harcművészeti rendszerek rendkívül esztétikus mozdulatokból, elemekből épülnek fel; a formagyakorlatok végrehajtása sokszor majdnem táncra emlékeztetnek. Sőt, a brazil capoeira esetén az egész harcművészet kvázi táncelemekből áll össze, amelyet gyakran zenére hajtanak végre!

Hagyományos harcművészetnek tekinthetők például a kungfu különféle stílusai (például a Wing-Tsun, a saolin), a karate, az aikido, taekwondo és a Tai-Chi Chuan.

A hagyományos harcművészetben fontos szerepet játszanak a mesterek (Forrás: sheishiro.info)

Küzdősportok

A küzdősportok ezzel szemben egész más szemléletet képviselnek. Nem a mozdulatok pontos végrehajtása vagy valami mögöttes filozófia számít elsősorban, hanem az eredmények. A legtöbb küzdősport egyben olimpiai sportág is, amelyből általában világbajnokságot is rendeznek. Minden küzdősportnak megvannak a saját szabályrendszerei, amelyeket a mérkőzéseken bírók tartatnak be a versenyzőkkel. A győzelem megszerzése többféle módon történhet: pontozással, feladásra kényszerítéssel, technikai kiütéssel (TKO), amikor az egyik versenyző nem képes a hatékony védekezésre, ezért a bíró megállítja a mérkőzést, illetve kiütéssel.

Bár a különféle küzdősportok között nagy különbségek vannak, mindegyiknél a cél a győzelem, amelyhez kiemelten fontos az erőnlét (erő, állóképesség, erő-állóképesség). A technika szintén kulcsfontosságú, bár sok esetben előfordul, hogy a csiszoltabb technikával rendelkező versenyző alulmarad erőnléti vagy taktikai hátránya miatt. A küzdősportoknál ugyanis ez utóbbi is fontos, minden mérkőzésen fontos megtalálni azokat a technikákat, amelyek működnek az ellenfél stílusa ellen. Fontos jellemző még, hogy vannak súlycsoportok, így egymáshoz hasonló méretű ellenfelek mérkőznek egymással. A súlycsoportok feltételeinek való megfelelést mérlegeléssel ellenőrzik és mindennapos a fogyasztás, azaz a testsúly étrenddel és dehidratálással való csökkentése a mérlegelés előtt.

Küzdősportnak tekinthető például az ökölvívás, a kick-box és a birkózás.

Az ökölvívás az egyik legrégebbi küzdősport (Forrás: Sports Illustrated)

Harcművészet ÉS küzdősport?

A tájékozottabbak jó eséllyel már egy ideje hümmöghetnek, hogy a küzdősportok és harcművészetek között azért nem lehet ennyire éles határvonalat húzni. És igazuk is van: számos harcművészetnek van versenysport része, amely értelemszerűen nem a technikák tökéletes kivitelezését, hanem a győzelmet helyezi előtérbe. Ebbe a kategóriába tartozik például a karate, a judo és a taekwondo.

Működnek a hagyományos harcművészetek élesben?

És most vágjunk bele egy kifejezetten megosztó témába: vajon mennyire működnek a gyakorlatban a hagyományos harcművészetek? A küzdősportolók közösségében időnként előfordul, hogy lenézően nyilatkoznak a hagyományos harcművészetekről, mondván, hogy azok nem működnek éles helyzetben, azaz az utcán vagy mondjuk az MMA szabályrendszerében. Ha például beírjuk a YouTube keresőjébe az „are martial arts fake” kifejezést, rengeteg találatot kapunk. A téma nagyon megosztó és a kép egyáltalán nem fekete-fehér.

Kezdjük azzal, hogy a kérdést két részre érdemes szétszálazni. Az első kérdés az, hogy vajon működnek-e a hagyományos harcművészetek az utcán, a másik pedig az, hogy az MMA szabályrendszerében használhatók-e.

Mivel a kérdés óriási vitákat tud kiváltani a harcművészetek rajongói és az őket lekicsinylők között, érdemes tehát kicsit visszalépni és objektíven megközelíteni a kérdést. Az biztos, hogy aki bármilyen harcművészetben vagy küzdősportban jártas, az jelentős előnyben lesz ahhoz képest, aki semmilyen releváns tudással nem rendelkezik. A szórás ezzel együtt hatalmas: a legtöbb szakértő szerint bizonyos harcművészetek relatíve jól használhatók éles helyzetekben, ha a nem többen támadnak az emberre és nem kerülnek elő fegyverek. (Ez utóbbi esetben a hozzáértők minden megszerezhető fekete öv birtokában is a futást javasolják…) Ide tartozhatnak például a kungfu vagy a karate bizonyos stílusai, amelyek hatékony, egyszerű ütő- és rúgótechnikáikkal bőven alkalmasak az önvédelemre. Ezzel szemben a filozofikusabb, rituálisabb rendszerek, mint például a tai-chi chuan nem biztos, hogy komoly önvédelmet nyújt. De nem is az önvédelem a célja, így ez az összehasonlítás nem túl fair. Ezzel együtt természetesen azt sem lehet állítani, hogy adott esetben ne tudnának működni „élesben” is ezek a technikák.

A témára kíváncsi és angolul tudó olvasóink számára következzék egy videó, amely azt rangsorolja, hogy a különféle küzdősportok és harcművészetek mennyire alkalmasak önvédelemre.

Harcművészetek vs. MMA

Az MMA az a sport, amelyben néhány egyértelmű tiltástól eltekintve (például szemkinyomás, ágyékra célzott támadások) lényegében mindent szabad. Ez a fiatal sportág az elmúlt évtizedekben óriási fejlődésen ment át, és lehetőséget nyújt a különféle technikák tesztelésére egy roppant kompetitív környezetben. Az oktagonban ugyanis hamar kiderül, hogy mely harcművészeti elemek és technikák életképesek.

Elsőre úgy tűnhet, hogy a hagyományos harcművészetek számára nem terem túl sok babér. Az MMA alapja a birkózás, a thai-box és a jiu-jitsu (a thai box a kick-box könyökösöket és térdrúgásokat is engedélyező thaiföldi verziója), és elsőre úgy tűnhet, hogy ezekhez képest a hagyományos harcművészetek a kanyarban sincsenek. Az interneten számos beszámolót találhatunk arról, hogy valaki sok-sok évig gyakorolt egy harcművészetet, majd megpróbálkozott egy MMA szabályrendszerű sparringgal (harcedzés), ahol kiderült, hogy majdhogynem semmire sem tudta használni a sok év alatt felhalmozott tudást.

Az aikidót szokták példaként emlegetni, ami valóban úgy tűnik, hogy nem igazán hatékony az MMA szabályrendszerében. Azonban ez az összehasonlítás nem fair, ugyanis az aikido egy nyílt rendszer, azaz szabályok nélküli küzdelemre találták ki és halálos technikákat is magában foglal. Egy MMA-sparringon ezek nyilván nem jönnek számításba, illetve a képzett harcosok egészen más technikákat alkalmaznak, mint amelyek kivédésére az aikidót kitalálták. Ezzel együtt tény, hogy azok az elsősorban formagyakorlatokra fókuszáló harcművészetek, amelyek nem tartalmaznak komolyabb harcedzéseket, nem feltétlenül fognak jól muzsikálni az MMA szabályrendszerében.

Persze számos kivétel van. A judo, a taekwondo, a karate és a kungfu például rengeteg olyan elemet és technikát tartalmaz, amelyek a birkózással és földharccal (grappling) kiegészítve bőven megállják a helyüket a nyolcoldalú ketrecben is. És számos olyan versenyző van, aki a hagyományos küzdősportok felől érkezve jutott el a legmagasabb szintig.

Steven Thompson, az UFC váltósúlyú harcosa remek példa erre. A „Wonderboy” (csodagyerek) becenevű bunyós kempó karatés háttérrel jutott el címmeccsig, és nagyon sokan a szervezet egyik legjobb állóharcosának tekintik. Az alábbi videó remekül illusztrálja, hogy mennyire hatékonyak tudnak lenni a ketrecben a karatetechnikák.

A gondolatsor végén tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy itt sem minden fekete vagy fehér: bár a hagyományos harcművészetek egy része inkább művészet, mint harc, azért a harcművészeket sem kell félteni.

Kiemelt fotó: kungfuakademia.hu