Hogyan teljesítenek a labdával az NB I-es kapusok?

Elöljáróban fontos leszögezni, hogy a kapusok lábbal való játékának értékelését nem lehet megtenni a nélkül, hogy figyelembe vennénk a csapataik építkezési sémáit. Éppen e miatt a számok önmagukban nem adnak egyértelmű visszajelzést arra vonatkozóan, hogy melyik kapus jobb a játék egyes elemeiben. A környezettel együtt, kontextusában kell áttekinteni az eseményeket, megvizsgálni az együttes stílusát, tanulmányozni a különféle build-up mintázataikat.

Rögtön az első vizsgálati szempontnál, ahol azt tekintjük át, hogy melyik kapuvédő hányszor ér labdába meccsenként, döntően befolyásolja az eredményt a csapat alapvető taktikája.

Nem véletlenül azok a kapusok szerepelnek a lista elején, akiknek a csapatai nagy hangsúlyt fektetnek a labda megtartására és annak szisztematikus előre juttatására. A Kisvárda némileg kivételt képez, náluk a kapus személye a befolyásoló tényező ebben a tekintetben, ugyanis az látszik, hogy a fiatal Kovács Marcellt lényegesen többször vonják be a játékba és vele nagyobb hangsúlyt is fektetnek az építkezésre, mint a posztrivális Danijel Petkoviccsal.

Az élen két diósgyőri kapuvédő szerepel, ami nem véletlen, ugyanis a DVTK következetesen minden hétvégén hátulról építkezik, magas százalékban birtokolja a labdát és éppen emiatt a kapusaira is nagyobb felelősség hárul a labda megőrzésében, valamint annak előre juttatásában. A lista első felében található kapusok klubjainak (a DVTK mellett az MTK, a DVSC és az FTC) játékában közös vonás a labda birtoklására való törekvés.

A grafikon hátsó felében feltűnő kapusok nagyságrendileg fele annyiszor érnek labdába, mint az éllovasok, de ez nem okoz különösebb meglepetést. A Paksra tökéletesen jellemző a direktség, de a Mezőkövesd, a Kecskemét, a Fehérvár, az Újpest és a Puskás Akadémia sem szokott hátul túl sokat bíbelődni.

Passzpontosságban Megyeri az éllovas

A kapusok passzpontosságánál szintén kiemelten fontos figyelembe venni, hogy milyen passzopciót biztosítanak számára a társai, mekkora nyomásnak van kitéve, milyen edzői utasításokat kap: passzolja ki a legközelebbi védőnek a labdát vagy keresse egy hosszú átadással a centert.

Az éllovas Megyeri Balázsnak a bajnokság talán legjobban építkező csapatában kell helytállnia, ami sok esetben könnyebbséget jelent, de azért akad arra is példa, amikor a Debrecennek magas presszinggel kell szembenéznie, az ilyen esetekben pedig megnövekedett teher nyomja a kapus vállát. Ráadásul Megyerit nemzetközi kupameccseken is láthattuk már, hogy milyen nagyszerűen segíti a csapata építkezését.

A passzpontosság jelentős korrelációt mutat a hosszú passzok eloszlásával. Ugyanis a három legpontatlanabbul passzoló kapust láthatjuk a legelőkelőbb helyen az alábbi listán, ami azt jelenti, hogy arányaiban ők próbálnak meg legtöbbször hosszan játszani. Míg a legpontosabban passzoló kapus, Megyeri hajtja végre kapusként a legkevesebb távoli átadást.

A hosszú passzok pontosságában, ahogy az összes passz tekintetében is Megyeri az első. Négyből három olyan átadása célba jut, amely minimum 45 méteres lapos passz vagy legalább 25 méteres ívelt labda. Közelre és távolra is egyaránt megbízhatóan juttatja el a labdát, ami ritkaságnak számít.

Erőteljes összefüggés mutatkozik továbbá az NB I-es kapusok körében a passzpontosság és az előre történő passzok között.

Megfigyelhető ezúttal is, hogy a legmagasabb arányban előrefelé játszó kapusok általában a legpontatlanabbak is, de akadnak kivételek. Most is meg kell említeni DVSC első számú kapusát, aki úgy található a 60%-os mutatóval a középmezőnyben, hogy vezeti a passzpontossági listát. E mellé még hozzávesszük, hogy az előre passzok végrehajtásában is ő a leghatékonyabb, akkor véglegesen kijelenthető, hogy az őszi szezonban még megközelítőleg sem segítette egyetlen kapus sem olyan mértékben a labda hatékony előre juttatását, mint Megyeri.

Egy, a labdával ügyesen bánó kapus rengeteget tud adni csapatának a támadásépítések során. Kovács Marcell e tekintetben az NB I legígéretesebb, legtehetségesebb kapusa. Ugyan a klasszikus kapuserényekben még olykor bizonytalan, lábbal kifejezetten bátor. Húszévesen már olyan statisztikákat produkált az összjátékban egy ezer sebből vérző Kisvárdában, hogy az OTP Bank Liga többi kapusához képest a középmezőnyben, annak is az elején láthatjuk a nevét.

A labdába érések számában ő a negyedik, meccsenként átlagosan öttel többször ér hozzá, mint a montenegrói versenytársa. A passzpontossága a hatodik legjobb úgy, hogy relatíve sokat passzol, méghozzá távolra is. Ezen vonatkozásban az ötödik, de itt érdemes arra is kitérni, hogy gyakran az oldalvonal mellé ível, ahogyan ez egyébként a topbajnokságokban is tendencia. Általában a pálya szélső területein van egy-egy viszonylagosan üres játékos, és ha a labda eljut hozzá, az biztonságosabbá teszi a labdatartást. Épp e miatt kulcsfontosságú, hogy melyik kapus tudja ezeket a komplikáltabb átadásokat a lehető legprecízebben végrehajtani.

Kovács a hosszú átadásokat 70%-os hatékonysággal juttatja célba, ami a negyedik legjobb teljesítmény. Az előre történő passzok arányában és hatékonyságában pedig a hatodik helyet foglalja el. Figyelembe kell venni, hogy sokszor érintkezik a labdával, de a Kisvárda hátsó alakzata gyakran nem segíti eléggé, sokszor kifejezetten nehéz dolga van a szabad ember megtalálásában, és e miatt is kényszerül az optimálisnál gyakrabban a hosszú opciók választására. Ettől függetlenül biztató volt a teljesítménye, izgalmas lenne egyszer őt egy labdával dominánsabb csapat kapujában is szemügyre venni.

Kiemelt fotó: Hajdú-Bihari Napló-archív