Honfitársaihoz vágyott a Manchester City boldogtalan csatára
Julián Álvarez az elmúlt napokban a Manchester City-től átigazolt az Atlético Madridhoz, miután kevesellte az angol csapatnál kapott játéklehetőséget. A transzfer látszólag zökkenőmentesen valósult meg, a trófeahalmozó argentin csatár először az olimpia alatt beszélt a lehetséges klubváltásról, néhány nappal az ötkarikás játékok befejezése után pedig már el is hagyta a Cityt. A világbajnok csatár 75 millió euróért cserébe váltott klubot, az összeg bónuszokkal együtt később a 95 millió eurót is elérheti.
A Manchester City tehetséges argentin támadója, Julián Álvarez két év után elhagyta Pep Guardiola együttesét, ugyanis több játéklehetőséget remélve az Atlético Madridhoz szerződött, ahová a honfitársai tárt karokkal várták.
Több játéklehetőséget keresett
A 24 esztendős csatár az elmúlt két szezonban 103 tétmérkőzésen 36 alkalommal volt eredményes és 18 gólpasszt adott a City színeiben. Az első szezonjában 17, a másodikban 19 gólt szerzett. Hiába teljesített jól, képtelen volt állandó kezdő helyet követelni magának. Álvarez, amikor lehetőséghez jutott, rendszerint hatékonyan segítette a csapat első számú csatára, Erling Haaland boldogulását, a norvég óriás sérülésének időszaka alatt pedig eredményesen helyettesítette őt. Alapesetben mégis csak a kispadról vetették be, mindez óhatatlanul frusztrálta őt, ahogyan annak nem sokkal az átigazolása előtt hangot is adott.
„Az előző szezonban sok lehetőséget kaptam, de az is hozzátartozik, hogy fontos meccsekről maradtam ki, amelyeken nagyon szívesen lettem volna inkább a pályán. Mindenképpen el kell gondolkodnom a jövőmön”
– nyilatkozta még az olimpiai játékok alatt.
A trófeákat már egyébként is halmozó Álvarez a manchesterieknél töltött első szezonjában triplázni tudott az együttessel.
A 2022-2023-as kiírásban a Premier League, az FA-kupa és a Bajnokok Ligája mellett az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is megnyerték, míg a 2023-2024-es idényben „csak” a bajnoki cím jött össze.
A hírek szerint az Atlético Madrid mellett a Paris Saint-Germain is érdeklődött Álvarez iránt, azonban a világbajnok és immár kétszeres Copa América-győztes csatár a honfitársai miatt inkább a Matracosok felé húzott a szíve:
„Antoine Griezmann és Giuliano Simeone üzenetekkel bombázott az elmúlt napokban, de Rodrigo De Paul és Nahuel Molina szintén tárt karokkal várt Madridba. Nagyon kedvesek voltak, örülök, hogy számíthatok rájuk. Szeretném a pályán a legjobb játékomat hozni, és a lehető legjobb eredményekhez hozzásegíteni az Atléticót. Megtiszteltetés számomra, hogy olyan csapatban szerepelhetek, ahol ennyi nagyszerű honfitársam játszott korábban.”
Álvarez jelen állás szerint négy másik argentin labdarúgóval játszhat együtt az Atléticóban, ahol azelőtt például Sergio Agüero, Maxi Rodríguez és Germán Burgos is maradandót tudott alkotni. Ami a klubváltását leginkább befolyásolta, a csatár úgy érzi, hogy a madridiaknál a kezdőcsapat rendszeres tagja lehet, ráadásul honfitársai és barátai vehetik őt körbe, ami szintén pozitív hatással lehet rá.
A City már talált egy új csatárt
Miután kiderült, hogy Álvarez elégedetlen a helyzetével, a City látszólag nem gördített akadályt a játékos távozása elé. Guardiola szkeptikusan kommentálta a támadó több játéklehetőségre irányuló nyilatkozatát:
„Olvastam Álvarez véleményét. Gondolkodjon csak nyugodtan, utána pedig tájékoztasson bennünket…”
A manchesteri klubnál úgy voltak vele, hogy mivel az eddiginél több lehetőséget nem tudnak adni a támadónak, megfelelő összegért cserébe készek megválni tőle.
Pontosan tudják, hogy egy kevésbé boldog, a mérsékelt játéklehetőség miatt idővel óhatatlanul motivációját vesztő játékos nem tudná hosszabb távon a kívánt mértékben segíteni a csapatot.
A City a nyári átigazolási időszak korábbi szakaszában már szerződtetett egy szélvészgyors szélsőt Savinho személyében. Az előző szezonban a Gironában remekül teljesítő 20 éves brazil labdarúgóért házon belül 25 millió eurót fizettek. Mivel Álvarez játékjogának eladásából jelentős összeghez jutottak, minden bizonnyal még legalább egy játékos érkezhet majd ebbe a csapatrészbe, ha találnak olyat, aki beleillik az együttesbe és azonosulni tud a kiadó szerepkörrel.
Új távlatok nyílhatnak az Atlético támadójátékában
A madridiak csatársorából a nyáron Álvaro Morata (AC Milan, 13 millió euró) és Memphis Depay (szabadon igazolható) távozott, míg Joao Félix ugyan a kölcsönből visszatért, vélhetően továbbra sem számolnak majd vele, Álvarezt megelőzően pedig már szerződtették Alexander Sörlothot a Villarrealtól 32 millió euróért.
Álvarez érkezésével az eddiginél lendületesebb és sokoldalúbb lehet az Atlético támadójátéka, hiszen az akciók befejezéséből éppúgy kiveheti a részét, mint a jobb helyzetben lévő társak megjátszásából vagy az ellenfél védőinek lekötéséből.
Ugyan az argentin a Manchester Citynél jobbára másodhegedűs volt Haaland árnyékában, azelőtt a River Plate-nél megmutatta, hogy befejező csatárként is nagy dolgokra képes: az argentin Liga Profesional 2021-es idényében 17 mérkőzésen szerzett 18 góllal a legeredményesebb játékos lett. Összességében pedig 122 meccs alatt 54 találatig jutott nevelőcsapata színeiben Marcelo Gallardo kezei alatt, 2021-ben az év dél-amerikai játékosának is megválasztották. Emellett időről időre az argentin válogatottban is fontos gólokat szerzett, a 2022-es világbajnokságon négyszer volt eredményes – csak Kylian Mbappé és Lionel Messi jegyzett több találatot nála a katari tornán.
A Griezmannal és Sörloth-tal való összjátékai első sorban az ellentámadások alkalmával jelenthetnek előnyt, Álvarez lendületből bármelyik csapat védelmét képes megoldhatatlan feladat elé állítani. Az Atlético nem keveset fizetett érte, Diego Simeone mindenképpen le akarta igazolni a játékost, az edző bevallása szerint már régóta együtt szeretett volna dolgozni vele. Az új érkező ugyancsak nyitott, hogy a Simeone família újabb tagját ismerje meg testközelből:
„Lassan megismerem az egész Simeone családot, hiszen Gianlucával a River tartalékjai között, Giovannival az argentin válogatottban, Giulianóval pedig az olimpián játszottam együtt. Mostantól pedig Diego lesz az edzőm, alig várom”
– fűzte hozzá Álvarez.
A „Pók” becenévre hallgató támadó hat évre kötelezte el magát az új állomáshelyén, így ha minden a terv szerint alakul, akkor hosszabb távon szőheti a hálóját a spanyol fővárosban.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt kép: Atlético de Madrid