Imre Géza: „A döntőben elszenvedett vereségem eltörpül a hétköznapi boldogságom mellett” – Fehér arany (könyvajánló)

Imre Géza – Pietsch Tiborral írt – könyve, az Alexandránál kiadott Fehér arany úgy kezdődik, ahogyan kell. A párbajtőrvívóról mindenkinek ugyanaz jut az eszébe a 2016-os olimpiai finálé óta, amelyet 14:10-ről elveszített a dél-koreai Park Szang Joung ellen. A kötet erős nyitányaként a döntőről, a traumáról és a feldolgozásáról, az első álmatlan éjszakáról olvashatunk. A fenti sorokat pedig Imre Bence, az immár válogatott kézilabdázó írta az édesapjának. Az édesanyja – ezt mondani sem kell – Kökény Beatrix, aki a női kézilabda-válogatottal a hajrában hatgólos előnyről veszítette el Sydney-ben az olimpiai aranymeccset. Fiúgyermekük a sportágát az egyik szülőtől, a bal kezét a másiktól örökölte, és 2016. augusztus 9-én éjjel a lehető legjobbkor jelentkezett be az édesapjánál, aki néhány órával korábban, 41 évesen az utolsó, minden korábbinál nagyobb lehetőséget szalasztotta el arra, hogy olimpiai bajnok legyen.

A finálén keresztül beavatást nyerünk a vívás kívülállóként érthetetlen szakmai szépségeibe, lelki világába.

„A koreaiakat soha nem tudtam teljesen megérteni, a mentalitásuk, gondolkodásuk más. Nem árulnak el sokat magukról. Zártabb közegben élnek. Tisztelem és elismerem őket, de sosem tudtam közel kerülni az ő világukhoz”

– írja Imre.

Rejtélyes, miért csak 14:10-nél váltott taktikát Park, négy lehetőséget adva ellenfelének, miközben akár véletlenül is beleakadhatott volna a magyar penge hegye. Jó lenne egyszer mélyebben is megismerni a dél-koreaiak gondolkodását, ám amikor az aranyérmestől a következő budapesti Grand Prix-n interjút kértünk, szép angolsággal elmondta, hogy sajnos nem tud angolul.

Szerencséről és pechről is végtelenül korrekten mesél Imre Géza, amikor leírja:

„A balszerencsére azonban nem foghatok semmit. Sőt! A Grumier elleni elődöntőben, 12:10-es állásnál úgy adtam két tust, hogy semmi máson nem múlt, mint a szerencsén.”

Innentől egyre drámaibb sorok és oldalak következnek, nem lehet abbahagyni az olvasásukat. Az olimpiai döntő végjátékának drámája, majd az azt követő, elképesztő nehézségű percek és órák, amelyeket mégis valahogy elcipelt. Majd jön a gyönyörű feloldás: az ezüstérmes vívóból előjön az édesapa. És még mindig csak a kötet elején járunk…

Aztán feltárul a kezdetektől egy csodálatos pályafutás, amely a történetekben és érmekben oly gazdag magyar vívásban is teljesen egyedi. Imre Géza 20 évvel Rio előtt, 1996-ban Atlantában nyerte első olimpiai érmét, olyan mint a síugrásban Kaszai Noriaki. A párbajtőrözőnk utána csak egyetlen olimpiáról hiányzott, éppen Sydney-ből – de elmondja, hogyan hatott ez mégis pozitívan a pályafutására. Feltárul a sportpszichológia fontossága, a tragédiákkal – Kolonics György és Gerevich György elveszítésével – induló pekingi játékok, amely aztán önmagában is borzalmasra sikerült.

Aztán a magyar párbajtőr újra kifényesedett, Imre Gézával a főszerepben. A felemelő budapesti csapatvilágbajnoki győzelemben kulcsszerepet vállalt, ekkor is azt hittük, hogy – 38 évesen – a pályafutása a csúcsára ért, nem lehet feljebb.

Aztán két évvel később, 40 esztendősen végre egyéni világbajnok lett, úgy, hogy a világranglistát vezető Gauthier Grumier elleni döntőben már 13:10-re is vezetett – de végül 14:14-nél vitte be a győztes tust.

A következő nyáron pedig elérkeztünk Rióhoz, ahol az egyéni döntő elveszítése is kellett ahhoz, hogy Imre Géza tartása megnyilvánuljon a páston is, és néhány nappal később parádés vívással segítse bronzéremhez a csapatot. Köztük olyan versenyzőket – Somfai Péter, Rédli András – akiknek ez volt az első és utolsó lehetőségük, hogy olimpiai medált szerezzenek. (Boczkó Gábornak már volt egy ezüstje, Imrének pedig két ezüstje és egy bronza). Erőt meríthetünk mi is abból, ahogy feldolgozhatatlannak látszó egyéni döntőt feldolgozta.

Ekkor született meg a fehér arany fogalma, majd a következő évben a fontos olvasmány is, amelyet keretbe zárnak Imre Géza gyermekei, hiszen a végén Szofi riói csomagba rejtett levelének hatását is megismerhetjük. A korszakos versenyzőnek pedig ezek az gesztusok, apróságok újra meg újra megsúgják:

„A döntőben elszenvedett vereségem eltörpül a hétköznapi boldogságom mellett.”