„Van, aki úgy van már túl két-három élvonalbeli klubon, hogy soha nem ért el semmit” – interjú a karcagi edző Varga Attilával

– Hatodikként zárta az őszt az újonc Karcag. Kisebb csoda?

– Jókora csoda. Nem hiszem, hogy bárki is számított volna rá.

– Önt is meglepte?

– Igen. Nem nevezném ideálisnak a feljutást követő nyarunkat, az osztályozó elhúzódása miatt lemaradtunk néhány olyan futballistáról, akit szerettünk volna leigazolni, és ugyancsak az osztályozó miatt a felkészülésre is rövidebb idő jutott. Azt is tudtuk, hogy ebben a ligában magasabb a tempó, erősebbek a csapatok, hogy más kihívást jelent, de minden adódó nehézséget kompenzált a hatalmas lelkesedésünk. Végtére is, tizennyolc éve nem járt a másodosztály közelében a klub. Szerintem minden ellenfelünk úgy volt vele, az egyik kieső adott, hogy majd idejönnek, aztán jól „lebucizzák” a kis Karcagot, de mi nagyon nem így gondolkodtunk. Versenyképesek akartunk lenni, stabilan teljesíteni és folyamatosan fejlődni. Bíztam abban, hogy a feljutás eufóriája kitart, és tovább repít minket. Olyan identitás megalkotására törekedtem, ami hosszútávon is eredményessé tehet bennünket.

– Mi volna ez az identitás?

– Legelőször is arra törekedtem, hogy erős kohézió alakuljon ki. Azt kellett elérni, hogy higgyenek a játékosok a közös munkában, egymásban, abban, hogy ezen a szinten is lehet keresnivalónk. Nálam a mentalitás lényegesebb összetevő, mint a képesség. Az utóbbi fejleszthető, finomítható, a mentalitás inkább adott, és a gondolkodásmód határozza meg, elérsz-e valamit. A jó mentalitású játékossal az edzők is inkább tudnak mit kezdeni. Az is az identitásunk része, hogy a vereséget nem tekintjük kudarcnak, hanem tanulni igyekszünk belőle. Hogy a játékhoz való hozzáállásunk, az alapfelfogásunk akkor sem változik, ha az edzésen épp döcögősebben végeztük el a gyakorlatokat, ha nem úgy alakult valamelyik bajnokink, ahogy szerettük volna. Szeptember végén a Honvédhoz utaztunk, és bizonyára senki nem szólt volna egy szót sem, ha változtatok az összeállításon és több védekező típusú játékost jelölök a kezdőbe. Én azonban inkább ráküldtem a csapatot a Honvédra, és ha nincs a két bután összeszedett tizenegyes, szorosabb meccset játszunk, a mi hozzáállásunktól lett azonban annyira élvezhető a mérkőzés. De ha megfelelő a mentalitásod, az ilyen nehéz szituációkon is túl tudsz jutni. Mindeközben pedig családdá formálódott a közösség, emiatt is vagyunk hatodikok.

– Az előkelő helyezés a költségvetésüket tekintve is bravúr, nemde?

– Az alapján még nagyobb csoda. Az én tudomásom szerint a büdzsénk alapján az utolsók vagyunk a mezőnyben. Ebben azonban nincs semmi meglepő. Szerettünk volna feljutni, de nem feltétlenül az idén. Infrastrukturálisan, a gazdasági hátteret tekintve is más az NB II, ebben mi lemaradtunk. Nyilvánvalóan vannak klubok, amelyeknek fényévekkel nagyobb a költségvetésük, de ahogy mondani szokás, nem a pénz focizik. Még ha nagyon fontos tényező is.

– Az tehát egyértelmű, hogy nem a bőséges anyagi források, sokkal inkább a mentalitás áll a karcagi sikerek hátterében. De mi egyéb?

– Segített az időközben megszerzett tapasztalat is. Ahogy egyre több meccs lett a lábunkban, úgy váltunk egyre érettebbé. Néhány forduló után érezni lehetett, nem billent meg minket, ha erősebb ellenféllel találkozunk, ha idegenben kell helytállnunk. Olyankor sem álltunk be védekezni, bár fegyelmezetten próbáltunk futballozni, az átmenetekből hatékonynak lenni. Általában sikerült a meccsek kulcspillanataiból jól kijönnünk. Az eredmények hatására pedig megnőtt a csapata önbizalma. Otthon a Liget utcában másfél éve veretlenek vagyunk. Ehhez kellett a stáb is, amelyik velem együtt rengeteget dolgozik azért, hogy taktikailag és fizikailag is felkészültek legyünk. A város is sokat segít abban, hogy megőrizzük a stabilitásunkat, és érezzük a lelkes szurkolóink támogatását is.

– Az sem árt, ha hagyják az edzőt dolgozni, szabadon dönteni.

– Nincs nálunk ezzel baj. Kompromisszumkész embernek tartom magam, de szeretem, hogy ha már egyszer enyém a felelősség, a döntés is az enyém. A vezetők minden fontos kérdést megbeszélnek velem, korrekt, kollegiális a viszonyunk, amiben tudnak, segítenek. Minden hónapban van két olyan vezetői ülés, amelyre a stáb is hivatalos.

– Arról nem esik olyankor szó, hogy ha nem figyelnek oda, a végén még feljutnak?

– Akkora csoda azért nincs. Ettől még igyekszünk a lehető legjobban szerepelni, ezért is akarunk igazolni. A támadósorban két játékosra még szükség lenne.

– Pedig a feljutás specialistája. Igaz, a harmadik vonalból a másodikba került fel rendre, de felvitte a Soroksárt, a Ceglédet, a Kazincbarcikát, legutóbb pedig a Karcagot is. Erre nyilván büszke, de a sikerek ellenére sem találta meg ajánlat magasabb szintről. Ne értse félre, de lehet, hogy önt elkönyvelték egy jó kis NB II-es trénernek?

– Nem tudom… Szerintem bármilyen NB-s bajnokságot megnyerni nagy dolog. Ha valakinek ötször sikerül, az pláne az. Lehet, hogy az NB II a szintem, de ezt nem tudhatjuk, mert sosem volt módom feljebb is kipróbálni magam. Nem fogom kínálgatni magam, azt akarom, hogy ha eszébe jutok egy első osztályú klubnak, a munkamorálom, az eredményeim, az elhivatottságom miatt legyek jelölt, nem másért. Nagyon kíváncsi lennék persze arra, mire mennék az élvonalban. Ott sem dolgoznék szerintem másképp, és egyáltalán nem ijednék meg a feladattól. Szerintem tudom, mi kell az NB I-hez. Egyelőre azonban csak bízni tudok abban, hogy lesz olyan klub, amelyik azt gondolja, az NB I-es és NB II-es játékosmúltam, az edzőként elért eredményeim miatt érdemes kipróbálni. Ám mert sosem dolgoztam az élvonalban, nem vagyok az NB I-es edzőkeringő részese.

– De vágyik az NB I-re?

– Ez nem is kérdés. Bár az NB III-ban erős együtteseket irányíthattam, a másodosztályban kivétel nélkül olyanokat, amelyeknek más céljuk nem lehetett, mint bennmaradni. Ceglédről vagy Kazincbarcikáról is úgy küldtek el egyébként, hogy nem álltunk kieső helyen. De ha jött zsinórban három vereség, a belém vetett bizalom megingott, és kisvártatva menesztettek is. Nyilván kellene egy jobb másodosztályú csapat és eredménysor, amivel felhívhatnám magamra a figyelmet.

– Karcagon épp eléggé felülteljesít.

– Igen, törekszem arra, hogy a lehető legjobbak legyünk.

– Szívfájdalma azért, hogy nem adódott még magasabb szintű munka?

– Szerettem volna, ha van, szerintem meg is érdemeltem volna. Akadnak azért kollégák, akik mindenfajta eredmény nélkül kapnak NB I-es vagy NB II-es kispadot. Van, aki úgy van már túl két-három élvonalbeli klubon, hogy soha nem ért el semmit. Én legalább elmondhatom magamról, hogy van öt NB III-as bajnoki címem.

– Meg hogy játékoskorában fogta Diego Maradonát.

– Például. De bízom abban, hogy a munka kifizetődik.

– Maradva egyelőre az NB II-nél. Ha összevetjük a harmadik vonallal, miben más elsősorban?

– A tempó egészen más, a futballisták is más kvalitásúak, így aztán nagyobb a kihívás. Nagyon sok itt az NB I-et megjárt labdarúgó, van több tradicionális nagy klub, ahol NB I-esek a körülmények, vagy épp a pénzügyi háttér. Újoncként itt még epizódszereplőnek lenni is rendben lévő, nemhogy kiugróan teljesíteni. Szóval ha összegeznem kell a különbségeket, más a tempó, a kvalitás és mások a klubok lehetőségei.

– Amikor korábban beszélgettünk, elmondta, a múlttal szemben nem szokása immár közel engedni magához a játékosokat. Karcagon is tartja magát ehhez?

– Sok mindenben változtam. A szakmai tudást tekintve gyarapodtam, de abban is fejlődtem, hogyan viszonyuljak másokhoz. Én magam is játékos voltam, meg tudom őket szólítani, ettől még fegyelmet tartok. Lehet, van egy olyan szigor, ami azelőtt kisebb mértékben volt jelen. De érdekes kérdés ez, mert bizonyos szempontból meg engedékenyebb lettem. Nem akarok minden hibát észrevenni, és emiatt azonnal, mindenki előtt számonkérni, inkább négyszemközti beszélgetésekben mondom el, mit láttam, legyen ez akár a nem megfelelő testbeszéd. A lényeg, hogy őszinte legyen velem a játékos. Én is az vagyok, mert az mindig kifizetődő. Főként, ha nem támadásnak veszi az illető az elhangzottakat, hanem sikeresen beépíti a mindennapokba. Az asztalra is oda tudok csapni, de ma már partnerként tekintek a játékosokra.

– Régebben „állatabbul” viselkedett?

– Igen, előfordult. Ma már sokkal letisztultabb vagyok. A bőrödből nem tudsz kibújni, ma is temperamentumos, impulzív ember vagyok, de sokkal nyugodtabban kezelem az egyes helyzeteket, nem pusztán megfeddni akarok, hanem a megoldást keresem. Kevésszer fogalmazok már meg elhamarkodott kritikát. Sokat tapasztaltam, értem én is, és tanultam, akár a saját hibáimból is. 

– Nagyon sok a fiatal a csapatban, és nyilván nem mindegy, hogy bánik velük az ember, de akad egy-két rendkívül tapasztalt labdarúgó is a keretben, Vida Máté vagy Hidi Patrik. Ők épp ebben jelentenek segítséget, a példamutatásban, vagy még a pályán is azok? Hidi Patrik mégiscsak harmincöt éves.

– Az öltözőben és a gyepen is fontos a szerepeük. Patrik, ahogy Máté is, nagyon képzett futballista, a játékának hála az egész csapat futballja fejlődött. Lehet, hogy a sebessége már nem a régi, de jótékonyan hat a csapatra, már csak a pozitív személyisége miatt is. Elképesztően profi a hozzáállása, sosem kér kivételes bánásmódot, pedig én néha úgy ítélem meg, jobb volna kicsit visszavenni. Minden nap a legjobbat akarja kihozni magából, ezek nagyszerű emberi kvalitásokról árulkodnak, az edzésmunka minősége ugyanakkor minden egyes játékosomnál példás.

– Alighanem ezért is hatodik a Karcag, de lehetne még jobb, ha lenne vérbeli gólvágója? Senki nem szerzett háromnál több gólt, amire, ha pozitívan akarjuk megközelíteni, mondhatjuk, hogy ez egy nagybetűs csapat, és hogy ebből is látszik, kiváló a csapatmunka, de csak elkélne egy valódi góllövő is, nem?

– Persze. Ahogy említettem, szükségem lenne még két támadóra. Ettől még mi valóban olyan csapat vagyunk, amelyik már-már család. A családban pedig kisegítik egymást az emberek. Megvan az összhang, nem is akarok különösebben változtatni a csapaton, de a célunk az, hogy továbbra is versenyképesek legyünk, ehhez pedig elkélne két új támadó. Olyan, aki valóban erősítést jelent. Hogy kitartson még a karcagi csoda. 

Borítókép: Karcag / Facebook

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.