Ismét a Jagelló-ház uralkodik Lengyelországban

A 20. század elején a labdarúgás nem volt kifejezetten népszerű Lengyelország északi részén, de 1920-ban az ott állomásozó 42. gyalogezred tartalékos katonái megalapították a maguk futballklubját, melyet több mint egy évtizeddel később „fogadott örökbe” Bialystok városa. Ekkor került bele az egyesület nevébe a Jagiellonia név a város és a régió történelméhez szorosan kötődő Jagelló-ház megörökítése céljából. A második világháború után rossz idők jártak a klubra, mert az alapító 42. gyalogezred a bolsevikok elleni háborúban híresült el, amit a kommunista irányítás alatt nem néztek jó szemmel. A megszűnés elkerülése érdekében 1957-ben a Budowlane Bialystok és a Sparta Bialystok egyesüléséből hivatalosan is reaktiválták Jagiellonia Bialystokot, mely a háború előtti címerrel és a város címerében is fellelhető sárga-piros színekkel állította vissza korábbi hagyományait.

A csapat az 1970-es évek második feléig semmiféle említést érdemlő dolgot nem tudott véghez vinni. Egy évtizednyi másod- és harmadosztály közti liftezést követően, 1987-ben a klub történetében először jutottak fel a legmagasabb szintre, hogy 1989-ben még a kupadöntőben is megmutathassák magukat. Ugyan az élvonalbeli kaland nem tartott sokáig – három idényt követően búcsúztak, majd még egy szezonjuk volt – de a mélyrepülés az ezerforduló közeledtével vált egyre problémássá. 1998-ban már csak a negyedik vonalban szerepelhettek, ám sok más klub szomorú történetével ellentétben nekik volt innen visszaút. Méghozzá nem is akárhogy, mert a bialystokiak 2007 nyarán már ismét azt ünnepelhették, hogy az Ekstraklasa küzdelmeiben lesznek értintettek.

Ez volt az a történelmi pillanat, mely elindította a sárga-pirosokat a csúcs felé, amelynek rögös útján az sem akadályozta őket, hogy az akkori elnököt korrupciós vádak miatt elítélték. Ezzel együtt a csapatot tízpontos levonással büntették a 2009–2010-es kiírásban, ami nagy küzdelmet kívánt meg, de a bennmaradás mellett a klub történetének első kupagyőzelme jelentette a kárpótlást. A Jagiellonia játékosai a következő idényben belekóstolhattak az európai kupamérkőzésekbe is, ami annyira bejött nekik, hogy negyedikek lettek, így mehettek még egyszer próbálkozni. A 2014–2015-ös szezon hozta az újabb csúcsot, mikor a dobogóra is felállhattak a bajnokságban, majd egy gyengébb év után kétszer egymás után ezüstérmesek lettek (2016–2017, 2017–2018). Ezt azonban egy fokozatos leépülés követte, melynek mélypontján érkezett a második csapat kispadján szép eredményeket elérő Adrian Siemieniec, hogy megmentse meg az együttest a kieséstől.

Ekkor 2023 áprilisát írtunk, a Jagiellonia alig két ponttal volt a vonal felett, de az első négy meccsén három győzelmet ünneplő edző rövid úton biztosította az élvonalbeli tagságot. Aztán a nyáron a klub sikeresen hozott olyan játékosokat, akikkel egy lengyel szinten egészen különleges stílust tudott meghonosítani a fiatal szakember. Ugyanis a kontroll és az intenzitás egyszerre volt meg a csapatában, s épp azt vették elő, mely közelebb vitte őket a sikerhez. Ha kellett labdát birtokoltak a saját harmadukban, hogy kicsalogassák az ellenfelet, majd átrohantak rajtuk, de előfordult az is, hogy labda nélkül olyan nyomást helyeztek a másik csapatra a labdakihozatal során, hogy az nem tudott mit kezdeni a játékszerrel, és az sem esett nehezükre, ha fel kellett törni a mélyen behúzódó riválist, mert a visszamozgás-beindulás folyamatos bontásai révén így is elérték a céljukat.

A mérkőzések első negyedóráiban 15 gólt szereztek – öttel többet mint bármely csapat –, míg az első fél órában összesen 28 alkalommal vették be az ellenfelek kapuját, s ennek köszönhetően megalapozták, hogy a meccsek alakulása számukra kedvező, kontrollálható legyen.

Ebből következik, hogy a labdás játékuk extrára sikeredett, hiszen a második legmagasabb labdabirtoklási arány (57,5 százalék), a legtöbb passzkísérlet (424,9/90), a negyedik legtöbb boxon belüli érintés (17,93/90), a hatodik legtöbb lövéskísérlet (11,74/90), a legtöbb kaput találó kísérlet (5,12/90), sőt a legmagasabb átlagos lövésminőségi érték (0,14 NPxG/Sh) is az övék volt, s ezek mind-mind elősegítették, hogy toronymagasan a legtöbb gólt szerezzék (77), ami persze tartalmaz egy bizonyos mértékű felülteljesítést is, de várható gólok terén is elsők lettek (67,86 xG). Márpedig azzal, hogy védekezésben minden tekintetben csak átlagost nyújtottak, muszáj volt egészen extrát hozni támadásban, különben nem ülhettek volna fel az Ekstraklasa trónjára.

A Jagiellonia góltérképe, ami jól mutatja, hogy a legértékesebb helyekről tudták sokszor bevenni az ellenfelek kapuját

Persze a végső sikerhez kellett a riválisok botladozása és leolvadása is, de a bialystokiak jókor voltak jó helyen és hihetetlen tettet vittek véghez összességében. Egyénileg olyan nagyon kiemelkedőt senki nem nyújtott, még akkor sem, ha Taras Romanczuk megkapta az év játékosa díjat, ha Dominik Marczuk tíz assziszttal másodmagával a legjobb előkészítő lett és nem mellesleg a szezon legjobb fiatalja, s akkor sem, ha Afimico Pululu és Jesús Imaz lettek a házi gólkirályok 12 találattal, ami a negyedik helyre volt elég a ligában. Sokkal inkább a csapat volt egészen hihetetlen, ahogy a játékosok támadásban a tökélyre törekedve igyekeztek egymást helyzetbe hozni, s olykor a jónál is jobb lehetőséget teremteni a társaknak. Az az öltözői hangulat, ami kialakult már az előző idény végén a bennmaradás kiharcolásakor, csak még jobbá vált a keret alakítása során, majd a sikerek megérkezésével. Mindezek, azzal a taktikai sokoldalúsággal, amit Siemieniec adott hozzá az amúgy nem rossz, de közel sem legjobb játékosállományhoz összességében jellemzik a lengyel bajnokság új királyát, amely révén ismét a Jagelló-ház uralkodik Lengyelországban.

Kiemelt kép: Joanna Szubzda/Polskie Radio Bialystok