Jhon Durán lehet az, aki kiszorítja Ollie Watkinst

Pontosan ezt a kérdést tette fel az Everton elleni, győzelmet érő bombagólja után az egyik Villa-drukker a BBC-n.

„Micsoda gól. Klasszis. Azt nem tudom, mi egyebet kellene még Duránnak tennie ahhoz, hogy kezdhessen egy meccsen?”

Merthogy valóban pazarul indította a szezont a 20 éves kolumbiai gólvadász. Az első játéknapon a 62. percben állt be (Watkins helyett), 17 perccel később Jacob Ramsey balról visszatett labdáját vágta egyből, 11 méterről a West Ham United kapujába, azzal nyert 2–1-re a Villa. Egy héttel később az Arsenal ellen megint Ollie Watkins cseréjeként csak helyzetig jutott, a harmadik fordulóban Leicesterben viszont két perccel azután, hogy pályára rongyolt (igen, helyette), nyolc méterről gyönyörűen bólintott a léc alá. Kétgólosra növelte csapata előnyét, és kellett is nagyon a találata, minthogy a Leicester negyedórával a vége előtt szépített. A legutóbbi fordulóban, az Everton ellen bő 20 percet kapott, de nem a szokásos forgatókönyv szerint. Ezúttal Watkinsszal együtt rohamozhatott, persze elég hülyén vette volna ki magát, ha Unai Emery lekapja a pályáról az addigra már duplázó csatárát. Durán így is ellopta a show-t csapattársától: a 76. percben, 2–2-es állásnál, úgy 30 méterről valami bődületesen nagy gólt ragasztott Jordan Pickford kapujának jobb felső sarkába.

Érdemes egy csöppet elidőzni még a találatnál, annál is inkább, mert egyre ritkább kincs a távoli nagy gól. A BBC kimutatása szerint amíg a 2006–2007-es PL-szezonban a gólok 22,3 százaléka a tizenhatoson kívülről született, az előző idényben már csak a 12,4 százaléka. Az egyik oka, hogy eleve kevesebbet próbálkoznak a játékosok a büntetőterületen kívülről. A 2003–2004-es idényben (akkortól gyűjtik egyébként az adatokat) mérkőzésenként 13,3 távoli kísérlettel jelentkeztek a futballisták, az előző PL-idényben már csak 9,1-gyel. De mind az öt topligára igaz, hogy a lövőtáv egyre inkább csökken.

A StatsBomb mérésében a mintegy 25 méterről elrúgott labdáknak 0,03 az xG-je, vagyis durván minden 33. lövésből születik gól. Ha négy méterrel közelebb hozzuk a lőtávot, a statisztikák szerint kétszer ekkora az esély a gólra, de még mindig csak 0,06-os xG-nél járunk. Ebből is fakad persze, hogy kevesebb a távoli próbálkozás, mert így jóval kisebb az esély a gólra, de ugyancsak az okok közé sorolandó a megváltozott játékfelfogás; amíg 15 éve még kis túlzással csak az Arsene Wenger-féle Arsenalról beszéltek úgy, mint amelyik „át akarja vinni a gólvonalon a labdát”, ma már a legtöbb csapat közelebb passzolná magát a kapuhoz, a magas letámadással pedig eleve közelebb tartózkodik hozzá. A passzjáték „mindenekfelettiségét” jelzi, hogy amíg a 2006–2007-es idényben átlagban 737 passzt jegyeztek egy meccsen a Premier League-ben, a 2023–2024-es évadban 941-et. A passzpontosság pedig 70-ről 83 százalékra nőtt.

No de Durán az Everton ellen nem passzolt, hanem lőtt – ebből született egy ritka nagy gól. Az volt PL-karrierje nyolcadik találata, hetet csereként szerzett. Az idei háromból kettő győztes gólnak bizonyult, ami testvérek között is négy pont, és a leicesteri fejes nélkül sem feltétlenül lett volna meg az Aston Villa győzelme, úgyhogy tulajdonképpen hat pontot köszönhet neki csapata. A jutalma: kispad.

„Örülök, hogy van egy ilyen verseny a centerposztért – mondta Emery még a liverpooliak elleni bajnoki előtt, amikor a csatárkettősről kérdezték. – Azt akarom, hogy ezáltal is jobbá váljanak. Mindketten jó formában vannak, az elmúlt szezonban néhányszor már előfordult, hogy egymás mellett játszottak. Csak épp a köztük lévő játékkapcsolat nem mindig működött. Durán érezhetően egyre érettebben futballozik, egyre nagyobb önbizalommal. Watkins kisebb sérüléséből jól regenerálódott, szóval ezután is játszhatnak külön-külön, de akár együtt is.”

Az Everton ellen ismételten együtt lehettek fent a gyepen, mintegy negyedórát.

„Jhon kellő magabiztossággal futballozik, bízva a képességeiben, és a szisztémánk is jól áll neki – dicsérte játékosát, és egy kicsit magát is Emery. – Korábban is szerzett már hasonló gólt, tudjuk, hogy képes rá. Örülök, hogy két ilyen csatárunk van, jól kell őket menedzselni, megtartva a megfelelő egyensúlyt.”

Durán hatalmas önbizalmát méltatta a korábbi angol bajnok csatár, Chris Sutton is.

„Az önbizalma az egekben lehet. Látni, mennyire hisz magában. Azt nem tudom, egész pontosan melyik csatárkategóriába illik, szerintem kicsit mindegyikbe, univerzális. Nyilván azt gondolja magáról, Watkins ellenében neki kellene már kezdenie, és ez így van jól. Hinnie is kell benne, a képességei alapján meg joggal gondolja így. Amit biztosan tudok, hogy egy ösztönös gólvágó, amilyen természetességgel befejezi az akciókat, az erről árulkodik.”

Ehhez képest egészen az átigazolási időszak végéig úgy tűnt, Durán másik angol klubban bizonyíthatja be, érdemes őt kezdőként szerepeltetni. A Chelsea és a West Ham United is fontolgatta szerződtetését, utóbbi járt közelebb a megszerzéséhez, az Aston Villa azonban a „kalapácsosok” valahány ajánlatát visszautasította.

Abban, hogy viszonylag kevésszer (háromszor…) kezdhetett az előző szezonban, Watkins bombaformája mellett az is benne volt, hogy nem mindig mutatta edzéseken a megfelelő hozzáállást. A csapatkapitány John McGinn nyilvánosan is megfeddte, persze lehet, Durán csak belefáradt a kilátástalannak tűnő harcba; hogy rugdoshatja ő a gólokat az edzéseken, úgysem lesz képes kiszorítani a rendre extrát hozó Watkinst a kezdőből (ne feledjük, Ollie úr 19 góllal és 13 gólpasszal zárta az előző szezont). Az új idényre azonban változott a Durán-attitűd, amit McGinn is észrevett:

„Szerintem az edzői stábot és a játékostársakat is meglepte ezzel.”

Muszáj azért megjegyezni, egy 20 éves játékosról beszélünk, aki 19 évesen nem csak hogy klubot, de kontinenst is cserélt, és ha egy esztendőt el is töltött korábban Chicagóban, merőben új kultúrába csöppent Birminghamben. Plusz sosem lehet tudni, ki milyen ütemben érik, valakinek több idő kell a felnőtté váláshoz, más koravén, meglehet, Duránnak még mindig kell egy kis idő ahhoz, hogy a személyiségfejlődésben eljusson oda, ahol egy Premier League-ben játszó futballistának a kívánt teljesítmény eléréshez tartania kell. De hogy eszméletlen tehetség, azt a csapattárs Emiliano Martínez is megerősítette.

„Nagyon jó szögből figyelhettem a bombagólját, védhetetlenül vágódott a hálóba. Régóta igyekszünk neki segíteni abban, hogy még jobb legyen, és ha sikerül kiegyensúlyozottan ezt a teljesítményt nyújtania, mindig mindenkire veszélyes lesz. A világ egyik legjobb csatára válhat belőle, ehhez azonban két lábbal a földön kell maradnia, és kőkeményen dolgoznia. Csak hát ugye Anglia egyik topcsatára sorakozik előtte.”

Egy, a tinédzseréveit nemrégiben maga mögött hagyó játékos esetében persze valahol érthető, hogy türelmetlen. Durán játszani akar, minél többet, hogy minél több esélye nyíljon a gólszerzésre. Gólt lőni pedig tud. Nem véletlenül igazolta le tavaly januárban a Villa – posztján a glóbusz egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon. Az akkor a Chicago Fire-ban tüzelő csatár 15+3 millió fontért érkezett Angliába – a naggyá válás reményében. Kétségkívül rálépett az útra.

Persze ő is az a típus, aki szereti, ha értékelik, ha azt érzi, megbecsülik, az őt jobban ismerők szerint ez az általános futballista/emberi igény rá hatványozottan igaz. Még elég meggondolatlan tud lenni, heves, címlapokra kerül fölösleges butaságokkal – a nyáron, távozási szándékától vezérelve törölt a közösségi oldalairól minden a Villával kapcsolatos bejegyzést, közben feltett olyan fotót, amelyiken keresztbe tett karral a WHU jelképét szimbolizálja, mintegy megüzenve, ő menne –, és a már említett hozzáállásával kapcsolatos problémák is lassították előmenetelét, de ha elkapja a fonalat, ha azt érzi, fontos, szinte megállíthatatlan, Ezt tapasztaljuk mostanság. A Bajnokok Ligájában is góllal debütált volna, ha Amadou Onana néhány másodperccel korábbi kezezése miatt a VAR nem vonja vissza találatát. Pedig ragyogó mozdulattal lőtte ki a Young Boys kapujának jobb sarkát. Megint csereként.

Ez azért veszélyes játéknak tűnik, mert Watkins aligha boldog attól, hogy bő egy óra játékidő után rendre lekapják, Durán meg amiatt lehet csalódott, hogy még mindig csak csere. Egyelőre azonban működik Emery stratégiája; Durán így is rugdossa a gólokat, Watkins ugyanolyan veszélyesen futballozik, mint bármikor máskor az elmúlt egy évben. Hogy előbb-utóbb egymás mellett futballoznak-e, nem tudni, erre azért nagyobb az esély, minthogy a kolumbiai kiszorítsa az angolt. Elvégre nincs olyan edző a világon, aki kihagyná az Aston Villából Ollie Watkinst. Csak hát lassan Duránt sem lehet, akinek elképesztően jó a bal lába, erős, agresszív, gyors, nagyon érzi a kaput – mondhatni góllövésre született. 2003 decemberében, Medellínben.

Annak is a déli-keleti részén, Envigadóban kezdett el 11 évesen komolyabban futballozni, amikor pedig az U15-ben a később az U20-as csapat mellett dolgozó Wilberth Perea lett az edzője, még profibb felkészítésre lelt.

„Minden nap ültünk a videószobában, és a világ legjobb csatárairól néztünk felvételeket, figyeltük, hogyan mozognak, milyen karakterek, mit hogyan csinálnak – mesélte az ESPN-nek Perea. – Mások mellett Juan Pablo Ángelt is kielemeztük, aki a River Plate-ben és az Aston Villában is közönségkedvenc lett.”

És aki szívhez szóló üzenetben köszöntötte a Villába aláíró honfitársát – Durán el is érzékenyült a gesztustól.

Ahhoz viszont, hogy Durán is a híresen hangos The Holte End előtt futballozhasson, az Envigado FC nevelőmunkája is nagyon kellett. A klub csak úgy hívja magát, Cantera de Héroes, vagyis a Hősök akadémiája, annyi klasszist képzett ugyanis. Fredy Guaríntól Juan Fernando Quinterón át James Rodríguezig számos válogatottat. És ha nem is ez Kolumbia legnagyobb vagy legnépszerűbb egylete, méltán büszke az elért eredményekre és klubfilozófiájára, amelynek centrumában az ember áll.

„Mindig az embert nézzük először a kiválasztási folyamatban, és csak azután azt, milyen futballista – folytatta Perea. – Ahhoz, hogy fejleszthesd, jobbá tedd a játékost, meg kell értened a személyiségét. Az elvünk az, hogy mindenkit egyformán kezelünk, de másként tanítunk. Azaz mindenkihez ugyanazzal a tisztelettel és figyelemmel közelítünk, de tudjuk, más kell az egyik, és megint más egy másik játékos fejlődéséhez. Duránra visszatérve, nem csak Ángelt elemeztük vele, Romelu Lukakutól Radamel Falcaóig még sokakat, és mindig megbeszéltük, mi jellemző rájuk, levontuk a tanulságokat. Az mindig lenyűgözött Jhonban, hogy bármikor is kérdeztem rá, hogyan oldaná meg az adott szituációt, mindig volt válasza, amit a pályán is rendre meg tudott mutatni. Ugyancsak fontos, hogy minden edzés végén háromnegyed órát kint maradtunk gyakorolni.”

És mindent igen aprólékosan át is vettek: hogy miképpen kezelje a labdát, ha mögötte a védő, hogyan előzze azt meg egy beívelésnél, miképpen használja a testi erejét, sebességét, dinamikáját. Eközben folyamatosan csiszolták a technikáját. Perea kellett ahhoz is, hogy Durán középcsatárra váltson, addig ugyanis szélsőt játszott, edzője azonban meggyőzte a klub igazgatóit arról, Durán minden adottsága a centerposztért kiált. Hogy mennyire bejött a váltás: az U15-ös korosztály bajnokságában 30 góllal zárt. Az utolsó meccsen három gólt kellett szereznie ahhoz, hogy beérje a listavezető Tomás Ángelt, a Villa-ikon Juan Pablo fiát. Durán nem rúgott három gólt. Négyet vágott, így egyedüliként lett a szezon gólkirálya.

15 évesen meghívták az U17-es válogatottba, és még abban az évben bemutatkozott az Envigado első csapatában. De minden technikai, fizikai adottságán túl kellett még valami, hogy profivá váljon: a siker iránti vágy, az éhség, ami a gólok és győzelmek felé hajtotta.

Sikeréhsége irányította az MLS-be, no meg Perea tanácsa, aki szerint az észak-amerikai futball-liga lenne a legkiválóbb terep tehetsége kibontakoztatására.

17 éves korában igazolta le a Chicago Fire, pedig nem is őt utazott el szemrevételezni a klub technikai igazgatója, Sebastian Pelzer, hanem Carlos Teránt (bár utóbbit is megvette). Durán olyannyira elbűvölte azonban a német sportvezetőt, hogy heteken át figyelte, és egyre inkább meggyőződésévé vált, nincs mire várni; muszáj szerződtetnie. Az MLS történetében Durán lett a legfiatalabb külföldi igazolás, 18 évesen pedig hivatalosan is a klub játékosává válhatott. Hogy sokáig nem tudta megtartani a Chicago, az ugyancsak a tehetségét igazolja. Az Aston Villa olyan elánnal vetette bele magát a tárgyalásokba, hogy nem maradt esély a kolumbiai megtartására. Egyetlen MLS-szezon után Angliába szerződött, a lehető legjobb helyre: Unai Emerynél technikai és taktikai szempontból is fejlődhet; a legnagyobb tempót diktáló bajnokságban megtanulhatja, milyen igazán gyorsan játszani; klasszis futballisták mellett és ellen szerepelhet, mi több, a Bajnokok Ligájában is megmutathatja magát.

Ennél jobban már csak akkor érezhetné magát, ha végre kezdhetne is egy meccsen…

Kiemelt kép: Rafal Oleksiewicz / PA Images / Alamy Stock Photo