Kik voltak a magyar élvonal legjobb előkészítői a szezon első harmadában?
Mely játékosok alakították ki a legtöbb helyzetet? Kik adták a legtöbb kulcspasszt? Mi alapján tudjuk meghatározni, hogy ki összességében az OTP Bank Liga legjobb előkészítője. Erről készítettünk elemzést a bajnokság 13. fordulója után.
null
Számos statisztika áll rendelkezésünkre a játékosok teljesítményének mérésére. Jelen esetben azokra a labdarúgókra fókuszálunk, akik ebben a szezonban a legtöbb és legminőségibb helyzetet dolgozták ki csapattársaik számára.
5. Elton Acolatse
A Diósgyőr nyáron szerződtetett szélsője egyre több játékpercet kap csapata bal oldalán. Nem véletlen, ugyanis mérkőzésenként átlagban ő osztja ki a harmadik legtöbb kulcspasszt (1,23) az egész bajnokságban, övé a második legtöbb ötösön belülre eljuttatott labda (1,25) és a várható gólpasszokat tekintve is holtversenyben második. A 28 éves szélső kiváló igazolásnak tűnik. Egyelőre remekül illeszkedik Kuznyecov Szergej rendszerébe. Rengeteg egy az egy elleni szituációt kell megvívnia az oldalvonal mellett, ami kifejezetten illik a karakteréhez. Elképesztően robbanékony és hihetetlen erős játékos, aki ezen fizikális paramétereinek köszönhetően rengeteg labdát juttat el a tizenhatoson belülre. Ez pedig kulcseleme a DVTK játékának. A másik szélen Lukács Dániel is hasonlóan magas volumenben cselez és ad be, csak a hatékonysága marad el holland riválisáétól.

4. Mezei Szabolcs
Jó eséllyel már soha nem fogja beváltani azokat a reményeket, amelyeket még tinédzserként az MTK csapatánál fűztek hozzá. De nem ő az egyetlen ilyen játékos a Bognár György vezette Paks keretében. Az elmúlt években számos olyan rendkívül technikás labdarúgó érkezett a klubhoz, amilyen Mezei is. Gondolok itt elsődlegesen Szabó Bálintra, Skribek Alenre és Bognár Istvánra. Mégis az idei szezonban Mezei az, aki be tudta verekedni magát a paksi kezdő tizenegybe, méghozzá a bal oldali nyolcas pozíciójába. Nem véletlen, ugyanis a labdával kevésbé ügyes középpályások mellett (Papp Kristóf, Windecker József) kimondottan üdítően fest egy fazonszabász. Ezt pedig a teljesítménye is visszaigazolja, ugyanis már négy gólpassznál jár, de emellett a várható asszisztok ranglistáján is a hatodik (2,52), 90 percre vetítve pedig az ötödik (0,37).

3. Horváth Krisztofer
A magyar válogatott keretében is magának helyet követelő szélső ősszel sem lassít. Neki van a legtöbb cselkísérlete, a kapura lövésekkel sem spórol, ezen túl van már öt gólja is a bajnokságban, mégis az előkészítései miatt került az alábbi összeállításba. Mivelhogy Horváth a második legmagasabb xA-val (4,24) rendelkező játékos. Sajnos a csapattársai csak három találatot tudtak szerezni a 21 éves szélső előkészítéseiből, de a szezon hátralévő részében még megváltozhat ez a tendencia. Ha 90 percre vetítjük a várható gólpasszainak számát, akkor Mezeivel egyetemben az ötödik pozíciót foglalja el, ami szintén egy kiemelkedő teljesítmény.

2. Rudi Pozeg Vancas
A DVTK legjobb nyári szerzeménye. A bajnokság első találkozóin a bal oldalról befelé törve, majd az utóbbi mérkőzéseken tízes pozícióból is nagymennyiségben szállítja a minőségibbnél minőségibb helyzeteket. Acolatse és Mikael Soisalo társaságában övé a második legtöbb várható gólhelyzet 90 percenként (0,4), nominálisan vizsgálva övé a legtöbb (5,0), amelyből csak négyet váltottak gólra diósgyőri társai. Jelenléte olyannyira meghatározó a Diósgyőr számára, hogy eddig a bajnokságban szinte végig pályán volt. Nélküle gyakorlatilag elképzelhetetlen a borsodi csapat.

1. Mohamed Abu Fani
Látszólag toronymagasan a legtöbb gólhelyzetet teremtő játékos, aki hihetetlen mennyiségű, kilenc gólpasszt jegyez már a 13. fordulót követően, ugyanakkor a játék ezen elemében messze nem emelkedik ennyire az OTP Bank Liga legkreatívabb játékosai fölé. Ugyan 90 percenként ő termeli a legtöbb várható gólpasszt (0,48), de összességében megközelítőleg csak négy gólpassz volt várható tőle (3,81). Ezzel szemben már kilencnél tart, ami drámai túlteljesítés. Természetesen ez a csapattársakon is múlik, akik a Ferencváros esetében kimagasló minőséget képviselnek a befejezések tekintetében, főleg Varga Barnabás, de a több, mint ötgólos túlteljesítés ennek ellenére is kissé irreális. Ettől függetlenül Abu Fani a liga legjobb előkészítője. A túlteljesítést leszámítva is ő termeli meccsenként a legjobb minőségű helyzeteket és végtére ez a legrelevánsabb mutató.
A fenti táblázat remekül összefoglalja, hogy eddig kik alakították ki a legtöbb minőségi helyzetet és ezekből hány gólpassz született. Jól látható, hogy sok esetben éles eltérés van a kidolgozott helyzetek kvalitása és a gólpasszok száma között.
Kiemelt fotó: fradi.hu