Lassan, de biztosan építkeznek Oxfordban

Lassan, de biztosan építkeznek Oxfordban

2023. okt. 13.

A 21. században először mutathatja meg magát az angol másodosztályban az Oxford United, ha Liam Manning munkája továbbra is ilyen eredményes lesz. A fiatal edző egyszer már eljutott a The Championship kapujáig, de akkor még nem tudott belépni rajta, most viszont egy nagyon szerethető projektet próbál meg sikerre vinni.


A jelenlegi Oxford United FC-t 1893-ban alapítottak Headington United néven, amely az oxfordshire-i ligákban játszott egészen 1949-ig, amikor a Southern League tagja lett. Akkor vált profivá az egyesület, majd 1960-ban vette fel a ma is használatos nevét.


A klub legszebb időszakát az 1980-as évekre tehetjük: 1984-ben a harmad-, majd 1985-ben a másodosztály megnyerésével feljutott – története során először – az élvonalba. A bennmaradás kivívása is nagy szó volt, csakhogy közben a csapat megnyerte a ligakupát is, bár a nemzetközi porondra nem léphetett ki, mert az UEFA kitiltotta az angolokat az európai kupasorozatokból az 1985-ös Heysel-tragédia miatt.


A folytatás már nem volt ilyen sikeres, s miután a csapat kiesett, elindult a lejtőn lefelé, az ezredfordulóra már csak harmadosztályú volt, majd 2006-ban már az EFL-n kívül, az ötödik ligában szerepelt. Négy évbe telt, mire az oxfordiak visszatérhettek a League Two-ba. Újabb hat esztendő után sikerült az osztályváltás, így az idei már a nyolcadik szezonjuk sorozatban a League One-ban. Azonban kétségtelenül a feljutás szempontjából ez a mostani a leginkább reális esélyt kínáló, s ez nagyban köszönhető Liam Manningnek. Annak ellenére, hogy a szakember csak most lesz 38 esztendős, 17 év tapasztalattal rendelkezik, mivel igencsak rövid játékoskarrier után 21 évesen már elkezdett edzősködni.


„Edzettem U7, U8, U9, U14 csapatokat, foglalkoztam az U18-asokkal. Ez mind tapasztalatszerzés és kemény munka, hogy jobb edző legyek. Ezek együttesen tettek azzá a menedzserré, aki ma vagyok”


– nyilatkozta Manning a kezdetekről.


Edzőként dolgozott az Ipswich Town és a West Ham United utánpótlásában, a belga Lommel SK-nál és az MK Donsnál is. Manning New Yorkban töltött időszaka volt az, amely igazán szélesítette gondolkodás- és látásmódját – a pályán és azon kívül is. 2019 áprilisában megkapta a New York Citynél (a City Football Group része) az akadémiai igazgatói pozíciót, melyet több mint egy év után adott le, hogy Belgiumban vezetőedző lehessen.


„A New York-i utazás nagyon fontos része volt a személyes fejlődésemnek az új kultúrához és környezethez való alkalmazkodás miatt. Az akadémián 42 nemzet játékosai szerepeltek, ami komoly kihívást jelentett, de ez is csak fejlesztette a megoldókészségemet. Fantasztikus élmény volt, jobb emberré és jobb edzővé tett az ott töltött időszak”


– emlékezett vissza később erre a nagyon fontos időszakra.



Manning egy nagyon fiatal csapattal dolgozhatott Belgiumban, így az kezdőlépésnek tökéletes volt számára. Nem volt komoly nyomás az eredményeket illetően, a játékosok fejlődésében mérték munkájának sikerességét. Ugyan csak egy évet töltött el a Lommelnél, de az is nagyban hozzájárult, hogy formálódjon edzőként.



2021 nyarán érkezett a Milton Keynes Dons ajánlata, amire nem tudott nemet mondani, mert Liam Sweeting sportigazgató egy olyan projektet vázolt fel számára, ami a fiatal szakember szerint sikerre volt ítélve. A két középszerű idényt követően Manning első évében máris bronzérmes lett a csapat, ráadásul úgy, hogy az utolsó fordulóban még a bajnoki címre is volt esélye. Végül érvényesült a klub „átka”: ötödik alkalommal is a rájátszás elődöntője lett a Dons veszte!


Ezután persze a csapat egy részét elkapkodták a másodosztályú klubok, ami törvényszerű visszaesést eredményezett, de az nem fért bele, hogy a kiesőjelöltek között tanyázzanak féltávnál, így Manningnek nem volt maradása.


December közepétől csak márciusig volt munka nélkül, mert ekkor jött az Oxford United, ahol a bennmaradás kivívása volt a feladat. Az akkor nyolc mérkőzés óta nyeretlen csapatnál nem tudott csodát tenni, hiszen az általa irányított tíz találkozóból csak kétszer nyertek, de csak háromszor kaptak ki, ez pedig elegendő volt arra, hogy végig a vonal felett maradjanak. Azzal, hogy az elmúlt szezonban sikerült a bennmaradás, a nyáron lehetőség nyílt az újrakezdésre. Az átigazolási időszakban a klub 11 új játékost szerződtetett, köztük a Chelsea FC korábbi akadémistáját, aki volt már Manning játékosa, Josh McEachrant, az egykoron a Manchester City utánpótlásában fejlődő, jamaicai válogatott Greg Leigh-t és a Notts County csatárát, Ruben Rodriguest. A távozók listáján 15 név szerepelt.


„A legnehezebb a csapat egyensúlyának megteremtése. Legyen szó akár a korról, a tapasztalatról vagy egymás erősségeinek és gyengeségeinek kiegészítéséről. A játékosok jellemének megismerése nem a legkönnyebb feladat, de mi a személyközpontúság elve alapján dolgozunk, és volt néhány remek ember, aki idén nyáron érkezett. A háttérszemélyzet fantasztikus munkát végzett abban, hogy az új játékosok beilleszkedjenek. Igyekszünk sokat tenni azért, hogy megértsük a játékosokat, hogy képességeik szerint tudjanak teljesíteni. Megfelelően bánunk az emberekkel, amit egy nagy teljesítményű iparágban még mindig meg lehet tenni. Folyamatosan a kultúrára hivatkozunk a klubnál. Ha ezeket a viselkedési formákat jól csinálod, akkor olyan valakit tudsz fejleszteni, aki az élet minden területén jó irányba tud változni, nem csak a focipályán fog fejlődni”


– így vázolta fel Manning a klubnál követett szellemiséget egy interjúban.



Márpedig a nagy átalakulás nem csak a keretet illetően jelentkezett, hanem a pályán a játékban és ami még fontosabb, az eredményekben is. Ugyanis az Oxford United megtanult győzni, méghozzá szoros meccseken, szenvedős összecsapásokon, olyanokon is, amiket elbukott az előző idényben. Noha az első két találkozó még vereséggel zárult – egy bajnoki és egy ligakupa – de ezután megtörténtek a szükséges finomhangolások, megérkeztek, illetve beilleszkedtek az új igazolások és jönni kezdtek a győzelmek.


A csapat védekezése nagyon összeállt, alacsony minőségű lövéseket enged a kapujára, ráadásul nem is sok kísérlet jut el addig, mert a kompakt védelem még blokkok terén is extrát hoz.


A támadójátékban van egy jókora felülteljesítés, de az átmenetekben az oxfordiak olyan jól tudnak magas minőségű helyzeteket kialakítani, hogy rendszerint kevés kísérlet is elegendő nekik arra, hogy jöjjenek a gólok.


Nagy valószínűséggel később visszaesik majd a teljesítményük, de ha a védekezést fenn tudják tartani és kicsit szerencsések lesznek az ellenfelek kapuja előtt, akkor ez bőven elegendő lehet a rájátszásra, ami az előző években csak kudarcot hozott. Ha ezúttal sikerrel járnának, akkor az azt jelentené, hogy 1999 után ismét másodosztályú csapat lehetne az Oxford United, s Manning végre egy lépéssel közelebb kerülne a nagy álomhoz a Premier League-ben való edzősködéshez.


Kiemelt kép: oxkits.co.uk

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.