Lehengerlő teljesítmény otthon, meggyőző produktum a nemzetközi porondon – ez volt a PSV zseniális féléve!

Lehengerlő teljesítmény otthon, meggyőző produktum a nemzetközi porondon – ez volt a PSV zseniális féléve!

2024. jan. 13.

Jelentős változásokon ment át a PSV Eindhoven tavaly nyáron, és a sorozatban szerzett bajnoki ezüstérmek után ezúttal úgy tűnik, az aranyra is remek esélye van, hiszen 16 forduló után pontveszteség nélkül áll az élen a tabellán, és e mellett a Bajnokok Ligájában is talpon van még a csapat. Mi lehet a kulcsa a sikeres őszi szezonnak? Erre térünk ki az elemzésünkben.


Tavaly nyáron Ruud van Nistelrooy helyét a már több helyen is nagyszerű munkával bizonyító, ám egyes állomáshelyein gyorsan leszereplő és mindezek miatt nem egyértelműen pozitív megítélésű edző, Peter Bosz vette át a PSV Eindhoven kispadján. A játékoskeret is változott, eléggé megerősödött, és ez biztató lehetett a 2022-2023-as idényben sorozatban hármadszor is a bajnoki ezüstérmet megszerző gárda szurkolói számára. A PSV féltávnál, vagyis egészen pontosan egy mérkőzéssel a bajnokság fele előtt nem hogy nem kapott még ki, de még csak döntetlent sem játszott(!) az Eredivisiében, a Bajnokok Ligájában pedig az Arsenal mögött másodikként jutott tovább a csoportjából és várja a Borussia Dortmund elleni nyolcaddöntős párharcot.


Nézzük meg először is, hogy miképp alakult át a keret a nyáron és milyen lett a játék az új vezetőedzővel.


Távozott a csapattól az előző idény házi gólkirálya, Xavi Simons (PSG, majd RB Leipzig) és jó pénzért értékesítették Ibrahim Sangaré játékjogát (35 millió euró, Nottingham). Mellettük elhagyta még a klubot Timo Baumgartl (Schalke), Erick Gutiérrez (Chivas Guadalajara), Phillipp Mwene és Anwar El-Ghazi (Mainz), Philipp Max (Eintracht Frankfurt) és Maximiliano Romero (Racing Club).


Ők nagyrészt olyan, már korosabb játékosok, akiknek a távozása nem renget meg egy, a fiatalok kinevelését és karrerjének menedzselését egyébként is a szívügyeként tekintő klubnál.


Ettől függetlenül persze erősítésre szükség volt, olyan játékosokat akartak hozni a nyáron, akik illeszkednek a klub profiljába és képesek a csapat versenyképességét fenntartani.


Érkezett Ricardo Pepi (Augsburg), Noa Lang (FC Bruges), Malik Tillman (Bayern München), Jerdy Schouten (Bologna), Hirving Lozano (Napoli), Armel Bella-Kotchap (Southampton), illetve Sergino Dest kölcsönbe a Barcelonától. A saját utánpótlásból Shurandy Sambo, Isaac Babadi és Jason van Duiven került fel az első kerethez, Yobe Verstessen pedig az Union Saint-Gilloise-nál töltött kölcsönből tért vissza.


A PSV 53,5 millió eurót költött az új igazolásokra, ami a holland bajnokságban egyáltalán nem jellemző – még a másik két nagy csapatra (Ajax, Feyenoord) sem.


Igaz, volt is miből költeni, hiszen az értékesített játékjogokból hasonló nagyságrendű összeg, majdnem pontosan 50 millió euró érkezett be a klub számlájára.


A mozgásokat látva azt már a nyáron lehetett sejteni, hogy az eindhoveni együttes meghatározó tényező lesz a 2023-2024-es szezonban, hiszen ezzel a kerettel lehet domináns, jó futballt játszani, meg lehet valósítani magas szintű pozíciós, vagy átmenetekből történő játékot.


Hazai porondon a labdával domináns elképzelés jellemzi őket, a BL csoportkörében viszont egy kicsit más megközelítéssel állt a dolgokhoz Bosz. Alapvetően több átmenetből játszik a csapat a nemzetközi mérkőzéseken, de a pozíció alapú játékszervezés, vagy ha jobban belemegyünk, akkor az úgynevezett holland stílus jelenléte mindig érzékelhető.


A holland stílusú játékszervezés alapvetése az, hogy „a támadásépítés legjobb módja a hosszú passz.” (Bert van Lingen)


Ez azt jelenti, hogy egy átlagos holland futballista a mélységben helyezkedő társ lapos passzal való megjátszását keresi elsősorban a játékszervezése során. Azt, aki a saját zónájában a legtávolabb helyezkedik tőle. Ez az elem megjelenik a PSV játékában is. Hollandiában a pozíciós játék értelmezése magában foglalja a kipasszolós-kicselezős játék gondolatiságát, tulajdonképpen pozíciós játékkal hoznak létre 1 az 1 elleni szituációkat.


auto(A kép forrása: footballmatchsports.com)



A PSV a játékszervezés során a 4-2-es építkezési formációt választja. Előnye ennek, hogy a két belső középpályás (a fogadó játékosok) egymáshoz átlósan pozícionálva helyezkednek, ezáltal ha fogadóképes és megjátszható állapotban vannak, pozíciós előny alakulhat ki. Az is kiemelendő, hogy ha közvetlenül hat játékost vonnak be a build-up-ba (a kapussal együtt hetet), akkor ez a létszámfölény lehetőségét is kínálja.


A PSV rotálja a szélső védőit – van, hogy Jordan Teze a jobbhátvéd és Sergino Dest a balhátvéd, és az is előfordul, hogy mindketten belépnek a pálya belső(bb) területeire a labdabirtoklás első fázisában. Ez függ attól, hogy hol a labda és attól is, hogy mikor milyen eszközzel szeretnének előrejutni.


auto(A kép forrása: footballmatchsports.com)


auto(A kép forrása: footballmatchsports.com)




A PSV sokat játszik nyomás alatt, de az alapvető cél a nyomás generálása, majd ennek elkerülése. Megindíttatják a presszinget az ellenféllel, e közben a labdát olyan helyre juttatják, hogy az ellenfél szélességben és mélységben is elcsússzon. Amikor nyomás alá kerülnek, akkor is magabiztosak. Helyzetfüggően működnek ebből a szempontból: valamikor magukra engedik a nyomást és a fölények használatával kijönnek ezekből a szituációkból, ám előfordul az is, hogy bármiféle nyomás nélkül elkezdik gyorsan járatni a labdát az első harmadukban. Az ellenfél letámadásától is függ, hogy mikor melyik módszert alkalmazzák. Van, hogy elkezdik lassítani a játékot és alkalmazzák az ún. la pausát, azaz megfogják a tempót, nyugtatják a labdát, így az ellenfél beavatkozásra képtelen. A tempó megfogása és a gyorsabb labdajáratás kiszámíthatatlanabbá teszi a PSV-t. A két módszer kombinálása arra való, hogy az ellenfél nehezebben tudja kiismerni az eindhoveniek játékát, nehezebben tudják megtalálni azokat a jeleket („triggereket”), amelyekből világos lenne számukra, hogy kit mikor és hogyan támadjanak le.


A támadósorban szereplő hármas vagy négyes olykor szűk pozícióból indul el, majd ahogy a labda egyre előrébb kerül, úgy nyitják a területet. A labda folyamatos előrejuttatása során próbálnak sebességi előnnyel átrohanni az ellenfelen, ha erre van lehetőség. Amennyiben nincs, az sem gond számukra, képesek felállni egy statikusabb labdabirtokló fázisba, és keresik a már említett holland stílusból fakadó elemeket, azaz a lapos mélységi passzokat.


Az FC Barcelonát is megjárt középcsatár, a Sevillával El-győztes Luuk de Jong szerepe nagyon összetett. 194 centiméteres magassága és a jó fejjátéka lehetőséget ad arra, hogy a labdákat felpasszolják rá (vagy olykor felíveljék). Ezeket jól tartja meg, folyamatos támogató játékot tud nyújtani a társainak, ahogyan ők is neki – folyamatosan adnak opciókat számára, hogy a labdát hatékonyan tudja továbbítani.


auto(A kép forrása: footballmatchsports.com)


A PSV sok kombinációs elemet visz a játékba. A képen egy mélységi kényszerítő átadást látunk az egyik belső védő, Olivier Boscagli és a középpályás Isamel Saibari között, ezzel átjátszva a Feyenoord támadóját.


auto(A kép forrása: footballmatchsports.com)


auto(A kép forrása: footballmatchsports.com)



Boscagli egyébként a PSV legjobb belső védője, mindössze két mérkőzést hagyott ki az ősszel. 92% a passzpontossága, és a párharcai többségét is megnyeri (65%). Képes labdavezetéssel belépni a játékba, ezzel védővonalakat is át szokott játszani.


Támadó harmadban:


Előfordul a nemzetközi mezőnyben, hogy azt látjuk, domináns csapatok meggyőző teljesítményt nyújtanak, ám a támadó harmadban nem feltétlenül a labdás momentumaik a legfontosabbak. A PSV-nél is ilyesmi a helyzet, ha a labda eljut ide, itt már nem nagyon vannak begyakorolt sémáik, sokkal inkább a – holland bajnokság krémjéhez tartozó – futballistáknak kell a saját gondolkodásuk és képességeik alapján megoldaniuk a dolgokat.


Az nyilvánvaló utasítás, hogy keressék a csapatkapitányt, De Jongot magas labdákkal, és ezen kívül alapvetés az is, hogy az egy az egy elleni helyzeteket bátran vállalják fel, mert ha ezeket megoldják, az máris helyzetet eredményez.


Mindez fakad a játékrendszerből, a koncepcióból és a stílusból is. Johan Bakayoko, Noa Lang, Yobe Vertessen és Hirving Lozano egyaránt jó százalékban képes az egy az egy elleni játékhelyzetek megoldására, főleg akkor, ha van előttük terület. Emellett mindannyian kreatívak is. Malik Tillman együttműködési készsége kiemelkedő, ő a csapat első számú irányítója Joey Veerman mellett, viszont Tillman jóval feljebb játszik a pályán. A Bayern München kölcsönjátékosa mindenkivel megérteti magát, kiszolgálja társait, és ő maga is képes odaérni a kapu elé.


Nézzük, mi a helyzet akkor, amikor a PSV letámad. A csapat az ennek az intenzitását mérő PPDA-mutatóban 9,2-es értéket ért el, ami nagyon jónak számít, ez azt mutatja meg, hogy hány passzt enged egy-egy együttes az ellenfeleknek, mielőtt valamilyen védekező akciót megkísérelne. Fontos, hogy ez a mutató nem feltétlenül a letámadás minőségét jelzi. A PSV-nél a 4–4–2/4–1–3–2-es védekező formáció a leggyakoribb.


auto(A kép forrása: footballmatchsports.com)



Az elsődleges cél, hogy az ellenfelet olyan helyre tereljék, amely számára kényelmetlen, a PSV-nek pedig előnyös. A presszing során fontos, hogy hogyan tud kialakítani előnyt magának egy csapat, miközben nincs is nála a labda. Ennek a vizsgálatára a legkézenfekvőbb módszer az, ha megnézzük, hogy mit szeretnének labdaszerzés után. Ez fontos, hogy egységesen ki legyen alakítva és egyértelmű legyen a játékosok számára, hogy hogyan szeretnék a játékot folytatni a védekezésből támadásba való átmenet során/után. Van, hogy a helyzet már maga adja a játék folytatási lehetőségét, de alapjáraton a csapat stílusa az, ami ezt leginkább meghatározza.


A PSV sok esetben próbál átrohanni az ellenfelén a labdaszerzés után. Ezért a lehető legkézenfekvőbb, ha a labdát a pálya belső területein szerzik meg. Ez 63 százalékban így is történik. Vannak olyan helyzetek, mikor nincs lehetőség erre, ám a PSV ilyenkor sem „viselkedik” idegenül, hanem megvannak az eszközei arra, hogy felálljon labdabirtoklásra, és aztán a korábban említett stílusjellemzőket használva futballozzon.


Kiemelt fotó: PSV Twitter

Szerző

Békési Bálint

Békési Bálint

Békési Bálint

Békési Bálint vagyok, labdarúgó edző és videoelemző, emellett egyetemi hallgató. Nyíregyházán élek és 20 éves vagyok.