Lehet-e olimpiai sportág a darts?

Az olimpiára vezető út egyik sportágnak sem kikövezett, sőt rengeteg buktatóval jár. A kritériumok tengerében könnyen elveszhet az ember, ám ebben segítséget nyújthat az a Büntetőn megjelent cikk, amely az MMA olimpiai lehetőségeit tárgyalja. Ezúttal a sokszor megfoghatatlannak tűnő követelményrendszer helyett inkább a gyakorlati oldal kerül reflektorfénybe.

Van-e megfelelő szövetségi háttér?

A rövid válasz, hogy van, a World Darts Federation (WDF). A világszervezetet 1974-ben hozták létre, és vált a sportág irányító szervévé, foglalta írásba, központosította az addig eltérő szabályokat, amilyen a dobótávolság is volt. Jelenleg az olimpia szempontjából egy jelentkező sportágnak minimum ötven országos szövetséget kell magába foglalni, ami nem okoz gondot a WDF-nek.

Ellenben a darts egyike a kevés sportágaknak, ahol a világszervezet nem áll mindenek felett, nem gyakorol kontrollt a legjobbak felett, hanem elsősorban a tömegbázist, az amatőr közösséget szolgálja ki. A sportág krémjét egy független kezdeményezés tömöríti, a Professional Darts Corporation (PDC). Utóbbi egy magánvállalkozás, amely a saját maga alkotta szabályok mentén alakítja ki a versenyrendszerét és köt szerződést a versenyzőkkel, miközben a WDF klasszikus szakági szövetségként működik.

Immár a Független Elismert Sportszervezetek Szövetségének, az AIMS-nek is tagja WDF. De emellett az is összeköti őket a Nemzetközi Olimpiai Szövetséggel, hogy egyes folyamatokban a NOB direktíváit alkalmazzák, mint például az orosz és fehérorosz versenyzők jelenlegi kitiltása vagy éppen versenyeztetése. A PDC-nél szűkült ugyan a lehetőségük az ezeken a területeken élő dartsosoknak, ám semleges zászló alatt bizonyos feltételek mellett mindig is indulhattak a tornákon.

Kik vehetnének részt a játékokon?

Az indulási feltételek szolgáltatnák a legfőbb vitát, hiszen az ebben a dartsszal egy hajóban evező olimpiai sportágakkal kapcsolatban sincs egyértelmű direktíva. Az olimpián az ökölvívás amatőr ökölvívásként szerepel, és senki nem akad fenn azon, hogy nem azokat a sztársportolókat láthatjuk a ringben, akik hatalmas pénzeket, tömegeket mozgatnak meg egy-egy meccsel az évben. Ehhez hasonlító megoldás lenne, ha a WDF, kvázi amatőr rendszerében induló versenyzők kapnák meg az indulás jogát, ami össze is csengene azzal, hogy a két említett szervezetből a WDF tapossa ki jogilag az utat az ötkarika felé.

Felmerülhetne kérdésként, hogy ki lenne kíváncsi egy ilyen tornára, de a tavalyi WDF-világbajnokság négyórás etapjai átlagosan közel 140 000 (!) kattintást generáltak a három legnagyobb YouTube-csatornán, melyeken követni lehetett az eseményeket. Pedig kétszámjegyű volt a visszalépők száma, és a mérkőzések jelentős része hétköznap délután zajlott.

Ilyen nézettségi mutatókat számos olimpiai sport aláírna, de nehéz elképzelni, hogy a NOB egy frissen bemutatkozó sportágban nem a legnagyobb neveket akarná látni. Ehhez pedig köztes megoldások kellenek, amilyen a teniszben is van, ahol ha valaki nézte közvetítéseket, akkor az ötkarika és a Paris 2024 felirat mellett a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) logóját láthatta a legtöbbször. Az ITF égisze alá tartozik a Davis- és Billie Jean King-kupa, avagy az országok közötti férfi és női csapatverseny, ami azért fontos, mert csak az indulhat az olimpián, aki meghatározott alkalommal szerepel rajtuk. Ez lehetne minta a dartsban is, csakhogy amíg az ITF az ATP-vel és a WTA-val partneri viszonyt ápol, addig a dartsban a WDF és a PDC felváltva próbál odaszúrogatni a másiknak, akadályozni egymást.

Az is igaz, hogy a teniszben hiába vannak hagyományosan erős országok, azért összeségében igencsak vegyes a mezőny, ha végigböngésszük a világranglistákat. Ez nagyon fontos, ugyanis a NOB egy zászló alatt mindössze négy versenyzőt enged indulni. De ha mindenki elfogadja is a meghívást, még akkor is olyan nevek maradnának le, akik bármelyik tornán szerepelhetnének. A férfiaknál az akkor világranglista 28., Francis Tiafoe, a nőknél a 18. Emma Navarro lehetett volna a számok alapján a legnagyobb hiányzó.

Ebből a szempontból a golf hasonlít a legjobban a dartshoz. Itt a sokszínűség a világranglistákon már kevésbé állja meg a helyét, hiszen a férfiak versenyében ketten is hiányoznak a világranglista első tíz helyezettjéből, mert az előttük lévők elvitték az Amerikai Egyesült Államok négy kvótáját, de a darts mezőnye még ennél is kevésbé heterogén.

Ugyan volt olyan PDC-világbajnokság, ahol 31 különböző nemzet állhatott volna rajthoz visszalépések nélkül, emellett idén első ízben kevesebb Tour-kártyást ad az Egyesült Királyság, mint a világ többi része, a legjobbak között azonban továbbra is elvétve találni máshonnan érkező dartsost. A világranglista első 16 pozíciójában csupán négy ilyen versenyzőt találni, két holland, egy ausztrál és egy belga személyében. Miután a PDC-vel ellentétben nem a nemzetüket, hanem Nagy-Britanniát képviselnék, így a brit kvóták villámgyorsan elfogynának, és a világranglista első tíz helyezettje közül négyen is lemaradnának a versenyről, miközben olyan népszerű alakjai a sportnak, mint Gary Anderson, Peter Wright vagy éppen Luke Littler szereplése szintúgy esélytelen lenne.

Ez a fajta brit dominancia egy kellően erős női verseny lebonyolítását is nehezítené, arról nem is bebeszélve, hogy páros, vegyespáros, illetve csapatversenyben mekkora szakadékok lennének a legjobb országok és a többiek között.

Kinek kell ez?

A legtöbbet talán magának a sportágnak adná az olimpiai jelenlét, hiszen több országban is megnőnének a dartsnak jutatott támogatások. Ez viszont érdekes vitákat is felvethetne, ugyanis ha PDC-versenyzők lennének ott a játékokon, akkor ők kapnának anyagi segítséget. Ha pedig a WDF-versenyzők indulnának, akkor a WDF alá tartozó országos szövetségek helyzete javulna. Ha ezt a lehetséges financiális ellentmondást félretesszük, még mindig marad motiváció a sportolók szemszögéből, ez pedig a beágyazottság, az elismertség.

A darts bármennyire is az íjászathoz, vagy a sportlövészethez hasonlóan egy szem-kéz koordináción alapuló, elsősorban ügyességi, mentális sport, az utóbbi kettővel ellentétben nincs militarista háttere, múltja, ami mindenekfelett legitimálná a benne megbúvó sportértéket. Hiába nyilvánította sporttá 2001-ben az angol parlament, hatalmas elismerés lenne a dartsnak, ha a BBC Sports Personality of the Year-díjat a jelenleg második legesélyesebbnek tartott Luke Littler kaparintaná meg, hiszen ezt még a csúcson lévő Phil Taylor sem kapta meg.

Ha még a sportág őshazájában is ilyen küzdelmeket vívnak, akkor el lehet képzelni, hogy Nagy-Britannián kívül mennyire elfogadott a darts széles körben.

Attól, hogy a sportcsatornák kínálatában egész évben megtalálható a sportág, még nehéz elképzelni, hogy ne generálna óriási vitákat, ha a magyarországi Év Sportolója Gálán a jelöltek között feltűnne egy dartsos, ahogy az történt 2017-ben Ausztriában, amikor a pályafutása zenitjét lévő Mensur Suljovicot jelölték az év sportolója-díjra.

A jelölést nem kapó, későbbi olimpiai bajnok hódeszkás, Benjamin Karl szállt bele Suljovicba, és elmondta, hogy nem tudja sportnak tekinteni, hogy sok időt tölt dobálgatással, illetve sétálgatással, iszogatással a „Gentle”. A színpadi heves viselkedése miatt sokaknak ellenszenves dartsos, önmagát meghazudtolóan, higgadtan vágott vissza, amikor elmondta, hogy mindenkinek meg lehet a véleménye, de egy másik sportoló munkáját degradálni nem vezet semmi jóra, és nem is túl kollegiális.

A dartsosok és a WDF motivációja egyértelmű, ám nehéz elképzelni, hogy a PDC kikerülésével tervezne a NOB, márpedig utóbbi két szervezett közül a PDC egy sikeres, területileg állandóan terjeszkedő, anyagilag állandóan növekvő magánvállalkozás, amely eddig is megvolt az olimpia nélkül, és meg is lesz. Eközben a NOB görcsösen keresi azokat a sportokat, amelyekkel új közönséget lehetne megszólítani, ám ehhez a darts esetében lehet, hogy túl sok alapelvet kellene felborítani.

Kiemelt fotó: AFP