Lehet-e olimpiai sportág a darts?

Lehet-e olimpiai sportág a darts?

2024. aug. 6.

Amatőr ökölvívás, golf, tenisz, sportlövészet és íjászat, avagy öt sportág, amely jelenleg is az olimpiai játékok része. Bármennyire furcsán hangozhat, valamilyen szempontból mindegyiknek van közös vonása a dartsszal. Ezért utóbbi sport ötkarikás játékokkal kapcsolatos esélyeinek, lehetőségeinek vizsgálatában is szerepet kapnak az említett versenyszámok az egyéb faktorok mellett.


Az olimpiára vezető út egyik sportágnak sem kikövezett, sőt rengeteg buktatóval jár. A kritériumok tengerében könnyen elveszhet az ember, ám ebben segítséget nyújthat az a Büntetőn megjelent cikk, amely az MMA olimpiai lehetőségeit tárgyalja. Ezúttal a sokszor megfoghatatlannak tűnő követelményrendszer helyett inkább a gyakorlati oldal kerül reflektorfénybe.


Van-e megfelelő szövetségi háttér?

A rövid válasz, hogy van, a World Darts Federation (WDF). A világszervezetet 1974-ben hozták létre, és vált a sportág irányító szervévé, foglalta írásba, központosította az addig eltérő szabályokat, amilyen a dobótávolság is volt. Jelenleg az olimpia szempontjából egy jelentkező sportágnak minimum ötven országos szövetséget kell magába foglalni, ami nem okoz gondot a WDF-nek.


Ellenben a darts egyike a kevés sportágaknak, ahol a világszervezet nem áll mindenek felett, nem gyakorol kontrollt a legjobbak felett, hanem elsősorban a tömegbázist, az amatőr közösséget szolgálja ki. A sportág krémjét egy független kezdeményezés tömöríti, a Professional Darts Corporation (PDC). Utóbbi egy magánvállalkozás, amely a saját maga alkotta szabályok mentén alakítja ki a versenyrendszerét és köt szerződést a versenyzőkkel, miközben a WDF klasszikus szakági szövetségként működik.


Immár a Független Elismert Sportszervezetek Szövetségének, az AIMS-nek is tagja WDF. De emellett az is összeköti őket a Nemzetközi Olimpiai Szövetséggel, hogy egyes folyamatokban a NOB direktíváit alkalmazzák, mint például az orosz és fehérorosz versenyzők jelenlegi kitiltása vagy éppen versenyeztetése. A PDC-nél szűkült ugyan a lehetőségük az ezeken a területeken élő dartsosoknak, ám semleges zászló alatt bizonyos feltételek mellett mindig is indulhattak a tornákon.


Kik vehetnének részt a játékokon?

Az indulási feltételek szolgáltatnák a legfőbb vitát, hiszen az ebben a dartsszal egy hajóban evező olimpiai sportágakkal kapcsolatban sincs egyértelmű direktíva. Az olimpián az ökölvívás amatőr ökölvívásként szerepel, és senki nem akad fenn azon, hogy nem azokat a sztársportolókat láthatjuk a ringben, akik hatalmas pénzeket, tömegeket mozgatnak meg egy-egy meccsel az évben. Ehhez hasonlító megoldás lenne, ha a WDF, kvázi amatőr rendszerében induló versenyzők kapnák meg az indulás jogát, ami össze is csengene azzal, hogy a két említett szervezetből a WDF tapossa ki jogilag az utat az ötkarika felé.


Felmerülhetne kérdésként, hogy ki lenne kíváncsi egy ilyen tornára, de a tavalyi WDF-világbajnokság négyórás etapjai átlagosan közel 140 000 (!) kattintást generáltak a három legnagyobb YouTube-csatornán, melyeken követni lehetett az eseményeket. Pedig kétszámjegyű volt a visszalépők száma, és a mérkőzések jelentős része hétköznap délután zajlott.


Ilyen nézettségi mutatókat számos olimpiai sport aláírna, de nehéz elképzelni, hogy a NOB egy frissen bemutatkozó sportágban nem a legnagyobb neveket akarná látni. Ehhez pedig köztes megoldások kellenek, amilyen a teniszben is van, ahol ha valaki nézte közvetítéseket, akkor az ötkarika és a Paris 2024 felirat mellett a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) logóját láthatta a legtöbbször. Az ITF égisze alá tartozik a Davis- és Billie Jean King-kupa, avagy az országok közötti férfi és női csapatverseny, ami azért fontos, mert csak az indulhat az olimpián, aki meghatározott alkalommal szerepel rajtuk. Ez lehetne minta a dartsban is, csakhogy amíg az ITF az ATP-vel és a WTA-val partneri viszonyt ápol, addig a dartsban a WDF és a PDC felváltva próbál odaszúrogatni a másiknak, akadályozni egymást.


Az is igaz, hogy a teniszben hiába vannak hagyományosan erős országok, azért összeségében igencsak vegyes a mezőny, ha végigböngésszük a világranglistákat. Ez nagyon fontos, ugyanis a NOB egy zászló alatt mindössze négy versenyzőt enged indulni. De ha mindenki elfogadja is a meghívást, még akkor is olyan nevek maradnának le, akik bármelyik tornán szerepelhetnének. A férfiaknál az akkor világranglista 28., Francis Tiafoe, a nőknél a 18. Emma Navarro lehetett volna a számok alapján a legnagyobb hiányzó.


Ebből a szempontból a golf hasonlít a legjobban a dartshoz. Itt a sokszínűség a világranglistákon már kevésbé állja meg a helyét, hiszen a férfiak versenyében ketten is hiányoznak a világranglista első tíz helyezettjéből, mert az előttük lévők elvitték az Amerikai Egyesült Államok négy kvótáját, de a darts mezőnye még ennél is kevésbé heterogén.


Ugyan volt olyan PDC-világbajnokság, ahol 31 különböző nemzet állhatott volna rajthoz visszalépések nélkül, emellett idén első ízben kevesebb Tour-kártyást ad az Egyesült Királyság, mint a világ többi része, a legjobbak között azonban továbbra is elvétve találni máshonnan érkező dartsost. A világranglista első 16 pozíciójában csupán négy ilyen versenyzőt találni, két holland, egy ausztrál és egy belga személyében. Miután a PDC-vel ellentétben nem a nemzetüket, hanem Nagy-Britanniát képviselnék, így a brit kvóták villámgyorsan elfogynának, és a világranglista első tíz helyezettje közül négyen is lemaradnának a versenyről, miközben olyan népszerű alakjai a sportnak, mint Gary Anderson, Peter Wright vagy éppen Luke Littler szereplése szintúgy esélytelen lenne.


Ez a fajta brit dominancia egy kellően erős női verseny lebonyolítását is nehezítené, arról nem is bebeszélve, hogy páros, vegyespáros, illetve csapatversenyben mekkora szakadékok lennének a legjobb országok és a többiek között.


Kinek kell ez?

A legtöbbet talán magának a sportágnak adná az olimpiai jelenlét, hiszen több országban is megnőnének a dartsnak jutatott támogatások. Ez viszont érdekes vitákat is felvethetne, ugyanis ha PDC-versenyzők lennének ott a játékokon, akkor ők kapnának anyagi segítséget. Ha pedig a WDF-versenyzők indulnának, akkor a WDF alá tartozó országos szövetségek helyzete javulna. Ha ezt a lehetséges financiális ellentmondást félretesszük, még mindig marad motiváció a sportolók szemszögéből, ez pedig a beágyazottság, az elismertség.


A darts bármennyire is az íjászathoz, vagy a sportlövészethez hasonlóan egy szem-kéz koordináción alapuló, elsősorban ügyességi, mentális sport, az utóbbi kettővel ellentétben nincs militarista háttere, múltja, ami mindenekfelett legitimálná a benne megbúvó sportértéket. Hiába nyilvánította sporttá 2001-ben az angol parlament, hatalmas elismerés lenne a dartsnak, ha a BBC Sports Personality of the Year-díjat a jelenleg második legesélyesebbnek tartott Luke Littler kaparintaná meg, hiszen ezt még a csúcson lévő Phil Taylor sem kapta meg.


Ha még a sportág őshazájában is ilyen küzdelmeket vívnak, akkor el lehet képzelni, hogy Nagy-Britannián kívül mennyire elfogadott a darts széles körben.


Attól, hogy a sportcsatornák kínálatában egész évben megtalálható a sportág, még nehéz elképzelni, hogy ne generálna óriási vitákat, ha a magyarországi Év Sportolója Gálán a jelöltek között feltűnne egy dartsos, ahogy az történt 2017-ben Ausztriában, amikor a pályafutása zenitjét lévő Mensur Suljovicot jelölték az év sportolója-díjra.


A jelölést nem kapó, későbbi olimpiai bajnok hódeszkás, Benjamin Karl szállt bele Suljovicba, és elmondta, hogy nem tudja sportnak tekinteni, hogy sok időt tölt dobálgatással, illetve sétálgatással, iszogatással a „Gentle”. A színpadi heves viselkedése miatt sokaknak ellenszenves dartsos, önmagát meghazudtolóan, higgadtan vágott vissza, amikor elmondta, hogy mindenkinek meg lehet a véleménye, de egy másik sportoló munkáját degradálni nem vezet semmi jóra, és nem is túl kollegiális.


A dartsosok és a WDF motivációja egyértelmű, ám nehéz elképzelni, hogy a PDC kikerülésével tervezne a NOB, márpedig utóbbi két szervezett közül a PDC egy sikeres, területileg állandóan terjeszkedő, anyagilag állandóan növekvő magánvállalkozás, amely eddig is megvolt az olimpia nélkül, és meg is lesz. Eközben a NOB görcsösen keresi azokat a sportokat, amelyekkel új közönséget lehetne megszólítani, ám ehhez a darts esetében lehet, hogy túl sok alapelvet kellene felborítani.

Kiemelt fotó: AFP

Szerző

Pirbusz Dániel

Pirbusz Dániel

Pirbusz Dániel

A darts és a labdarúgás megszállottja. A Bundesliga szerelmese, de a többi topligát is félszemmel követi, ahogy a kisebb bajnokságok történései sem hagyják hidegen.