Markovits Kálmán és a CN Barcelona útja a BEK-győzelemig

A sportágak sokaságában sikeres FC Barcelona legnagyobb éveit kollégánk már bemutatta, Katalónia büszke fővárosában viszont további labdajátékokat, csapatsportokat is világszinten űznek, például a vízilabdát. A CN Barcelona színeiben is dominál a piros és a kék, éppúgy halmozza az aranyakat, mint a városi nagytestvér, sőt…

Egy újító magyar

Markovits Kálmán a Vasas pólósaként lett 1952-ben és 1956-ban olimpiai bajnok, újító személyiségével már játékosként forradalmasította a sportágat. A kosárlabda mintájára az ő ötlete nyomán kezdett bele a válogatott a zónavédekezésbe, elsősorban a Szovjetunió grúz centere, Pjotr Msvenieradze semlegesítésére, többek között így tudta megvédeni a címét Magyarország Melbourne-ben.

Markovits magyar szövetségi kapitányként olimpiai bronzéremig jutott Mexikóban – ez az 1960-as években elmondása szerint nem számított sikernek – Mexikó válogatottját irányítva viszont rendkívüli eredményt ért el az olimpiai kvalifikációval. (Ráadásul 1970-ben Mexikóvárosban született László nevű fia, a Vasas jelenlegi elnöke.) Edzői pályafutásának csúcsa viszont még előtte állt: 1979-től tíz éven át irányította a Club Natació Barcelonát, és miközben mélyen megismerte a katalánokat, három éven belül a klub első – és máig utolsó – BEK-győzelme is vele született.

Forrás: esportiudecatalunya.cat

Sokkal több a néző, ha jegyet kell venni

A katalán és a spanyol vízilabda fél évszázada már a világelitbe tartozik, de Markovits játékoskorában még épphogy létezett, egy 1957-es barcelonai tornán 11–0-ra győzött hazánk az ibériai válogatott ellen. A fejlődés jelei ellenére még 20 évvel később is naiv korszakát élte.

„Az 1970-es években arrafelé még mindenki ott rendezte a hazai meccsét, ahol akarta, nem egyszer 25 méteres medencében pólóztak, az én unszolásomra viszont szabályos méretűben, vagyis legalább 33-as medencékben játszották ezután a bajnoki mérkőzéseket – mesélte Markovits 2008-ban az önéletrajzi könyvéhez, e sorok írójának. – A csapatunknál addig rendszeresen ingyen engedték be az embereket.

Elismertem a klubnál, hogy szép ez a gesztus, de azt mondtam: meg fogjátok látni, ha csak egy pesetáért is, de jegyet árultok, sokkal többen jönnek el.

Kétszer annyi nézőnk lett, persze nem volt drága a belépő. A rangadókra megtelt a lelátó, 2000-en szurkoltak nekünk.”

Fotó: Francesco Grillone

Kubala László tanácsa

A pólós szakembert Kubala László, az FC Barcelona történetének egyik legnagyobb alakja már a kiutazáskor felvilágosította, hogy Spanyolországban mindenekelőtt az számít edzőnek, aki a spanyol bajnokságot megnyeri a csapatával. Az Ibériai-félsziget megosztottsága, katalán–spanyol vagy éppen a baszk–spanyol ellentéttel is nyilvánvaló összefüggésben kezdték sokan az európai trófeáknál is többre értékelni az országon belüli diadalokat.

„Nyerhetsz akár BEK-et, Bajnokok Ligáját, Euroligát is, mindez csak hab a tortán” – tette hozzá Markovits, aki megfogalmazása szerint a katalánokban „zárkózott, nacionalista” embereket ismert meg, akiket társaságban különösebben nem érdekel, ha valaki nem érti meg őket. Ha olyan mondanivalójuk akadt, néha a vezetőedző jelenlétében is sportot is űztek abból, hogy katalánra váltottak, így a spanyolul jól beszélő magyar szakember előtt is elrejtették véleményüket. De ott és akkor még ezt is elbírták az erős szakmai és emberi kapcsolatok, Markovits így dolgozhatott egy évtizeden át a klubnál.

Franco és a katalánok

„Mindehhez hozzá tartozik, hogy Franco betiltotta a maga idejében az anyanyelvük használatát, csak négy fal között beszélhették, az idősebbek ezért sem írni, sem olvasni nem tudták – folytatta Markovits. – A szembenállás kifejezésére tört ki a katalánmánia Franco halála után, ma már csak ezt használják az iskolától kezdve mindenhol, bár másnak szörnyű nehéz így velük. A pólósok között mindenki e nemzethez tartozott, a legjobb játékosaim, Manuel Estiarte és Joan Jané nagyon büszkék voltak rá, olyan katalánok voltak, amennyire csak lehet, de ők ezt sohasem éreztették velem.”

Markovits két leghíresebb tanítványából az ibériai vízilabdázás két talán legnagyobb alakja lett a vízben, illetve a vízparton. Estiarte 1996-ban olimpiai bajnok, majd 1998-ban világbajnok lett, Jané szövetségi kapitánysága alatt. Az atlantai játékokon az elődöntőben, a perthi vb-n a döntőben győzték le a magyarokat.

A legnagyobb klubsiker pedig az 1981 decemberi BEK-győzelem, amelyet a négyes döntő házigazdájaként ünnepelhettek. A német Spandaut és a holland Alphent egy-egy góllal, a Vasast hárommal sikerült felülmúlni, utóbbi úgy végződött 15–12-re, hogy Faragó Tamás nyolc, Csapó Gábor négy gólt lőtt az angyalföldi piros-kékeknél.

Színes tévé, Zsiguli, Bruguera

Markovits Kálmán a barcelonai időszakában színes tévével is meglepte a családját, az itthonról kivitt Zsigulinak viszont a helyiek jártak a csodájára. Elmondása szerint a Tibidabo lábánál, az ottani Rózsadombon élhettek, gyönyörű mediterrán környezetben. És ha már a bevezetésnél a Barcelonában népszerű labdajátékokról beszéltünk, mondjuk el, hogy fia, László ígéretes teniszpályafutás előtt állt, később három olimpiára is kvalifikálta magát, amelyhez hozzájárultak az itt töltött évek. Mint édesapja mesélte: „A kinti lakásunkkal kapcsolatban egy kérésem volt, de ehhez ragaszkodtam: teniszpálya is legyen a közelben. Gyerekkorában edzőtársa volt Sergi Bruguera, a későbbi kétszeres Roland Garros-győztes.”

Kiemelt fotó: MTI/Seidner Zoltán)