Második olimpiáján még jobban teljesít az új-zélandi futballista
Egymás után második alkalommal juthat tovább az olimpián a csoportkörből Új-Zéland futballválogatottja, melyben elévülhetetlen érdemei vannak Matthew Garbettnek. A Hollandiában egyre nagyobb ismertségnek örvendő középpályás másodszor szerepel az ötkarikás játékokon, s Tokió után most Párizsban még jobb teljesítmény nyújt.
Az ötkarikás játékokon először 1900-ban rendeztek futballtornát, mikor még klubcsapatok képviselték az országokat. A harmadik olimpián szerepeltek először nemzeti válogatottak, és több mint fél évszázadon át igazán komoly nívót jelentett az olimpiai labdarúgótorna. Később több módosítás történt a részvételi feltételekben, a most is érvényes szabályokhoz először 1992-ben közelítettek, amikor bevezették az U23-as korhatárt, majd 1996-től a három túlkoros engedélyezése is megtörtént. A XXI. században a kvalifikációt már egyértelműen abba az irányba terelték, hogy minden kontinens képviseltesse magát, sőt az arányokat is igyekeztek még egyenlőbbé tenni.
A korosztályos szabályozás miatt jelentősen csökkent azok száma, akik többszörös olimpikonnak mondhatják magukat. Pláne olyan értelemben, hogy a korhatár alatt érjék ezt el és ne túlkorosként szerepeljenek a második alkalommal. Azért kivételek mindig akadnak, a párizsi tornán például a spanyol Eric García, az argentin Thiago Almada, és az új-zélandi Ben Waine, valamint Matthew Garbett.
Az óceániai ország együttese negyedik alkalommal szerepel az olimpián, és amíg a 2008-as és a 2012-es játékok során a győzelem sem jött össze a csapatuknak, Tokióban már a továbbjutást ünnepelhetett, többek közt az említett fiatalok részvételével. Idén is ez a cél, aminek elérésében a nyitófordulóban aratott siker nagyon sokat segített. Azonban a folytatás már kevésbé alakult jól, mert egy hatalmas pofont kaptak az amerikaiaktól, így a folytatásban a házigazda francia válogatottal szemben kellene kivívni a továbbjutást.
A 22 éves Garbett Londonban született új-zélandi apa és francia anya gyermekeként. A nála két évvel fiatalabb öccse megszületése után nem sokkal a család Franciaországban próbált szerencsét, majd mikor a kis Matthew ötéves volt, akkor Új-Zéland következett. Paraparaumu városában ismerkedett meg a labdarúgással, majd 12 éves volt, amikor a főváros vonzáskörzetébe költöztek, hogy csatlakozhasson az Olé Futball Akadémiához. Garbett alig 15 esztendősen debütált a Western Suburbs csapatában, s egy évvel később tagja volt a Chatham-kupa döntőjébe szereplő együttesnek. A Wellington College diákjaként szerepelt ezután az Eastern Suburs színeiben, majd elszegődött a Team Wellingtonhoz. Időközben az utánpótlás nemzeti csapatokban is helye volt, s a 2019-es FIFA U17-es világbajnokságon nyújtott kiemelkedő teljesítménye meghozta az áttörést számára. 2020 januárjában aláírta első profi szerződését a svéd Falkenbergs FF-nél, amely révén visszatért Európába, hogy beteljesítse álmát – immár profi futballistaként.
„Ezért dolgoztam egész életemben, és nagyon izgatott vagyok az első lehetőségem miatt. Persze nehéz ilyen fiatalon elhagyni a barátokat és a családot, de úgy gondolom, ez a megfelelő idő számomra, hogy Európába költözzek”
– fogalmazott bemutatásakor a fiatal középpályás.
A transzfer létrejöttében jelentős szerepet vállalt a hallandi klub korábbi egyetlen új-zélandi labdarúgója, Dan Keat is, aki később abban is segédkezett a fiatalnak, hogy könnyedén beilleszkedjen. Az addigra visszavonult válogatott középpályás a skandináv országban telepedett le, így egyfajta pótapaként szolgált Garbett azon időszakában. Ugyan a fiatal középpályás kevés játéklehetőséget kapott a svéd élvonalban, de fizikailag és taktikailag is fontos volt számára az ott töltött másfél év. Ugyanis 2021-ben a tokiói olimpián is már részt vehetett, s bár csak két összecsapáson lépett pályára, Keat közbenjárásával a Torino FC ajánlata is befutott.
Ugyan az élvonalbeli első csapathoz írt alá, de mindössze 19 esztendősen kézenfekvő volt, hogy a primaverában fog szerepelni. Ezt ő is tudta és el is fogadta, azonban bízott abban, hogy a jó teljesítmény elég lesz arra, hogy idővel előrelépjen. A mutatott játékkal nem volt gond, a lehetőség azonban sosem érkezett meg, egy kupameccsen tíz perc az idény legelején, ennyi jutott neki. A padon ücsörgést megunva 2023 januárjában kölcsönbe került a holland másodosztályú NAC Bredához, ahol Peter Hyballa irányítása alatt meg is tudta mutatni tehetségét. A jól sikerült kölcsön után a holland klub élt az opciós jogával és véglegesítette a fiatal középpályás szerződését. Noha időközben Jean-Paul van Gastel lett az edző, aki rendszeres középpályás rotációiról híresült el Hollandiában, Garbett még nála is alapember volt a sérülései ellenére is. A 2023–2024-es idényben az új-zélandi légiós négy góllal és öt előkészítéssel járult hozzá, hogy a bredai együttes öt másodosztályú idény után visszatérhessen az élvonalba.
A most zajló olimpiai tornára már az új edző, Carl Hoefkens engedélyével ment el, ahol csapatkapitányként rögtön az első mérkőzésen, Guinea ellen, góllal segítette győzelemhez az új-zélandi válogatottat. Ugyan kihagyott egy büntetőt, de mentális erejéről tanúbizonyságot téve egy perccel később máris betalált egy labdaszerzés utáni egyéni akció végén. A második találkozón az Egyesült Államok ellen a sima vereség ellenére ő adta a szépítő találathoz vezető utolsó passzt, s közben a statisztikai lapot kitöltő mutatókban is jól teljesített. Noha a két meccs nagyon kis minta, de eddig az egyik legjobban teljesítő középpályás a tornán.
A NAC Breda nagyon várja vissza az olimpiáról, mert kevés olyan játékos van a keretben, akik képesek a labdás fázisban a kreativitásukkal helyzeteket kialakítani, míg a labda nélkül a védekezésben aktív szerepet betölteni. Ugyanis a másodosztály egyik legjobban cselező és kulcspasszokat kiosztó játékosa Garbett, aki egyben a felső tíz százalékba tartozik a középpályások közt szerelés és védekező párharcok terén is. Azonban már július elején megjelentek olyan pletykák, hogy Eredivisie-csapatok érdeklődnek iránta. Hogy végül miként alakul a sorsa, az talán attól is függ, hogy mennyire sikerül jól az olimpiája, de egyelőre ebben a tekintetben jól áll.
Kiemelt kép: Julio Cortez/AP Photo/Alamy Stock Photo