A korábbi DVTK-légiós edzőként a Premier League előszobájában jár
Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy bő egy évtizeddel ezelőtt a Diósgyőr labdarúgócsapata spanyol játékosok szerződtetésével próbált erősíteni. Az akkori „Armadából” José Juan Luque és Francisco „Paco” Gallardo is klublegenda lett, Fernando Fernández pedig később vezetőedzőként is dolgozott a klubnál. Utóbbi manapság a legendás chilei szakember, Manuel Pellegrini asszisztense a Real Betisnél, ám Gallardo váratlan helyen bukkant fel nemrég: a Leeds United tartalékcsapatát edzi egy ideje.
Francisco Gallardo, vagy ahogyan Spanyolországban és immár Angliában is nevezik, Paco, 31 évesen érkezett Magyarországra, több száz spanyol élvonalbeli és másodosztályú mérkőzéssel a lábában. Diósgyőrben hamar megszerették, nem csak technikás játéka, ördöngös cselei és életveszélyes beadásai miatt, hanem azért is, mert a szurkolókkal is mindig a legnagyobb tisztelettel bánt. Akkoriban szokás volt, hogy a győztes mérkőzések után a játékosok tettek egy tiszteletkört a pálya körül, lepacsizva a drukkerekkel, és ennek a sornak a végén következett Paco, messze leszakadva a többiektől, mert mindenki aláírást, közös fotót szeretett volna a DVTK történetének egyik legjobb légiósától. 2011 és 2013 között végül 40 mérkőzésen viselte a piros-fehér mezt, majd visszavonulása előtt, korábbi diósgyőri edzője, Benczés Miklós invitálására, egy évig a Puskás Akadémiát erősítette és mellette gyerekeket edzett. A legenda szerint ő volt az, aki elsőként felfigyelt egy bizonyos Sallai Roland nevű ifjú tehetségre.
Egy másik emlékezetes eset volt magyarországi tartózkodása során, hogy amikor megtudta, hogy csapattársa, a fiatal kapus, Rakaczki Bence leukémiával küzd, ő azonnal megkereste egykori sevillai klubtársát, a brazil válogatott Daniel Alvest és kért tőle egy, az FC Barcelona sztárjai által dedikált mezt, amit aztán árverésre bocsátott, hogy a befolyt összegből támogathassa Rakaczki kezelését.
Pályafutása befejeztével egy hosszú, érzelmes levélben búcsúzott el a magyarországi, azon belül is a Diósgyőrben töltött évektől, amit a Magyar Lelátó nevű oldal tett közzé. Akkor többek között a következőket írta:
„Egyik alkalommal úgy érkeztem edzésre, hogy a pálya szélén rengeteg család állt a kezében egy festékes bödönnel. Azért jöttek, hogy lefessék a stadiont. Leesett az állam, annyira meglepődtem, azt gondoltam ez valamilyen büntetés, de nem, egyszerűen a szurkolók ennyire magukénak érzik a klubot. Ebben a percben megértettem, hogy jól döntöttem és nem tévedtem, hogy a DVTK-hoz igazoltam. Akartam érezni a rajongást, azt akartam, hogy én az ő részük legyek és ők részeim legyenek. A kétségek eloszlottak, elfelejtett érzések jöttek elő újra. Elképzelhetetlen volt, soha nem tudtam volna elképzelni, hogy így fogom élvezni. A futball adta nekem meg azt, ami vagyok, és Miskolc, a DVTK a nagy életkedvet adta. A legjobbat kaptam a szakmámban, az emberek szeretetét és melegét.”
A levél egésze szerencsére elolvasható ma is a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon.
Elképesztő népszerűségnek örvendett Miskolcon (Forrás: boon.hu)A pályán kívül
A korábbi U17-es világbajnoki bronzérmes – ráadásul ezt a címet Iker Casillas és Xavi Hernández oldalán harcolta ki – Gallardo visszavonulása után visszatért oda, ahonnan indult: a Sevilla FC-hez. Eleinte ott is utánpótlásedzőként dolgozott, egészen kicsi gyerekekkel, majd idővel egyre feljebb és feljebb tornászta magát a ranglétrán. Dolgozott technikai vezetőként az első csapat mellett, valamint edzőként a C és B csapatoknál, utóbbival a spanyol harmadosztályban. Innen a gyenge idénykezdet miatt 2021 őszén menesztették. Ezek után képezte magát, edzői konferenciákra és tanulmányi utakra járt, majd 2022 novemberében régi ismerőse és barátja, Victor Orta a Leeds United sportigazgatója edzői állást ajánlott neki a Premier League-klub akadémiáján.
Azért csak kezdetben, mert az első csapatnál később jelentős változások történtek: a gyenge eredmények miatt menesztette a klub az amerikai Jesse Marsch-t, akit Javi Gracia váltott. Azonban Gracia kinevezése előtt az átmenetileg kinevezett edző, Michael Skubala irányította az első csapatot, Paco Gallardóval és Chris Armasszal az oldalán. A trió februárban 2-2-es döntetlent ért el az Old Traffordon a Manchester United vendégeként, majd kikaptak a manchesteriektől 2-0-ra hazai környezetben, miként az Evertontól is 1-0-ra.
Michael Skubala (balra), Chris Armas és Paco Gallardo az Old Traffordon (Forrás: Alamy)Javi Gracia érkezésével Skubala az első csapat stábjába került, ahol az azóta kinevezett Sam Allardyce is igényt tart a munkájára, Gallardo pedig átvette az U21-es csapat irányítását. Nem is akárhogyan, hiszen a Leeds hat meccsből négyet megnyert a Premier League 2 másodosztályának alapszakaszában és bár ugyanannyi ponttal végzett, mint a ligát megnyerő Southampton, rájátszásra kényszerült a másik feljutó helyért. Ebben előbb egy hete 2-1-re legyőzte az Aston Villa korosztályos csapatát, a döntőben pedig 3-0-ra múlta felül a Nottingham Forest U21-eseit, így a következő szezontól a topcsapatok tartalékjai ellen mérkőzhet.
Nem győzzük hangsúlyozni, Francisco Gallardo mérlege így nyolc mérkőzés, hat győzelem, egy döntetlen és egy vereség. Nem csoda, hogy egyre nő a reputációja a városban.
Gallardo megítélése és a Leeds filozófiája
A Leeds U21-es csapatánál másodedzőként dolgozó Michal Pujdak a Yorkshire Evening Postnak így nyilatkozott Gallardóról:
„Paco nagyszerű szakember, korábban Spanyolországban edzősködött, hatalmas tapasztalata van edzőként és technikai vezetőként, szóval remek a kapcsolatunk. Sokat tanulok tőle. Régóta vagyok a klubnál, és ezzel a kinevezéssel nagy felelősséget kaptam, de úgy érzem, hogy Paco az az ember, aki megbízik bennem és az elvégzett munkámban, így remek dolog, hogy vele dolgozhatok.”
Pujdak a negyedik szezonját tölti Leedsben, miután az ifjúsági fejlesztőedzőből lett a 21 éven aluliak asszisztense. A korábban a Grimsby Town, a Hull City, a Manchester City és a Manchester United alkalmazottjaként is dolgozó Pujdak korábban Mark Jacksonnal, Skubalával és most Gallardóval dolgozik a tartalékcsapatnál.
„Minden edző más, így Paco is. Nyilvánvaló, hogy spanyol gondolkodásmódjával nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a csapat intelligens legyen labdával és labda nélkül is. Igyekszünk segíteni a srácoknak, hogy megértsék, hogyan tudják irányításuk alá vonni a különböző játékszituációkat, így például azt, hogy a meccs vége felé, amikor vezetünk, akkor is merjenek játszani és legyenek kezdeményezők. Továbbra is ezt szeretnénk látni. Nagyon jó, hogy különböző mentalitású edzőkkel dolgozhatok együtt, mert ez segít mindannyiunknak más-más környezetben fejlődni”
– tette hozzá.
„A Leedsnél egyértelmű, hogy nagyon vágynak a fiatal játékosok arra, hogy az akadémiáról az első csapatba kerüljenek, fantasztikus látni, hogy az első csapat menedzserei, akár Jesse Marsch, akár Javi Gracia, megfordultak a meccseinken. Ez ösztönzi a srácokat, hogy még jobb teljesítményt nyújtsanak, márpedig ezek a játékosok, akik kopogtatnak az ajtón, megpróbálják letenni a névjegyüket az első csapat menedzsere előtt is”
– mondta Pujdak.
Lehet-e esélye Gallardónak egy napon a PL-ben bizonyítani?
Amikor 2022-ben megérkezett, több leedsi és yorkshire-i lap azt találgatta, hogy az azóta már távozott Orta azért is vitte őt a klubhoz, hogy idővel ő vegye át Marsch helyét. Nyilván miközben az első csapat élet-halál harcot vív az élvonalban maradásért, ez a kérdés most nem prioritás, de ha a tartalékok élén továbbra is bizonyítja rátermettségét, könnyen lehet, hogy idővel felkelti majd a döntéshozók figyelmét, ha az első csapathoz keresnek edzőt. Most azonban egyelőre a Premier League-ben maradást kell megoldaniuk Patrick Bamfordéknak, és ezt egyelőre Sam Allardyce irányításával kívánják elérni, nem Gallardóéval. Azt mindenesetre mi is örömmel figyelhetjük, hogy a korábbi diósgyőri és felcsúti légiós egyre jobban boldogul edzőként egy angol élvonalbeli klub kötelékében is.