A mágikus tetoválás, egy beteljesült BL-álom és a legdurvább bemutatkozások

A mágikus tetoválás, egy beteljesült BL-álom és a legdurvább bemutatkozások

2022. szept. 9.

Giovanni Simeone 13 éves korában magára tetováltatta az álmát, melyet 14 évvel később, szerda este beteljesített a Liverpool elleni mészárláskor. Nem ő volt az egyetlen mesés „Bajnokok Ligája-elsős”: Rooney mesterhármast, Van Basten mesternégyest szerzett első BL-összecsapásán. Nem is beszélve a 18 éves Bajnokok Ligája-ifjoncról, Iker Casillasról.



Imádjuk azokat a sportos filmeket, amelyek főhőse egy ember vagy egy csapat lehetetlen küldetéssel. A cél csaknem elérhetetlen, de szinte emberfeletti erőfeszítéssel, kis szerencsével valahogy mégis sikerül elérni. A jamaicai bobcsapat tündöklése az 1988-as téli olimpián felejthetetlen, ahogy „Eddie, a Sas”, vagyis Eddie Edwards 60,5 méteres calgary-i ugrása a sáncon szintén, amellyel tökutolsó lett, de brit csúcsot döntött, és kis túlzással minden szurkoló szívét elnyerte a helyszínen. Az említett sportolóknak volt egy álma, és egész addigi életüket arra tették fel, hogy megéljék ezt.


Giovanni Simeone esetében az lett volna a csoda, ha nem futballista lesz belőle. Édesapja, Diego Simeone kétszeres Copa América-győztes argentin színekben, nyert olasz, spanyol bajnoki címeket, európai Szuperkupát, edzőként pedig spanyol bajnok, kupagyőztes, Európa-liga-győztes, kétszeres Bajnokok Ligája-döntős. Fiának kitaposott útja volt a futballpályára, nem is tévedt el rajta. Az argentin Banfieldben, majd Európába költözve a Genoában, a Fiorentinában, a Cagliariban és a Hellas Veronában is látványos gólokat lőtt, 292 mérkőzésen 88-at. Augusztus óta a Napoliban játszik kölcsönben.


Édesapját rengeteg mérkőzésen láthatta játszani a Bajnokok Ligájában, és a kupasorozat megszállottjává vált. 13 éves korában magára tetováltatta álmai címerét, a futball labdát formáló nyolc Bajnokok Ligája-csillagot. A Guardiannek arról mesélt tavaly, hogy apja ellenezte az akciót, édesanyja pedig csupán annyit kérdezett tőle:



„Giovanni, miért?”


„Azért, hogy az első meccsemen, amikor pályára lépek a BL-ben, megcsókolhassam a tetoválásomat.” – hangzott a válasz.



14 évvel később, 2022. szeptember 7-én a Liverpool elleni BL-meccsen csapattársa sérülése miatt küldte őt pályára Luciano Spalletti a 41. percben. Három perccel később közvetlen közelről belőtte a Napoli harmadik gólját a georgiai Kvicsa Kvarackelia passzából. Beletelt pár másodpercbe, mire felfogta, élete álmát váltotta valóra. Fejét fogva, zokogva zuhant a gyepre, és persze megtartotta a 14 évvel korábbi fogadalmat: megcsókolta a tetoválást. A meccset nagy meglepetésre 4–1-re nyerte meg a Napoli.



„A kezdetektől ez volt az álmom. A tetoválás ezért készült, hogy gólt lőjjek a BL-ben, és megcsókolhassam a tetkót. Minden áldott nap, amikor ránéztem a karomra, erről álmodtam. Sokat dolgoztam, hogy eljussak idáig, és most megérkeztem.”



Nyilatkozta örömtől ittasan a csatár, aki minden mérkőzése előtt felhívja édesapját, és ezúttal sem tett másképp. Nápolyban sokat várnak tőle, a Serie A-ban és a Bajnokok Ligájában is.





Mahrez-balostól a Van Basten-ollóig


De persze nem az övé az első meseszerű bemutatkozás az első számú európai kupasorozatban, nézzük a legemlékezetesebbeket.


Marco van Basten az 1992-93-as idényben játszhatott először a Bajnokok Ligájában, méghozzá a Göteborg ellen. Nem teketóriázott, négy gólt rúgott a svéd bajnoknak, a harmadikat 15 méterről ollózta be. Abban az évben hat találatot szerzett a sorozatban, az AC Milan egyedül a PSV-től kapott gólt a müncheni döntőig vezető úton, ahol az Olympique Marseille állta útját (1–0).


Faustino Asprilla 1997-ben a Barcelona ellen mutatta meg magát a Bajnokok Ligájában. Miközben a katalánok a Sonny Anderson, Rivaldo párossal támadtak, a Newcastle United sérülés miatt nélkülözte a klubikont, Alan Shearert. Ekkor lépett elő a kolumbiai csatár: értékesített tizenegyesével és két felhőfejesével elintézte a Barcát, melynek már csak a szépítésre futotta (3–2).


Anglia üdvöskéje, Wayne Rooney a 2004-2005-ös szezonban robbant be: a manchesteri közönség kíváncsian várta, hogy a siheder, akiért összesen 27 millió fontot fizetett a United az Evertonnak – ez volt akkor a rekord a 20 év alatti játékosok piacát tekintve –, megéri-e a pénzét. 2005 szeptemberében az MU a Fenerbahcét fogadta az Old Traffordon: első gólját rosszabb lábával, ballal vágta a léc alá, a másodikat 20 méterről jobbal a bal alsóba. A harmadikat szabadrúgásból tekerte Rüstü Recber kapujába. 18 évesen és 335 naposan. Ilyen még nem volt, Anglia és a focivilág leborult a lábai elé.


Két évvel azután, hogy a Leicester City feljutott a Premier League-be, megnyerte a 2015-2016-os bajnokságot, maguk a játékosok is nehezen hitték el, hogy ez megtörténhetett. A Bajnokok Ligájában az FC Bruges ellen kezdtek idegenben. Marc Albrighton góljával szereztek vezetést, aztán viszont jött két káprázatos balos. Rijad Mahrez előbb pazarul csavart egy 17 méteres szabadrúgást a bal felsőbe, majd a Jamie Vardy által kiharcolt büntetőt értékesítette magabiztosan élete első BL-mérkőzésén. Algériai játékos soha nem kezdett még így a sorozatban. Mahrez dolgozik rajta, hogy elhomályosítsa a 20. század ötödik legjobb afrikai játékosának választott Rabah Madjer emlékét: ő az egyetlen algériai labdarúgó, aki valaha európai kupadöntőt játszott. 1987-ben a Portóval megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját az Andreas Brehmével, Lothar Matthäusszal, Karl-Heinz Rummeniggével felálló Bayern München ellen.





Thomas Müller története sem rossz: a dél-bajorországi születésű Bayern-csatár 2009-ben a Sporting ellen játszhatott először a BL-ben. Bastian Schweinsteiger helyére állt be a 72. percben, és a 90. percben belőtte a németek hetedik, önmaga első gólját. Még nem volt 20 éves.


A mezőnyjátékosok sorát Van Bastennel kezdtük, és vele fejezzük be. Az ő rekordját adta át a múltnak a francia-elefántcsontparti Sébastien Haller. A támadó tavaly szeptemberben fékezhetetlenül kezdett a BL-ben. Akkori csapata, az Ajax egy ötöst pakolt be a Sportingnak Lisszabonban, ebből a csatár egymaga négy gólt vállalt. A hollandok 6 mérkőzésből hatot nyertek a csoportban, ám a nyolcaddöntőben a Benfica megállította őket. Haller 11 gólt lőtt ezen a hat mérkőzésen, és úgy végzett a BL-góllövőlista 3. helyén, hogy mindössze hét találkozón lépett pályára. Ma azért szorítunk neki, hogy legyőzze a rákot.



„San Iker” és egy szerb ifjú


A kapusokat nézve az egyik, ha nem a legmaradandóbb emlék Iker Casillas első BL-összecsapása. 1999 szeptemberében a spanyol bajnokságban egy Athletic Bilbao elleni meccsen lépett pályára először a Real Madrid felnőtt csapatában, három nappal később pedig egy őrült meccsen mutatkozott be a BL-ben. A brazil Giovanni és Raúl is duplázott, a vége Olympiakosz – Real Madrid 3-3, Casillas egyik gólról sem tehetett. 18 évesen és 117 naposan minden idők legfiatalabb kapusa lett a sorozatban, melyet az idény végén megnyert csapatával a Valencia elleni fináléban (3–0).


A rekordját azóta többen is megdöntötték, legutóbb a szerb származású, Szerbiában nevelkedett Mile Svilar. Ő az SL Benfica kapusaként 2017-ben a Manchester United elleni meccseken megjárta a poklot és a mennyet is. 18 évesen és 52 naposan állt be a kapuba az első, hazai mérkőzésen a csoportkörben, és Marcus Rashford szabadrúgása után túl sokat hátrált a labdával, 1–0-ra nyertek ezzel az angolok. A visszavágón is megdöntött egy rekordot, ő lett a legfiatalabb kapus, aki büntetőt védett a BL-ben. Csapata ennek ellenére 2–0-ra kikapott, a többi között parádés védéseivel és szerencsétlen öngóljával. Ma az AS Roma kispadját koptatja.


Kiemelt fotó: UEFA

Szerző

Gabay Balázs

Gabay Balázs

Gabay Balázs

A Büntető.com szerzője.