„A marokkói csapat sokszínűsége tökéletes elegyet alkot”

„A marokkói csapat sokszínűsége tökéletes elegyet alkot”

2022. dec. 7.

Marokkó tökéletes meccstervvel jutott el a Spanyolország elleni nyolcaddöntő büntetőpárbajáig, majd kapusának, Jasszin Bununak köszönhetően a katari világbajnokság negyeddöntőjéig. A találkozót követően az afrikai ország szövetségi kapitánya, Valid Regragi elmondta, miért úgy játszottak, ahogy, de fontos, a marokkói közéletet foglalkoztató témában is állást foglalt.

Marokkó nemcsak tudta, hogyan kell Spanyolország ellen játszani, meg is valósította előzetes elképzelését. Már a nyolcaddöntőt megelőzően a marokkói válogatott szövetségi kapitánya, Valid Regragi arról beszélt, hogy megvannak az eszközeik Spanyolország ellen, és, hogy a terveik szerint lendületes futballt játszanak majd. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, a mentalitás legalább annyira fontos lesz, mint a fizikai állapot.



„Spanyolország átlagosan 70 százalékban birtokolja a labdát ezen a világbajnokságon. Ez unalmas lehet a nézők és az ellenfél számára is. Talán a FIFA-nak pontokat kellene adnia a csapatok labdabirtoklásáért. Úgy járatják a labdát, hogy közben elfáradsz, és amikor hibázol, akkor azt kihasználják”


– mondta Regragi. Míg a mérkőzést követően kifejtette:


„Még nem vagyunk Franciaország, Németország vagy Anglia, hogy felvehessük Spanyolországgal a versenyt a labdabirtoklás tekintetében. Megegyeztünk abban, hogy nem birtokoljuk a labdát. Nem vagyok varázsló. Tudtuk, hogy Spanyolország játéka a labdabirtokláson alapul, és ennek tudatában játszottunk. Nem jelentettek veszélyt”.


A fenti állítás tökéletes megállja a helyét – Marokkó szempontjából mindenképp. Csak néhány elem, amivel Regragi csapata lassította, nehezítette a spanyolok játékát:


  1. 4-5-1 középmagas-alacsony blokk;
  2. kompaktság: horizontálisan, vertikálisan; szűk távolságok a csapatrészek között;
  3. Busquets, Pedri, Gavi szervezőjátékának a minimálisra csökkentése; 2 az 1 kialakítása a középpályán;
  4. Hakimi és Zijes védekezésben mutatott fegyelmezettsége, Alba mélységi beindulásainak levédekezése.



Ugyanakkor az éremnek van másik oldala is. Ahogy azt Hrutka János írta: Spanyolország arra sem fordított különösebb energiát, hogy támadásban miképpen fogják megbontani a rendkívül fegyelmezett marokkói védekezést. Spanyolország az első félidőben hiába passzolt 389-et, annak a túlnyomó többsége a pálya középső harmadában zajlott. A támadó harmadban már csak 51 passzra futotta, egy kísérlet és 0,09-es xG-mutató mellett, vagyis nem tudtak helyzetet kialakítani Gaviék. 1966 óta, amióta mérik a válogatottak teljesítményét, még sohasem fordult elő, hogy Spanyolország ilyen kevés helyzetig, egy kísérletig jusson, és ne találja el a kaput egyszer sem az első félidőben.


A csapat az csapat


A büntetőkkel megnyert mérkőzést követően Valid Regragi kulturális, a marokkói közéletet foglalkoztató témában foglalt állást. A 26 fős keretből 14 labdarúgó ugyanis nem Marokkóban született: a tizenegyesek során remekül védő Bunu (azaz Bono) kanadai születésű, míg Asraf Hakimi, aki a legjobb nyolc közé lőtte csapatát, Spanyolországban, egész pontosan Madridban született. A játékosok származásával kapcsolatban megosztottság van Marokkóban. Valid Regragi elismeréssel beszélt játékosai hozzáállásáról, attitűdjéről, kiemelve, hogy az európai születésű labdarúgók az elmúlt két hétben bizonyították marokkói származásukat.



„A világbajnokság előtt sok problémánk volt azzal, hogy a marokkói és az európai születésű srácokat megkülönböztetik. Néhányan, köztük újságírók ebben a teremben azt mondták, az Európában született játékosok nem szeretik Marokkót, és hogy miért nem a hazai születésű játékosok játszanak? Megmutattuk a világnak, hogy minden marokkói marokkói, és, amikor a válogatotthoz érkezik, meg akar halni a csapatért.”


– fogalmazott Regragi. És ha már közösség, csapat. A szövetségi kapitány ragaszkodott ahhoz, hogy minden játékos magával hozza családtagját a válogatott bázisára. A szakember arról is beszélt, hogy a marokkói csapat sokszínűsége tökéletes elegyet alkot.



„Néhány játékos Németországban született, néhányan Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Franciaországban, és minden országnak megvan a maga futballkultúrája. A marokkói csapat sokszínűsége tökéletes keveréket alkot. Ebből készült egy mix, amivel bejutottunk a negyeddöntőbe”



– tette hozzá. Külön kitért Hakim Zijesre is, aki szerinte olyan, mint Neymar Brazíliának és Kylian Mbappé Franciaországnak. Nem egy átlagos játékos, hanem Marokkó legjobbja.



„Felelősséget kell adnunk neki, és szeretetre van szüksége.”



Szerző

Havasi Zsolt

Havasi Zsolt

Havasi Zsolt

Több éve foglalkozom újságírással. Ismerem az online és a nyomtatott sajtó sajátosságait, alapvetéseit. Érdekel a labdarúgás, a pszichológia, az ember és a lélek. De rájöttem, minél többet olvasok ezen témákról, annál kevesebbet tudok. Amikor épp nem a futballról írok, akkor a kutyával rohangálok egy akadályokkal nehezített pályán.