Folytatódik a brazilok uralma a Libertadores-kupában?

Folytatódik a brazilok uralma a Libertadores-kupában?

2022. márc. 27.

A legrangosabb dél-amerikai klubsorozat elmúlt három idényét kivétel nélkül brazil klub nyerte, az utolsó két alkalommal házidöntő után. A Libertadores-kupa 2022-es kiírásában ugyancsak néhány tehetősebb brazil együttes lehet a favorit. A csoportkör sorsolása kapcsán az idei esélyek mellett visszatekintünk a sorozat történetére.


 


Noha a Libertadores-kupa első, 1960-as kiírását még az uruguayi Penarol nyerte (a montevideói klub összesen öt elsőségnél tart), természetesen Argentína és Brazília jócskán kiemelkednek a győzelmek számában. Az argentinok 25 alkalommal, a brazil klubok 19-szer nyertek eddig. A további győzelmeken öt ország osztozik, a 16 elsőségből nyolc uruguayi csapatokhoz köthető, míg kolumbiai és paraguayi elsőség három-három alkalommal született egy-egy chilei és ecuadori siker mellett.


Utoljára 2016-ban a kolumbiai Atlético Nacional sikerekor fordult elő, hogy nem argentin vagy brazil csapat került Dél-Amerika futballtrónjára.


A kupasorozat rekordgyőztese az aranykorán immár évtizedek óta jócskán túllévő argentin Independiente, amely hét elsőségéből négyet egymást követő években ünnepelhetett (1972, 1973, 1974, 1975). Utolsó, 2007-es sikere óta hat kupagyőzelemmel második az örökrangsorban a Boca Juniors, amely legutóbbi diadala óta csak két elvesztett fináléig jutott. Rohamosan közelít hozzá négy sikerével az örök rivális River Plate, amely például 2018-ban a Bocát verte egy örökké emlékezetes döntőben. A sorozatba idén visszatérő Estudiantes ugyancsak négyszer végzett az élen. A legutóbbi két kiírást megnyerő Palmeiras mellett a Sao Paulo FC, a Santos FC és a Gremio egyaránt háromszor jutott fel a trónra, míg a tavalyi döntős Flamengo, az Internacional és a Cruzeiro kétszeres győztes.


 



 


A 2022-es kiírás esélyesei


Az idei 32-es főtáblára nyolc brazil és hat argentin klub mellett három-három bolíviai és paraguayi, továbbá két-két chilei, kolumbiai, ecuadori, kolumbiai, uruguayi, perui és venezuelai csapat került.


A tavalyi döntő résztvevőit a 2022-es kiírásban is a végső győzelem legnagyobb esélyesei között emlegethetjük, mivel évek óta a kontinens legjobbjai, és – jelen állás szerint – mindkét csapat egyben maradt. Az elmúlt két kiírást a Palmeiras, míg a 2019-est a Flamengo nyerte meg. Az előző idényben a Rony, Gabriel Veron vagy Gustavo Gómez által fémjelzett Sao Pauló-iak hosszabbításban diadalmaskodtak a Gabriel „Gabigol” Barbosa által repített riói gigász felett. Mindkét csapat olyan csoportba került, ahonnan a továbbjutás, és alighanem még az első hely elérése sem okozhat gondot. A Verdaót – az ecuadori Emelec és a venezuelai Deportivo Táchira mellett – összesorsolták a története első bolíviai bajnoki címét ősszel megnyerő Independiente Petroleróval.


 



rib5250.webp
None




 


Ezzel szemben a 2021-ben elődöntőig jutó brazil országos bajnok Atlético Mineiróhoz kevésbé volt kegyes Fortuna, hiszen a kétrészes sorozatunkban bemutatott Hulk és társai a regnáló ecuadori és kolumbiai bajnok mellett megkapták a Belo Horizonte-i vetélytárs América Mineirót, mellyel így az országos és az állami bajnokság mellett a nemzetközi porondon is rangadókat vívhatnak. A Copa Sudamericana előző kiírását megnyerő Athletico Paranaense a veterán Roque Santa Cruz által erősített paraguayi Libertad jelenléte ellenére ugyancsak teljesíthető feladatot kapott a csoportkörre.


Az argentin nagyágyúk közül a bajnoki címvédő River Plate papíron könnyebb csoportba került, és ne feledjük, hogy a Manchester Cityhez szerződő nagy tehetség, Julián Álvarez a csoportkört még biztosan náluk tölti. Ellenben az E jelű négyesben a Boca Juniors és a brazil Corinthians csatározása talán a teljes csoportkör legjobban várt küzdelme lehet. Ráadásul egymáson kívül még két másik kompetens ellenféllel is meg kell mérkőzniük, ami egyiküknek sem lehet sétagalopp. Mindkét Buenos Aires-i óriásklub egy-egy nagy visszatérővel erősített az új évadra.


Ha az általános trendeknek megfelelően „halálcsoportot” keresünk, akkor az a G jelű. Az ide sorolt csapatok nem tartoznak a végső győzelemre esélyesek közé, de egymással jól ellesznek, nagyon szoros küzdelem várható.


A sorsolás furcsasága, hogy a három paraguayi csapat közül kettő egy négyesbe került, a bajnok Cerro Porteno és az Olimpia Asunción mellett a nagymúltú és a tavalyi uruguayi bajnokságot megnyerő Penarol, illetve a 2021-es első argentin kiírásban diadalmaskodó Colónt sorsolták össze.


A C csoport ugyancsak izgalmasan fest a Red Bull-családhoz tartozó és egyre inkább feltörekvő brazil Bragantino és a másik uruguayi gigász Nacional jelenlétében ugyanis két argentin csapat, a gyengélkedő Vélez Sarsfield és a selejtezőből bejutó Estudiantes színesíti a kvartettet.


A Libertadores-kupa csoportköre április 5-én kezdődik, míg az utolsó fordulót május végén rendezik. Az egyes csoportok első két helyezettje jut be az egyenes kieséses szakaszba, míg a harmadik helyezettek a Copa Sudamericana nyolcaddöntőjétől folytathatják. A sorozat fináléját 2022. október 29-én rendezik az ecuadori Guayaquilben található Estadio Monumental Isidro Romero Carbóban.


 


A Libertadores-kupa idei csoportbeosztása


A csoport: Palmeiras (brazil), Emelec (ecuadori), Deportivo Táchira (venezuelai), Independiente Petrolero (bolíviai).


B csoport: Athletico Paranaense (brazil), Libertad (paraguayi), Caracas FC (venezuelai), The Strongest (bolíviai).


C csoport: Nacional (uruguayi), Vélez Sarsfield (argentin), Red Bull Bragantino (brazil), Estudiantes La Plata (argentin).


D csoport: Atlético Mineiro (brazil), Independiente del Valle (ecuadori), Deportes Tolima (kolumbiai), América Mineiro (brazil).


E csoport: Boca Juniors (argentin), Corinthians (brazil), Deportivo Cali (kolumbiai), Always Ready (bolíviai).


F csoport: River Plate (argentin), Colo-Colo (chilei), Alianza Lima (perui), Fortaleza (brazil).


G csoport: Penarol (uruguayi), Cerro Porteno (paraguayi), Colón (argentin), Olimpia Asunción (paraguayi).


H csoport: Flamengo (brazil), Universidad Católica (chilei), Sporting Cristal (perui), Talleres Córdoba (argentin).


 




A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője: további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:


Futballtangó


Kiemelt fotó: Footwalls

Szerző

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Ficsura Ádám

Az olasz és az argentin labdarúgás elkötelezett rajongójaként célom, hogy a hazánkban kevesebb teret kapó dél-amerikai labdarúgást és a különböző alacsonyabb osztályú bajnokságok csapatait, játékosait minél inkább „elhozzam” az érdeklődő magyar olvasók számára.