„Katar nem lesz pofozógép a vb-n” – interjú Németh Krisztiánnal

– Kétezertizenhat januárjában igazoltál Katarba, az al-Garafához. Személyesen részt vettél a Sporting Kansas és a katari klub közötti tárgyaláson?

– A Garafa megkereste akkori klubomat, és elkezdődött egy egyhónapos tárgyalási folyamat. Ebben játékosként szokás szerint nem vettem részt, csupán az elején elmondtam a feltételeimet. Amikor a Kansas és a katariak megállapodtak, elutaztam Dohába, és aláírtam a szerződésemet. Ott már mindenki jelen volt, akinek a klub részéről felelőssége van az átigazolásban, a menedzser, az elnök, mindenki.

– A 24.hu-nak augusztusban azt mondtad, sokáig tiltakoztál a katari szerződés ellen, és óriási pofonként élted meg, hogy el kellett jönnöd a Sporting Kansastől. Miért?

– Sikeres szezonom volt Kansasben, és szerettem volna ott maradni. Abban az időben a katari bajnokságról nem lehetett sok mindent tudni, ráadásul közeledett a 2016-os Eb, előtte már nem szerettem volna váltani. Viszont a Garafa olyan ajánlatot adott, hogy a Kansasnek és nekünk is el kellett fogadnunk. Utólag azt mondom, jól döntöttünk, hogy elfogadtuk. Akkor persze nehezebb volt ezt megemészteni.

– Az aláírás előtt gondolom elmentetek megnézni a klub központját, és hogy milyen körülmények közé kerülsz. Mik voltak az első benyomásaid?

– Igen, körbevittek bennünket a stadionban, és mindenre kiterjedő, nagyon alapos orvosi vizsgálaton vettem részt. Ezeket látva egy kicsit megnyugodtam. A vb miatt hatalmas fejlesztéseket, építkezéseket lehetett látni mindenhol. Látszott, hogy komolyan vették a bajnokságot is, hogy minél több külföldi edzőt és játékost csábítsanak oda. A válogatottnál spanyol szövetségi kapitányt alkalmaztak, és a katari utánpótlásban is rengeteg külföldi edző dolgozott, hozták be a tudást. Látszott, hogy mindezt már a vb-re készülve építgetik.

– Mit mondott neked a klub vezetője, miért szeretne átigazolni?

– A katari bajnokságról azt kell tudni, hogy egy klubcsapatban legfeljebb négy külföldi játszhat a hazaiak mellett. Emiatt minden légióstól különleges teljesítményt várnak, tőlem természetesen a sok gólt. A liga legjobb két-három csapata rendszeresen sztárjátékosokat szerződtetett külföldről, ilyen volt az al-Szadd vagy az al-Duhail. A középcsapatok pedig szimplán erős légiósokat hívtak. Mivel a légiósok sűrűn cserélődnek, hosszú távon azért nem egyszerű Katarban maradni. Azok a futballisták, akiket honosítási céllal, a válogatott érdekeit figyelembe véve igazoltak, zömmel olyan afrikai játékosok voltak, akik a hazájuk válogatottjába nem fértek be.

– Milyen alapvető különbséget éreztél például az MLS ritmusához képest?

– Az MLS-ben sokkal nagyobb volt a tempó, és nem volt akkora különbség a csapatok között, mint a katari QSL-ben. Ezáltal az előzetesen esélytelenebbnek tartott klub is megverhette mondjuk a listavezetőt. A Qatar Stars League inkább az európai ligákra hasonlított ilyen szempontból, volt három-négy erősebb csapat, amelyik általában győzött, és közülük került ki a bajnok. Gyengébb volt, mint az amerikai bajnokság, de azért Katarban is láttam tehetséges játékosokat.

– Szeptembertől áprilisig tart a katari bajnokság. Hány fok volt mondjuk egy szeptemberi mérkőzésen?

– Hú, volt olyan meccsünk, ahol 40 fok feletti hőmérséklet volt. A legmelegebb időszakban szerencsére nem kellett játszani, akkor Európában voltunk edzőtáborban.



Már 2016-ban is voltak zárt, hűtött stadionok Katarban, úgyhogy miközben odakint 40 fok feletti hőség volt, mi odabent 20 fokban futballoztunk.

– A hétközi edzésritmus teljesen eltért az európaitól, amerikaitól?

– Igen, általában esténként, 6-7 körül voltak az edzések. A feladatok, az edzések felépítése legfeljebb apróságokban tért el attól, amit máshol láttam. Ennek az volt az oka, hogy portugál edzőnk volt, Pedro Caixinha, akinek a szakértelméről mindent elmond, hogy a Garafa után a glasgow-i Rangers edzője lett.

– A csapat mennyi időt töltött el közösen?

– Ebben sem volt nagy különbség a korábbi csapataimhoz képest. A meccseink előtt általában elvonultunk egy szállodába, és többet voltunk együtt. Ami talán különleges volt, hogy a csapatnak igazítania kellett a menetrendet az imádkozásokhoz.

– Mindenhol füves pályákon játszottátok a mérkőzéseket?

– Igen, sehol sem játszottunk műfüvön, a katariak ezt fontosnak tartották.

– Volt szudáni, brazil, tunéziai, szlovák csapattársad is, de a keret kétharmada katari volt. A katari játékosok mennyire voltak befogadók?

– Nagyon jó viszont alakítottunk ki, a mai napig tartom a kapcsolatot néhány volt katari csapattárssal. Ahogy te is mondtad, soknemzetiségű csapatunk volt, a katariak közül is voltak többen, akik nem Katarban születtek. Angolul társalogtunk, remek kis közösség volt.

Némethnek brazil, tunéziai, szlovák, vagy szudáni csapattársai voltak az al-Gafaránál. Fotó: gulf-times.com

– A középpályás Abdulaziz Hatem a csapattársad volt hat éve, ő jelenleg is katari válogatott. Milyen játékerőt képviselt ő? A 2016-os magyar Eb-keretbe például befért volna?

– Abdulazizzal épp tartom a kapcsolatot, úgy tudom, megsérült, talán a keresztszalagjával adódott probléma, szóval lehet, hogy a világbajnokságot is ki kell hagynia. Nálunk és a válogatottban is meghatározó játékos volt. Hogy befért volna-e hozzánk? Őszinte leszek, szerintem nem.

– 2010 decemberében dőlt el, hogy Katar rendezi a 2022-es vb-t. Te milyen szakmai előkészületeket láttál, például a csapatok háttérmunkájában?

– Dohában van a külföldön is hírnevet szerzett Aspire-akadémia, ami a nemzeti utánpótlásképző központ. Itt videoelemzőket és rehabilitációs szakembereket is képeznek, akik aztán a klubokhoz kerülnek. A Garafának az orvosi stábja is rendkívül profi volt, a rehabilitációs központ is olyan volt, mint egy nagy európai klubnál. Mióta én eljöttem, új stadionok is épültek, fejlesztenek folyamatosan.

– Az al-Garafa utánpótláskorú játékosainak egy része az Aspire akadémián készült, számtalan válogatott játékos nevelkedett itt. Neked hogy tetszett a központ?

– Nagyszerű hely, minden megvan, amire egy játékosnak szüksége van. A Garafa utánpótláskorú futballistái hetente több napot is itt töltöttek, és a korosztályos válogatottal edzettek. Más válogatottakat is elhívnak ide, és hétközben tesztmeccseket játszanak velük. Tulajdonképpen úgy festett a dolog, hogy a klubok legjobb fiataljai hétközben az Aspire-ön voltak, hétvégére pedig visszatértek a klubjaikhoz, és egymás ellen játszottak a bajnokságban. Nem is csoda, hogy szép számmal kerülnek ki tehetségek arról az akadémiáról.

Az Aspire akadémián sok olyan játékos fordult meg, akiket láthatunk a katari vb-keretben. Fotó: aspire.qa

– Mi volt az, ami szakmai értelemben a legjobban tetszett Dohában, és mi volt ellenszenves?

– Nekem vonzó volt, hogy próbálták az országba vinni a jobb képességű edzőket, játékosokat, és meríteni a külföldi tudásból. Őket állították a fiatalok elé példaként.

Az is pozitív volt, hogy az elsők között itt vezették be a VAR-t. Szóval próbáltak haladni a korral több szempontból is. Negatívum hirtelen nem is nagyon jut eszembe, nem szeretnék kiemelni semmit.

– Szenegál, Hollandia és Ecuador vár az A-csoportban a katari nemzeti csapatra a világbajnokságon. Van két kiemelkedő képességű játékosuk Akram Afif és Almoez Ali személyében, a többiekről azonban keveset tudunk. Milyen játékot vársz a katari válogatottól a világbajnokságon?

– Őszintén szólva én sem tudom pontosan megmondani, mire lehet majd számítani tőlük. A felkészülési meccseiket elnézve nem lesznek pofozógépek. A csoportjukban szerintem szoros meccseket fognak játszani mindenkivel. A katari válogatott ereje leginkább az összetartásban rejlik. Nagyon sok időt töltenek együtt, közösen készülnek a válogatott játékosok. Van egy-két gyors, kontrára alkalmas futballistájuk, így azt hiszem, a zárt védekezésből indított gyors ellentámadásokban lehetnek inkább erősek.

Kiemelt fotó: nemzetisport.hu