Kis költségvetésű hullámvasút – a Barnsley útja a rájátszástól a kiesésig
A Barnsley FC kiesése tökéletesen példázza, hogy a Championshipben az alacsony költségvetés csak a csillagok megfelelő együtt állásakor nyújt egy nagyon kis esélyt is az első osztályba való feljutásra. Ha ezt nem tudja megragadni egy az együttes, akkor a lengőajtó nem csak becsukódik, de olykor pofán is vághat.
Az angol másodosztályú tabella utolsó helyén végzett a hátunk mögött hagyott szezonban a Barnsley FC, amely egy idénnyel korábban még a rájátszásban volt érdekelt, és két lépés választotta el attól, hogy története során másodszor szerepelhessen a legmagasabb osztályban (az 1997-1998-as szezon után). A külső szemmel nézve talán meglepő visszaesésnek az okai sokkal kézenfekvőbbek, mint gondolnánk, de ennek megértését kezdjük talán az alapokkal, amik nélkül semmire sem mennénk a különleges másodosztályú mezőny elemzése során.
A Championship pénzügyi környezete a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság ellenére is elég jól kivehető mintákat takar.
Az élvonalból kiesett együttesek három éven keresztül – egyre csökkenő mértékben – kapnak pénzeket az úgynevezett „parachute payments” és a „solidarity payments” alapokból, és ezeknek köszönhetően a keret magját egyben tudják tartani ezek a csapatok. Ebből kifolyólag, ha a tulajdonos(i kör) nem tervez jócskán visszavenni a kiadásaiból vagy a vezetőség nem hoz rossz döntéseket, akkor könnyedén oda lehet érni a kiesést követő szezonban a Championship rájátszásának mezőnyébe. A Covid miatt zárt stadionokban lejátszott meccsek időszakában ezek a bevételek különösen sokat segítettek, amit meg is mutat, hogy a 2021-21-es idényben a Norwich City első, a Watford második, az AFC Bournemouth pedig hatodik lett. A most zárult szezonban pedig a Fulham könnyedén lett bajnok, a Sheffield United – az edzőcsere ellenére – az ötödik helyen zárt, egyedül a katasztrofális lépéseket véghez vivő West Bromwich Albion nem ért oda a play-offba.
A következő kasztba tartoznak azok a klubok, amelyek hazardíroznak, azaz a feljutás reményében jelentős anyagi kockázatot vállalnak, mert jól tudják, hogy a Premier League olyan szinten jár többletbevétellel, hogy két szezonnyi masszívan negatív költségvetést azonnal kiegyenlít. Az ide tartozó egyesületeknél jól megfigyelhető jelenség, hogy amennyiben nem jön össze a feljutás, akkor vagy visszavesznek és lesüllyednek a középmezőnybe (ebben az idényben a Swansea City esete), vagy túlzásba esve mindent bevetnek, aminek csúnya vége is lehet (előbb a Wigan Athletic, majd a Sheffield Wednesday, végül ebben az évadban a Derby County).
A Wigan Athletic a 2019-20-as, míg a Sheffield Wednesday a 2020-21-es szezon végén került a vonal alá a pontlevonások miatt. (Forrás: Sky Sports)A középmezőnybe vehetjük azokat, akik nem kockáztatnak, de nem is érnek el semmi extrát, cserében évek óta tudják tartani a helyüket a második vonalban. Ennél különlegesebb eset, amikor egy alacsony költségvetésű klub tud elérni egy kiugró eredményt, mert van egy jó koncepció és egy ehhez megfelelő edző. Ahogy az a szezonzáró írásunkban összefoglaltuk, idén ez a Luton Town volt, illetve valamilyen szinten a Huddersfield Town is, bár utóbbinak a szezon előtt még járt némi juttatás a PL-ben eltöltött két éve után. Viszont a Lutont tekintve megvan a párhuzam a 2020-2021-es szezonbeli Barnsley-val, amely már akkor is az egyik legalacsonyabb bérkerettel és legszerényebb pénzügyi lehetőségekkel rendelkező csapatként jutott el a rájátszás mezőnyébe.
Club | Weekly Payroll | Avg/ Player | Annual Payroll | Avg/Player |
Fulham | £671,746 | £22,392 | £34,930,800 | £1,164,360 |
Bournemouth | £457,135 | £17,582 | £23,771,000 | £914,269 |
Sheffield United | £397,665 | £13,713 | £20,678,600 | £713,055 |
Reading | £351,000 | £15,955 | £18,252,000 | £829,636 |
Stoke City | £304,231 | £11,701 | £15,820,000 | £608,462 |
West Bromwich Albion | £299,158 | £11,506 | £15,556,200 | £598,315 |
Cardiff City | £207,308 | £9,872 | £10,780,000 | £513,333 |
Nottingham Forest | £199,208 | £7,662 | £10,358,800 | £398,415 |
Birmingham City | £197,533 | £8,589 | £10,272,000 | £446,609 |
Bristol City | £175,000 | £7,292 | £9,100,000 | £379,167 |
Millwall | £159,615 | £6,940 | £8,300,000 | £360,870 |
Preston North End | £158,462 | £4,527 | £8,240,000 | £235,429 |
Derby County | £154,231 | £6,706 | £8,020,000 | £348,696 |
Middlesbrough | £134,423 | £5,601 | £6,990,000 | £291,250 |
Swansea City | £121,346 | £5,056 | £6,310,000 | £262,917 |
Blackpool | £120,500 | £4,155 | £6,266,000 | £216,069 |
Blackburn Rovers | £108,058 | £4,156 | £5,619,000 | £216,115 |
Hull City | £107,740 | £3,591 | £5,602,480 | £186,749 |
Huddersfield Town | £104,038 | £3,853 | £5,410,000 | £200,370 |
Queens Park Rangers | £102,308 | £4,263 | £5,320,000 | £221,667 |
Peterborough | £92,040 | £3,068 | £4,786,080 | £159,536 |
Coventry City | £66,154 | £2,363 | £3,440,000 | £122,857 |
Barnsley | £60,692 | £2,639 | £3,156,000 | £137,217 |
Luton Town | £51,154 | £2,046 | £2,660,000 | £106,400 |
A másodosztályú csapatok bérkeretei a 2021-2022-es szezonban (heti összfizetés; heti átlagfizetés; éves összfizetés; éves átlagfizetés)
A Barnsley a 2018-2019-es szezont a harmadosztályban töltve jutott vissza a Championshipbe (ebben az idényben játszott először a csapatban a Burytől igazolt friss magyar válogatott Callum Styles), majd ezt követően a klub az amerikai Dane Murphy-t nevezte ki klubigazgatónak. Ő az adatelemzésre felépített stratégiájának köszönhetően kapta meg az állást, hiszen alacsony költségvetéssel próbált meg nagy sikereket elérni. Ez pontosan olyan irányvonal volt, ami Chien Lee többségi tulajdonos, illetve Paul Conway elnök (és egyben kisebbségi tulajdonos) számára éppen megfelelő volt.
„Zárt ajtók mögött többször is előfordult, hogy egy-egy cinikus mondat elhangzott az amerikai származásommal vagy az életkorommal kapcsolatban. De megértem ezt, 32 évesen érkeztem Angliába úgy, hogy semmilyen szakmai múltam nem volt ebben az országban. De szerencsére a brit sajtóban inkább a menedzsereket feszítik keresztre, így nekem kevesebb reflektorfény jutott és nyugodtabban tudtam dolgozni” – mesélt a kezdetekről Murphy.
Ez pedig jól is jött számára. A feljutást elérő szakember, Daniel Stendel gyors úton távozott a kispadról az egy ligával feljebb elért gyenge eredmények miatt, a helyére a Red Bull-iskolát végigjáró Gerhard Struber került, akivel sikeresen bennmaradt a csapat az első évadban (2019-20). Ezek után Valérien Ismael dolgozott a kerettel, akiről csak azt tudtuk meg Linzben, hogy nem tudja Oliver Glasner szintjét hozni, bár azóta a LASK is mélyrepülésben van. A francia szakember jött, látott és csodát tett. A taktikai húzásaiban a faék egyszerűségű játékot megfűszerezte némi játékosokra szabott extrával, ez pedig egy ötödik helyet eredményezett. Ott viszont a Swansea City kiejtette a „vájárokat” az elődöntőben, így nem sikerült az újabb szintlépés, a feljutás a Premier League-be.
Dane Murphy (balra) bevált klubigazgatónak, mert jól választott edzőt, aki ki tudta hozni játékosaiból a maximumot (Forrás: Barnsley FC)A nyáron aztán jött az a fordulat, ami végül végzetessé is vált. Dane Murphy elhagyta a klubot a Nottingham Forest kedvéért, míg Valérien Ismael elfogadta az élvonalból kiesett West Bromwich ajánlatát. Az már csak bónusz volt, hogy a csapat gerincét adó Michael Sollbauer, Alex Mowatt és Daryl Dike alkotta trió is távozott, ami alapjaiban forgatta fel a keretet. Új ember kellett a projekt élére új koncepcióval, aki talál ehhez egy megfelelő edzőt is, és olyan olcsó játékosokat, akik minőségben is tudják pótolni a távozókat.
A klubigazgató posztot végül a libanoni születésű, de svéd Khaled El-Ahmad kapta meg, aki az elődjéhez hasonlóan szintén az osztrák Bundesligában találta meg az edzőjét, csak épp Markus Schopp jóval alacsonyabb szintet képvisel, mint Struber vagy Ismael, és ez a gyengülő kerettel együtt azonnal meg is mutatkozott. Az első 16 mérkőzésen mutatott 0,5 pont/meccses átlag egészen siralmas, menesztették is az osztrákot. Ezek után két meccset kapott a korábbi segédedző, a svéd Joseph Laumann (egy győzelem, egy vereség), majd a svéd piacon keresgélve meglett az új menedzser is Poya Asbaghi személyében. Neki 28 találkozó jutott, de az általa felmutatott 0,79 pont/meccses átlag sem épp az a teljesítmény, amivel benn lehet maradni. Végül a szezont az U23-as csapat edzőjével, Martin Devaney-vel fejezték be, most nyáron pedig már megint keresik azt az edzőt, aki valahogy fel tudja juttatni a „vájárokat” a második vonalba.
Valószínűleg jól leírja, hogy mekkora a fejetlenség a csapatnál, hogy a Wayne Rooney által dirigált Derby County a 21 pontos levonása ellenére megelőzte őket a tabellán, sőt az elmúlt öt évben nem volt csapat, amely ennyire kevés ponttal esett volna ki a másodosztályból. Ennyit tehát a Barnsleyról, ami pedig a hasonló helyzetben lévő Lutont illeti, érdemes lesz őket figyelni a nyáron. Az alacsony költségvetése ellenére a rájátszásba jutó csapat sikeredzője, Nathan Jones neve több megüresedett kispad kapcsán is felmerült. Ha ő távozik, és nem tud a vezetőség jól lépni, akkor elképzelhető, hogy ők lesznek a következő olyan klub, amely a nagy remények után azonnal megroppan.
Kiemelt kép: Barnsley FC