Legendás klubok a szakadék szélén

Természetesen minden évben ki kell esnie az erre elrendelt számú csapatnak az összes pontvadászatból, igazán patinás klubok azonban ritkán jutnak ily szomorú sorsra.

Vannak persze emlékezetes kivételek, az Atlético Madrid 2000 őszét története során először a Segunda Divisiónban kezdte meg – két évvel később került vissza az első osztályba. Előfordul olyan is, hogy a klub nem kiesik, hanem kizárják, így járt 2006-ban a Juventus, amely bajnokként száműzetett a Serie B-be a Calciopoli botrány miatt (a scudetto pedig az Internazionale ölébe hullott), hogy aztán azonnal visszajusson az elitbe. De emlékezetes precedens a Ferencváros 2006-os – jogtalan – kizárása is az NB I-ből, a honi rekordbajnoknak három küzdelmes évébe telt a visszakapaszkodás. Jelen körképünkben a fentiekhez mérhető gigászok nincsenek, de alighanem a zömük nem a puszta bennmaradás igényével indult neki a 2022–2023-as idénynek.

Bundesliga (Hertha BSC, FC Schalke 04, VfB Stuttgart)

A 18 csapatos német élvonalban a legmeredekebb a helyzet, a két kieső és a még osztályozót érő helyeken tanyázik a Hertha, Schalke, Stuttgart hármasfogat – öt fordulóval a zárás előtt. Közös bennük, hogy évek óta küszködnek, mind megfordultak a Bundesliga 2-ben is az elmúlt tíz esztendőben – szebb napjaikat jócskán maguk mögött hagyták tehát.

A korábbi kétszeres bajnok Hertha BSC van a legnehezebb helyzetben, 22 ponttal ligautolsó, igaz, a hat pont hátrány a biztos bennmaradást jelentő 15. helyhez képest nem tűnik behozhatatlannak. De nagyon meleg a pite. A berliniek április 16-án harmadszorra is Dárdai Pált nevezték ki vezetőedzőnek, miután a rivális Schalke elleni 5-2-es vereséget követően azonnali hatállyal menesztették Sandro Schwartzot. Korábbi szövetségi kapitányunk, a fővárosiak klublegendája 2015-ben egyszer már bent tartotta a csapatot, akkor azonban az idény közepén, februárban állt munkába, most meg mindösszesen hat meccs áll(t) rendelkezésére a kármentésre, amiből az elsőt rögtön elbukták (otthon a Werder Bremen ellenében, 2-4). A HBSC 2010-ben és 2012-ben is kiesett már, és óriási mázli kéne ahhoz, hogy ezt most eltudja kerülni.

A Schalke 04 (hatszoros bajnok és ötszörös kupagyőztes; 1997-ben az UEFA-kupa győztese) 1996 és 2018 közötti második virágkorában csupán három szezonban maradt távol a nemzetközi kupáktól (kilenc BL és 12 UEFA-kupa/Európa-liga szereplése volt ezen időszak alatt) – most azonban alighanem története legnagyobb válságát éli. 2020-ban a már eleve eladósodott klub helyzetét csak tovább súlyosbította a pandémia miatti leállás okozta bevételkiesés: évi 2,5 millió eurós játékosbér plafont voltak kénytelenek bevezetni. 2021-ben ki is estek a bajnokságból, s bár a másodosztályt megnyerve egyből visszatértek a legjobbak közé, időközben, 2022 februárjának végén Oroszország ukrajnai inváziója miatt (az UEFA-val egyidejűleg) szakítottak főszponzorukkal, az orosz Gazprommal, ami csak tovább fokozta gazdasági nehézségeiket. A gelsenkircheni klub jelenleg 24 ponttal áll az utolsó előtti helyen, a mezőny messze legkevesebb szerzett góljával (26). A csapatot tavaly október óta gardírozó Thomas Reis 18 bajnoki forduló alatt egy pontot átlagolt meccsenként – a Schalke kilátásai sem túl rózsásak, finoman szólva.

Forrás: Lars Baron/Getty Images

Ami a VfB Stuttgartot illeti, 2007-ben még bajnok volt (az volt az ötödik és máig utolsó elsősége, emellett háromszor a Német Kupát is elhódította), 2015-ben kiesett, és csak két év múltán sikerült visszajutnia az élvonalba, hogy aztán 2019-ben megint aláhulljon. A svábok 2020-ban ismét feljutottak, 2021-ben a kilencedik helyen zártak, az előző évadban viszont csak az utolsó fordulóban aratott győzelmüknek köszönhetően tarthatták meg élvonalbeli tagságukat. Most 25 ponttal állnak osztályozót érő helyen, viszont ők négy mérkőzés óta veretlenek. A stuttgartiak élén mindössze négy hónapig regnáló (11 bajnoki mérkőzésen egyetlen árva győzelmet elérő) Bruno Labbadia hó eleji kirúgása után Sebastian Hoeness „lendületet” adott a csapatnak, bemutatkozásképpen a Német Kupa elődöntőjébe juttatta a piros-fehéreket, aztán a szintén kiesés elől menekülő VfL Bochumot győzték le idegenben, majd a Borussia Dortmund ellen 0-2-ről emberhátrányban hoztak össze egy 3-3-at, míg a legutóbbi kanyarban Augsburgban játszottak 1-1-et. Nekik tehát egész szép reményeik lehetnek, a mögöttük döcögő kettőshöz képest legalábbis feltétlenül.

Premier League (Leeds United, Everton FC, Leicester City, Nottingham Forest)

Angliában is öt forduló van még vissza, s bár van néhány elmaradt találkozó is, a kiesés ellen küzdők nincsenek az érintett csapatok között. A tabella utolsó öt helyén Leeds United (30 pont), Nottingham Forest (30), Leicester City (29), Everton (28), Southampton (24) a sorrend. A Szentek utolsó helyére talán senki sem kapja fel a fejét, és talán arra sem, hogy a 23 év után 2022-ben újra feljutó korábbi kétszeres BEK-győztes (1979, 1980) legendás nottinghami csapat is bajban van, annak ellenére, hogy brit rekordot jelentő, 21 új játékost szerződtetett tavaly a nagy visszatérés örömére. Keylor Navas, Neco Williams, Renan Lodi, Serge Aurier, Morgan Gibbs-White, Remo Freuler és Jesse Lingard is az érkezők listáján volt, hogy csak a jobban csengő neveket jegyezzük le. Steve Cooper együttese szerdán egy 11 mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatot tört meg: 3-1-gyel küldte haza az idény egyik legüdítőbb csapatát, a Brightont. Ezzel ugyan kikerült a veszélyzónából, de a megmeneküléshez hasonló folytatás is kellene.

A kilencszeres bajnok és ötszörös FA-kupa győztes Everton 1888-ban alapító tagja volt a Football League-nek, és azóta csupán kétszer egy évet kényszerült a második vonalban tölteni. A klub gyengébb teljesítménye mára szép lassan megszokottá vált, évek óta a középszerűség különböző húrjait pengetik – de lassan már nem marad épp húr a hangszerükön. A január végén Frank Lampardot váltó Sean Dyche irányításával a liverpooli kékek jottányit sem eredményesebbek, sőt: valamicskét  a jelenleg a Chelsea viharvert kispadján lehetetlen küldetését töltő Lampard győzelmi mutatója volt a jobb: 27,91%, szemben Dyche 23,08%-val. 25 szerzett találatuk a legkevesebb a 20 PL csapat közül, ebben a naptári évben csupán három ízben voltak képesek nyerni. Tavaly még megúszták, a 16. helyen zártak, idén ellenben semmi sem mutat arra, hogy képesek lehetnek kiharcolni a bennmaradást, és nem is érdemelnék meg.

2016-ban a Claudio Ranieri-féle Leicester City bajnoki címe még kis túlzással a fél kontinenst ámulatba ejtette, most viszont a csapat szétesése ad okot a rácsodálkozásra. Arra nyilván lehetett számítani, hogy a nagy sikert egyfajta visszaesés követi majd (12. hely 2017-ben, számos kulcsjátékos távozott is természetesen), hiszen a világ legerősebb ligájának legszűkebben vett elitje is hat-nyolc együttesből áll, konzisztens és nagyon nívós teljesítményt igénylő kihívás tartósan közöttük ragadni. A Leicester viszont nem adta egy bizonyos szint alá, 2018-tól 2022-ig időrendi sorrendben a 9.; 9.; 5.; 5.; 8. helyeken végzett a tabellán, amivel kiegyensúlyozottságról tett tanúbizonyságot. A mostani szezont azonban pocsékul kezdte a csapat, és egy rövidebb őszi feltámadást követően azóta is csak szenved. Brandon Rodgers április 2-án több, mint négy év után közös megegyezéssel hagyta el a süllyedő hajót, így az idény végéig megbízott Dean Smith menedzseré a hálátlan feladat, hogy elkerülje az alámerülést. Igaz, a leicesteriek csak egyetlen pontra vannak a Foresttől, és túlzás nélkül állíthatjuk, ennek a legalulra szorult ötösnek vitán felül ők a legjobb csapata. Ők szerezték közülük a legtöbb gólt (44), és csak az Everton kapott kevesebbet náluk, igaz az 57 kapott gól így is nagyon sok. A 2016-os bajnokcsapat sztárjai közül a 36 éves Jamie Vardy az utolsó hírmondó, viszont cudar szezont fut, mindössze két gólt hozott össze 32 meccs alatt. Amióta a klub 2014-ben visszatért a PL-be, csak egyszer, még az újonc idényben maradt tíz gól alatt a klubhűségéről is elhíresült korábbi angol válogatott támadó, a többi évben pedig egy kivétellel sosem adta 15 alá – az ő visszaesése nyilván az összteljesítményre is negatív hatást gyakorol. A Leicester City a mértékadó Transfermarkt szerint a világ 19. legértékesebb klubja 443,1 millió eurós összértékkel, elképesztő lenne, ha éppen nekik nem sikerülne megkapaszkodni.

A háromszoros bajnok Leeds United az ezredforduló tájékán az egyik legjobb angol csapat volt, 2001-ben egészen az elődöntőig menetelt a BL-ben, de azóta megjárta a poklot is. A klub felelőtlen gazdálkodása következtében (a vezetők hiteleket halmoztak később realizálandó bevételekre alapozva) 2004-ben zuhant ki a PL-ből, majd 2008-ban története során először a másodosztályból is. Három szezon után jutottak vissza a The Championshipbe, ahol még lehúztak tíz évet. A visszatérés csak 2020-ban sikerült, Marcelo Bielsa irányításával – 18 év után. Bielsa csapatának voltak szép pillanatai, első nekifutásra a kilencedik helyen zárt 2021-ben, tavaly azonban már nagyon kicentizte: 17. volt. Az argentin tréner már sehol, azóta Jesse Marsch bicskája is beletört a leedsi kihívásba, most éppen Javi Gracia osztja a lapokat a fehéreknél. Az 52 éves spanyol tréner február óta dirigálja a csapatot, 11 meccse során egy pontot átlagolt, eddigi legfontosabb állomáshelyén, Valenciában 1,18-at tudott 38 meccs alatt – nem valószínű, hogy ő lesz a távlatos megoldás az Elland Roadon, de az élvonalban maradás azért összejöhet neki – bár nyilván mindenki belead majd apait-anyait a végére, úgyhogy ők is fel kell kössék a gatyát.

LaLiga (RCD Espanyol, Valencia CF)

A spanyol első osztályban a 13 összekapart pontjával utolsó Elche CF abszolút lefelé lóg ki a mezőnyből, hét fordulóval a vége előtt biztosra vehető, hogy búcsút mond az élvonalnak, a másik két kieső helyen azonban az RCD Espanyol (28 pont) és a Getafe CF (31) már jóval közelebb van a többiekhez. A 20 csapatos LaLiga 14. helyén állomásozó Real Valladolid is csak 35 egységet gyűjtött össze eddig, így a remény még pislákol az üldözőbolyban.

Bár az Espanyol sosem volt bajnok, de négyszeres Spanyol Kupa-győztes, egy nagy múltú, klasszikus élvonalbeli csapatnak számít. A LaLiga 1929-es alapítása óta öt idényt töltött a Segunda Divisiónban és mindig azonnal visszajutott a legjobbak közé. Utoljára 2020-ban esett ki, majd liftezett vissza, az előző kiírást újoncként a 14. pozícióban zárt. Egyelőre nem áll túl jól a barcelonaiak szénája, két hónapja nyeretlenek, ezen időszak alatt hét vereség és egy soványka, Cádiz elleni gólnélküli döntetlen a mérleg. A hó elején kinevezett új edző, a 42 esztendős Luis García (aki játékosként 2005 és 2011 között 257 találkozón 61 gólt és 25 gólpasszt jegyzett a klub színeiben) neve mellé egy különös rekord már a szerződtetése pillanatában bevésetett. A katalán tréner előző munkaadója ugyanis az ötödik ligában szereplő madridi illetőségű RSC Internacional volt, a spanyol futball történetében pedig még soha senki nem ugrott át ennyi osztályt ahhoz, hogy egy élvonalbeli csapat kispadjára kerüljön. Az azonban egyelőre erősen kérdéses, hogy Luis García az előtte magasodó lécet is átugorja-e, azaz vezetésével az Espanyol kiharcolja a bennmaradást.

Forrás: Angel Martinez/Getty Images

A Valencia CF egyértelműen a legdicsőbb múlttal rendelkező klubja szomorú apropójú történetünknek, hatszoros bajnok, nyolcszoros kupagyőztes, KEK- (1980) és UEFA-kupa-győztes (2004), 2000-ben és 2001-ben két egymást követő évben jutott el a Bajnokok Ligája döntőjébe. 1931-től – az 1986–87-es szezon kivételével – az élvonal oszlopos tagja, a kiesés szele sem legyintette meg őket az elmúlt évtizedekben. 1998 és 2020 között csupán négyszer maradtak le a nemzetközi porondról.

Azóta tart a lejtmenet, 2020-ban a kilencedik, majd 2021-ben a 13., míg tavaly újfent a kilencedik helyen fejezte be a bajnokságot. A kurrens szezon pedig már egyenesen a kiesés rémével fenyeget, a február 14-én edzőként visszatérő Rubén Baraja sem bizonyul(t) eleddig megváltónak. A 2000 és 2010 között játékosként 263 mérkőzésen a Valenciát szolgáló egykori válogatott középpályás tíz bajnokin 1,3 pontot volt képes átlagolni, elődje, Gennaro Gattuso ugyanezen mutatója 22/1,18 volt – vagyis Baraja sem hozott érdemi fejlődést. Természetesen a játékoskeret sem mérhető az ezredforduló tájékán tündöklő, Gaizka Mendieta fémjelezte Valenciáéhoz, de jelen teljesítményüknél azért többre hivatott a csapat. Részben a szerencsés sorsolás következtében most sikerült egy kis lendületet venniük, múlt hétvégén az Elchét győzték le, legutóbb pedig a Valladolidot múlták felül, így 33 pontjukkal kikerültek a kiesőzónából, de ezt a formát tartaniuk is kell. Óriási pechükre három leggólerősebb játékosukból kettő is megsérült a hajrára: az ötgólos Justin Kluivert még április 9-én az Almería ellen, Samu Castillejo (négy gól) pedig az Elche elleni bajnoki óta harcképtelen. A szintén ötgólos, 36 éves Edinson Cavani ugyan bevetésre kész, de az uruguayi ék jócskán túl van a fénykorán. A borús fellegek talán feloszlani látszanak az ikonikus Estadio Mestalla felett, de, hogy ténylegesen kitisztul-e az égbolt, majd csak május végén derül ki.

Serie A (UC Sampdoria)

A 20 csapatos olasz élvonalban hét fordulót rendeznek még. Az utolsó öt helyen pillanatnyilag a Lecce (31 pont), a Spezia (27), a Hellas Verona (26), a Cremonese (19) és a Sampdoria (17) áll. A Lecce és a Cremonese gyenge szereplése újoncként nem lehet túl meglepő, a Spezia (1944 bajnoka) 2020-as feljutása óta minden évben a bennmaradásért harcolt, míg az 1985-ben bajnok Verona egy tipikus liftező csapat, a Sampdoria azonban kilóg e sorból.

A genovai együttes 1989-ben döntős volt a Kupagyőztesek Európa-kupájában (FC Barcelona, 0-2), 1990-ben pedig megnyerte azt (RSC Anderlecht, 2-0), míg az 1991-es egyetlen bajnoki címe után 1992-ben már BEK-döntőt játszott a Barcelonával szemben és csak hosszabbítás után maradt alul a londoni fináléban. Három nemzetközi kupadöntőt vívhattak egymás után a genovaiak, nem sok hasonló példa akad a futballtörténelemben. Otthonról az 1991-es scudetto mellett van még négy Olasz Kupa és egy Szuperkupa sikerük is. 1946-os megalapításuk óta alapvetően a Serie A résztvevői, a másodosztályban az 1966–67-es szezon mellett két rosszabb periódusban, 1977-től 1982-ig, valamint 1999 és 2003 között szerepeltek, illetve a 2011–12-es szezonban. Persze amióta Vujadin Boskov (1986–1992) legendás Sampja szétszéledt – nem akárkik játszottak akkoriban a csapatban: Gianluca Pagliuca, Pietro Vierchowod, Srecko Katanec, Toninho Cerezo, Attilio Lombardo, Gianluca Vialli, és Roberto Mancini, hogy csak a legnagyobb neveket említsük meg – ínséges idők járnak Genovában, de ekkora bajban rég volt az észak-olaszországi kikötőváros ifjabbik csapata (a városi rivális, kilencszeres bajnok Genoa CFC 129 évével konkrétan Olaszország legidősebb futballklubja).

Forrás: Simone Arveda/Getty Images

A csapatot tavaly október óta Dejan Sztankovics trenírozza, a korábbi kiváló középpályás 368 Serie A-mérkőzésen játszott a Lazio és az Inter színeiben, de edzőként eleddig nem látszik kamatozni a hallatlanul nagy rutin. A szerb 4-6-15-ös győzelmi mérlege 0,72 pontot hozott a Sampnak meccsenként, január 4. óta egyetlen bajnoki sikert könyvelhettek el. 20 szerzett góljuk a legkevesebb, 52 kapott találatuk pedig a második legtöbb a ligában. A csapat leghíresebb játékosa, a 41. életévét taposó Fabio Quagliarella ebben az idényben – karrierje során először – még nem szerzett gólt (18 mérkőzésen összesen 411 játékperc állt a rendelkezésére), és ez a lelombozó statisztika voltaképpen az egész Samp-szezon szimbolikája, az elmúlás előszele. A Sampdoria tíz ponttal van lemaradva a még éppen, hogy biztonságban lévő Speziától, és a továbbiakban játszania kell még a Fiorentina, az AC Milan és a Napoli ellen is. Optimizmusra semmi ok Genovában – fohászkodni persze lehet.

Ami biztos Angliában már feljutott a Burnley FC és a Sheffield United is.  Németországban a Bundesliga 2-ben a Darmstadt, a Heidenheim és a Hamburger SV áll a két feljutó és az osztályozós helyeken, jó eséllyel ők is lesznek a befutók. A spanyol másodosztályt az SD Eibar vezeti (66 pont) a Deportivo Alavés (65) előtt, ők állnak a feljutást érő pozíciókban, de mögöttük nagyon szoroson ott loholnak a többiek a további négy rájátszást érő helyen. A Serie B-ben a Frosinone és a Genoa tűnik biztos felkerülőnek, a harmadik megüresedő olasz élvonalbeli helyért pedig harcban van többek között a Bari, a Parma és a Cagliari is.

Izgalmakban tehát nem lesz hiány a topligák utolsó köreiben, bár a Napoli és a FC Barcelona bajnoki címe már szinte biztosra vehető, de a további garantált BL-helyek sorsát – és a kiesők névsorát illetően – még sok a nyitott kérdés.

Kiemelt kép: Getty Images