Őrületesen játszott az utolsó Újpest, amely európai nagycsapatokat vert meg gólokkal
„Évekkel mérhetően több van bennük (a skótokban) edzésmunkában, mint általában a magyar futballistákban” – nyilatkozta 1983 tavaszán Temesvári Miklós vezetőedző, miután csapata kis híján kiejtette a KEK-negyeddöntőben a Ferguson féle, címvédő Aberdeent. Az előző másfél évben az UEFA-kupa-címvédő Göteborg és az álomcsatársort felvonultató Köln skalpját is megszerezte az Újpest. Hová juthatott volna, ha a magyar labdarúgásban annyit edzenek, mint az európai élvonalban?
Ez az Újpest nem tudott csúnya gólt szerezni. Sem kis gólt, de Kiss-gólt annál többet. És nem elsősorban a szójáték kedvéért utalunk Kiss Sándorra, aki – mint látni fogjuk később – a nyolcvanas évek első felének durván alulértékelt, Európa-klasszis csatára volt. Gólveszélyessége ellenére mindössze kétszer tudott helyet követelni magának a válogatottban, ami azt is mutatja, milyen színvonalú csatárállománnyal rendelkezett az akkori magyar futball.
Ami az újpesti támadójátékot illeti, Kiss Sándor és társai méltó örökösei voltak a hetvenes évek hazai labdarúgását uraló, BEK-elődöntőig jutó elődöknek, akikből nem akármilyen hírmondókat lehetett még felfedezni a pályán. Mindenek előtt az olimpiai bajnok Nagy Lászlót és az európai ezüstcipős Fekete Lászlót. Utóbbinak ráadásul kulcsszerep jutott abban, hogy az 1983-84-es nemzetközi kupaidényben a Dózsa megélte a tavaszt.
Ez már akkor, négy évtizede is ritkán fordult elő a hazai klubfutballban, de bemelegítésként még térjünk vissza 1982 őszére, a KEK 1. fordulójára.
Törőcsik zseniális ritmusváltása az UEFA-kupa győztes Göteborg ellen
Az IFK Göteborg, az UEFA-kupa akkori címvédője az Újpest ellenfele, amely néhány hónappal korábban az UEFA-kupa döntőjében 4–0-ás összesítéssel elintézte a Hamburgot. A Megyeri úti meccsről készült összefoglalóból az első 23 másodperc is mindent elmond Temesvári Miklós csapatának játékáról, Törőcsik András egyedi tehetségéről, cselező és ritmusváltó képességéről. Jellemző a meccsre, hogy mindkét kapura az Újpest a veszélyes, Szendrei József az öngólját úgy javítja ki, hogy egy másik öngóltól bravúrral megmenti a csapatot. (A kommentátor idősebb Knézy Jenő.)
https://www.youtube.com/watch?v=Ig-_pkpAAAY
4–2-es összesítéssel ment tovább a magyar kupagyőztes, amelyet a következő fordulóban még egyértelműen meg tudott állítani a Real Madrid (3–1 Madridban, 0–1 a Megyeri úton). A Real meg sem állt a KEK-döntőig, ott azonban az Alex Ferguson vezette Aberdeen harcmodora és fergeteges támadójátéka előtt tehetetlennek bizonyult.
Szabadrúgásgól két apró lépésből a fénykorába lépő Honvéd ellen
Néhány nappal az 1983-as KEK-döntő előtt tartották itthon a kupafinálét, amelyben az Újpest megvédte a címét. Ha csak fél percünk van, akkor ne hagyjuk ki a kezdést, Törőcsik András két apró lépésből lőtt szabadrúgásgólját.
Az utolsó perc nagy tanulságát szintén egy kis mozdulattal elvégzett szabadrúgás hatékonysága jelenti. A legyőzött Honvédban az arcok és a nevek önmagukért beszélnek, feltűnik Détári Lajos, hiszen itt már kirajzolódik a következő három bajnokság győztese, amelyre az 1984-86-os világverő (többek között Hollandiát, Németországot és Brazíliát legyőző) magyar válogatott épül. (A kommentátor Gulyás László.)
https://www.youtube.com/watch?v=958Qb71vZc0
Fordítás 0–2-ről az AEK Athén ellen
Amilyen rosszul kezdődött a KEK-ben az 1983-as ősz, olyan jól zárult. Az 1. forduló kinti meccsén az AEK Athén 2–0-ra verte meg a magyar kupagyőztest, ez éppen az a különbség volt, amelyre oda-visszavágós párharcok esetén a nyitány rendezői mindig vágytak.
A Megyeri úton viszont Törőcsik András nélkül is 2–0-ra vezettek már a 13. percben a lila-fehérek (Kiss Sándor természetesen megint betalált), igaz, a 17. percben már csak 2–1-re, úgyhogy kezdhettek mindent elölről, ismét kellett két gól. E kettőt Kardos József büntetőből hozta össze: 4–1.
Ezután 35 évig kellett várni arra, hogy magyar klubcsapat kétgólos hátrányból megfordítson a visszavágón egy nemzetközi kupapárbajt; ez derült ki a sportlexikonnak is bátran nevezhető kollégánk, Marosi Gergely 2018-as Twitter-bejegyzéséből. 2018-ban ez ismét az Újpestnek jött össze – a Neftci Baku ellen, az Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában.
https://twitter.com/emgergo/status/1020048246406868993
Törőcsik tánca a vb-ezüstérmesekből álló Köln ellen
Az AEK 1983-as kiütése után senki sem sejtette, hogy három héttel később még fényesebb délután vár a IV. kerületre és az egész hazai labdarúgásra. Klubcsapataink, ahogy írtuk, ebben a korban már úgy hullottak szeptember-október táján, mint az őszi legyek, így a 2. fordulónak, vagyis a 16 közé jutásnak is örültünk megint.
Az ellenfél 1. FC Köln játékosai közül a kapus Harald „Toni” Schumacher, továbbá a csatár Pierre Littbarski és Klaus Fischer az előző évben a vb-döntőben is a kezdőcsapatban kapott helyet az NSZK színeiben, a kölni támadótrió harmadik tagja, Klaus Allofs pedig az 1980-as Európa-bajnokságon az aranyérem mellé gólkirályi címet szerzett.
A közvélemény esélytelennek tartotta az Újpesti Dózsát, ennek megfelelően – itt hadd jöjjön elő egy személyes emlék – tizenegy évesen félve kapcsoltam be a tévét a második félidőben, amikor a napköziből hazaértem. Mindjárt egy Kiss Sándor által kiharcolt találat tette boldogabbá a délutánt, de azt hittem, rosszul hallok, amikor Gulyás László 3-0-ról beszél (1:22-től).
De az első két gólt pláne nem szabad kihagyni, sem Törőcsik András káprázatos cseleit, sem a megannyi támadásban kulcsszerepet játszó – szívpanaszok miatt egy évvel később, 26 évesen visszavonuló – Kisznyér Sándor zseniális mozdulatát.
https://www.youtube.com/watch?v=P8AQ-jQpZSU&t=15s
Fekete László csukafejese megmenti a tavaszt
A párharc első felvonása végül 3–1-gyel zárult, így legalább a visszavágó is a legendás meccsek sorába emelkedett. Az első két gólt Gerhard Strack szerezte, de az egyiket a saját kapujába lőtte, így 17 perc után 1–1-re állt a meccs. A mintegy 45 ezer néző előtt Littbarski és Allofs is betalált a német támadófutball álomtriójából, de az igazán nagy bajba a 65. percben kerültek a lilák, amikor Sarlós András a második sárga lapja miatt mehetett zuhanyozni.
Nem láthatta így a 68. percet. Mint később elmesélte, csalódottan fürdött, amikor a 74. percben a lecserélt kölni Uwe Haas dühös ordibálással jött be az öltözőbe, és az ujjaival mutatta, hogy immár 3–2 odakint. Emberhátrányban ugyanis gyönyörű támadást szőtt a vendégcsapat, amelynek vége egy felejthetetlen Fekete-fejes lett (4:20-tól). Klaus Allofs egy nagy szóló után még 4–2-re alakította az eredményt, de a lila-fehérek megélték a tavaszt, hogy aztán a negyeddöntőben a KEK címvédőjével szemben egy újabb hatalmas párharcra legyenek hivatottak.
Csoda a Ferguson féle, KEK-címvédő Aberdeen ellen
A fénykorát élő Aberdeent, amely 1983-ban a KEK-döntőben a Real Madridot, a Szuperkupa döntőjében a BEK-győztes Hamburgot múlta felül – a skót városban bronzszobrot kapó Sir Alex Ferguson szilveszteri, 80. születésnapja alkalmából már bemutattuk. Ahogy Temesvári Miklós és Sir Alex rendkívüli emberi és szakmai kapcsolatát is, amely a párharc előtt többek között a Hörpintőben mélyült el.
Az első meccs a Megyeri úton újabb szenzációs, ezúttal 2–0-ás magyar győzelmet hozott. Természetesen a gólok ezúttal is élményszámba mentek, Kisznyér Sándor talentuma fél Európa előtt nyilvánvaló lett (0:28-tól), Herédi Attila pedig egy nagy szólóval szerzett magának hírnevet (2:41-től).
Azért élőben az egészet felettébb drámai volt végigizgulni (a stadionban 30 ezren tolongtak), az újpesti kaput többször a csoda mentette meg a góltól. A felvételeken még meghökkentőbbek e jelenetek, a később a Manchester Unitedben is világszínvonalon játszó Gordon Strachan félelmetesen keveri meg a védelmet (0:59-től), de kétszer sem tudják bevenni az üres kaput, majd Szendrei József – akiért később Pepeként a spanyol élvonalban is odavoltak – bemutatja az évszázad két legnagyobb védését (1:30-tól).
https://www.youtube.com/watch?v=xKW93qih1M0&t=91s
Kiss Sándor a kapuban, durvaság és drámai tanulság
A visszavágótól a látottak alapján joggal tarthattunk. Mark McGhee mesterhármasa döntött; az első gólt megelőző szituációt valószínűleg le kellett volna fújni, a második a 86. percben jött össze. A harmadik a hosszabbításra maradt, ráadásul Szendreit kiállították, Kiss Sándor állt a kapuba.
https://www.youtube.com/watch?v=ZBk45shKnTY
Percekben nézve közel volt az elődöntő, de az aberdeeniek durvasága is mély nyomot hagyott az újpesti lelkekben és testekben. Súlyos sérülés miatt Fekete Lászlót a 46., a helyére beálló Bodnár Istvánt a 69. percben le kellett cserélni. Ugyanakkor Temesvári Miklós a meccs után a magyar labdarúgásról is felállította a kórképet, amikor a Népsportnak elmondta:
„A skótok sokkal gyorsabbak, erőszakosabbak, erősebbek, mint a mieink. Látszik rajtuk, hogy évekkel mérhetően több van bennük edzésmunkában, mint általában a magyar futballistákban.”
A Videoton után a vízözön
Az Újpest itthon áprilisban még versenyt futott a Honvéddal a bajnoki címért, végül azonban a dobogóról és a nemzetközi kupákról is lemaradt. Utolsó Európa-hírű együttese egyben az utolsó előtti magyar klubcsapat lett, amely a kontinens topcsapataival versenyben volt, hiszen az 1984-1985-ös szezonban a Videoton a többek között a PSG és a Manchester United kiejtésével jutott el az UEFA-kupa döntőjéig, a Real Madrid elleni párharcig. Történetünkhöz még a következő két finálé is hozzá tartozik, hiszen 1986-ban a Real az 1.FC Köln ellen védte meg a címét, 1987-ben pedig a Göteborg másodszor is megnyerte a rangos sorozatot, amelyet akkor még az európai bajnokságok ezüst- és bronzérmeseinek tartottak.
Kiss Sándor varázslata
Egy meccset még feltétlenül látni kell az akkori Újpesttől, ezt közel egy hónappal az aberdeeni visszavágó után rendezték a Népstadionban, az ellenfél a Vasas. Az új generációból már megcsillan Kozma István – aki később a Liverpool mezét is magára húzta –, de a főszereplő ekkor még Kiss Sándor. Hol jobbal, hol ballal talál be, káprázatos gólpasszt ad Kozmának (Bozai József beugró kommentáror szerint Kardos volt az, de az akció előtt egyértelműen kivehető, hogy 7-essel Kiss Sándoré az érdem); harmadik gólja (1:03-tól) pedig a futballtörténet aranylapjaira tartozik. Két év szünet után ő lett az első, aki 10-es osztályzatot kapott a Népsporttól.
https://www.youtube.com/watch?v=z8LREM9QRiI
Mivel pedig mindezeket a jeleneteket élvezhető minőségben sikerült megörökíteni, nemcsak legendákból, apák, nagyapák, dédapák elmesélésből lehet tudni, hogyan játszott ez a csapat. És mércét is tart egy olyan klubnál, ahol évszázados hagyománya van a látványos támadófutballnak.