Szabados Csaba: ,,Könnyebb lenne felsorolni, mit nem követek" – Körkérdés 2020

Szabados Csaba: ,,Könnyebb lenne felsorolni, mit nem követek" – Körkérdés 2020

2020. dec. 1.

Futballszakíró, 2003 óta foglalkozik újságírással. Tucatnyi médiumnál több száz cikke jelent meg, emellett a Focivilág égisze alatt futballkönyvek munkatársa, társszerzője volt. Az írás mellett a szerkesztőségi munka többi részében is szerzett rutint, végigjárta a ranglétrát a gyakornokitól a főszerkesztői posztig, közbeiktatva az olvasószerkesztést, rovatvezetést, fotózást, tördelést is. A labdarúgás mellett szívesen foglalkozik punkkal, szépirodalommal, filozófiával. Örök kedvence az uruguayi foci, ugyanakkor azt vallja, amíg a futballt emberi lények játsszák, a sztori, az érdekesség Bangladestől Feröeren át Üzbegisztánig mindenhol ott lesz – csak nem árt az éles szem, hogy észrevegyük.

 


Milyen sportágat, sportágakat preferálsz, hogyan kötődsz ezekhez, mióta?


Életem szerelme a labdarúgás, emellett az úszás, az asztalitenisz, illetve a sakk állt közel hozzám bizonyos időszakokban. Nézőként lekötnek a motorsportok, de írtam cikkeket olyan, számomra egzotikus témákról is, mint a futás, a küzdősportok, vagy éppen a hegymászás - ezeket azonban a gyakorlatban inkább nem próbálom ki...


 


Ha csak egy cikkedet ajánlhatnád valakinek az oldalról, melyik lenne az és miért?


Meglehetősen morbid módon a debütálásom a Büntetőn éppen Maradona halálával esett egybe, bízom benne, hogy a jövőben a könnyedebb, vidámabb témák kerülnek előtérbe.


 


Mi volt számodra 2020 legfontosabb pozitív vagy negatív mozzanata a kedvelt sportágadban?


A labdarúgás és a kései kapitalista tőke viszonya a koronavírus-válság hatására változni látszik, ennek már most is bőven vannak hozadékai, amiket egyaránt tekinthetünk előnyösnek, vagy hátrányosnak. Bízom benne – nem is annyira titkon –, hogy az évtizedek óta fújódó, a sportra rátelepedett mesterséges gazdasági lufi kipukkad, ami egyfajta tisztulást eredményezhet, visszatérést az emberi(bb) irányba.


 


A te szemedben ki volt az év sportolója vagy az év sportban/sport körül dolgozó személye és miért? 


Nehéz objektív mércével nézve értékelni az évet, a nagy tornák – igen helyesen – elmaradtak, a mégis megrendezett eseményeket külső körülmények jelentősen torzították. Üdvösnek tartom a VAR egyre szélesebb körű elterjedését, elfogadottságának növekedését, ezen számos elkötelezett szakember dolgozik. Mondok azért neveket,


Jürgen Klopp liverpooli munkája például lenyűgöz, akár csak Zlatan Ibrahimovic 2020-as csatárteljesítménye –


vele elfogult vagyok, én írtam róla a sztárportrét az [origo]-ra még 2007-ben. A játékvezetők közül a brazil Anderson Daroncót tartom példamutatónak.


 


Melyek voltak az év legkatartikusabb sportélményei számodra?


Az olyan délutánok és esték, amikor a törzshelyemen a pultnál ülve, jó társaságban nézhettem focit. Idén erre sajnos a szokásosnál jóval kevesebb lehetőségem adódott, most is nagyon hiányzik.


A katarzis távol áll tőlem, inkább a csendes szemlélődés a műfajom.


 


Ki volt az év felfedezettje nálad és miért?


Az európai futballba és az uruguayi válogatottba idén egyaránt berobbant ifjú csatár, Darwin Nunez (21) érkezésének örülök, a görög Christos Tzolis (18) feltűnése is bizakodásra ad okot. A fiatal, kezdő trénerek közül Mikel Arteta (38) munkája ígéri a legtöbbet.


 


Milyen bajnokságokat követsz kiemelt figyelemmel – akár azon túl is, hogy melyikről írsz szívesen? Mit vársz ezeknek a ligáknak a tavaszi szezonjában? Mi az, amire külön érdemes lesz szerinted figyelni?


Könnyebb lenne felsorolni, mit nem követek… Mivel a topligákról, válogatottakról, nagy tornákról és sorozatokról már sokat írtam, a figyelmem egyre inkább a fősodorba nem tartozó bajnokságok és kupák fel fordult – különös örömöm lelem abban, ha olyasmiről írok, amiről magyar nyelven korábban soha senki. A fő kérdés az, mely sorozatok lesznek azok, amelyek egyáltalán el-, illetve újraindulnak jövőre a kisebbek közül? Persze ennek úgy van értelme, ha a mérkőzések biztonságosan, az egészséget szem előtt tartva, nézők részvételével megrendezhetők lesznek – egyetértek Sinisa Mihajlovic nyári nyilatkozatával,


az üres lelátók előtti frigid, torz focit inkább ne is erőltessük.


 


Hogyan látod a sportmédia jelenlegi trendjeit?


Mivel nyelvi korlátok nem igazán tartanak fel, örömmel böngészem a nemzetközi szaksajtót, rengetegen végeznek magas színvonalú, észbontóan izgalmas munkát. A magyar nyelvű futballszakírásnak sajnos én már csak a hanyatlását, vergődését láthattam közelről, régi keresztem, hogy az igazán jó dolgoknak mindig jellemzően a végére érek oda. Akadnak azért itt-ott most is, akik tudnának komolyabb teljesítményt felmutatni, néha fel is villan valami, de csak a kincstári optimizmus mondatja velem, hogy jöhetnek még jobb idők.


 


Ha a Büntető olvasóinak önmagadat nem a sporton keresztül kéne elbeszélned, mit mondanál, hogyan ismerhetnek rád?


Ha a környéken valahol punkkoncertet rendeznek, esélyes, hogy ott vagyok a közönségben, barátaimmal pedig vidámabb időkben rendszeresen előfordulunk a jobb pécsi kocsmákban - persze csak ott, ahol akad barnasör! Most, hogy a fizikai helyett a virtuális terek kerülnek előtérbe, érdemes megemlítenem, hogy immár tíz éve sertepertélek a magyar Tumblr-közösségben.


 


Mit üzennél a Büntető olvasóinak?


Mivel épülő, formálódó oldalról, szerkesztőségről van szó, különösen fontosak számunkra a munkánkkal kapcsolatos visszajelzések. Kérem,


időről időre szánjanak egy kis energiát arra, hogy megosztják velünk észrevételeiket, gondolataikat,


segítve ezzel a fejlődésünket. Ha nagyok leszünk, megháláljuk!




 


Ajánló a szerző cikkei közül:


[embed]http://legacy.bunteto.com/labdarugas/indian-super-league-az-indiai-csucsfutball-szuletese-es-konszolidacioja-i-resz/[/embed]

Szerző

Szabados Csaba

Szabados Csaba

Szabados Csaba

Futballszakíró, 2003 óta foglalkozik újságírással. Tucatnyi médiumnál több száz cikke jelent meg, emellett a Focivilág égisze alatt futballkönyvek munkatársa, társszerzője volt. Örök kedvence az uruguayi foci, a labdarúgás mellett szívesen foglalkozik punkkal, szépirodalommal, filozófiával.