Tizenöt év után távozott Marcelo a Real Madridtól

Tizenöt év után távozott Marcelo a Real Madridtól

2022. jún. 22.

A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid kétségtelenül őrségváltáson megy keresztül. Sergio Ramos és Raphael Varane tavalyi távozása után idén a védelem korábban szintén meghatározó szereplője, Marcelo búcsúzott el. A brazil balhátvéd 2007-es leigazolása óta több mint 500 tétmérkőzésen lépett pályára a klub mezében, az egyesület történetének legtöbb trófeát megszerző játékosa lett, és kitörölhetetlen emlékeket hagyott a szurkolók szívében.


Sergio Ramos és Raphael Varane egy évvel ezelőtti, vagy éppen Isco és Gareth Bale idei távozása mellett Marcelo személyében egy újabb emblematikus játékos intett búcsút az átalakulóban lévő Realnak. A védelem jövőjét a madridiak a továbbiakban már Antonio Rüdiger szerepvállalásával képzelik el, a brazil játékos távozásával kétségtelenül egy korszak zárult le a klub életében.


Roberto Carlos utódjának szánták

Marcelo Vieira da Silva Júnior 1988. május 12-én született Rio de Janeiróban. A szegénységsorból származó labdarúgó eleinte a futsallal próbálkozott, majd 13 évesen került a Fluminense utánpótlásbázisára. Marcelo abba akarta hagyni a sportolást, végül nagyapja bátorítására tartott ki a futball mellett és szerződött a patinás helyi klubhoz. Két évet töltött a Flu felnőttcsapatánál, 2005-ben a Campeonato Carioca regionális bajnokságot és a helyi kupasorozatot, a Taca Riót nyerték meg, miközben Marcelót már 18 évesen beválasztották az országos bajnokság álomcsapatába.


2007 januárjában – még Ramón Calderón elnöksége idején – nyolcmillió dollár ellenében igazolt a Real Madridhoz. A spanyol csapatnál az akkor már a legszebb évein túllévő honfitársa, Roberto Carlos posztjára szerződtették, így a szurkolók óhatatlanul a nagy előd utódját látták benne. Alapvetően teljesen más stílusú játékosok, mégis mindketten balhátvéd poszton alkottak maradandót a Realnál. Szemben elődje dinamikájával és pontrúgó-specialista mivoltával, Marcelo inkább technikásabb stílust képviselte.


A madridi sikertörténet

Az első két-három idényében nehezen találták meg a helyét és kevesebb játéklehetőséget kapott. Igazi alapember a 2009–2010-es szezontól lett Manuel Pellegrini irányítása alatt, amikor még mindig inkább balszélsőt játszott, de egyéni rekordot jelentő 35 bajnokin, összesen 43 tétmeccsen foglalkoztatták.


Ezt követően José Mourinho hároméves madridi regnálása idején kapta meg eredeti posztját és világviszonylatban is egyértelműen a legjobb balhátvédek közt kezdték el emlegetni a nevét. A 2011-es elvesztett BL-elődöntőben eredményes volt az FC Barcelona ellen a Camp Nouban, az UEFA pedig az év végi álomcsapatába jelölte.


Akkoriban Diego Maradona úgy fogalmazott, hogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo mellett őt érdemes a leginkább nézni a spanyol bajnokságban.


Onnantól kezdve – bár több edzővel dolgozott, s egyesek többször is megfordultak a csapat kispadján – Marcelo az állandóságot képviselte a Real Madrid balhátvéd posztján. A 2012–2013-as kiírásban sérülés miatt sokat kihagyott, visszatérését követően néhány alkalommal a csapatkapitányi karszalagot is viselhette.


Noha senki sem várta tőle a gólokat, időről időre azért feliratkozott az eredményjelzőre, és emlékezetes találatokat is jegyzett. Marcelo szerezte csapata nagyon fontos, harmadik gólját a 2014-es BL-döntőben, amikor a városi rivális Atléticót hosszabbításban múlták felül (4-1). A legeredményesebb bajnoki szezonjában négy találatig jutott el (kétszer is), míg összességében ugyancsak kétszer ért el öt gólt, másodszor a 2017–2018-as idényben, amikor a Real végső győzelmével záró Bajnokok Ligája-sorozat egyenes kieséses szakaszában három gólt szerzett. A legjobb 16 közé jutásért a Paris Saint-Germain, a negyeddöntőben a Juventus, az elődöntőben pedig a Bayern München kapuját vette be egy-egy ballábas lövéssel.


auto_altMarcelo fiatalon került a Realhoz és védő létére fontos gólokat is szerzett (Forrás: Marca)



Az utolsó három szezonjában már nem tudta megközelíteni korábbi, nélkülözhetetlen játékát, sérülései és edzői döntések miatt 16 fellépés volt a legtöbb, amit egy bajnoki idényben regisztrált. Ferland Mendy érkezésével elvesztette kezdő helyét a balhátvéd poszton. Sergio Ramos távozása után ő kapta meg a csapatkapitányi szerepet a 2021–2022-es szezonra.


Marcelo ezzel a klub történetének első külföldi kapitánya lett 1904 óta, amikor a guatemalai Federico Revuelto töltötte be a tisztséget.


Pechjére mindössze 12 bajnokin és összesen 18 tétmérkőzésen volt lehetősége a karszalag viselésére. A Liverpool elleni győztes BL-döntőt követően megerősítette távozási szándékát.


„Különleges pillanatot élhettem át. Kapitányként arról álmodsz, hogy felemelhesd a trófeát, és most én lettem az első brazil játékos, aki a Real Madrid csapatkapitányaként magasba emelhette a Bajnokok Ligája-serleget. Ez volt az utolsó mérkőzésem a csapatnál, elöntöttek az érzelmek, de összességében ez nem egy szomorú nap, hanem boldogan távozom.”


Marcelo a Real Madrid alkalmazásában töltött 15 év alatt 546 mérkőzésen 38 gólt szerzett és 103 gólpasszt osztott ki. Hatszoros spanyol bajnok, ötször volt a BL-győztes csapat tagja. Mindemellett háromszor nyerte meg az európai Szuperkupát, ötször a spanyol Szuperkupát, négy alkalommal a klubvilágbajnokságot, további két ízben pedig a Király-kupát.


A legendás Francisco Gentót megelőzve a brazil balhátvéd lett a klub történetének legtöbb trófeát nyerő játékosa 25. sikerével.


„Én vagyok az a játékos, akinek a legtöbb trófeája van a világ legjobb klubjában. Ez megfizethetetlen. Az egész csapat munkájának, odaadásának eredményeként nyertük meg a bajnokságot, végig élveztük a játékot. Az egészben az a legjobb, hogy a szurkolóinkkal együtt, hazai pályán ünnepelhettük a címet. Ez a leghihetetlenebb dolog, ami labdarúgóval történhet” – értékelt a spanyol bajnoki címet követően.


auto_altMarcelo lett a Real Madrid történetének legtöbb trófeával rendelkező játékosa (Fotó: Getty Images)


Tizenkét esztendő a válogatottban

A madridi sikerkorszak idején Marcelo 2006 és 2018 között 58 mérkőzés alatt hat gólt szerzett a brazil válogatottban. A selecao tagjaként két-két világbajnokságon és olimpián szerepelhetett, utóbbiról egy-egy ezüst-, és bronzérmet vitt haza, miközben a 2013-as hazai rendezésű Konföderációs-kupát megnyerték. Azonban Marcelo valamiért még a legjobb éveiben sem tudott a válogatottban olyan mértékben főszereplő lenni, mint klubcsapatában. Dunga első regnálása alatt kevés lehetőséghez jutott, Luiz Felipe Scolari nevezte őt a hazai vb-re, majd a 2018-as tornán is részt vett Tite irányítása alatt, de a 2019-es Copa América-keretbe már nem került be.


A poszt mindenkori etalonjának tartott Paolo Maldini is dicsérte védekező és támadó kvalitásait. Marcelo a 2010-es évek egyik legjobb balhátvédje volt, és Real Madrid sikertörténetének örökké részét fogja képezni.


34 évesen bizonyára még nem gondolkozik a befejezésen, a várakozások szerint hazatérhet Brazíliába, nevelőcsapata mellett alighanem más klubok is tárt karokkal várják.


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/



Kiemelt fotó: First Sportz

Szerző

Büntető.com

Büntető.com

Büntető.com

A sport otthona.