Többcsapatos versenyfutás az élen és stabil középmezőny Portugáliában
Célegyenesbe fordult a portugál bajnokság (Liga Portugal) 2022-2023-as kiírása, így áttekintettünk a bajnokság eddigi fontosabb történéseit. A jelenlegi szezon ugyanis korántsem csak az SL Benfica és az FC Porto bajnoki címért folyó versenyfutásáról szól, hiszen több kiscsapat is kiegyensúlyozottan teljesít és az újoncok is felvették az élvonal ritmusát.
A bajnoki címért három csapat versenyzik még a portugál bajnokság finisében, miközben az európai kupaindulást érő helyek eldőlni látszanak, de a mezőnyben több várakozáson felül teljesítő, kisebb csapat nevével is találkozhatunk.
A Braga még beleszólhat a nagyok csatájába
Öt fordulóval az idény vége előtt három csapatnak van még esélye a bajnoki címre. A szezonbeli három bajnoki vereségéből kettőt áprilisban elszenvedő Benfica még mindig az élen áll, és négy ponttal megelőzi a címvédő FC Portót, de oda kell figyelnie a hajrában. A lisszaboniaknak az idény első felében látott lendülete tavasszal kétségtelenül megtört, és miközben Roger Schmidt együttese a BL-negyeddöntőben kiesett, a bajnokságban is becsúszott egy nem várt pofon. A „sárkányok” elleni hazai rangadóvesztés után ugyanis a Benfica a Chavestől is kikapott. A Porto BL-menetelésének ugyancsak az Inter vetett véget egy körrel korábban, viszont ők az utolsó négy bajnokit megnyerték, így jó formában várhatják a liga hajráját és még reális esély mutatkozik az első hely megszerzésére is.
A két nagyágyú küzdelmébe esetleg a Sporting Braga szólhat még bele. Az északiak hat pontra vannak az éllovas fővárosiaktól, és mindössze a kettőre a második helyezett Portótól – sorsdöntő lehet az esetleges bajnoki reményeik szempontjából a Benfica elleni, május 6-i egymás elleni mérkőzés végkimenetele. A Braga még sosem volt bajnok, eddigi legjobb eredményét a 2010-es második hellyel érte el, emellett most két év után újra kupadöntőt játszhat.
A Benfica adhatja a mezőny gólkirályát
Az aligha meglepetés, hogy a világbajnokságon is remeklő Goncalo Ramos 17 találatával a góllövőlista élén áll, hiszen a fiatal támadó lehet a Benfica következő nagy értékesítése valamelyik topbajnokság csapata felé. Az viszont annál inkább, hogy klubtársa, a középpályásként bevethető Joao Mário vele holtversenyben áll a mesterlövészek rangsorának első helyén. Az egykor az Interben és a West Ham Unitedben is megforduló 30 éves labdarúgó a 2022-2023-as szezonban 46 meccsen 23 gólt szerzett – ezt megelőzően az egész eddigi pályafutása során 27 találatra volt képes.
Joao Mário élete szezonját futja (Forrás: Live Score)Két feltörekvő kiscsapat
A Konferencia-liga-selejtezőt érő ötödik helyen jelenleg az Arouca hat ponttal előzi meg a Famalicaót – a mezőny két meglepetéscsapata rendszerint hatékonyan hozza a kötelezőket és gyakran képes szoros csatára késztetni az élcsapatokat is. Előbbi a 2015-2016-os idényben már az ötödik helyen végzett, utóbbi pedig az elmúlt két évben elért nyolcadik és kilencedik helyezését múlhatja felül. Mindkét csapatnak egy-egy fiatal spanyol játékos a legjobb góllövője Rafa Mujica (Arouca) és Ivan Jaime (Famalicao) személyében nyolc-nyolc találattal, és mindketten abszolút üde színfoltjai a portugál élvonalnak.
Stabil újoncok
Az első osztályba az előző idény végeztével feljutó csapatok mindegyike elérte a középmezőnyt, és egyiküknek sem lesz kiesési gondja a bajnokság végén. A Casa Pia, a Chaves és a Rio Ave egymáshoz nagyon hasonló, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, a három csapatot csupán három pont választja el egymástól a 9. és a 12. hely között. Ráadásul a három év távollét után tavaly nyáron osztályozón feljutó Chaves egy igazán komoly skalpot is elért az elmúlt hetekben a Benfica említett legyőzésével, amely előtt egy héttel a Bragától is csak 2–1-es vereséget szenvedett. A Rio Ave a 2021-es kiesése előtt többször ötödik is volt az első osztályban. Az egy idényre szóló másodosztályú kitérő után úgy tűnik, hogy újra megütik a mezőny szintjét, a 12. helyről nem kell már igazán hátrafelé tekinteniük.
Eltűnhetnek a szigetek csapatai
Nagy esély mutatkozik arra, hogy 1985 óta először egyetlen csapat sem lesz tagja az első osztálynak a Portugáliához tartozó szigetekről. Jelen állás szerint az Azori-szigeteken székelő Santa Clara csak sereghajtó a bajnokságban. A szezonban mindössze három meccset nyerő együttest alighanem már csak a csoda mentheti meg a kieséstől: öt fordulóval a vége előtt hat pontra van az osztályozótól. Mindez az előző szezonban jegyzett hetedik hely után óriási visszaesés. Azt a bizonyos osztályozós pozíciót a madeirai Marítimo foglalja el, amely az elmúlt években még európai kupainduló is volt. Jelenleg csupán három ponttal van lemaradva az utolsó bennmaradó helyet elfoglaló Estoriltól, és adott esetben még az osztályozón is megmenekülhet. A Marítimo bízhat a javuló tendenciában, a szezonbeli hat bajnoki győzelméből ötöt a 2023-as naptári esztendőben regisztrált.
A Marítimót megérintette a kiesés szele (Forrás: jefebet.com)A másik kieső helyet a Pacos Ferreira foglalja el öt ponttal a Marítimo mögött, miközben a másodosztályból az éllovas Moreirense pályázik a legnagyobb eséllyel az egyik feljutó helyre. A második vonal bajnoka mellett még egy csapat jut fel automatikusan az első osztályba, a harmadik helyezett pedig az élvonal tizenhatodikjával találkozik az osztályozón. Jelenleg a második Estrela és a harmadik Farense között csupán két pont a különbség.
(Forrás: eredmények.com)A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:
Kiemelt fotó: Liga Portugal