Török László kapott esélyt Kisvárdán a bizonyításra

Török László kapott esélyt Kisvárdán a bizonyításra

2022. júl. 1.

Június 28-án a Kisvárda Master Good FC kinevezte vezetőedzőjének Török Lászlót. A kecskeméti kötődésű szakember személyében az élvonalban tapasztalatlannak számító trénert ültetnek le a kispadra, aki azonban az elmúlt fél év során már közelről figyelhette a klubnál végzett munkát, tekintve, hogy az U19-es együttesért volt felelős.




Nem edzőnek való vidék


A kisvárdai klub kispadja az egyik legingatagabb hely volt az elmúlt években az OTP Bank Ligában. Az első élvonalbeli idényben Kondás Elemér, Kocsis János és Dajka László, a másodikban Miriuta Vasile, Dajka és Bódog Tamás, a negyedikben Joao Janeiro, Erős Gábor és papíron Révész Attila foglalta el a pozíciót, egyedül Supka Attila volt képes egy teljes szezont kihúzni. Azt gondolhatnánk, hogy a gyakori változtatások rossz hatással voltak az együttesre, ám a Kisvárda a hazai első osztály egyetlen olyan klubja, ahol az eredményesség nem elsősorban az aktuális vezetőedző személyéhez kötődik.


Ezt támasztja alá az is, hogy a négy idény alatt elfogyasztott kilenc tréner ellenére a csapat eddig minden évben előre tudott lépni pontokban és helyezésben is a tabellán. Ennek oka az, hogy egy olyan rendszert építettek fel, ami szinte saját magától működik, a vezetőedzőnek pedig csak a finomhangolás, egyes szakmai kérdések eldöntése vált a feladatává. A sikerek szempontjából sokkal fontosabb a háttér, és az a személy, aki ezt az egészet vasmarokkal irányítja.



Révész nélkül merre indul a hajó?


A Kisvárda felemelkedésének főszereplője Révész Attila, aki azonban az elmúlt idény során bejelentette, hogy távozik a sportigazgatói pozícióból, és a megjelent hírek szerint az utánpótlásban kívánja folytatni pályafutását. Ahogy az az Index.hu összefoglalójában megjelent:



„Valamilyen formában maradok, egyelőre olyan területet keresek, ami kihívást jelent a számomra. Erről a közeljövőben még egyeztetek majd, de valószínűleg az utánpótlás-nevelésben tevékenykedek a továbbiakban.”



Döntő lehet, hogy az elkövetkezendő időszakban Révész milyen formában fogja a Kisvárdát segíteni, mennyi beleszólása marad a folyamatok irányításába. Eddig ugyanis minden tőle függött, és ezt a helyzetet nehéz egyik napról a másikra áthidalni. Most fog eldőlni igazán az, hogy az általa eddig építgetett klub megáll-e a saját lábán, vagy kártyavárként omlik össze.



auto_altForrás: kisvardafc.hu



Új vezetőedző kevés élvonalbeli tapasztalattal


Az elmúlt félévben a csapatot papíron Révész irányította, ám a vezetőedzői feladatokat Erős Gábor látta el. Ez a felállás Révész hátrébblépése mellett amiatt sem maradhatott, mivel az MLSZ új rendelkezése szerint fegyelmi eljárás indítható azon szakember és sportszervezet ellen, aki ezt a szabályozást kijátsszák, Erős pedig nem rendelkezik a szükséges végzettséggel, de még a képzést sem kezdte meg. A megoldás így az év elejétől az akadémián dolgozó Török László lett.


Török vezetőedzői tapasztalata leginkább az ezredfordulót követő 10-12 évhez köthető. A Transfermarkt adatai alapján első csapata a harmadosztályú Szentesi TE volt, amelyet a 2003–2004-es bajnokság téli szünetében vett át, és sikeres tavaszt produkálva a 11. pozícióból egészen az ötödik helyig hozott fel. A következő idényben elért harmadik hely pedig már teljes mértékben az ő munkáját dicsérte, igaz csak jobb gólkülönbséggel előzték meg a negyedik Jászapátit. A sikeres kezdés nem maradt észrevétlen.


A másodosztályú Kecskeméti TE a gyengébb őszi szereplése után benne látta a felemelkedés zálogát, s az új szakvezetővel a tavaszt veretlenül tudta le, miközben négy helyet is előrelépett a bajnoki táblázaton. Az őszi folytatás felemásra sikerült, két győzelem és három vereség után Török távozott Kecskemétről, és a megyei első osztályú Tiszakécske játékos-edzője lett, ám még a szezon vége előtt visszatért a szakmai munka irányítójaként a bukdácsoló KTE-hez. A 2006–2007-es idényt követően a vezetőedzői kinevezései megritkultak, leginkább az akadémia szakmai igazgatójaként dolgozott Kecskeméten. 2009-ben rövid ideig volt a Budapest Honvéd második csapatának is a szakvezetője, majd némileg váratlanul lehetőséget kapott a KTE-től az NB I-ben is. Élvonalbeli edzősége nem indult rosszul. Az első két fordulóban a Ferencváros és az MTK ellen döntetlen ért el együttese, az ezt követő öt mérkőzéséből viszont négyet is elveszített, így menesztették.


Hosszú kihagyást követően, 2019-ben Hatvanban kapott újra kispadot, ahol a megyei első osztályban szereplő bajnokcsapat utolsó két találkozójára vette át az irányítást. A következő idényben az NB III-ban viszont nem tudtak megkapaszkodni a hatvaniak, az ősszel csak kétszer sikerült nyerniük, így megköszönték Török munkáját. Legutóbb a szintén harmadosztályú újonc Törökszentmiklóson dolgozott vezetőedzőként. 20 őszi találkozóján az irányításával egyszer nyert, és mindössze nyolc pontot gyűjtött a csapat, mielőtt a Kisvárda U19-es együtteséhez igazolt volna.



auto_alt



Ha Török csapatainak a pontátlagait vizsgáljuk, akkor egyértelműen pályafutása elején teljesített a legjobban. 2004 januárja és 2007 tavasza közötti időszakban volt a legeredményesebb. Szentesen kifejezetten magas átlagot produkált, első két kecskeméti időszaka és a tiszakécskei kiruccanás is elég jónak mondható – 33 fordulóra vetítve 54-56 pont –, azóta viszont jelentősen visszaesett a pontátlaga. Egyetlen élvonalbeli idényének számait, ha egész bajnokságra vetítjük, nagyjából 23-24 pontot kapunk, ez pedig nemcsak Kisvárdán, hanem bármelyik másik csapatnál kevés lenne.


De legyünk igazságosak vele szemben, a diagramon szereplő utóbbi két állomáshelyének adatai nem feltétlenül az ő edzői képességének lenyomatai, hanem jelentős súllyal bír ebben az adott gárdák játékereje is. Törökszentmiklóson például nem is várt senki többet ettől a csapattól már az indulás előtt sem. Teljesen új együttest kellett építenie, ráadásul a sorsolás és a szerencse sem állt az ő pártjára. A TFC nélküle tavasszal sem lett sokkal eredményesebb, hiszen az őszi nyolc pontot idén csak 13 követte, így legfeljebb csak azt róhatjuk fel a számára, hogy nem tudott nagyobb hatást gyakorolni egykori csapatára.



Mit várhatunk tőle Kisvárdán?


Az új vezetőedző dolga nem ígérkezik könnyűnek. Az előző bajnokságban elért klubtörténeti jelentőségű ezüstérmet és a megszerzett 59 pontot megismételni is nehéz lenne, ráadásul az alapemberek közül többen is távoztak a nyáron. A kapuból hiányozni fog Dombó Dávid, aki szerződése lejártát követően a Vasasnál folytatja majd pályafutását. A Mezőkövesdtől megszerzett hálóőr az elmúlt két évben az élvonal legjobbjai közé küzdötte fel magát az adatok alapján.


A helyettesítése azonban megoldottnak tűnik, hiszen kölcsönvették Kolozsvárról a román bajnok Hindrich Ottót, aki képességei alapján pótolhatja elődjét. A nagyobb probléma az előtte lévő közvetlen védelemben lehet. A másfél idényt Kisvárdán töltő albán Herdi Prenga és a szerb Lazar Csirkovics távozása érzékenyen érintheti ezt a csapatrészt. Előbbi 35, utóbbi 43 bajnokin segítette a gárdát, s tette azt a Ferencváros mögötti legjobb védelmű együttessé. Gondot jelenthet még Claudiu Bumba Székesfehérvárra igazolása is. A román támadó az elmúlt idényben a csapat házi gólkirálya volt, a bajnokságban 11 góljával és öt előkészítésével járult hozzá a második helyezéshez. Nem lesz egyszerű pótolni, de Jasir Asani, Jaroslav Navrátil és Driton Camaj személyében megtalálhatják a megfelelő pótlást. Török Lászlónak tehát lesz feladata a kezdőcsapat megtalálásával, az azonban a kezére játszik, hogy az általa kedvelt 4-2-3-1-es felállás a jellemző a Kisvárdára is, ráadásul a csapat gerince is nagyrészt adott.



auto_altForrás: kisvardafc.hu



A legnagyobb kihívás viszont már közvetlenül a szezon kezdetén vár az új vezetőedzőre. A pályafutását főleg a másod- és harmadosztályban töltő szakember ezúttal a nemzetközi porondra is kiléphet, a gárda pedig kettős terheléssel kezdi az új idényt. Tavaly nyáron láthattuk, hogy mennyire meg tud viselni egy ilyen terhelés egy csapatot. Leginkább az Újpest érezte meg, milyen az, amikor a keret szűkössége okán elfogy az együttes, és már az első fordulókban is súlyozni kell a sorozatok között. Ez a veszély a Kisvárdára is leselkedik. Sem Török, sem maga a klub, de még a labdarúgók nagy része sem rendelkezik ilyen tapasztalattal. Az új tréner tehát nehéz, de egyúttal szép feladatot kapott, és elég gyorsan kénytelen lesz bizonyítani, hogy tud élni a vezetők bizalmával.




Kiemelt kép: kisvardafc.hu

Szerző

Mrena Tamás

Mrena Tamás

Mrena Tamás

A magyar válogatott és a hazai labdarúgás híveként 2021-ben kezdtem el cikkírással foglalkozni. Írásaimban igyekszem pozitívan, de őszintén leírni a véleményemet, adott esetben adatokkal is alátámasztani azt.