Uruguay testi fogyatékos játékosokkal nyerte meg a vb-t

Az első futball-világbajnokságra meghívó alapján utaztak a csapatok, nem rendeztek selejtezőket. A nagy távolság, a hosszú és költséges utazás miatt mindössze négy európai válogatott indult el Dél-Amerikába (Franciaország, Belgium, Románia, Jugoszlávia). Magyarország nem vett részt a tornán, így bennünket Orth György képviselt, az MTK korábbi bálványa a chilei válogatottat vezette szövetségi kapitányként. (Illetve ott volt még a tornán több magyar nemzetiségű labdarúgó a román válogatottban, például az egy gólt is szerző Kovács Miklós, aki később, 1941-ben egyszer a magyar válogatottban is pályára lépett. Ő egyébként a bátyja volt annak a Kovács Istvánnak, aki óriási sikereket ért el edzőként az Ajax-szal a hetvenes évek elején.)

Uruguay nagy sikerben reménykedett, hiszen félelmetes csapattal vágott neki a hazai rendezésű tornának, és korábban az 1924-es és az 1928-as olimpiát is megnyerte labdarúgásban. Bár a világbajnokság főpróbáján, az 1929-es Campeonato Sudamericanón (ez volt a Copa América elődje) csak harmadik helyen végzett, a ’30-as vb-t veretlenül, 15:3-as gólaránnyal nyerte meg; a döntőben – 2:1-es hátrányból fordítva – Argentínát győzte le 4:2-re.

Az uruguayi csapatot, amely a Penarolra és a Nacionalra épült, helyi szakember, Alberto Suppici vezette. A posztja hivatalosan technikai vezető volt. A pályafutása során a Professzor becenevet kapta, szülővárosában, Colonia del Sacramentóban a róla elnevezett stadion hivatalos neve: Campus Municipal „Profesor Alberto Suppici”. A valaha élt legfiatalabb edző, aki világbajnokságot nyert, mindössze 31 éves volt a döntő napján, 1930. július 30-án.

A Professzor nevet nem a taktikai húzásai miatt kapta, egészen másban emelkedett ki. Korábban 15 éven át vezette a Nemzeti Testnevelési Bizottságot, így a csapat fizikai felkészítése biztos kezekben volt. Ebben az időben még ritkaság volt, hogy valaki egy tornára készülve fázisokra bontott bemelegítésről, idegi működésről, a koordinációs és légzőgyakorlatok fontosságáról, vagy a helyes étkezésről beszéljen. Márpedig Suppici már 1930 júliusában ezekről a témakörökről, az elitfutballban játszott szerepükről beszélt a Mundo Uruguayo lapnak. A vb megnyerésével beírta magát az uruguayi futballkalendárium legnagyobbjai közé.

Az Egykarú és a Fekete Csoda

Ebben az időszakban az élsport nem nélkülözte a testi fogyatékos versenyzőket. Elég, ha a hazai sportéletből Halassy Olivérre gondolunk, aki alsó lábszár nélkül lett „ezerszeres” magyar bajnok gyorsúszásban, vízilabdában pedig háromszoros Európa- és kétszeres olimpiai bajnok. Uruguay világbajnok csapatában két labdarúgó is testi fogyatékossággal játszott: Héctor Castro és José Leandro Andrade.

Castro 13 éves korában egy szerencsétlen mozdulattal levágta a jobb alkarját egy elektromos fűrésszel. Innen a beceneve: El Manco, vagyis Egykarú. A fizikai hátrány nem zavarta túlzottan a játékban, az Athletic Club Litónál kezdett futballozni, és 19 évesen már a Nacionalban játszott, nagy tehetségnek számított a középcsatár poszton. Ott volt az 1928-as olimpiai bajnokcsapatban, az első világbajnokságon pedig ő szerezte az első találatot: Peru elleni gólja a győzelmet jelentette (1–0). A visszaemlékezések szerint nagy barátságban állt az alkohollal, a szerencsejátékkal, és óriási nőcsábász volt.  

A csapat egyetlen színesbőrű játékosa, José Leandro Andrade a határmenti Salto városából származott. Maravilla negra, magyarul Fekete Csoda, így nevezték Andradét, akinek nem volt kikövezve az útja a focipályára. Nem ismerte az édesapját, a nagynénje nevelte fel. Fiatalon zenészként próbált pénzhez jutni, a karneválokon dobolt, hegedült és harmonikázott. Uruguayban is divatos volt az utcai cipőpucolás, fiatalon Andrade is beállt, időnként rikkancsmunkát is vállalt, kézből árulta az újságot.

22 éves korától volt válogatott, 1924-ben nyári játékokat nyert. Ha minden igaz, ő volt az első színesbőrű futballista az olimpiák történetében.

Nincsenek biztos források arról, hogy a korábban összeszedett szifilisz vagy a pályán elszenvedett sérülés vezetett a maradandó károsodáshoz, de fél szemmel lett másodszor is olimpiai bajnok, majd világbajnok. A róla szóló Wikipédia-szócikk szerint a korábban ünnepelt sztár, a ’30-as vb All Star-csapatának dinamikus középpályása igen elszomorító körülmények között végezte. Amikor 1956-ben a német újságíró, Fritz Hack meglátogatta Montevideóban, súlyos alkoholizmussal küzdött, alig lehetett vele társalogni a menhelyen, ahol lakott. Egy éven belül, nincstelenül halt meg.

Az unokaöccse, Víctor Rodríguez Andrade 1950-ben vb-t nyert Uruguayjal Brazíliában, ő tiszteletből vette fel a nagybátyja nevét.  

Alberto Suppici 31 évesen vezette vb-címhez Uruguayt (Forrás: footballmuseum.com)

Az Ágyús és a futóbolond

Kiemelhetjük még az 1930-as világbajnok csapatból Héctor Scaronét, más néven El Magót, a Mágust, aki 52 válogatott mérkőzésén 31 gólt lőtt. Utóbbival 2011-ig ő tartotta a rekordot a nemzeti csapatban, ma minden idők negyedik legjobb hazai gólszerzője (a lista élén Luiz Suárezt találjuk 137 meccsen szerzett 68 találattal). Anyaegyesülete a Nacional volt, majd Európába költözött, a Barcelonában (itt Plattkó Ferenc csapattársa is volt), az Interben és a Palermóban is futballozott. Négyszer nyert dél-amerikai bajnokságot, kétszer olimpiát, az 1930-as győztes vb után vonult vissza a válogatottságtól. Edző lett, az 1951-52 idényben a Real Madrid trénereként dolgozott. 

A világbajnok csapat legfiatalabb tagja Ernesto Mascheroni volt, ő 22 évesen foghatta a kezébe az aranyserleget. Az Olimpia balhátvédje később az uruguayi River Plate-hez igazolt, majd átköltözött Olaszországba, hiszen megvette az Internazionale elődjének számító Ambrosiana. Az olaszok rávették, hogy kérjen állampolgárságot, így kétszer az olasz kapitány is beválogathatta a nemzeti csapatba.

A csapat gólzsákja Pedro Petrone Schiavone volt, az Ágyús. A Nacionalban töltött hét szezonjában 128 mérkőzést játszott, s ezeken 146 gólt lőtt. Miután Uruguayjal nyert 2-2 olimpiát és dél-amerikai bajnoki címet, továbbá egy vb-t, őt is Olaszországba hívták, a Fiorentinához került. Az első szezonjában (1931-32) gólkirály lett, 44 lila-fehérben játszott találkozón 37 gólt szerzett. A futóedzéseken 11 másodperc alatt teljesítette a 100 méteres távot, és a Serie A leggyorsabb futballistájának tartották.

Uruguay nyerte az első világbajnokságot (Forrás: Getty Images)

Álvaro Gestidónak is volt olimpiai aranya Amszterdamból, és a világbajnok csapat fontos tagja volt. Bátyját, Óscar Diego Gestidót 1967-ban megválasztották Uruguay elnökének, ám néhány hónap múlva meghalt.

A kortárs edzők és újságírók a 20-as, 30-as évek egyik legcsodálatosabb játékosaként emlegették José Nasazzi Yarzát, akit ma is a valaha volt legjobb uru játékosok között tartanak számon. Olasz családja a spanyol Baszkföldről vándorolt Montevideóba. Karrierje nagy részét a Bella Vistában töltötte a kőkemény hátvéd, neki is két olimpiai bajnoki címe van, és nyert három Campeonato Sudamericanót. Az 1930-as világbajnokságon ő volt a csapatkapitány. Szerényen úgy becézték: a Nagy Marsall.

(Források: historyofsoccer.com, fifamuseum.com, wikipedia.org, transfermarkt.com)

Kiemelt fotó: byfarthegreatestteam.com